Mégis megmenekül a „Vonattal a belvárosba!” projekt?

Hetek óta sokunkat foglalkoztat, hogy februártól is vonattal tudunk-e bejárni munkahelyre, iskolába, ügyet intézni a belvárosba.

Ígérete szerint a jövő héten hivatalosan is válaszol a MÁV és nyilvánosságra hozza a februártól érvényes menetrendet, de egyre több információ érkezik az S25-öt érintő vágányzárról.

Az elmúlt napok információgyűjtéssel telt, s több, egymástól független forrás szerint a vágányzár mindenképp elkezdődik februárban, vélhetően ekkor még Budapest és Kiskunlacháza között közlekedni fognak a vonatok, attól Kelebiáig vonatpótlás lesz.

A mostani elképzelések szerint május 1-től várható Soroksár-Kiskunlacháza között is a pálya kizárása.

A Budapest és Soroksár közötti részt a vasútfejlesztés másik üteme érinti, amely elkülönül a „kínai vasút” projekttől. Ennek a szakasznak a lezárását egyelőre semmi nem indokolja, s ha nem akarják a főváros egészét egy közlekedési dugóvá alakítani akkor a vágányzár 4 éve alatt végig lesz vasúti közlekedés, az eddig ismert tervek szerint ugyanis a második vágány megépülhet úgy is, hogy közben a személyszállítás biztosított marad, erre az űrszelvény biztosított.

Ha ez a variáció marad, akkor munkanapokon az órás alapütem csúcsidőben félórássá is változhatna, ami biztosíthatná, hogy a pótlóbuszok esetleges késései ellenére is mindenki időben bejuthatna iskolába, munkahelyre hiszen rövid időn belül indulhatna tovább a csatlakozással a belváros irányába.

Botrány!!! – senki nem tudja meddig járnak a vonatok a Belgrád-Budapest vonalon

Január közepe és még semmit nem lehet tudni arról, hogy járnak-e a vonatok februárban is a 150-es (Belgrád – Kelebia – Kunszentmiklós – Délegyháza – Keleti) vonalon, s ha igen, akkor milyen szakaszon.

Az biztos, hogy február elsejétől engedélyezték a vágányzárt, ami várhatóan február közepi zárást jelenthet. Több forrás szerint ugyanis a beruházók február közepi kezdésben gondolkodnak.

A MÁV csupán annyi információt ad egyelőre, hogy vágányzár lesz a vonalon és ez menetrendmódosítással jár majd.

A vasútvonalon lakók megdöbbenve értesültek az engedélyről, egyrészt az építkezéshez elengedhetetlen kisajátítások még csak a felmérések szakaszában vannak, másrészt az előzetes ígéretekkel (csak rövid ideig tartó, szakaszos lezárás, mert az egyik vágányon engedik a forgalmat) ellentétben ma már a teljes vonali vágányzárat engedélyeztettek és ma már irgalmatlanul hosszú, 5 éves teljes lezárást emlegetnek és a környező polgármesteri hivatalokból is hasonló hírek érkeznek.

Más belsős információk ezzel szemben egy Kelebia-Délegyháza vágányzárat említenek, s hogy ebben a tanévben a Délegyháza-Budapest vonalon még zavartalanul folytatódik az utasszállítás.

Egy biztos, hogy a Soroksár – Keleti szakasznak a beruházása még nem kezdődik, hiszen annak a társadalmi egyeztetés szakasza sem kezdődött meg, az összes többi sajnos csak spekuláció.

A bizonytalanság a most felvételizőket is érinti, nekik egyáltalán nem mindegy mely középiskolák milyen módon lesznek elérhetőek a jövő tanévben.

Mivel a kínai vasút építkezéssel kapcsolatban a BFK a HÉV fejlesztések megindítását is ígéri (egy pesterzsébeti közösségi tervezési projektet ezzel kapcsolatban pont most szerdán indít el – jelentkezni a linkre kattintva lehet! -), komoly riadalmat kelt, hogy teljesen megszűnhet a kötöttpályás közlekedés a régióban, s ez bizony nem csak Dél-pesten és az agglomerációban élőket sújtja majd, hanem Budapest teljes közlekedését befolyásolni fogja majd: elég csak visszaemlékezni mekkora káoszt, s mennyi dugót okozott tavaly a kormány gyalázatos, M0-as híd fiaskója a teljes belvárosban is.

Amint az információt kérő levelemre érdemi válasz érkezik jelentkezem a fejleményekkel.

Forrás : Budapest-Belgrád új vasúti (kínai) nyomvonal-lakossági fórum https://www.facebook.com/groups/435219810421642

Ön szerint megfelelő az S25 elővárosi vasút menetrendje?

Idén először kerül sor Magyarországon társadalmi egyeztetésre a következő évi vasúti menetrend kapcsán!

A GYSEV Zrt. és a MÁV-START Zrt. elkészítette a 2021. decemberében bevezetésre javasolt menetrend tervezetet. A módosítással érintett vasútvonalak menetrend tervezetét az érdeklődők a KTI honlapján megismerhetik és véleményezhetik.

2021. július 2. – július 15. között lehetőség van a jövő évi vasúti menetrend tervezetével kapcsolatban véleményt formálni.

A véleményezésre sajnos csak két hét áll rendelkezésre, pedig fontos lenne, hogy megismerjék a vasúti közlekedést rendszeresen használók véleményét, szolgáltatásukkal való elégedettségét, és felhasználják azt a menetrend tervezéséhez.

Sajnos esetünkben nem tervezik a járatok sűrítését sem csúcsidőben, sem azon kívül, pedig az eddigi tapasztalatok alapján jelentős előrelépést jelentene. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy bátran írja meg, milyen változásokat látna szívesen!

2019 április 7-től tölti be végre az S25 Budapest — Kunszentmiklós-Tass között közlekedő járat elővárosi vasúti funkcióját és a területen élő diákok, munkába járók kényelmesen és gyorsan eljuthatnak a belvárosba. Az akkori változásnak köszönhetően valódi alternatívájává vált a kötöttpályás közösségi közlekedés a környezetszennyező autónak, nőtt az utasforgalom, gyorsabb és kényelmesebb lett a közlekedés, és az összes döntéshozót sikerült meggyőznünk a projekt működőképességéről és hasznáról!

Fontos, hogy ebben a két hétben ismét minél többen hallassuk a hangunkat, és a döntéshozók lássák: jó döntést hoztak amikor elfogadták az érveinket a „Vonattal a belvárosba!” projekt kapcsán, van értelme az utasokat partnerként kezelni, és igenis értékes a sok visszajelzés!

A tervezet és az egyeztető felület a következő linken érhető el: www.kti.hu/menetrend-tervezet/

Győztünk! Vonattal a belvárosba!

Egy több, mint 3 éves küzdelemben értünk el egy hatalmas részsikert!

2019 április 7-től az S25 Budapest — Kunszentmiklós-Tass között közlekedő zónázó járat végre betölti elővárosi vasúti funkcióját és a területen élő diákok, munkába járók kényelmesen és gyorsan eljuthatnak a belvárosba. A mostani változásnak köszönhetően valódi alternatívájává válik a kötöttpályás közösségi közlekedés a környezetszennyező autónak.

139132_1.jpgEnnek köszönhetően Pesterzsébetről, Soroksárról, Dunavarsányból, Délegyházáról vagy Dunaharasztiból is gyorsabb lesz bejutni tömegközlekedéssel Budapest centrumába, mint autóval. A pesterzsébeti Duna-partról például 17 perc alatt lehet majd közösségi közlekedéssel a belvárosba jutni az eddigi 60 perc helyett.

Az új menetrend innen letölthető.

Köszönöm a szakmai anyagokat készítő Közlekedő Tömeg segítségét, a félezer aláíró támogatását! Köszönöm pesterzsébeti képviselőtársaimnak, hogy pártállástól függetlenül, egyhangúan szavazataikkal támogatták önálló képviselői indítványaimat, s hogy Szabados Ákos polgármester úr is fogékony volt a kezdeményezésünkre!

2016-ban indítottuk el barátaimmal a „Vonattal a belvárosba!” mozgalmat. Petíciót indítottunk, s megkezdtük az illetékes hatóságok, szervek, vállalatok bombázását.

Akkor javaslatomra Pesterzsébet Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága úgy döntött, hogy egyeztetéseket kezdeményez a MÁV illetékes szerveivel és a fővárossal, hogy a Budapest- Kunszentmiklós-Tass menetrend szerinti, ingázókat szállító elővárosi vasútvonal a mostani Kőbánya-Kispest végállomás helyett a Keleti Pályaudvarra érkezzen. Első érdeklődő kérdéseinkre az a válasz érkezett, hogy a Keleti csúcskapacitásra van járatva, nem tud több vonatot fogadni. A déli peremkerületek és Duna-menti települések ügye nem volt kiemelt probléma.

Azonban az M3-as metró déli szakaszának felújítása újabb lehetőséget nyújtott a küzdelem folytatására, hogy az elővárosi vasutat felélesszük.

Ráadásul komoly szakmai segítséget is kapott Dél-Pest: javaslatcsomagot egy fiatal, ambiciózus, a fenntartható közösségi közlekedésért dolgozó szakemberekből álló csapattól.

2017 júliusában a A Közlekedő Tömeg szakmai anyaga alapján készült önálló képviselői indítványomat elfogadva a Képviselő-testület úgy döntött, hogy felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezzen egyeztetéseket a Budapesti Közlekedési Központtal, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal annak érdekében, hogy a Pesterzsébetet kiszolgáló vasúti- és villamosjáratok az M3-as metró pótlása alatt a metrópótló buszokat elkerülve egyenesen a belvárosba szállítsák az utasokat, a kerület számos levelet írt és folytatta a küzdelmet.

A metró pótlása az elmúlt 10 év legnagyobb közlekedésszervezési kihívása, hiszen ilyen sok utast közel lehetetlen a felszínen elszállítani, a pótlóbuszok térségében pedig beláthatatlan mértékű torlódások prognosztizálhatóak, melyek természetesen nem csak az autóval, hanem az autóbuszokkal közlekedőkre is jelentős negatív hatással lennének. 

Az M3-as metró évek óta húzódó felújításának egyetlen pozitív öröksége lehet azonban, ha a pótlás keretében bevezetett fejlesztésekkel a MÁV elővárosi vasútvonalai Budapest közlekedésének szerves részévé válnak.

A vasútvonalak pótlásba való bevonása nélkül a lakosságnak csak két rossz választása maradhatott volna: a tömött metrópótlók használata, illetve dugóban álló autókban való üldögélés.

A mostani menetrend változás a Dél-Pest megyei települések (Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza) és a Dél-pesti kerületek (Soroksár, Pesterzsébet, Ferencváros) hatalmas előrelépést jelent.

Három éve tettem fel ezeket a kérdéseket:

  • Miért kudarc a Kunszentmiklós-Tass-Kőbánya-Kispest vonal?
  • Miért nem váltja fel a kora reggeli dugókat, miért nem segíti csökkenteni a dél-pesti és agglomerációs autósforgalma?
  • Miért csak a dél-pesti középiskolások használják a vonalat, miért nem járnak vonattal munkába az emberek?
  • Miért nincs és miért nem is fontos, hogy Pesterzsébetnek saját vasútállomása legyen a bádogmegálló helyett? Miért nem használják a pesterzsébetiek és a soroksáriak is a vasutat?

A válasz egyszerű:

Ma a déli peremkerületek (Soroksár, Pesterzsébet) és a Dél-Pest megyei települések (Dunaharaszti, Dunavarsány…) a városközponttal történő összeköttetése az egyik legégetőbb problémája a fővárosnak. Egyik kötöttpályás közlekedési eszköz – sem a HÉV, sem a vasút – nem képes ugyanis alternatívát nyújtani a személygépkocsival történő közlekedésnek. Pedig a kelebiai vasútvonalon már most minden adott lenne hozzá: modern, csendes és gyors szerelvények, kiépített vonal a Keleti pályaudvarig, a sebesvonat be is megy odáig, a bejárókat, ingázókat szállítók azonban nem. 

Abszurd, hogy a délről a peremkerületekből, vagy alvóvárosokból érkező utas eljut Ferencvárosig, majd mielőtt 4-6 percen belül onnan a belvárosba érkezhetne Kelet felé fordul és kimegy a város legszélére a 3-as metró végállomásáig. 17 percet utazik azért, hogy a déli elővárosból kijusson keleti szélére a fővárosnak, hogy onnan visszautazhasson a belvárosba.

Gyakorlatilag a délről érkezők megkerülik a fél várost, hogy bejussanak a belvárosba, miközben adott rá a lehetőség, hogy a Keleti-pályaudvarra menjenek be az elővárosi vonatok.

Három indulási pontot szimuláltam:

Dunavarsány – belváros: (30-35 km)

  • Vonattal most:42 perc Kőbánya-Kispest onnan átszállással 3-as metróval + 25-30 perc a belváros: ez nagyjából 65-70 perc. A 3-as metró felújításakor pedig ez akár 80-100 percre is nőhet.
  • Autóval csak 40-45 perc, így a vonat belváros felé érkezőknek nem versenyképes.
  • Vonattal, ha a vonat a Keletibe érkezne: 43 perc.Így már versenyképessé válna, hiszen háromnegyed óra alatt biztonságosan bejut valaki a belvárosba és egy közösségi közlekedési csomópontba.

Pesterzsébet városközpont:

  • Pesterzsébet Városközpont – belváros 23E-es busszal és átszállással 2-es vagy 4-es 6-os villamosra kb. 35 – 45 perc.
  • Autóval kb. 25 perc.
  • Vonattal, ha a vonat a Keletibe érkezne: 17 perc alatt lehetne bejutni a belvárosba.

Pesterzsébet, Gubacsi lakótelep:

  • Gubacsi lakótelep – Pesterzsébet Városközpont – belváros 2 átszállással: 119-es buszról, 23E-es buszra és végül 2-es vagy 4-es 6-os villamosra kb. 60 perc.
  • Autóval kb. 30 perc.
  • Vonattal, ha a vonat a Keletibe érkezne: 17 perc alatt lehetne bejutni a belvárosba.

Reggelente a pesterzsébeti vasútállomáson nagyjából 80 és 100 ember száll le, többségük a 23-as, 35-36-os vagy csepeli buszokra próbál meg átszállni, vagy erzsébeti iskolák felé veszik az irányt. Pesterzsébeten is felszállnak néhányan erre a reggeli vonatra, ami Ferencvárosba az 1-es villamoshoz, vagy Kőbánya-Kispestre viszi őket, ahonnan a kék metróval visszajuthatnak a belvárosra.

Április 7-től ez most megváltozhat. Szívből remélem, hogy a főváros és a MÁV felkészült a megnövekedő forgalomra és az M5 metró megépítéséig hosszú távon is megoldás nyújt a mostani menetrend és évvégén (december 8-án) vagy a 80a vgz feloldása után nem áll vissza a régi, aberrált menetrend.