Az aradi vértanúk és a rezsiharc

Én kérek elnézést!

Én kérek elnézést Pesterzsébet Önkormányzata nevében – ha már más nem teszi -, a kerületi iskolák pedagógusaitól, diákjaitól, az ünnepségen résztvevő lokálpatrióta polgároktól, díszpolgároktól, a civilszervezetek képviselőitől az október 4-i kerületi ünnepségen történtek miatt, Földesi Gyula kerületi országgyűlési képviselő kegyeleti megemlékezésünket meggyalázó beszédéért.

Ezt a szégyent ugyanis nehéz lesz lemosni magáról Pesterzsébet Önkormányzatának, sehová csak a szakadékba vezet az út ugyanis, ha a kezdődő választási kampányban nemzeti ünnepeinket, kegyeleti megemlékezéseinket, szabadságharcainkat, függetlenségi küzdelmeinket feláldozzuk rövidtávú, kicsinyes pártpolitikai célok oltárán.

(Bővebben a nagy kép alatt.)

aradi 2.jpgPénteken tartotta Pesterzsébet Önkormányzata az aradi vértanúk megemlékezését. Idén a Párbeszéd Magyarországért képviseletében én helyeztem el koszorút – a tizenhárom aradi vértanú egyikéről elnevezett – Vécsey lakótelepen elhelyezett Emlékkőnél.

Fontos ünnepe ez a kerületnek, régi megőrzendő hagyományunk ez. Pesterzsébet egyik része a Kossuthfalva nevet viseli, az odaköltözők közül sokan ugyanis maguk is tevékeny részesei, katonái voltak a szabadságharcnak. Talán ennek is köszönhetően az akkori falu utcáit az Aradon kivégzett tizenhárom vértanú tábornokról nevezték el.

A tizenhárom aradi vértanú:

  1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
  2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
  3. Kiss Ernő, tábornok,
  4. Schweidel József, tábornok,
  5. Lovag Pöltenberg Ernő, tábornok,
  6. Török Ignác, tábornok,
  7. Láhner György, tábornok,
  8. Knezich Károly, tábornok,
  9. Nagysándor József, tábornok,
  10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
  11. Aulich Lajos, tábornok,
  12. Damjanich János, tábornok,
  13. Gróf Vécsey Károly, tábornok.

Vécsey Károly büntetését azzal súlyosították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, ezért őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért a legenda szerint Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta Damjanich kezét, bár ezt korabeli források nem támasztják alá, erre bizonyíték nincs.

Én kérek elnézést!

aradi 1.jpgFöldesi Gyula FIDESZ-es országgyűlési képviselő mondta az ünnepi beszédet október 4-én az aradi vértanúk megemlékezésén. A megemlékezés virágait és koszorúit kerületi diákok, a pártok, civilszervezetek, országgyűlési képviselők és az Önkormányzat képviselői helyezték el. A főhajtást hőseink előtt, a tisztelet és áhítat óráját azonban a kormánypárti képviselő zavaros beszéde szentségtelenítette meg. Az előre megírt, papírról olvasott beszéd ugyanis a politikai versenytársak ízléstelen sértegetésén túl (Bajnai Gordon miniszterelnököt és támogatóit Haynau hiénáihoz hasonlította), a magyar nemzet szabadságharcát tiporta sárba.

A kormánypárti képviselő ugyanis a magyar szabadságharcot, nemzeti függetlenségi harcunk fontos állomását a rezsiharccal állította párhuzamba. A magyarok szabadságvágyát pedig megtagadta.

Nem először fordul elő, hogy a FIDESZ-frakció nemzeti ünnepeinket ignorálja és az összetartozás helyett a széthúzást képviseli. Augusztus 20-án az ökomenikus istentiszteletet ignorálták, a Nemzeti Összetartozás napján pedig a kerület országgyűlési képviselője behisztizett, hogy baloldali képviselőkkel nem hajlandó együtt ünnepelni és csak az utolsó pillanatban gondolta meg magát.

Én kérek tehát elnézést Pesterzsébet Önkormányzata nevében – ha más nem teszi -, a kerületi iskolák pedagógusaitól, diákjaitól, az ünnepségen résztvevő lokálpatrióta polgároktól, díszpolgároktól, a civilszervezetek képviselőitől.

Ezt a szégyent nehéz lesz lemosni magáról Pesterzsébet Önkormányzatának, sehová csak a szakadékba vezet az út ugyanis, ha a kezdődő választási kampányban nemzeti ünnepeinket, kegyeleti megemlékezéseinket, szabadságharcainkat, függetlenségi küzdelmeinket feláldozzuk rövidtávú, kicsinyes pártpolitikai célok oltárán.

Szívből remélem október 23. emlékét már nem gyalázza meg a kerületi szónok.

Tisztelt Szabados Ákos Polgármester Úr, kedves Ákos!

 

Az október 4-én elhangzott botrányos ünnepi beszéd miatt kérlek, hogy az októberi forradalom emlékére tervezett ünnepségre olyan beszéddel készülj, amely a nemzet egységét szimbolizálja és nem nemzeti értékeinknek üzen hadat.

Tisztelettel kérlek, hogy a Polgármesteri Hivatal munkatársaival közösen biztosítsátok nemzeti és kerületi ünnepeink méltó megrendezését, s ne engedjetek a választási kampány időszakában olyan politikusakat beszédet mondani kerületünk hivatalos ünnepségein, akik szégyent hoznak mind Pesterzsébet Önkormányzatára, mind a kerület polgáraira.

Bízva józan belátásodban:

Mach Péter

Pesterzsébet önkormányzati képviselője

Párbeszéd Magyarországért – Pesterzsébet

koszorú.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük