Részvételi költségvetést!

 

A mai testületi ülésen 17 napirendi pontról döntöttünk, voltak zárt (személyi kérdésekről döntő) pontok, beszámolók, jegyzett tőke csökkentése és talán a legfontosabb: a költségvetés módosítása.
Erről szeretnék most bővebben írni.
Több tételét módosítani kellett a költségvetésnek. Ami pozitív fejlemény, hogy az eredeti javaslatot mégis módosította a fideszes többség, és az informatikai fejlesztést nem kellett beáldozni a szükséges jutalom kifizetések miatt. Az üröm az örömben hogy a többséget alkotó frakció rájött arra, hogy a költségvetésben úgyis lehet költséget növelni, hogy nem növelem a forrásoldalt, hiszen a nagy októberi szavazófülkés forradalom erre is felhatalmazást ad. Felhatalmazás ügyben amúgy egyetértek velük, bizalmat kaptak arra, hogy az elkövetkező négy évben irányítsák a kerületet, szakértelmükkel és tudásokkal építsék azt. Az, hogy most összesen több mint 11 millió forintnyi módosítást nyújtottak be szóban, sebtében csak úgy odavetve anélkül, hogy figyelembe vették volna a kerület lehetőségeit az bizony véleményem szerint visszaélés ezzel a bizalommal. Nem hatalmas visszaélésről van persze szó (a 11 millió Ft a teljes költségvetési kerethez képest kicsi), és ráadásul legjobb tudásuk szerint a kerület érdekeit szerették volna ők is képviselni, csak véleményem szerint meggondolatlanul. Úgyhogy van ideje levonni a konzekvenciákat a többségnek, még épp időben történt.
Én két szerintem fontos ügyrendi javaslatot tettem az ülésen ennél a napirendi pontnál (egyiket sem fogadták meg, de megteszem legközelebb is).
Az első, hogy kerüljenek fel az előterjesztések Pesterzsébet honlapjára és azok kedvéért akik a TV képernyő előtt követik nyomon a testületi ülésen történteket az előterjesztő mindig mondja meg az adott előterjesztés url címét.
A másik pedig, hogy a módosító indítványokat lehetőség szerint írásban terjesszék be (költségvetés készítésekor kiemelten), illetve költségvetési módosító indítvány esetén a forrásoldalra térjen ki a javaslattevő.
A költségvetés módosítását amúgy mivel az informatikai beszerzést nem bántották a végén megszavaztam.
Nos és egy ígéret:
a magam részéről mindent megteszek, hogy a következő költségvetési vitát a TV képernyőjén figyelők hozzáférhessenek az interneten a szükséges anyagokhoz. Ha kerület honlapja erre még alkalmatlan lesz akkor találunk más megoldást.

 

Egy hozzászólás “Részvételi költségvetést!” bejegyzéshez

  1. Péter, nagyon jók az átláthatósági javaslataid! Ha újra és újra felveted, egy idő után nekik lesz kínos, hogy suttyomban, ill. nem átlátható, nem követhető módon zajlik a döntéshozatal!
    Persze alternatív megoldáson is érdemes gondolkodni, abból kiindulva, hogy makacsul fogják kötni az ebet a karóhoz. De előbb párszor még beterjeszteném a javaslatot az önkormányzati ülésen…
    Csak így tovább! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük