Betiltották a vizet a vizes játszótéren

A hétvégén kezdődik a vakáció, de egyelőre nem érdemes a Duna-parti vizes játszótérre szervezni a kirándulást.

20180530_112605_1.jpgA játszóteret használó szülők kérésére utánajártam hol tart a vizes játszótér újranyitása. Amikor kimentem katasztrófális állapot fogadott: használt pelenkák szanaszét, megtömött szemetes és rengeteg szemét körülötte is, balesetveszélyes játékok, leszerelt csap, félméteres gaz (ez utóbbit azóta lekaszálták, bár így a pipacstenger oda lett :-)).

BREAKING!!!!

style=”text-align: justify;”>Komoly sikerként értékeltem februárban, hogy a képviselőtestület 4,5 millió Forintot csoportosított a játszótér felújítására, ami viszont kiábrándító, hogy még mindig csak a szerződéskötésnél tart az ügy, ha az két héten belül le is zárul, csak utána kezdődhet meg a játszóeszközök újrafestése, balesetveszélyes elemeinek cseréje.

Mivel az adott területre is pályázott az önkormányzat, hogy fitt park létesüljön így most ideiglenesen sem helyeznek ki a sportolást segítő eszközöket sem (focikapuk…). Így júniusban még érdemes elkerülni a pesterzsébeti vizes játszóteret.

A  KÖZTÉR pályázat keretében a Duna-parton megépült Vizes Játszótér a víz szimbóluma köré épült, cápák, hajók között játszhattak a gyerekek a nyitáskor. A játszótér népszerű volt, a szülőkkel közösen alakítottuk ki annak házirendjét is, melyet így be is tartottak. Pesterzsébeten azon ritka játszóterek közé tartozott, amelynek saját mosdója is volt és a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató kertésze felügyelte.

13116287_1188092887890736_7007320963407727218_o.jpgMára azonban elszállt a kezdeti lelkesedés, kertésznek nyoma sincs, tavaly vissza kellett venni az ESMTK-tól a játszótér kezelését, mert nem végezte el a feladatát. A tavalyi döntés sem hozott azonban előrelépést, csöbörből vödörbe került a játszótér: a mostani kezelője sem látja el feladatát, a játszótér szemeteseit nem üríti, a balesetveszélyes játékokat nem tartja karban.

Ráadásul slusszpoénként betiltották a vizet is a játszótéren. A játszótér központi eleme egy makettváros, ahol a gátak szabályozásával irányítható a folyó. Az ehhez szükséges csapot azonban elzárta a szomszédos telek tulajdonosa, az ESMTK. Az egyesületet ugyanis zavarja, hogy egy vizes játszótér csapját használják a gyerekek és szülők, mert így “folyik a víz”.

A legegyszerűbb megoldást választották tehát: betiltották a vizet. Leszerelték a csapot és hetek óta nem hajlandók visszahelyezni. Ígéret szerint az önkormányzat napokon belül visszarakja a csapot, de a felújítás még hetekig húzódik. 

A felújítás után ismét biztosított lesz a mosdóhasználat is és ikerbabakocsikkal is be lehet majd jutni.

Amint megismerhetjük az „újranyitás” dátumát, jelentkezem a fejleményekkel, a játszótér addig is nyitva van, de kétgyermekes szülőként jó szívvel egyelőre inkább alternatív lehetőségeket ajánlok, például a közelben található Babapark játszóterét.

7 hozzászólás “Betiltották a vizet a vizes játszótéren” bejegyzéshez

  1. És? Nem ez az alap? Ez Magyarország!
    Évekkel ezelőtt a kormány programot hirdetetett iskolai focipályák építésére, az MLSZ-szel közösen tolták bele a pénzt és a propagandát.
    Nálunk, a XIII. kerületben ekkor hoztak egy rendeletet, hogy a helyi lakosok (felnőttek is) szombatonként ingyen használhatják ezeket a létesítményeket.
    Persze nem volt ingyen, a gondnok (vagy aki felügyelte a dolgokat) azért rendesen kért zsebbe pénzt. De megérte, mert még így is olcsóbb volt.
    Aztán egyszercsak betiltották, mert a iskola melleti 10 emeletes panellakókat zavarta a szombat délelőtti zaj.
    És ma már üresen állnak a pályák.
    A szokásos pár ostoba érdeke több a tömegek igényeinél, a sportolásnál, az egészségnél.
    A Gyerek tér ma egy gender-park csupán, nincsenek rendes padok, a szülők, nagyszüklők nem ülhetnek le a picikkel, nem lehet tisztába tenni a srácokat, nincs semmi, csak modern tornapálya és egy drága primitív szökőkút, amiben esténként a cigánygyerekek fürdenek, a padokon gyűlnek a kábszeresek stb.
    De a növényzetet kivágatta dr. Tóth József szocialista polgármester, mert a bokor, a cserje, a “rekettyés” PARKIDEGEN (!!!!) növény.
    Tehát soha ne lepődjünk meg azon, hogy ezek a beruházsok csak a tervezés és a kivitelezés során fontosak, addig van bennük pénz. Utána olcsóbb a betiltásuk.

  2. A képek azt akarják illusztrálni, hogy a kézmosó nélkül milyen szarul érzik magukat a gyerekek a játszótéren?

  3. Azt a csapot át lehetne alakítani arra, hogy 1-2 perc után automatikusan zárjon, és ha a gyerek újra játszani akar vele, akkor nyomja meg újra.

  4. Azt kellene tisztázni, hogy a vizet ki biztosítja. Amíg az ESMTK, addig neki sohasem lesz érdeke a játszótér működtetése, hiszen a vízdíj majd neki fáj. Viszonylag egyszerű megoldás lenne – ha nincs- külön vízóra felszerelése az önkormányzat nevére, illetve a víznyomás szabályozása, hogy a vízszámla se szálljon el az égbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük