Megújuló Pesterzsébetért!

Amikor 7 éve elindultam a 2010. évi önkormányzati választáson, azt vállaltam, hogy tiszta kézzel, fejjel és nem utolsósorban tiszta szívvel állok ki a kerületben élők ügyeiért.

Meggyőződésem ugyanis, hogy politikusként “legelemibb célunk rácáfolni arra a mélyen rögzült tévhitre, amely szerint ép eszű és erkölcsű embernek nem szabad politizálásra adnia a fejét. Akkor mondhatjuk magunkat sikeresnek, ha közéleti szereplésünkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy az állampolgárok visszanyerjék hitüket az elvhű, polgárbarát, közérdeket szolgáló, tisztességes politika lehetőségében.”

  • Mit tehet egy lokálpatrióta, zöld politikus egy fővárosi peremkerületben ezért?
  • Miként alakulhat át Pesterzsébet egy élhetőbb és szerethetőbb kerületté az itt élő környezettudatos polgárok összefogásával?

A válasz: 42! – vagy inkább az, hogy alkalmazkodnom kell az új kihívásokhoz, új értékeket kell teremteni: az együttműködést, a párbeszédet, a közös munkát, a különböző társadalmi értékek szintézisét.

Mert kell egy csapat! Egyedül nem megy, ezért lokálpatrióta, zöld politikusként csatlakozom a Megújuló Pesterzsébet frakció tagjaihoz, hogy velük együtt, pártpolitikától függetlenül képviseljem Pesterzsébeten a változást, és közösen dolgozzunk egy fenntartható, élhetőbb Pesterzsébetért.

21586919_160784141169386_1535037530642317082_o.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük