Sika, kasza, léc

Pesterzsébeten is megkezdődött az aláírásgyűjtés a rezsicsökkentés mellett. Két helyen is kitelepültek a kerületi GŐZGÉP-frakció “lelkes” képviselői a Kosutiban.

Ennyi magányos és szomorú politikust kitelepülőszett mellett utoljára három éve a Tátra téren láttam a sokat megélt MDF-es kirajzásoknál. Úgy tűnik az erzsébeti polgárokat nem sikerült átverni és nem rohanták meg a kerületi narancsos képviselőket önként feliratkozni a Kubatov-listára.

Egy sikertelen népszavazási aláírásgyűjtés pesterzsébeti szervezőjeként tudom milyen érzés szembesülni az általános nihillel, a csalódott választópolgárok közönyével. Ráadásul a mi négy igenes kampányunk valódi változást hozhatott volna az országnak. Komoly jelzés lett volna a mindenkori kormány számára az itt élők a szolidaritást és a fenntarthatóságot választják a kormány által képviselt kínai modell helyett. Most pedig a jövő évi választások aláírásgyűjtésénak főpróbáját tartja csupán a nagyobbik kormánypárt, ilyen esetben még nagyobb csalódás lehet ekkorát zakózni.

samaritan.jpgA csökkenő harci kedvet érezve rögvest önálló képviselői indítványt nyújtott be tehát a GŐZGÉP frakció szamaritánus képviselője. Az indítvány “csekély” havi hatvanezer forintos kereset kiegészítést biztosít – adni jó, de kapni még jobb  elve alapján – egyrészt saját magának, másrészt három fideszes képviselőtársának, harmadrészt két MSZP-s delegáltnak.

“Abból a sok forintból, Amit éneklésért kapok,
Nem kell sokat tudni,
Csak bemondok pár nagyot.
Mert az élet szolgája
A kimondott szónak,
Megijesztem kicsit,
Nem kapsz jó szót holnap.”

Miközben kiderült hogy a  következő három évben nem lesz illetményalap-emelés a közszférában a javaslatot jegyző Bánó Miklós– mellett Marton Sándorné, Fekete László, Rostagni Attila képviselők is emelt összegű támogatás mellett gyűjthetik majd az aláírást.

Eddig ugyanis az INTEGRIT-XX. Városüzemeltetési-, Szervező-, Fejlesztő-és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság kivételével a többi Társaság felügyelő bizottságainak tagjai tiszteletdíj nélkül látták el a bizottsági teendőket. Bánó Miklós javaslata az összes önkormányzati társaság felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíját egységesen bruttó 60.000,-Ft/hó-ban határozza meg.

Az érvelés tiszta és szokatlanul becsületes: az utóbbi években Pesterzsébet Önkormányzata tulajdonában lévő gazdasági társaságokban történt személyi és szerkezeti változásokra tekintettel, valamint a javadalmazási szabályzatok egységesítése érdekében szükségessé vált az eddigi dokumentáció áttekintése, továbbá a javadalmazás felülvizsgálata. Röviden és velősen: mivel lecserélték az előző garnitúra embereit a sajátjukra most már meg is kell őket fizetni.

A nemzeti cinizmus határtalan. A választópolgárok közönye miatt megnyomorodott lelkű, szeretetéhségben szenvedő csinovnyikoknak pedig sika, kasza, léc.

parlagfű_1.jpgEgyetlen kérdés maradt nyitva:

A javaslat érinti az MSZP-s polgármestert támogató „ellenzéki” frakció delegáltjait is: vajon az MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció ismét összezár vagy az elmúlt években a szociális ellátórendszer leépítését ellenző képviselők a lelkiismeretükre hallgatnak és nem a zsebükre? 

Holnap a 27. napirendi pont vitája során és utána a szavazáskor ez is kiderül.

4 hozzászólás “Sika, kasza, léc” bejegyzéshez

  1. Tisztelt Mach Úr!

    Valószínűleg az emlékezete szelektív. Önt megválasztotta a Fidesz többségű Képviselő Testület mint környezetvédelmi tanácsnok, ahol a javadalmazás a képviselői tiszteletdíján felül szintén bruttó 60.000 forint. Nem értem a felvetését, hiszen akik felügyelő bizottsági tagok, azok is tesznek annyit a kerületünk érdekében felelősségteljes munkájuk során mint Ön környezetvédelmi tanácsnokként. Saját magától miért nem sajnálta eddig ezt az összeget?

    Tisztelettel,

  2. Az előterjesztő személye, az időzítés és kompetencia kérdése. Nos ha ezeket kihagyjuk a történetből akkor nyilván úgy is értelmezhető lenne a történet ahogy Ön teszi.

    Amúgy abban egyetértünk a FEB-ek tagjai ideális esetben komoly és felelősségteljes munkát végeznek és bizony komoly időt és szakértelmet igénylő feladat, nem is teljesen értettem az előző ciklusban miért gondolták hogy ez ingyen végezhető.

    De most a kampány kezdetekor kistafírungozni az abban résztvevőket, ráadásul egy olyan előterjesztés alapján amelyben a javaslatot készítő maga is “jól jár” … Nos ez engem zavar.

  3. @Mach Péter: Az utolsó bekezdéssel nem értek egyet. Ön vagy nem olvasta el pontosan az anyagot, vagy nem mond igazat a “jól jár” kérdésben.

  4. Ha jól gondolom ezt úgy érti hogy az egyik helyről visszalép és a másikba belép, így csak az egyik zseb helyett másik zseb esete valósul meg. Ettől még az előterjesztő is érintettje a javaslatnak, anyagilag érdekelt benne.

    I/4. a Pesterzsébet Városfejlesztő Innovációs, Hasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-916725, 1203 Budapest, Baross utca 40-42.) felügyelő bizottsági tagjának az elfogadó nyilatkozat aláírásától 2014. október 31. napjáig terjedő határozott időtartamra megválasztja Bánó Miklóst és Rostagni Attilát.

    II/2. az INTEGRIT-XX. Városüzemeltetési-, Szervező-, Fejlesztő-és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg: 01-09-061468, 1205 Budapest, Jókai Mór utca 89.) felügyelő bizottsági tagjai közül 2013. április 18-ai hatállyal visszahívja Bánó Miklóst.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük