Keserű lett a nemzeti nyalóka

Kicsit mentolos, kicsit keserű: de a miénk. Hamarosan polcokon a nemzeti nyalóka.

Már megint a nőkkel van a baj: nem elég hogy kihívóan öltözködnek, tegnap az is kiderült lassabban szoknak le a dohányzásról, hiszen körükben nőtt az ebből fakadó megbetegedések száma, pedig a trafiktörvény állítólag sikeres, a fogyasztás csökkent, a Nap süt. A FIDESZ vezérszónok hangulatkeltéstől mentes vitát kívánt tegnap, majd bedobták a fenti gumicsontot.

A kapadohány viszont büdös, s mielőtt újabb videókat készítenének kacéran és kihívóan öltözködő, sötétben bujkálva dohányzó nőkről, jelezném: ez most nem jött be. A trafikmutyi ugyanis az állatorvosi lova ennek a maffia-kormányzásnak.

dohány 1.jpg

Furcsa értelmezése zajlik a november 6-án átvett és 13-án közzé is tett amerikai antikorrupciós dokumentumnak, a „cetlinek”. A dokumentum szerint ugyanis a NAV képviselői nem adtak kielégítő választ a nagykövetség kérdéseire, amelyek arra is vonatkoztak, hogy Fidesz-közeli emberek és cégek jutottak-e trafikokhoz.

Nem baj, kapunk helyette mentolos nemzeti nyalókát. Válaszként ugyanis tegnap először a NAV hozta nyilvánosságra a 2013. novemberi „kétnapos alapos vizsgálat” dokumentumait, majd megkezdte a parlament is a dohány és trafiktörvények általános vitáját.

A NAV nyilvánosságra hozott dokumentumai nem adnak választ semmire a felmerült kérdések közül, a benyújtott törvényjavaslatok pedig befejezik amit elkezdtek: a dohány-kiskereskedelem után lefejezik a nagykereskedelmet is, a maffia újra osztja a piacot.

Most a trafikok maguk döntik el, honnan vesznek árut, de 2015. május elsejétől ennek véget vetne a kormány dohány-kiskereskedelmi ellátó létrehozásával. Ennek minden megyében lennének raktárai, és a trafikok csak innen rendelhetnének cigarettát, vágott dohányt, szivarkát, szivart. Máshonnan nem. A legújabb törvényjavaslat “előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét”. Kérdés lehetne persze, melyik cég kaphatja meg az ellátói feladatokat. A jogszabálytervezetet azonban úgy írták meg, hogy a kormány verseny nélkül, egy igen szűk körből is kiválaszthatja a befutót. Bár a vitában elhangzottak szerint nem a Continental lesz a befutó, ők sem járnak rosszul. Őket az adó és járulék szabályozáskor kárpótolják, lenyomva körülöttük a versenytársakat.

A törvényjavaslat fő üzenete súlyos károkat okoz a gazdaságnak. Ha sikeres vagy és kimutatod a nyereséged és nem rejted el, bármikor jöhet egy sarc, vagy struktúra-váltás ami lefölözi vagy lenyúlja a komplett ágazatot. Így ki mer vállalkozni és kockáztatni saját vagyont a vállalkozása sikerének érdekében?

Másfél éve nyitottak meg a Nemzeti Dohányboltok. Az új rendszer azonban a gonosz multikat leváltó boldog családi trafikosok helyett minden szinten csak csődöket és a feketepiac elburjánzását hozta, a magyarok nem szoktak le a cigiről, ellenben az iskolások ma már közelről ismerkedhetnek a trafikokkal. Ha magányos babakocsit vagy didergő kisgyermeket látunk toporogni az utcán, biztosak lehetünk benne: megtaláltuk a környék nemzeti trafikját.

03.jpgMost pedig befejezik amit elkezdtek a trafikok esetében is: először elvették a cigaretta és dohánytermékek értékesítésének jogát a helyi vállalkozóktól, kiskereskedőktől, trafikosoktól családok ezreitől elvéve a munkát és megélhetést biztosító jövedelmet. Kiosztották azt barátaiknak, ügyfeleiknek és lekötelezettjeiknek.

Azt mondták, ez a kiskorúak védelmében és a dohányzás visszaszorításának érdekében teszik. Vajon volt aki ezt elhitte? Mert az most meg fog lepődni: a nemzeti dohányboltok ugyanis az új javaslat szerint visszaalakulnak trafikká: lesz rágó, cukorka, fagyi, telefonfeltöltés, jegyárusítás, bulvár és kormánypárti újság: minden mi szemszájnak ingere. Bár némi fazonigazítás még várható : egyelőre nyalókát csak mentolosat árusíthat. De amúgy ennyi: az einstand sikeresen lezárult.

dohány 2.jpgTavaly tavasszal Pesterzsébeten összesen 32 nemzeti dohánybolt pályázata zárult le. A győztesek névsora a cikk alján olvasható. A médiában felröppent hírek és felmerült korrupciós vádak a kerületi trafikos társadalom egészét sújtják. A trafikrendszer hatalmas lépés annak a társadalomnak a kiépítéséhez, ahol mindenképpen függünk valahol vagy valahogyan a Fidesztől, ahol látszólag demokrácia van, de valójában egyetlen párt polipszerűen behálózza az egész társadalmat. Szokásainkat, életünket befolyásolja, saját kialakult bizalmi viszonyunkba rondít bele kereskedőinkkel, boltosainkkal, mindennapjaink szereplőivel a trafikmutyi.

Tavaly nyílt levelet intéztem a kerületi országgyűlési képviselőkhöz az ügyben, Földesi Gyula akkor válaszolt is. 
Szerinte: „Egy hiteltelen, aljas maffiabaloldal van Magyarországon. Mára már az is kiderült, hogy a dohánytrafik ügy is csak mocskos alaptalan vádaskodás, hiszen a nyertesek között van több száz egyértelműen az MSZP-hez köthető személy is. Mint nem dohányzó, örülök annak, hogy a gyermekek és a fiatalok, valamint a nem dohányzók védelme érdekében kevesebb helyen lehet majd dohánytermékekhez jutni. Örülök annak, is hogy végre a haszon nem a multikhoz fog kerülni, hanem családi vállalkozásokhoz! De a maffia baloldalnak ez sem teszik, mert mindig a multik érdekeit védték! Ezért nem támogatták a bank adót és a rezsicsökkentést sem! Ez a fölháborító!”

Na, ja. Azóta túl vagyunk az országgyűlési és az önkormányzati választásokon, a trafikmaffia pártjai Pesterzsébeten leszerepeltek, Földesi Gyula pedig Hatvanba költözött. A korrupció, a tönkretett kisvállalkozók, az elszegényedő, létbizonytalanságba taszított családok viszont maradtak. Bár tavaly a pesterzsébeti FIDESZ frakció tagjai nem támogatták, hogy a multik helyett nemzeti kenyér és tejboltok, illetve nemzeti zöldségpiacok árusítsák az alapélelmiszereket a nemzeti nyalóka és rágógumi hamarosan a polcokon lesz.

A pofátlanság netovábbja, hogy a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) kedvező fordulatként értékeli, hogy a dohánykereskedelmet szabályozó törvény tervezett módosítása optimalizálja a működési feltételeiket: a “klasszikus” trafikok termékeibe ugyanis korábban is beletartoztak ezek a termékek. Most, hogy lehullt az álca, minek ezt tagadni: ez az egész nemzeti dohány-marketing egy nagy trafik-mutyi volt csupán. Támogatják azt is hogy állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított – dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhatnak dohányterméket a jövőben, és ez a cég koordinálja majd a kiskereskedelmi beszerzést is. Naná, mondanának nemet, mindjárt elvennék tőlük a most kapott újabb hűbéri kegyet: ezentúl örökölhető is lesz a trafikkoncesszió.

Legyen elég a szabad rablásból! Felül kell vizsgálni a teljes trafikkoncessziós rendszert annak érdekében, hogy olyan rendszer jöjjön létre, amely érdemben járul hozzá a dohányzás és a feketekereskedelem visszaszorításához, előnyben részesíti a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint foglalkoztatási kötelezettséget ír elő a megváltozott munkaképességűekre vonatkozóan.

S a rendszert valóban olyanná kell alakítani, amely visszaszorítja fiatalkorúak dohányzását és megvédi a gyermekeinket annak káros hatásaitól. Hamis és álszent rendszer ugyanis az, ahol a kétéves kisgyermekek a zárt és sötétített üvegű ajtók előtt várják a szenvedélybeteg, cigarettát vásárló szülőt, miközben ott fagylaltot, cukorkát, nyalókát és csokoládét is árusítanak megteremtve ezzel is a dohányzás misztériumát. A gyermekek ugyanis varázslatos, elérhetetlen csodaként tekintenek a dohányboltokra: a csokoládék, nyalókák és cukorkák birodalmára, ahová csak a felnőttek juthatnak be.

A jó kormányzás épít más országok és más korok tapasztalataira, így annak programja nem alapulhat az állami szerepvállalás dominanciáján, de reálisan méri fel a piaci önszabályozás korlátait is. A mostani nem ilyen.

Pesterzsébet nemzeti trafikosai (a tavalyi győztesek névsora, akik, többször szerepelnek, azok több dohányboltot is nyithatnak a kerületben):

  1. Bodnár Istvánné
  2. Drexler Ferenc
  3. Erdei János László
  4. Erdei János László
  5. Farkas Zsolt
  6. Farkas Zsolt
  7. Farkas Zsolt
  8. Herczeg Brigitta
  9. Kele Árpád
  10. Kereszturi Antal
  11. Koklács János Gábor
  12. Koós Zoltánné
  13. Kovács Péter
  14. Legendi Krisztina Éva
  15. Magyar Ákos András
  16. Nagy András
  17. Németh Tibor
  18. Németh Tibor
  19. Pungor Zsófia
  20. Rubóczky József
  21. Suhajda László Jánosné
  22. Székely Zoltán
  23. Szendi Szilvia
  24. Tettinger István
  25. Tornyai Zsolt
  26. Tóth Gergely
  27. Tóth Norbert
  28. Vogt Patricia Yvonne
  29. Vogt Patricia Yvonne
  30. Vogt Patricia Yvonne
  31. Vogt Patrícia Yvonne
  32. Vogt Patrícia Yvonne

Nemzeti italboltok helyett alkoholstratégiát!

Mégis jönnek a nemzeti italboltok? A FIDESZ a tudásalapú helyett az alkoholalapú társadalmat választja?

nemzeti_italbolt_03.pngA Párbeszéd Magyarország politikusaként akár örömmel is fogadhatnám a hírt: Magyarország a skandináv modellt választja. De nem, nem a (köz)munkaalapú társadalom helyett vált prioritássá a tudásalapú társadalom bevezetése. Erről három nappal a tanévkezdés után, a tankönyvellátás fejreállásának és a közoktatás szisztematikus leépítésének második évében beszélni több, mint cinizmus lenne.

Orbán Viktor kormánya az alkohol árusítás esetében követi a skandináv modellt, annak is csak egy részét. A FIDESZ-közeli a Századvég tulajdonában lévő Napi Gazdaság szerint eldőlt és a dohány után az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül.

A lap úgy tudja, hogy az eddig még csak elképzelés szintjén létező koncepciót véglegesítették, annak megvalósításáról pedig már el is kezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel. Információink szerint a tervezetet a trafikokéhoz hasonlóan alakítják ki, tehát törvényi szinten rögzítik a szeszes italok árusításának szabályait. Az is biztosnak tűnik, hogy a dohányboltok monopóliumával megegyező módon jövőre kizárólag az erre létrehozott, az állam által előzetesen engedélyezett italüzletekben kapható majd alkohol.

A Nemzeti Cinizmus Rendszerét pontosan jellemzi, hogy a kormány prioritásként kezeli, hogy az alkoholfogyasztás reklámozása egyre fiatalabb rétegeket érjen el. A Magyar Turizmus Zrt. közpénzből reklámozza a pezsgő- és habzóborfogyasztást. Sőt, versenyt hirdet a fiatalok között, hogy minél több hasonló terméket igyanak. Ott, ahol elképesztően magas az alkoholisták száma. A hatóság szerint mértékletességre sarkall a kezdeményezés, az orvostársadalom ezt máshogy látja. Majd annak hasznát saját klientúra építésének folytatására kívánja fordítani.bologsag_bub_nagy.jpg

Adómentessé tette a pálinkafőzést, így egyre kevésbé kontrollálja a minőségbiztosítást, most az államosítással növeli a szürkegazdaságot.

A trafik-mutyi után jöhet az italbolt-mutyi. Hiszen a korrupt, politikailag vezérelt trafiktenderek botrányaiból mindenki megtanulhatta, hogy milyen az, amikor Orbán Viktor kormánya belenyúl a kereskedelembe.

A nemzeti dohányboltok rendszere az eddigi adatok alapján nem hozta az elvárt adóbevételeket. A dohányáru árának emelkedése miatt csökkent a fogyasztás (ez a siker része), egyre olcsóbb, rosszabb minőségű és egészségre károsabb termékeket fogyasztanak a vásárlók (ez egészségügyi szempontból hosszútávon borzalmas állapotokat okoz), illetve jelentősen nőtt a feketekereskedelem.

Most jöhet az alkohol esetében is.

Az alkoholizmus Magyarországon népbetegség, a WHO felmérése szerint tavaly fejenként közel 13 liter tiszta szeszt fogyasztottunk hazánkban.

A nemrég közzétett Global Drug Survey (GDS) nevű kutatás szerint az alkoholfogyasztás a legaggasztóbb. Az elsősorban a fiatalokra koncentráló felmérésen a válaszadók közül 12,1 százalékkal fordult elő havonta legalább egyszer, hogy ha elkezdett inni, nem tudott megállni. 11,6 százalékukkal fordult elő havonta legalább egyszer, hogy nem emlékezett, mi történt vele előző éjjel, 23, 8 százalékuk szeretne kevesebbet inni a következő évben. 46 százaléka pedig maga is úgy látja, hogy ivási szokásai kockázatot jelentenek az egészségére. A munkavállalók 46 százaléka ment másnaposan dolgozni tavaly. Ez az írek után a második legmagasabb arány.

Az egyetlen ország vagyunk a felmérésben, ahol nincs nemzeti alkoholstratégia. Drogstratégiánk van, alkohol nincs, pedig nagy szükség lenne rá. Egyelőre homályos, mi lesz a sorsa a nemzeti alkoholprogramnak: három hónapja semmi hír róla. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma áprilisban még azt közölte, a tervezet kész, már társadalmi egyeztetés előtt áll. Azt azonban nem lehet tudni, hogy az egyeztetés pontosan mikor kezdődhet meg, s azt sem tudni, pontosan mekkora összeget kívánna fordítani rá a kormányzat. Ehelyett fontosabbnak tűnik az italbolt-mutyi.

Az Együtt-PM támogat minden, a tömény- és égetett szeszes italok kereskedelmét tisztességesen szabályozó erőfeszítést, de nem engedünk semmilyen oligarchikus érdekek által vezérelt új piacszabályozást és újrarendezést.

bolt 1.jpg

 

Pesterzsébet nem hagyja magát!

Pesterzsébet képviselő testületi ülésén téma volt a trafikmutyi és a rezsicsökkentés egyaránt. A FIDESZ frakció tartózkodása miatt azonban a képviselő testület nem támogatta, hogy a kerület kérje a kormányt, segítsen polgárain és tovább csökkentse a megélhetési költségeket.

Fidesz-kuss.jpgA trafikügy hullámai elérték Pesterzsébetet is. A nemzeti dohánybolt pályázatán győztesek névsora nyilvános, párt- és egyéb kötődéseik pedig folyamatosan kerülnek nyilvánosságra.

A trafikmutyival kapcsolatos nyílt leveleimre először Földesi Gyula pesterzsébeti képviselő írásban, majd Dr. Vas Imre alpolgármester szóban válaszoltak. Válaszuk alapján joggal reménykedhetünk benne, hogy Pesterzsébeten nem történt a szekszárdihoz hasonló egyeztetés.

A trafikügy – és az hogy egyik kerületi országgyűlési képviselője az előterjesztője a mutyi törvénynek – ennek ellenére sarokba szorította a helyi FIDESZ-t is a kerületben.

A frusztrált, ideges, a testületi ülést többször is megszakítva frakció szünetet kérő többségi képviselőcsoport egyrészt példát statuált és megmutatta ki a kerület vezető ereje még ma is (négy órás várakoztatás után hazazavarta az évtizedek óta a kerület közművelődésért dolgozó pályázókat), másrészt bevetette a rezsicsökkentés csodafegyvert.

energia_villanykorte_aramar1301.jpgJavaslatuk vitája során azonban kiderült csupán a trafikmutyiról szeretnék elterelni a figyelmet, a kerület polgáraiért nem hajlandóak tevőlegesen fellépni. Cserbenhagyták a kerületi lakosságot és a valódi problémák megoldása helyett csupán annak megvitatását tartották fontosnak, hogy ki a nagyobb gengszter a Bajnai-Gyurcsány vagy a Simicska-Orbán páros .

A többségi frakció ugyanis az üres lózungokkal telerakott értelmetlen nyilatkozathoz egyetlen módosítást sem támogatott.

  • A FIDESZ frakció tagjai nem támogattak további gáz- és áramdíjcsökkentéseket.
  • A FIDESZ frakció tagjai nem támogatták, hogy a multik helyett nemzeti kenyér és tejboltok, illetve nemzeti zöldségpiacok árusítsák az alapélelmiszereket.
  • A FIDESZ frakció tagjai nem támogatták az elszámoltatás megkezdését, az alapvető élelmiszerek és a rezsi ÁFA-nak csökkentését.
  • A FIDESZ frakció nem a kerületi polgárokért, hanem saját hatalmának megmentéséért küzd.

Bár meggyőződésem hogy a törvényekkel ideiglenesen szabályozott rezsicsökkentés hosszú távon az árak elszabadulását és a szükséges fejlesztések leállítását jelentik és ehelyett az energetika korszerűsítési pályázatok elindítása és komplex kezelése lehet a valódi megoldás, az hogy a kerületi FIDESZ semmilyen koncepcióval nem rendelkezik a probléma kezelésére megdöbbentő.

Az élelmiszerválságra a helyi gazdaságok és a lokális közösségi kereskedelem, a termelői piacok és közösségi kertek nyújthatnak megoldást helyi szinten, nem a kormány által kiemelt partnerként kezelt multik.

Ezért kell valós alternatívát nyújtania a narancsuralmi rendszert felváltani kívánóknak mind országos, mind helyi szinten.

Ezért kell megmutatni, hogy lokálpatrióta, a szolidaritást értéknek tekintő közössége mást akar. Pesterzsébet élhetőbb és szerethetőbb kerületté alakulhat ugyanis át az itt élő környezettudatos polgárok összefogásával.

Mert Magyarország és azon belül Pesterzsébet nem hagyja magát!