A részvételi költségvetés program bukása

A héten Szabados Ákos polgármester aláírta Pesterzsébet 2011. évi költségvetésének tervezetét és tegnap végre közkinccsé is tették . Mivel az ördög a részletekben lakozik és az előterjesztés értelmezése még előttünk áll, egyelőre csak remélni tudom hogy a polgármester úr körültekintőbben járt el, mint Magyar Köztársaság elnöke, akit a néphit szerint csúnyán megviccelt egy nyitott wc-ablak

Mivel jövő hét szerdán a képviselőtestület dönt is róla, a Lehet Más a Politika pesterzsébeti csoportja választási programjának egyik fontos elemét nem tudja idén elindítani. Írhatnám, hogy tőlünk független okokból, de egyrészt minek, másrészt fontos tanulsággal is szolgál mindannyiunk számára.  Ugyanis, ha nincs működő civilszféra a kerületben, ha nincs erős érdekképviselet és a városvezetést alkotó pártoknak és a képviseleti demokrácia pesterzsébeti „magyar narancsos” változatának nincs erős ellenzéke, akkor helyettünk (és sajnos nem értünk) döntenek ezekben a kérdésekben.

 Egyszerűbben fogalmazva:
 
(FIDESZ-MSZP) városvezetés – részvételi demokrácia        1:0
 
A 2011. évi pesterzsébeti megszorító csomag elfogadása két lépcsős volt, januárban döntött a testület az intézményi összevonásokról, bezárásokról, elbocsátásokról. Megszorításokra a kormány önkormányzatokat sújtó megszorítási csomagja és a köznyelvben csak „Csányi Sándor választási kötvényének” becézett svájci frank alapú kötvény kibocsátás az oka, a konstrukció ugyanis a törlesztést és a költségeket az októberi választások utáni időpontra időzítette. Az új városvezetés azonban ott folytatja ahol elődje abbahagyta, sőt…
Az elmúlt negyedév ugyanis azt bizonyítja, hogy nincsenek jó kezekben a kerület pénzügyei. Nincsenek elemzésekkel alátámasztott előterjesztések, nincsenek számítások, nem készülnek hatástanulmányok. A kerület nehéz gazdasági helyzete miatt szükséges összevonásokat, lakbéremeléseket és létszámleépítéseket a képviselők többsége anélkül szavazta meg, hogy tisztában lett volna annak következményeiről. Az igazán megdöbbentő azonban az volt, hogy nem csak a döntések hosszú távú következményeivel nem foglalkozott senki. A kerületi fiskális politika teljes csődjét jelentették azok a válaszok, hogy a csoportos létszámleépítés többletköltségeit nem tudták meghatározni, a kerület vagyongazdálkodásának dologi kiadásait és az átszervezések többletköltségeit még megsaccolni is képtelen volt az előterjesztő. Olyan kérdések pedig ezek után fel sem merülhettek, hogy egy ötven százalékos lakbéremelés milyen mértékben növelheti a késedelmesen fizetők számát, és ez milyen többletköltséget róhat az önkormányzatra.
 
Az előzmények után íme tehát a második felvonás:
 
 
Az idő rövidsége miatt elsősorban két területre próbálunk koncentrálni a következő napokban:
– a kerület környezetvédelmével kapcsolatos bevételeket és költségeket próbáljuk elemzni, ebben a témakörben szeretnénk néhány módosító indítványt is készíteni.
– A januári testületi ülésen ugyan úgy döntöttünk hogy a kerületben működő Bűnmegelőzési Centrumot bezárjuk, de az ehhez kapcsolódó módosító indítványomat elfogadta a testület és szeptemberre egy rövid távú cselekvési programot és egy hosszabb távú bűnmegelőzési stratégiát vitat majd a képviselő-testület. A stratégia meghatározó eleme a közbiztonság védelmében és a rendőrség ellenőrzésében való társadalmi részvétel kell legyen. Az ehhez szükséges forrást azonban sajnos nem biztosítja a 2011. évi költségvetés előterjesztése.
 
Minden ötletet, javaslatot szívesen várunk!
 
 

 

Részvételi költségvetést a fiskális politika helyett!

Pesterzsébet Önkormányzatának képviselőtestülete várhatóan február tizedikén tartandó rendkívüli ülésén fogadja el a 2011. évi költségvetést. A decemberben elfogadott költségvetési koncepció azonban számos olyan megszorítást (intézmény megszüntetést, összevonást) is tartalmaz, melyről már január 27-én dönt a képviselőtestület. Mondhatnánk azt is, hogy előre fogyasztjuk el a fekete levest. A Lehet Más a Politika önkormányzati képviselőjeként a kerület súlyos anyagi gondjai miatt decemberben megszavaztam a költségvetési koncepciót azzal az igénnyel, hogy a városrészért tevékenykedők fogjanak össze és közösen keressük meg a forrásokat az intézményhálózatunk megtartásáért és Pesterzsébetet egy fenntartható fejlődési pályára állíthassuk a leépülés helyett. Erre akkor ígéretet kaptam a városvezetéstől a most beterjesztett határozati javaslatok azonban nem ezt tartalmazzák, előzetes egyeztetés sem a kerület civil szervezeteivel, sem az intézmények működtetőivel sem az önkormányzati képviselőkkel sem a pártokkal nem zajlott le. Ebben a politikai közegben nyilván naivitásnak tűnik a részvételi költségvetésről és annak szükségességéről beszélni, de mi akkor is megpróbáljuk, mert tudjuk, hosszú távon csak ez nyújthat alternatívát egy autoriter városvezetés szakmailag megalapozatlan, csak fiskális szempontok alapján összeállított költségvetésével szemben.

Az elkövetkező hetekben a költségvetés jónéhány fejezetét nyitjuk meg és próbáljuk lefordítani közérthetővé, hogy ne csak a Hivatal pénzügyi osztályán dolgozók, hanem mi itt élők is megérthessük miről is dönt a képvielőtestület február 10-én, és a kellő mennyiségű információ birtokában részt is vehessünk a döntésekben. A költségvetést módosító javaslatainkat Önökkel együtt készítjük és a blog felületén megvitatjuk azt, ehhez eddig talán a kerületben kevéssé használt és ismert webes felületű szavazási és egyéb technikákat is felhasználunk.

Addig is a január 27-i testületi ülés napirendjét közzétesszük. A napirendi pontokhoz tartozó előterjesztések letölthetőek itt. A megszorítócsomaghoz tartozó napirendi pontokkal kapcsolatban még a héten feltesszük javaslatainkat.

 

Részvételi költségvetést!

 

A mai testületi ülésen 17 napirendi pontról döntöttünk, voltak zárt (személyi kérdésekről döntő) pontok, beszámolók, jegyzett tőke csökkentése és talán a legfontosabb: a költségvetés módosítása.
Erről szeretnék most bővebben írni.
Több tételét módosítani kellett a költségvetésnek. Ami pozitív fejlemény, hogy az eredeti javaslatot mégis módosította a fideszes többség, és az informatikai fejlesztést nem kellett beáldozni a szükséges jutalom kifizetések miatt. Az üröm az örömben hogy a többséget alkotó frakció rájött arra, hogy a költségvetésben úgyis lehet költséget növelni, hogy nem növelem a forrásoldalt, hiszen a nagy októberi szavazófülkés forradalom erre is felhatalmazást ad. Felhatalmazás ügyben amúgy egyetértek velük, bizalmat kaptak arra, hogy az elkövetkező négy évben irányítsák a kerületet, szakértelmükkel és tudásokkal építsék azt. Az, hogy most összesen több mint 11 millió forintnyi módosítást nyújtottak be szóban, sebtében csak úgy odavetve anélkül, hogy figyelembe vették volna a kerület lehetőségeit az bizony véleményem szerint visszaélés ezzel a bizalommal. Nem hatalmas visszaélésről van persze szó (a 11 millió Ft a teljes költségvetési kerethez képest kicsi), és ráadásul legjobb tudásuk szerint a kerület érdekeit szerették volna ők is képviselni, csak véleményem szerint meggondolatlanul. Úgyhogy van ideje levonni a konzekvenciákat a többségnek, még épp időben történt.
Én két szerintem fontos ügyrendi javaslatot tettem az ülésen ennél a napirendi pontnál (egyiket sem fogadták meg, de megteszem legközelebb is).
Az első, hogy kerüljenek fel az előterjesztések Pesterzsébet honlapjára és azok kedvéért akik a TV képernyő előtt követik nyomon a testületi ülésen történteket az előterjesztő mindig mondja meg az adott előterjesztés url címét.
A másik pedig, hogy a módosító indítványokat lehetőség szerint írásban terjesszék be (költségvetés készítésekor kiemelten), illetve költségvetési módosító indítvány esetén a forrásoldalra térjen ki a javaslattevő.
A költségvetés módosítását amúgy mivel az informatikai beszerzést nem bántották a végén megszavaztam.
Nos és egy ígéret:
a magam részéről mindent megteszek, hogy a következő költségvetési vitát a TV képernyőjén figyelők hozzáférhessenek az interneten a szükséges anyagokhoz. Ha kerület honlapja erre még alkalmatlan lesz akkor találunk más megoldást.

 

Egy bizottsági ülés jegyzőkönyvének margójára…

Ez is megvolt. Végigültem az első bizottsági ülést. 

Az október 14-i alakuló ülésen a testület az Informatikai és Média Bizottság tagjának választott meg, (no és környezetvédelmi tanácsnoknak és nagyon remélem, abban a szerepben valóban lehet tényleges munkát végezni) a bizottságnak három belsős (magyarul képviselő) tagja (2 fideszes és jómagam) és 2 külsős (nem képviselő) „szakértő” tagja van. Ezen kívül részt vett még az ülésen néhány egyéb szakértő, a Pesterzsébet Újság főszerkesztője, a informatikai és a szervezési osztály illetve a Pénzügyi és Adó osztály képviselői. Szóval sokan.