Ne a fejünk felett döntsenek a lakókörnyezetünkről! MIÉNK IS A KÖR!

A KÖR beruházás ügye nemcsak egy építési telekről szól. Arról is, hogy a helyben élők érdekei mikor és hogyan jelenhetnek meg a lakókörnyezetüket alapvetően átalakító döntésekben. Ezért Csaszny Gábor képviselőtársammal önálló képviselői indítványt nyújtottunk be, amely a szeptember 24-i pesterzsébeti testületi ülés napirendjén szerepel. Azt kezdeményezzük, hogy az önkormányzat hivatalos felterjesztésben kérjen változtatásokat az Országgyűléstől és a Kormánytól.

Ahonnan indultunk: a KÖR körül felmerült kérdések

A Téglagyártó utca 23. alatti ingatlan eredeti engedélye három épületben összesen 63 lakás megépítését tette lehetővé, mélygarázs nélkül. Az engedélymódosítás már az épületek alápincézését és mélygarázs kialakítását is érinti.

A mélygarázs a felszíni parkolás és a zöldfelületek szempontjából kedvező változás lehet. Ettől azonban még nem tűnnek el a kérdések: hol lesz a lehajtó, hogyan változik a forgalom, elbírják-e a belső utak az építkezés terhelését, és ki állítja helyre az esetleges károkat? Hogyan kezelik a szennyvizet és a csapadékvizet? Mi lesz a fákkal, a zöldfelületekkel, és hogyan illeszkednek az új házak a Mediterrán lakópark építészeti karakteréhez? (Bővebben az előterjesztésben olvashattok róla.)

Ezeket a problémákat a lakók már a 2022-es petícióban is jelezték, és a mostani lakossági munkamegbeszélésen is előkerültek. Nem olyan részletekről beszélünk, amelyeket ráér az első kamion megérkezése vagy az új lakások átadása után tisztázni.

Ennek ellenére a beruházó ígéretei ellenére mind a mai napig nem ismerhettük meg a módosított terveket, nem kaptunk érdemi válaszokat a felvetéseinkre.

A terveket akkor kell megismerni, és a helyi érdekeket akkor kell érvényesíteni, amikor a döntésekre még hatással lehetünk. Nem fogadhatjuk el, hogy úgy szenvedjük el a következményeket, hogy a kérdéseik csak utólag jutnak el a döntéshozókhoz.

Miért kérünk erősebb önkormányzati jogokat?

Az „ügyféli jogállás” jogászi kifejezésnek hangzik, de nagyon is gyakorlati. Azt szeretnénk elérni, hogy az önkormányzat az eljárás kezdetétől megismerhesse a terveket, észrevételeket tehessen, képviselhesse a helyi közlekedési, zöldfelületi és közműszempontokat, szükség esetén pedig jogorvoslatot kezdeményezhessen.

A 2026. június 30-tól induló építésügyi ügyekben ismét érvényesülhet az általános ügyfélfogalom, de ez nem jelent minden ilyen eljárásban automatikus önkormányzati részvételt. (Építésijog.hu összefoglalója) Az önkormányzatok egyértelmű ügyféli jogállásának szükségességét a szakmai elemzések is felvetették. (Építésijog.hu szakmai javaslatai)

Nem önmagáért kérünk több jogosítványt a hivatalnak. Az a célunk, hogy a helyi közösség választott képviselete érdemben felléphessen a lakókörnyezet védelmében. Ez nem helyettesíti a lakók saját tájékozódási és jogorvoslati lehetőségeit (hiszen a 3 évvel ezelőtti közigazgatási eljárásban is lakóparkkal szemben alperesként jelent meg a polgármester), de további védelmet jelentene.

Az indítványunk három, egymáshoz kapcsolódó változtatást kér:

  • Automatikus önkormányzati részvételt. Az építési tevékenység helye szerinti önkormányzat, Budapesten a kerületi önkormányzat külön érintettségi vizsgálat nélkül lehessen ügyfél az építési engedélyezési és engedélymódosítási ügyekben, valamint a javaslatban felsorolt további építésügyi és építésfelügyeleti eljárásokban. Ez nem vétójogot jelentene, hanem érdemi részvételt és jogvédelmet.
  • A korábban indult ügyek rendezését. Külön átmeneti szabályokat kérünk a 2024. augusztus 16. és 2026. június 29. között indult eljárásokra. A folyamatban lévő ügyekben automatikus önkormányzati bevonást, a még meg nem valósult vagy kivitelezés alatt álló beruházásoknál kötelező értesítést, irathozzáférést és megfelelő feltételekhez kötött felülvizsgálati lehetőséget kezdeményezünk.
  • Egyes építésügyi feladatok helyi visszaadásának előkészítését. Nyilvános hatásvizsgálatot kérünk a 2020-as központosítás tapasztalatairól. Ennek alapján azokat a feladatokat, amelyek helyben hatékonyabban láthatók el, megfelelő szakemberekkel, finanszírozással, függetlenségi és jogorvoslati garanciákkal adnák vissza önkormányzati szintre.

A nyilvánosságot is erősítenénk. Azt kérjük, hogy az eljárások közérdekű alapadatai és a már jogszabályban meghatározott tervdokumentumok tartósan, kereshetően legyenek hozzáférhetők, és vizsgálják meg a nyilvánosan megismerhető iratok körének bővítését.

A korábbi ügyeket sem hagyhatjuk ki

A KÖR mélygarázsát érintő engedélymódosítási eljárás a június 30-i változás előtt indult. Az előterjesztésünkben éppen arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a kedvezőbb szabályozás önmagában nem rendezi az ilyen, korábban indult ügyekben kialakult jogvédelmi hiányt.

Nem elég csak a jövőbeni beruházásoknál biztosítani az érdemi részvételt, ha közben a mostani konfliktusok megoldatlanok maradnak.

Miről dönt a testület szeptember 24-én?

A testület elé nem a KÖR építési engedélyének visszavonását visszük, hanem országos szabályozási változtatások kezdeményezését. Ha a képviselők támogatják az indítványt, a polgármestert arra kérjük fel, hogy készítse el a felterjesztést, és azt a határozattal együtt nyolc napon belül küldje meg a Kormánynak, az építésügyért felelős miniszternek, az Országgyűlés elnökének és a Fővárosi Önkormányzatnak. Az érdemi válaszokról ezt követően a testületnek is tájékoztatást kellene kapnia.

A határozat elfogadása önmagában nem állítaná le a beruházást, és nem adna azonnal új eljárási jogokat. Egyértelművé tenné viszont Pesterzsébet álláspontját: a helyi közösséget érintő építési döntésekben biztosítani kell a helyi érdekek érdemi képviseletét.

Nem önmagában a fejlesztések ellen lépünk fel, azért dolgozunk, hogy azok átláthatóan, a környezetükhöz illeszkedve és a már ott élők érdekeit tiszteletben tartva valósuljanak meg.

A KÖR ügye adta ehhez helyi tapasztalatot: az indítványunk azt szeretné elérni, hogy hasonló helyzetben máshol se maradjon eszköztelen a helyi közösség, s mi is negvédhessük a lakókörnyezetünk.

Testületi munka számokban 2

Két éve a választásokon bizalmat kaptam, hogy a testületben képviselhessem Pesterzsébet polgárait. Ilyenkor ciklusfelezőn illik elszámolni mit sikerült megvalósítani az ígéreteinkből. A novemberben megjelenő Budapesti LáMPásban megpróbálok ennek eleget tenni.

8_labu_hangya.gifAddig is a két hete testületi ülésen kikért anyagokat bocsátom jó szívvel mindenki rendelkezésére. A múlt héten megkaptam a testületi munka statisztikáját, most megérkezett a beadott önálló indítványok statisztikája is, ezek egy jelentős része valójában önálló indítványként benyújtott rendeletmódosítás vagy címek adományozása. A tizenhétfős testülettől a 12 darab bizony ezekkel együtt is elég kevés, ezért nem szűrtem ki azokat.

Önálló képviselői indítványok:

FIDESZ frakció:  4 db

  1. Javaslat képviselők és bizottsági tagok díjazásáról szóló rendelet módosítására
  2. Javaslat hivatali helyiségen kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése engedélyezésének… rendelet módosítására
  3. Javaslat Áder János Köztársasági Elnök felhívásához való csatlakozásra
  4. Javaslat képviselők és bizottsági tagok díjazásáról szóló rendelet módosítására – Mach Péter (LMP) javaslata alapján

Földesi Gyula (FIDESZ): 1 db

  1. Önálló képviselői indítvány címzetes óvodavezetői cím adományozására

Harsányi László (JOBBIK): 1 db

  1. Javaslat a képviselő-testületi ülések nyilvánosságának kiszélesítésére

Lendvai Anna (MSZP):  1 db

  1. Kiállás Kerényi András, a BZSH dél-pesti körzetének elnöke mellett

Mach Péter (LMP): 3 db      

  1. „Az akadálymentes-Pesterzsébetért” térkép program elindítása    (Fejlemény ezen a linken olvasható)
  2. Lehet Más a beszerzés, avagy javaslat felelős fogyasztási és beszerzési gyakorlat kialakítására
  3. Képviselői indítvány közösségi kertek létrehozásáról Pesterzsébeten

Marton Sándorné (FIDESZ):  1 db

  1. Önálló képviselői indítvány címzetes igazgatói cím adományozására

Pálfi László (FIDESZ):  1 db

  1. SZMSZ módosítása