Elveszik Orbán kisvasútját?

Rossz hete volt Orbán és Seszták hűbérbirtokainak. Veszélybe került a felcsúti kisvasút, Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának fociját irányító cég, a Várda Labdarúgó Kft. pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisa szerint jelenleg adóvégrehajtás alatt áll.foci.jpg

Tavaly azt kértem a kormánytól spóroljon az állami autóhasználattal, s a megtakarítással pótolják a visszavonandó útdíjak miatti kiesést. Az ország vezetői ugyanis nyugodtan járhatnak közösségi közlekedéssel: a kormánynak így az urizálás helyett több ideje jutna az emberek mindennapi gondjainak megismerésére. Üljenek vonatra vagy szálljanak buszra ugyanúgy, ahogy a többi magyar ember teszi. Orbán Viktor komolyan vette, meg is született a terv: kisvasutat épít a házától.

Viccnek durva:

Elkapott levél Abszurdisztánból:

Kedves apám!

Budapest csodálatos város. Az emberek kedvesek velem és nagyon jól érzem magam. Viszont egy kicsit szégyellem magam hogy egy 24 karátos aranybevonatú Ferrari 599GTB-vel járok iskolába, mert a tanárok és a többi diák vonattal jár.

Fiad.

Az apa válasza:

Édes fiam!

Kérlek légy jó és ne hozz szégyent a családodra. Ezért átutaltam a számládra 600 millió forintot – menj, és vegyél egy vonatot magadnak te is.

Szerető apád.

11164755_459869137510434_1759251994195392620_n.png
Vegyük tehát komolyan: a Figyelő érdeklődésére megerősítették, hogy bár még alá sem írták felcsúti kisvasút támogatási szerződését, már vizsgálják a projektet Brüsszelben.

Márpedig ha vizsgálják, akkor nagy bajba kerülhet a hatszázmillió forintos elszámolható közkiadási kerettel, kiemelt projektté emelt, felcsúti beruházás.

A Figyelő áttekintette ugyanis a tervezett beruházást, amelynek megvalósulásával a közel kétezres falu teljes lakossága naponta akár négyszer is megfordulhatna a kisvasúton. A beadott dokumentáció szerint ugyanis a 600 millió forintért építendő felcsúti kisvasúton naponta várhatóan 2500-7500 ember utazik majd. Többek közt ilyen marhaságok miatt már az EU-nak is feltűnt a projekt, és jelezte, hogy utólag is vissza lehet kérni a hülyeségre adott uniós pénzt.

Már a német közszolgálati tévé is beszámolt az Orbán Viktor vidéki háza körül növekedő falu fejlesztéseiről. A négyezer fős stadion látványa egy feleakkora faluban már önmagában elég bizarr lehetne, de hogy még ráadásul ez a miniszterelnök háza mellett is van, igencsak érdekes a német nézőknek. Azt azonban, hogy az ő adójukból finanszírozzák egy hibbant, megalomán kormányfő családi kisvasútját már nem nyelik le.

images_1.jpgHiába ömlik a pénz Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának focijába is, átmeneti komolyabb likviditási problémák a harmadosztályú csapatot sem kímélik. A klubot irányító gazdasági társaság ugyanis adóvégrehajtás alatt áll, írja az mfor.hu.

Az adóvégrehajtás ténye már csak azért is érdekes, mert a kisvárdai klubot eddig csak Felcsút2-nek hívták. A 16.500 lélekszámú kisváros ugyanis milliárdos stadiont kap. Összesen 920 millió forintból épülhet a harmadosztályban játszó csapatnak új stadion.

Tekintve, hogy 2500 férőhelyes építményről van szó, egy férőhelyre 368 ezer forintnyi fajlagos költség jut. Ez persze meg sem közelíti a „nagytestvér” Puskás Akadémia nézőnkénti 1,085 millió forintos költségét.

A TAO pénzek kisvárdai növekedése pedig hűen mutatja miért rossz és kontra-produktív a rendszer. A látványcsapatsportot támogatók ugyanis is hirtelen felfigyeltek a klubra. A 2013-as 33,6 millió után tavaly 171 millió folyhatott be ezen a címen a Várda SE kasszájába, ami 409 százalékos növekedést jelent.

Ráadásul egyre inkább úgy tűnik kapufás öngólt rúgott a bróker-kormány a TAO-program bevezetésekor is. Képtelen a célok mentén működtetni, naponta borulnak ki a csontvázak a szekrényből. Csányi Sándor az MLSZ elnöke például arról számolt be, hogy tavaly összesen 224 szabálysértést tárt fel és 250 millió értékben rendelt el visszafizetést az MLSZ. S ezek csak a feltárt ügyek. S már meg sem lepődünk: itt is brókereken, közvetítőkön keresztül tűnnek el a közpénzek.

2871740_2fc786d1d0e92fb93696fa9be1c86390_wm.jpgA PM meggyőződése, hogy a közpénznek nincs helye a tao által finanszírozott profi sportágakban, miközben az egészségügyben arra sincs forrás, hogy az ápolónők megkapják a nekik törvényesen járó túlórapótlékokat.

Lázár János kivételesen igazat mondott áprilisban, amikor kijelentette, hogy a „professzionális sportban, még a fociban sincs helye állami pénznek”. Kár, hogy a miniszter elfeledkezik arról, hogy a társasági adó (tao) és az EU támogatások is közpénz. A sportvezetők rendszeres jelzése alapján az is köztudott, hogy a tao elosztásakor súlyos korrupciós visszaélések tapasztalhatók. A tao-pénzek ─ nyílt vagy burkolt politikai nyomásra ─ javarészt a Fidesz-maffia kiskirályainak kedvenc csapataihoz áramlanak, mint ahogy a kisvárdai példa is bizonyítja.

A PM írásban kérte a Nemzetgazdasági Minisztériumot, tegye meg a szükséges lépéseket a sport tao-rendszerrel kapcsolatos visszaélések és anomáliák megszüntetéséért. S bár válaszában Rétvári Bence államtitkár visszautasította, hogy az Orbán-kormány törvénymódosítással segítette elő a tao-támogatással kapcsolatos visszaéléseket, a tények ellentmondanak ennek.

Ha Lázár János szerint sincs helye a profi sportban a korrupciónak, akkor érdemi lépésekkel kellene tennie a zűrzavaros tao-rendszer helyett egy átlátható normatív sporttámogatási rendszert kialakításáért.

Ja és szólni kellene Viktornak, hogy mégsem kap a stadionjához kisvasutat!   

Orbán bróker haverjai nyúlják le a focipénzeket is?

Az Irapuato stadionban elszenvedett 6:0 után közhelynek számít: hiába öntik bele a közpénzt, komoly baj van a focival Magyarországon. S Orbán csak rontott a helyzeten, még a reményt is ellopta: ma már a gyermek-focit, a korosztályos utánpótlást használják az új rendszernek köszönhetően pénzmosásra.

Pedig minden adott a fejlődésre: ma az ország ügyei nem a Parlamentben, hanem a Videoton VIP páholyában dőlnek el, mindenki ide szeretne bekerülni, hogy válthasson pár szót Orbán Viktorral, Csányi Sándorral, esetleg Polt Péterrel. Ennek ellenére két hete a 22. forduló negatív nézőcsúccsal zárt, a Győr után pedig Pápán is veszélybe került az NB1. A Quaestor-botrány után megérkezett a Lombardé és, egyelőre 4 milliárdos kárösszeggel.

valaszt_2_1.pngRáadásul egyre inkább úgy tűnik kapufás öngólt rúgott a bróker-kormány a TAO-program bevezetésekor is. Képtelen a célok mentén működtetni, naponta borulnak ki a csontvázak a szekrényből. Csányi Sándor az MLSZ elnöke például arról számolt be, hogy tavaly összesen 224 szabálysértést tárt fel és 250 millió értékben rendelt el visszafizetést az MLSZ. S ezek csak a feltárt ügyek. S már meg sem lepődünk: itt is brókereken, közvetítőkön keresztül tűnnek el a közpénzek.

A korrupcióra, pénzmosásra, a sikertelenségre meg is érkezik a válasz az önkormányzati oldalról, egyre többen lépnek vissza a stadionépítési terveiktől. Így tett például Pesterzsébet önkormányzata is, ahol ezentúl a stadionok helyett futópályákat építenek és a professzionális foci helyett a tömegsportra helyezik a hangsúlyt.

tao_3.JPGTöbben felkapták tegnap este a fejüket, a kormánypárt sorozatban a harmadik időközi országgyűlési választáson zakózik hatalmasat, Orbán Viktor pedig képtelen mással foglalkozni, mint a kertje végébe állami pénzen épített stadionjának csinosítgatásával. Hol néhány műfüves edzőpályát, hol kisvasutat, hol pedig halastavat építtet hozzá. Neki az újfasiszta Jobbik első választókerületi győzelme is csupán egy szerencsétlen kapufás gól. Orbán Viktor szerint “a futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész”. Ha ez igaz, akkor ezt elmagyarázhatná a bróker barátainak is!

Túl a vasárnapi kapufán, leszögezhetjük: ma az ország ügyei nem a parlamentben, hanem a Videoton VIP páholyában dőlnek el, mindenki ide szeretne bekerülni, hogy válthasson pár szót Orbán Viktorral, Csányi Sándorral, esetleg Polt Péterrel. Egyértelműen ez ma a legfelső elit találkozóhelye.

felcsut.jpgDe hová is jár tehát az új elit a zárt szalonok, operabálok és színházi páholyok helyett? Ha valaki jó pontokat akar szerezni Orbán Viktornál akkor milyen focicsapatokat kell támogatnia? Hová kerülnek ezek a források? A magyar professzionális foci folyamatosan veszteséges. Ez azt eredményezi, hogy normális és tisztességes üzletemberek nem fektetnek fociba, jelenleg pénzügyi csalók (Quaestor, Lombard) részben vagy egészben csalásokból származó tőkéből tartottak fenn klubokat, továbbá fideszes oligarchák az állami korrupciónak köszönhetően részben közpénzt forgatnak vissza.

„A magyar profi futball teljesen életképes. Ha végignézzük, lassan és biztosan gyarapszik azoknak a kluboknak a száma, amelyek mögött jelentős gazdasági szereplők állnak” – mondta Orbán Viktor 2013 augusztusában. Orbán Viktor büszke is a klubokra, s a mögöttük álló jelentős gazdasági szereplőkre, az általa gründolt új elitre.

Büszke is lehet: alig kezdődött meg a tavaszi idény már a második csapat került komoly bajba, először a Győr tulajdonosa Tarsoly Csaba a Quaesteor-csalás főhőse került előzetesbe, majd a Lombard Pápa Termál FC került bajba, a tulajdonosa Bíró önfeljelentést tett, a nyomozás csalás gyanújával indult. Az eddigi információk alapján a kár meghaladja a 4 milliárd forintot.

Persze nincs gond, erős csapat maradt még szabadlábon:

Videoton: Garancsi István
Felcsút: Mészáros Lőrinc
Ferencváros: Kubatov-lista Gábor
Diósgyőr: Leisztinger Tamás

sprtpalya_1.pngFebruár elején írtam, hogy a kormány feladata, hogy kivizsgálja a TAO sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaéléseket. Egyre több olyan nyilatkozat látott ugyanis napvilágot, ahol sportvezetők számoltak be a társaságiadó-kedvezmény (TAO) sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaélésekről és a lehívásokhoz kapcsolódó korrupcióról. Kiderült, hogy a TAO pénzek politikai nyomásra javarészt a fideszes kiskirályok kedvenc csapataihoz áramlanak, gyakran olyan közvetítők útján, akik komoly részesedést kérnek, míg a magas gyermekszámmal működő minőségi munkát végző nevelőegyesületek számára szabályosan szinte lehívhatatlanná válnak a források.

A PM akkor felszólította a a kormányt, hogy vizsgálja ki a TAO pénzek elosztásával kapcsolatos visszaéléseket, s mivel közpénzekről van szó, az Állami Számvevőszék indítson ellenőrzést. Továbbá felszólítottuk a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a TAO rendszerrel kapcsolatos anomáliák megszüntetése érdekében!

Megérkezett a válasz: Rétvári Bence határozottan visszautasítja azt az állítást, hogy a Kormány törvénymódosítással segítette elő a Tao támogatással kapcsolatos visszaéléseket. Épp ellenkezőleg, szerinte az hogy az eddig szabályozással ellentétben a közérdekből nyilvános adatok megismerésére vonatkozó igények a nem állami, nem önkormányzati támogatások tekintetében összesített adattartalom szolgáltatásával is teljesíthetőek az segít a tisztánlátásban. Szerintem pedig ez egy orbitális nagy hazugság egyetlen bővített mondatba sűrítve.

A rendszer, mely három pillérre támaszkodik szerinte tökéletes, változtatni nem szükséges rajta. A Kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a rendszer működését, hogy a Tao-források rendeltetésszerűen, a sport érdekét szolgálva kerüljenek felhasználásra. Nyilván a kormány sikeres ellenőrző munkájának köszönhető például a http://futballsznob.blog.hu-n olvasható felsőtárkányi eset is. Felsőtárkány egy éve betiltott ál-bróker céget hirdet, 2011 óta százmilliókat kapott sportfejlesztésre, négy kiemelt utánpótlás csapata meg idén 76 meccsen 845 gólt. A főszponzor előzetesben, a futballklub máig egy piramisjáték nevét viseli, a százmilliós pályaberuházás keretében, 2013-ban épített vadiúj öltözőt pedig egy évre rá 32 millióból kellett kibővíteni, hogy legyen hely az srácoknak, akik idén 4 meccs híján az összes bajnokit elvesztették, átlagban 10 góllal.

Az MLSZ közleménye szerint a visszaélések egy jelentős része nem a sportszervezetekhez, hanem azokhoz a tisztességtelen közvetítőkhöz, tanácsadókhoz köthető, akik a sportszervezetektől az adótámogatás megszerzéséért cserébe számos esetben indokolatlan vagy indokolatlanul magas jutalékot kérnek.

Tegye végre az ügyészség a dolgát és a Bróker-kormány köré csoportosult közpénzen élősködő brókerektől és közvetítőktől tisztítsa meg a sportot: az utánpótlást és a professzionálist egyaránt!

A felcsúti vasutas álma

Tau bácsi, a mindig elegáns, esernyős úr kalapjára koppintott és félkört leírva újabb kétmilliárdot varázsolt elő: a felcsúti labdarúgó-akadémia újabb bő 2 milliárdos társasági adó támogatást kaphat. A (Orbán) Pancho Aréna mellé még két fűtött, nagyméretű focipálya épülne – írja a Figyelő. Emellett hamarosan újabb 600 millió forint uniós támogatás érkezik a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia számára, amiből Orbán Viktor végre megépítheti régóta dédelgetett álmát, a felcsúti kisvasutat.

felcsut.jpgFebruár elején írtam, hogy a kormány feladata, hogy kivizsgálja a TAO sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaéléseket. Egyre több olyan nyilatkozat látott ugyanis napvilágot, ahol sportvezetők számoltak be a társaságiadó-kedvezmény (TAO) sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaélésekről és a lehívásokhoz kapcsolódó korrupcióról. Kiderült, hogy a TAO pénzek politikai nyomásra javarészt a fideszes kiskirályok kedvenc csapataihoz áramlanak, gyakran olyan közvetítők útján, akik komoly részesedést kérnek, míg a magas gyermekszámmal működő minőségi munkát végző nevelőegyesületek számára szabályosan szinte lehívhatatlanná válnak a források. A kormány ráadásul nemrégiben egy törvénymódosítással ágyazott meg a TAO pénzekkel kapcsolatos visszaéléseknek, amikor a társaságiadó-kedvezményt kivették az információszabadságról szóló törvény hatálya alól.

A társasági adóból nagy összegekkel lehetne támogatni a gyermeklabdarúgást, ehelyett ügyeskedők tömött sora szétlopja a pénzt – állította a Mészöly Focisuli szakmai alelnöke, Újvári Gábor az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában. Szerinte „a politikai és a gazdasági élet irányítói üzenik meg a tehetős cégeknek, hogy mely klubokat, szakosztályokat támogathatnak ily módon. Így több kiemelt egyesületben nem is érzik a rendszer nehézségeit, mert a pénzt szinte csak kapják, még kérniük sem kell. Kívülről érkezve meggyőzni a cégvezetőt, vagyis szakmai alapokon nyugvó döntésekben bízni botorság. Csupán morzsákat lehet elcsenni az asztalról.”Állítása szerint „nem csak a támogatók hiánya miatt nehéz lehívni a TAO-s pénzeket. „Kialakult rendszer az is, hogy a vállalatok és az egyesületek közé beékelődő közvetítők követelik vissza a százalékokat. Persze mindig azzal védekeznek, hogy nem nekik kell, hanem valaki más túl éhes. Minimum öt, de ha nagyon meg vagy szorulva, akkor negyven százalék is lehet a juss. A kormányközeli cégeknél húsz százalék az alap.”

A PM akkor felszólította a a kormányt, hogy vizsgálja ki a TAO pénzek elosztásával kapcsolatos visszaéléseket, s mivel közpénzekről van szó, az Állami Számvevőszék indítson ellenőrzést. Továbbá felszólítottuk a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a TAO rendszerrel kapcsolatos anomáliák megszüntetése érdekében!

Választ nem kaptunk, de mára kiderült valakik mégis vizsgálódtak, találtak is még kétmilliárdot, amit a modern kori Kenderesre, – Orbán Viktor saját hűbérbirtokára – Felcsútra költhet. A Népszabadság számításai szerint immár az összes TAO-pénz több mint harmada Felcsúton landol tehát.

Ez már nem pártpolitikai kérdés, nem arról szól, hogy valaki jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy liberális – ez pusztán az öntetszelgő pofátlanság netovábbja.

A miniszterelnök telke végébe építteti stadionját, majd fűtött pályákat kér mellé és gyermekkori álmát egy kisvasutat is kap hozzá ajándékba.

Vajon ő vesztette el józan ítélőképességét vagy a magyar választópolgárok akik ezt hagyják?