Hány százalék Batman, negyven vagy hetven?

Batman.jpgA márciusi testületi ülésen kérdést tettem fel a városvezetésnek a kerület adósságának állami átvállalásáról (más kerületek kedvezőbb elbírálásban részesültek mint Pesterzsébet) és a testületi előterjesztések SZMSZ-ben rögzített határidőig történő benyújtásáról.

Az előterjesztésekkel kapcsolatban azóta valóban komoly előrelépés történt és helyreállt a rend, az anyagok 70%-a ismét nyilvánossá vált az ülés előtt, időt biztosítva a képviselőknek az egyeztetésre és a felkészülésre. Komoly változást jelent az eddigi működéshez képest az is, hogy az LMP képviselőjét ezek után áprilisban már nem hívta meg a polgármester a pártok közötti háttéregyeztetésre, örömmel konstatálom hogy egyedül maradtam ellenzékiként a testületben. S örömmel tapasztaltam, hogy bár kerültek elő előterjesztések az utolsó utáni pillanatban, az enyémet egy hónappal elhalasztották. Az ügyet az teszi pikánssá hogy először napirendre vették, majd két nap múlva levették a javaslatot. Csak akinek még nem volt világos ki az úr a házban, ki irányítja valójában a kerületet, annak csatolom a rövid levelezést.

Első levél:

Tisztelt Képviselő Úr!

Előterjesztése Polgármester Úr egyetértésével a 2013. 04. 18. KT ülésre napirendre lett véve.

Üdvözlettel:

Kovács András osztályvezető

Második levél:

Tisztelt Képviselő Úr!

Tájékoztatom, hogy Polgármester Úr, valamint Alpolgármester Úr egyeztetése alapján önállói képviselői indítványa a 2013. május 9.-i Képviselő-testületi ülés napirendi pontjai közé lett felvéve.

Köszönettel:

Kovács András szervezési osztályvezető

Az előzmény:

> Tisztelt Kovács András,

> Csatoltan küldöm egy önállói képviselői indítványom előterjesztését.

> Üdvözlettel:

> Mach Péter

> Pesterzsébet környezetvédelmi tanácsnoka,önkormányzati képviselő

S akkor a kérdés és a kapott válaszok:

Mach Péter (LMP): Most először Pesterzsébeten is megtörtént Papcsákisztán (Zugló népiesen) példáját követve, hogy egyetlen előterjesztés sem volt elérhető határidőre.

Ha alpolgármester úr úgy gondolja, hogy kevés a hivatal létszáma és ezért nem tudják ellátni a feladatukat és ezért nincs itt határidőre az anyag, akkor ez a polgármester felelőssége. Az is a polgármester felelőssége, hogy ide-oda teszik az időpontokat, ami valóban feszített munkával jár, de az Ön felelőssége, hogy a képviselő-testület határidőre megkapja az anyagokat. Itt nem egy-egy előterjesztésről van szó. A jelenlegi ülés összes előterjesztése későbbi időpontban volt elérhető.

Szeretné megkérdezni, hogy ez az 1.470.594.000,- Ft összeg 40 % adósságátvállalást jelent, szemben a csepeli 70%-kal? A hallgatás jogáért tegnap alkalmi MSZP-s Fidesz parlagfű koalíció alakult és tudja képviselőtársai semmitől sem félnek jobban, mint a munkától és a beszámoltatástól, mégis szeretné, ha beavatnák őket, hogyan zajlott le az egyeztetés és milyen szerepet vállaltak országgyűlési képviselőink a lobbizásban? Miért volt sikeresebb Csepel Pesterzsébetnél?

 

Szabados Ákos polgármester: Ismerjük el, hogy dr. Vas alpolgármester úr szintén 70 %-ot kért. El kell mondania, hogy Földesi Gyula képviselő úr szintén lobbizott és Ő sem 40 %-ról beszélt Pesterzsébet Önkormányzata esetében. Erőfeszítéseiket értékelni kell és egyetlen fővárosi kerületként Csepel kapott 70 %-ot…

 

dr. Vas Imre (FIDESZ): Kiegészíti az elhangzottakat azzal, hogy Csepel önkormányzata ebben a ciklusban is fizetett vissza az adósságából. Pesterzsébet több adósságátvállalásban részesült, mint Csepel teljes adóssága. Felhívja a képviselők figyelmét arra, hogy az MSZP kormányzás idején nem 40 %-ot, de egy fillért sem vállalt át az állam és csak az adósságok növekedtek. Ilyen mértékű adóssággal vették át az önkormányzatot és el kell dönteni, hogy mire költenek. Normál üzemmódban el tudják látni a feladataikat, viszont az ÁSZ vizsgálat és a költségvetési rendelet előkészítésével egyidejűleg valóban lehetnek az előterjesztések elkészítésénél csúszások. Feladatuk szerint az adott körülményekből kell kihozniuk a legtöbbet.

 

Nemes László (DK): Elmondja, hogy az adósságtémát nem az ellenzéki képviselők vetették fel, hanem büszkén számolt be erről polgármester és alpolgármester úr.

Véleménye szerint ez abban az esetben jó, ha az állam ezt kedvezőbb visszafizetéssel tudja megejteni. (Vagy csökken a tőkeösszeg, vagy lassul a törlesztés.)

Az önkormányzat adósságát átcsoportosítják az állami adósságba, de ettől az nem csökken. Ez önmagában nem annyira nagy eredmény. Az lenne az eredmény ha sikerülne ezt az adósságállományt 63 %-os értékben a bankokra hárítani.

 

dr. Vas Imre (FIDESZ): Minden településen vannak olyan emberek, akik járják a településeket és mindig rémhíreket keltenek. …

 

Földesi Gyula (FIDESZ): Elmondja, hogy minden országgyűlési képviselőnek komoly érdeme van az adott településén azért, hogy eddig eljutottak…. Ahogy alpolgármester úr is a saját választókerületében (Ferencváros, Józsefváros) dolgozott az adósság csökkentésén, úgy Ő a saját választókerületében (Pesterzsébet, Kispest) dolgozott az adósságállomány csökkentésén. Nem érti a hozzáállásukat, hiszen Ők generálták ezt az adósságot és végre van Magyarországnak egy olyan nemzeti kormánya és egy miniszterelnöke, aki nem azon fáradozik, hogy úgy ugráljon, ahogy az Brüsszelből kívánják. A kerületben történtek fejlesztések és örülnek annak, hogy szépült a kerület, csak ezt mind hitelből tették, egy rossz, átgondolatlan Bajnai gazdaságpolitika következtében…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük