Bejártuk a Duna-sétány építkezését

Ma tartott nyitott lakossági munkaterület-bejárást a beruházó a Budapest Dialóggal közösen. S bár kevesen voltunk, de résztvevőként kellemes, reményt keltő élményekkel távozhattunk.

Annak idején jogosan panaszkodtam arra, hogy a közösségi tervezésből a rossz kommunikációnak és a kapkodásnak köszönhetően pont a lakosságot felejtették ki, nagyon kevesen tudtak bekapcsolódni, s a bemutatott tervek változtatásait pedig az íróasztal fiókjába rejtették.

A mostani azonban példamutató kezdeményezés. Azzal, hogy bepillanthattak az érdeklődők az építkezés pillanatnyi állásába, nem csak átláthatóvá, érthetővé váltak a fejlesztések, de az utolsó pillanatban is kaphattak érdemi visszajelzést a beruházók.

Köszönet a szervezésért és a nyitottságért!

Ráadásul az elmúlt hónapok csalódást keltő hírei után számos kellemes meglepetést hozott a séta. Egyre inkább úgy tűnik, hogy valóban tartani tudják az ütemtervet és néhány fejlesztés már félkészen is reményt keltő. Évtizedes álmunk valósulhat most meg, tíz éve még a 2011-es hosszútávú gazdasági programba javasoltam, hogy Pesterzsébet kiemelt fejlesztési területe legyen a Duna-part.

Környezetvédőként, s kerékpárral közlekedőként hatalmas öröm, hogy végre jelentős mennyiségű, valóban használható, jó minőségű kerékpártároló kerül kiépítésre. Ez látványos előrelépés például a Városháza bejáratához kihelyezett teljesen használhatatlan „tárolóhoz” képest.

Fontos fejlesztése lesz az új pesterzsébeti Duna sétánynak az is, hogy a locsolás nem az ivóvízhálózatra lesz kötve, hanem a több méteres kavicsoszlopon keresztül szűrt Duna víz kerül a hálózatba. Maga a „kút” ebben az épületben van eldugva.

Két fontos eleme a fejlesztésnek, hogy a sétányra egy új lejárat is épül a strand és a hotel között. Ennek megnyitásához azonban sajnos a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő beruházásában elkészülő a Vízisport utcai új teherkapu megépítése is szükséges. Nagyon remélem, hogy a főváros is tudja tartani az ígért határidőt.

A játszótér és a közösségi kert közé pedig immár 3 éve épül egy nyertes állami pályázat keretében a Duna-parti fitneszpark. Az új kormányzati ígéret szerint ez is elkészülhet szeptember végéig, bár sajnos ennek egyelőre nyomát nem láttuk.

Mivel a sétány építése a tervezett ütemezésnek megfelelően halad, ezért nagyon remélem októberben már zavartalanul élvezhetjük a megújult Duna sétányt.

Számos új elemet mutattak meg, egyelőre félkész állapotban (a játszótér sokkal biztonságosabb lesz és megújul, számos új elemmel gazdagodik), de gőzerővel dolgoznak rajta, hogy ősszel végre kinyithasson a Duna-part. Sajnos egyelőre torzóként csak a Gubacsi-híd és a vizes játszótér között, de remélem sikerül meggyőznem képviselőtársaim többségét, s a jövő évi költségvetésbe végre forrást találunk arra, hogy a nyáron a parton  végig lehessen sétálni a hídtól a Halas Gusztiig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük