Citromdíjas lett a pesterzsébeti kosárpálya

A „Hogyan ne alakítsunk közösségi tereket” verseny idei győztese a Tótfalusi Kis Miklós sétány kosárlabdapályája lett. Bontásra kerül ugyanis a „ Törött palánk a pusztán” – Pesterzsébet egyik méltán híres – művészeti alkotása.

A pályát a kerületi sportolók, lakóközösségek bevonása nélkül, mindenfajta igényfelmérést mellőzve alakították ki a felelős alpolgármester kérésére.

A konstrukcióról nagyon sokan jelezték, hogy hibás, rossz lesz ott az adott palánk és pálya kialakítása. Már az eredeti elképzelés is vérzett, hiszen előzetes felmérések nélkül nehezen volt megállapítható kik fogják használni, milyen közösségi programok, egyesületek épülnek rá. Hamar ki is derült, hogy az ígéretcunamik ellenére a tamáskodóknak volt igaza, a projekt alkalmatlannak bizonyult arra, hogy az előzetes tervek szerinti célokat betöltse.

A palánkot a lakótelep és családi házas/ipari övezet határán a kerületi szépkorúak fitt parkja mellé helyezték. Az adott fittpark esetében is igaz, hogy a szép és nemes elképzelés, hogy a kerület nyugdíjasainak lehetőséget biztosítunk az aktív mozgásra, amiatt kapott gellert, hogy nem sikerült megkedveltetni a helyszínt a sportolni vágyókkal.

A Magyar Kosárlabda Szövetség választotta ki azt a palánktípust, amit itt elhelyeztek. Az önkormányzat készítette elő a terepet. A palánk nem bizonyult vandálbiztosnak, többször összetörték, a gyűrűt letörték, a palánk plexi részét összetörték, elállították a magasságát.

A palánknak és a pályának sem a polgármesteri hivatal, sem a szövetség nem volt jó gazdája. Az Önkormányzat nem kevés pénzt áldozott arra, de gyakorlatilag mindig csak törött palánkkal találkozhattak a sportolni vágyók, a lakók igazán nem akarták/tudták használni a sporteszközt.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elvágta a gordiuszi csomót, s bár írásban nem vállalta a felelősséget a rossz konstrukció veszteségei miatt, s nem ajánlott fel kártérítést, ellenben 2022. november 23-án kelt e-mailjében arról tájékoztatta az Önkormányzatot, “hogy a sorozatos rongálások miatt – jelen állapotában használhatatlan, balesetveszélyes, a Tótfalusi Kis Miklós sétányon létesített kosárlabdapályát – visszaveszik és elszállítják.”

Kérésemre a Polgármesteri Hivatal megvizsgálja, hogy milyen pénzügyi veszteség érte a hibás előkészítés miatt az önkormányzatot, várhatóan a vizsgálatnak köszönhetően sikerül leszűrni a tapasztalatokat, hogy többet ilyen rosszul előkészített, előzetes felmérések nélkül projekteket ne indítson a kerület.

Nemes Lászlónak, a körzet képviselőjének javaslatára végre felmérik az igényeket, hogy a lakótelepen mekkora az igény a kosárlabdára (szerintem nagy), s alkalmas-e az adott terület erre a célra, nyilván olyan feltételekkel és időpontban, amikor nem zavarja a pihenőket. S ez alapján a sportbizottság dönt majd a további fejlesztésekről.

BREAKING!!!

A kérésemre össze is szedték, hogy a Tótfalusi Kis Miklós sétányon létesített MKOSZ pályával kapcsolatban az Önkormányzatnak mennyi kifizetése keletkezett.

Ezek az alábbiak:

  • alapozás, tereprendezés (2018-ban) a telepítés előtt: 4.533.344,- Ft+áfa
    A fenntartási költségek (javítás a rongálások miatt) az alábbiak voltak:
  • palánkcsere rongálás miatt (2018-ban): 260.000,- Ft+áfa
  • palánkjavítás rongálás miatt (2019-ben): 250.000,- Ft+áfa
  • palánkcsere rongálás miatt (2020.03.):  250.000,- Ft+áfa
  • palánkcsere rongálás miatt (2020.09.):  165.000,- Ft+áfa

Petíció Pesterzsébet tömegsportjáért

sport 1.jpgA kerület sportéletének fura ura fityiszt mutatott a tömegsportnak, fityiszt Pesterzsébet polgárainak.

Az ESMTK lassan a kerület összes sportingatlanjára rátette a kezét, ők kezelik az uszodát, a jégcsarnokot és a csónakházakat. S természetesen a mai divatnak megfelelően stadiont építenek sportcsarnokkal a Duna-partra is.

A professzionális labdarúgás igényei felülírják a Duna-part rendezési tervét, a kerület tanuszodáját hétköznap délelőttönként 8 és 10 óra között a kerület polgárai már nem használhatják, hiszen kell a hely az ESMTK-nak. S folytathatnám a lakossági panaszokat amelyeket az egyesület működésével kapcsolatban kapok nap mint nap.

Eddig azonban elsősorban pénzügyi okai voltak a nem túl polgárbarát intézkedéseknek: ingatlanpanama, keresztfinanszírozás, piacszerzés, profit maximalizálás. Most azonban még ezzel sem magyarázható az egyesület legutolsó döntése.

sport 2.jpgEnyém a vár, tiétek a lekvár üzente ugyanis a Duna-parton élő szülőknek is. Az évek óta lezárt, használaton kívüli füves pályát sem hajlandó megnyitni a sportolni vágyók előtt.

Az ESMTK képviselője szerint fizessen mindenki tagdíjat és menjen sportolni a kerület szövevényes pénzügyeiről híressé vált egyesületébe. Szerintem pedig a professzionális sport mellett igenis fontos a tömegsport támogatása is, lehetőséget kell nyújtani a kerületben élőknek, gyermekeknek, diákoknak és felnőtteknek egyaránt az egészséges életmódra, az ingyenes sportolásra.

Aki stadiont akar építeni egy zöldövezeti lakótelep és a Duna-part közvetlen közelébe, anélkül hogy megoldaná a parkolási gondokat és gondoskodna zajvédelemről: az bizony nyissa meg kapuit a kerület polgárai előtt!

Aki a kerület sportingatlanjainak zömét kezeli, az bizony éljen és ne visszaéljen a lehetőségeivel!

Kérem támogassák kezdeményezésemet:

Az üggyel kapcsolatos levelezés:

Tisztelt Képviselő Úr!

A 2013. július 11-én megtartott képviselő-testületi ülésen kérte, hogy a Zodony utcai füves pályán biztosítsanak lehetőséget arra, hogy a lakóparki gyerekek használhassák ezt a területet bizonyos időszakokban. Kérésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom:

A Budapest XX. Zodony utca 2. szám alatt található sporttelep vonatkozásában Önkormányzatunk 2007. január 26-án határozatlan időre szóló haszonkölcsön szerződést kötött az Erzsébeti Munkás Testedző Körrel (ESMTK).

Az ESMTK képviselője – Harót János elnök úr – úgy tájékoztatott, hogy jelenleg sajnos nincs lehetőség, hogy a lakosság is használhassa a sporttelepen található füves labdarúgópályát, mert azt a csapatok edzésekre, mérkőzésekre veszik igénybe, nem biztosítható a lakosság általi használat folyamatos felügyelete és nagyon sok pénzt emészt fel a pálya rendszeres karbantartása is. A pesterzsébeti gyerekek – és köztük a Mediterrán Lakóparkban élők is – az ESMTK által szervezett edzéseken a sportegyesület füves pályáját is használhatják.

A területre tervezett sportcentrum megépítése után újból meg fogjuk vizsgálni kérését, addig kérem szíves megértését és türelmét.

Budapest, 2013. július 26.

Tisztelettel:

Szabados Ákos polgármester

Tisztelt Polgármester Úr, kedves Ákos!

Sajnálattal veszem tudomásul, hogy a terület kezelésével megbízott Harót János elnök úr nem ismeri a rábízott ingatlant. Sajnálom, bár nem csodálkozom.

A lakóparki szülők által a nyári, kora őszi délutánokon sportolásra, kocogásra használatba kért területen ugyanis több éve nem folyik semmilyen edzés, pláne nem rendeznek rajta mérkőzéseket. Utoljára tömegsportra a lakóparki szülők és gyermekeik használták évekkel ezelőtt, akkor ugyanis futópályaként birtokba vették. Amikor a terület kezelését átvette az ESMTK a bejáratot lezárták és azóta évente kétszer lekaszálják rajta a gazt, illetve néha homok és egyéb építkezési anyagok tárolására használják a szélét.

Harót János úrral történő egyeztetés során jeleztem, hogy egy lakóparki polgári társulás szívesen részt vesz a terület felügyeletében amennyiben szükséges: illetéktelenek ne járhassanak be a területre, illetve csak sportolási (futás, labdarúgás) célra használják azt. A szóbeli válasz akkor is elutasítás volt.

Az ESMTK elnökének véleményét akceptálom, még ha nem is értek vele egyet: ő a tömegsport helyett a professzionális sportot, az olcsó, közösségi sportágak helyett a drága stadionépítést támogatja.

Pesterzsébet Önkormányzatának viszont más az érdeke.

Kérem tehát, hogy a pesterzsébeti gyerekek érdekében próbáljon meg közvetíteni az ESMTK elnöke és a kerület polgárai között, hiszen közös a célunk: Pesterzsébet lakói egészségesen és harmóniában élhessenek!

Köszönettel:

Mach Péter

Pesterzsébet önkormányzati képviselője

A Mediterrán-stadion (1. rész)

Felcsútnak méltó versenytársa akadt, futball nagyhatalommá válik a Mediterrán-lakópark. Szabadtéri koncertek, majálisok, focimeccsek várnak a csendes, Duna-parti zöldövezetbe költöző kisgyermekes szülőkre.Tavaly novemberben írtam utoljára a fejleményekről, akkor a megkérdezett 973 lakó háromnegyede ellenezte a beruházást. Ez a döntést meghozó MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció tagjait láthatólag nem befolyásolta, s az építészek, tájépítészek véleménye sem.

barcelonai olimpiai stadion.jpgPesterzsébet képviselőtestülete tegnap elfogadta, hogy a Budapest, XX. Zodony utca 2. szám alatti 170187/30, 170187/83, valamint 170187/82 hrsz-ú ingatlanokon egy NBII-es követelményeknek megfelelő labdarúgópálya épüljön. A tervek szerint a beruházás nagyobb részben állami támogatással valósul meg. Az épülő sportközpont 1 db NBII-es követelményeknek megfelelő 2500 néző befogadására alkalmas centerpályának, és a hozzá tartozó székház, valamint öltözőrendszernek, 2 db szabvány méretű füves labdarúgó edzőpályának, 1 db szabvány méretű labdarúgó műfüves pályának, 1 db 24X48 m-es több funkciós sportcsarnoknak, továbbá 2 db 20X40 m-es műfüves edzőpályának adna otthont, valamint a meglévő öltöző átalakítására is sor kerülne.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Támogatásokat Vizsgáló Irodája TVI/17.572-2/2012-NFM iktatószámú, 2012. december 17-én kelt levelében tájékoztatást adott ki az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti hivatásos labdarúgó kluboknak nyújtott állami támogatás szabályairól.

A Bizottságnak a magyar sportágazat támogatása adókedvezményt tartalmazó támogatási program kapcsán hozott jóváhagyó határozatában engedélyezte, hogy a látvány-csapatsportágakban – így a labdarúgásban is – működő hivatásos sportegyesületek, sporttal foglalkozó egyéb jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok részére a tárgyi eszközökkel kapcsolatos beruházásokra és ezek felújítására 70%-os intenzitással támogatást lehessen nyújtani.

Tekintettel arra, hogy a támogatásban kizárólag csapatsportágakban működő hivatásos sportegyesületek, sporttal foglalkozó egyéb jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok vehetnek részt, önkormányzatok pedig nem, így Pesterzsébet Önkormányzata közvetlenül nem pályázhat a sportközpont megépítésére.

Az Önkormányzat az ESMTK Labdarúgó Egylet Sportszolgáltató Kft-be (a továbbiakban: Kft.) történő belépéssel és az abban szerzett üzletrésszel oldja meg a pályázaton történő részvételt.

A Budapest Főváros XX., Ady Endre utca 148-150. szám alatti ingatlanokat (a régi ESMTK stadion) apportálja be az Önkormányzat a Kft-be, az apport szolgáltatásával Pesterzsébet Önkormányzata a Kft-ben 98,687.%-os üzletrészt szerezne a másik két tulajdon Harót János és az ESMTK mellett. Az ügyet pénzügyi szempontból az teszi némileg pikánssá, hogy a most 300,8 milliósra értékelt ingatlankomplexum leendő értékesítése miatt annak átsorolása várható és így akár duplájára emelkedhet a forgalmi értéke. Az értékesítésből befolyt haszon azonban a Kft. tulajdonosai között fog megoszlani. Folyosói pletykák évek óta az ingatlan értékesítéséről szólnak (állítólag sokan szeretnék megszerezni a területet), most megkezdődhet a ciklus legnagyobb ingatlan biznisze.

A testületi ülésen folyó vita során bebizonyosodott, hogy mindkét nagy párt érdekelt az ingatlanügyeletben, támogatták is a szavazás során a projektet. A javaslathoz az ülésen számos fontos dokumentumot elfelejtettek csatolni. A vita során többször is megismételt kérésemre, nyilvánosságra hozták és kiosztották az értékbecslés és a Reorg-Consult Kft. által készített hatástanulmányt, a napirendet 30 percre fel is kellett függeszteni hogy az ellenzéki képviselők is megismerhessék az anyagokat. (Az anyagokat a második részben fogom ismertetni)

Tavaly novemberben írtam utoljára a fejleményekről, akkor a megkérdezett 973 lakó háromnegyed ellenezte a beruházást. Ez a döntést meghozó MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció tagjait láthatólag nem befolyásolta, az építészek, tájépítészek véleménye sem.

A jövő héten beszámolok az elkészült látványtervekről is, arról hogy ez miként érinti a lakótelepen és lakóparkban élőket, milyen hatása lehet a Duna-part fejlesztéseire, fejlődésére.

egyes.JPGhármas_1.jpg

Vajon épülhet-e a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a lakók ellenkezése, és ellenállása, az elfogadott Duna-parti fejlesztési terveknek ellentmondó stadion egy zöldövezeti lakótelep és a főváros egyik utolsó természetes partszakaszának közvetlen környezetében?

S vajon milyen eredményeket képesek elérni a lakókörnyezetükért aggódó civilek az egyeztetések során?

Folyt. köv.

Határozat pontos szövege:

“A Mediterrán-stadion (1. rész)” bővebben

A Kubatov-fiúk esete Coubertin báróval

„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!”

Avagy miként mutattak fityiszt egy kerület sportolóinak a Kubatov-fiúk.

Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete a FIDESZ frakció tartózkodó szavazatainak köszönhetően úgy határozott, hogy 2013-ban nem részesíti elismerésben a kerület kiemelkedő sportolóit és sportvezetőit.

sportoló gyerekek.jpgA kerület GŐZGÉP frakciójának tagjai szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Kötelező mindennapos testnevelés-óra tornatermek nélkül is fontos a diákoknak, de megbecsülés csupán a politikailag megbízható egyesületek képviselőinek jár. Történelemben járatos képviselőtársaim szerint egy oklevélre vagy egy babérkoszorúra sem érdemesek tehát a kerületben sportoló gyerekek.

Még 2011 tavaszán történt, hogy a Hír TV Sziluett című műsorában Kubatov Gáborral az FTC elnökével készítettek interjút. A kerület polgáraként a televízió képernyője előtt ülve az FTC elnökétől értesültem arról az elképzelésről, hogy Pesterzsébetnek is részt kell vennie a Ferencváros megmentésében.

Akkor Szabados Ákosnak még nem volt tudomása arról, hogy Pesterzsébet Önkormányzata pénzzel támogatná a Fradit. Ilyen igény szerinte nem érkezett és ilyen testületi előterjesztés nem készült. Az FTC Jégkorong Szakosztályának van a Pesterzsébeti Jégcsarnok Kft.-vel kapcsolata, jégidőt vásároltak edzéseik és versenyeik lebonyolításához – amiért fizetnek.

Azóta a fizetés-nem fizetés kérdése kissé komplikáltabbá vált és hogy egyszerűbbé váljanak a dolgok, közös Fradi-ESMTK jégkorong szakosztály alakult, így Pesterzsébet támogatja is a Fradit meg nem is.

Ez védetté és sebezhetetlenné tette Pesterzsébet legsikeresebb nagy múltú egyesületét (azóta új szakosztályok alakulnak, foci csarnokot tervezhet, uszodát üzemeltethet) és az Orbán-Kádár rendszer Tiltva-Tűrve-Támogatva rendszerében a harmadik T halmazba került.

Mindenki más viszont az első kettőbe. Alakul tehát a kerület sportkoncepciója, amiben nem tevékenység és sikerek, hanem székhely szerint csoportosítják az egyesületeket, majd az utolsó pillanatban még ezt is visszavonják.

Ehelyett érkezett tehát január végén Harsányi László képviselő társam önálló indítványa arról, hogy a pesterzsébeti sportolók és edzők, sportvezetők munkáját és az eredményeiket egy elismerő oklevéllel köszönjük meg. A javaslat szerint az egyesületi vezetők többsége ebben a nehéz gazdasági helyzetben is díjazás nélkül látja el feladatait. A sportolók egy része méltatlan körülmények között készül a versenyekre, ennek ellenére kiemelkedő eredményeket érnek el. Harsányi László szerint rendkívül fontos feladatunk kerületünk hírnevét öregbítő edzők és sportolók – anyagi lehetőségek hiányában – erkölcsi elismeréséről gondoskodni.

lenin-fiúk 1.jpgA GŐZGÉP frakció először a javaslat kidolgozatlanságára hivatkozott, majd miután a módosító indítványom erre megoldást nyújtott volna inkább a menekülést választotta és tartózkodott a szavazás során.

Így történt tehát hogy Pesterzsébeten január havának utolsó napján a Kubatov-fiúk fityiszt mutattak a sportolóknak és önzetlen segítőiknek.

Kíváncsi vagyok másfél év múlva megkapják-e érte megérdemelt jutalmukat.

Egy elképzelés szintjén álló stadionról

2013-ben Pesterzsébet várhatóan legnagyobb fejlesztése és ingatlanbiznisze a Zodony utcai stadion építése és a régi ESMTK stadion ingatlanjának értékesítése lesz.

A képviselő-testület már a 2012. évi költségvetésben elkülönítette a tervezés költségeit, az elkövetkező évekre pedig elkészítette a törlesztési tervét is a szükséges kb. 350 millió Forint hitelnek.

A városvezetés összehangoltan más kerületekkel a közösségi terek csökkentése árán (a kerületi ingatlanvagyon értékesítésének bevételéből) fejleszt néhány kiemelt sportlétesítményt. Ez történik a XVI. kerületben és más peremkerületekben is.

Evvel én kerületi képviselőként nem értek egyet, szerintem megfontolt gazdálkodás szükséges a meglévő vagyonnal és hosszú távú koncepciók készítése a szükséges fejlesztésekről lehetőleg a lakosságot is bevonva. Ezért kérdeztem rá immár másodszor képviselő-testületi ülésen a Zodony utcai sportteleppel kapcsolatos fejlesztési tervekre. Sajnos azonnal a kérdéseimre választ nem tudtak adni, de később írásban megtették, vagy legalábbis úgy tettek, mintha megtették volna.

Fontos, a kerület sportéletét hosszú időre befolyásoló döntés ez (pláne ha hozzávesszük az uszoda üzemeltetésével kapcsolatos változásokat). Csak már megint a pesterzsébeti polgárok maradnak ki a döntés-előkészítésből, a tervezésből.

A stadion az "elképzelés szintjén áll" -ahogy aljegyző asszony írja -, itt hát a lehetőség hogy bevonják a lakosságot a közösségi tervezésbe, ehelyett azonban már megint úgy döntöttek: csak a jó meleg csend, az kell nekik.

Bezárnak sportlétesítményeket, ifjúsági irodákat, csökkentik a teret hátha a közösségek is megszűnnek ezáltal. Lajstromozza a Hivatal a civilszervezeteket és pályázatok helyett egyesével támogatja a számára kedveset.

Nem indít komposztáló programot a kerület -inkább kapja más a támogatást – és közösségi kertet sem üzemeltet hiába jár csodájára a szomszéd kispesti kertnek.

Átvette az önkormányzat a Máltai játszótér üzemeltetését, péntek délután amikor elugrottunk a gyerekekkel oda, lelakatolt kapu és a lenti tábla fogadott minket. A játszótér este hatkor bezár amikor nyolc után sötétedik.

Nem tud mit kezdeni a városvezetés a civil kezdeményezésekkel, nem hisz az öngondoskodásban, a közösség erejében. Nem érti Őket, vajon miért tesz valaki ingyen és hátsó szándék nélkül egy közösségért, s főleg mi történik ha rájönnek így is lehet egy kerület ügyeit intézni.

Azt még érteni vélem hogy reszketni méltóztatnak, de pont a kismamáktól?

 

 

Lehet más a sporttámogatás Pesterzsébeten!

1021-pesterzsebeti-jegcsarnok-1.jpgA februári testületi ülésen a képviselőtestület úgy döntött szponzorálási szerződést köt 21.074.000,-Ft + Áfa értékben az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Körrel (ESMTK) és felhatalmazta a polgármestert a szerződés aláírására és felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

Az ülésen JOBBIK-os képviselőtársam bemutatott a képviselő-testületnek egy videó-anyagot arról, hogy a sportolók milyen körülmények között folytatják tevékenységüket és érik el ezeket az eredményeket. Az Attila utcai iskola bérléséért évek óta havonta 100-110 E Ft összeget fizetnek az önkormányzatnak, ugyanakkor az önkormányzat mintegy 25 M Ft összeggel támogatja az ESMTK-t, azon belül a Fradi jégkorongozóit. Az erzsébeti iskolákért, gyerekekért és egyesületekért emelt szót. A problémája az, hogy ezekből az összegekből a Fradinak is megy „x” összeg, ami egy burkolt támogatás. Míg más erzsébeti egyesületeknél méltatlan körülmények között edzenek és nevelik a gyerekeket.

 A Fradi támogatásával, egy évvel ezelőtt már foglalkoztam és akkor is jeleztem testületi ülésen, hogy a kerületi lakosok nem értenek vele egyet. A februári ülésen kértem a hivatal és Földesi Gyula sporttanácsnok segítségét a sportkoncepció felfrissítéséhez. Kértem vegyük napirendre ezt a kérdést, hogy egyáltalán milyen elképzeléseink vannak a tömegsportról a 2012 évi szűkös anyagi helyzetben? Vannak kiemelt és patinás egyesületek, de meg kell vizsgálnunk, hogy más egyesületek támogatására és működtetésére milyen lehetőségek állnak rendelkezésre.

 PerzsPhoto_csónakosl-1944_02.jpgKérésünket akceptálta a városvezetés és az alábbi választ kaptuk írásban:

Tárgy:  Sportegyesületek nyilvántartása.

Tisztelt Képviselő Úr!

A 2012. február 23-ai Képviselő-testületi ülésen a kerületi sport helyzetével kapcsolatban feltett kérdésére az alábbiakról tájékoztatom:

Az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály 2012. évi munkatervében augusztus hónapra szerepel a Sportkoncepció felülvizsgálata. A Képviselő-testületi előterjesztés szeptemberre várhatóan elkészül.

Annak érdekében, hogy a kerületben működő, illetve kerületi székhellyel rendelkező sportegyesületekkel fel tudjuk venni a kapcsolatot, az alábbi felhívást tesszük közzé a Pesterzsébet című újság következő számában:

 TISZTELT EGYESÜLETI VEZETŐK !

 Tájékoztatom Önöket, hogy Pesterzsébet Sportkoncepciójának felülvizsgálata 2012-ben esedékes. Az anyag előkészítéséhez szükséges, hogy pontos nyilvántartásunk legyen a kerületben működő sportegyesületekről. Egyesületi címlistánk van de sajnos már több mint 10 éves, nem naprakész adatokat tartalmaz.

Kérjük és várjuk jelentkezésüket, az Oktatási, Kulturális és Sport Osztályon a  kerület sportreferensénél, Varga Sándor úrnál személyesen vagy telefonon. (Budapest, XX. Kossuth Lajos tér 1.  I. emelet 71. szoba.. Telefon:  289  25 56.)

Együttműködésüket köszönöm!

Körmendyné Kökény Eszter, az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály  vezetője

Kérem, hogy javaslataival segítse az illetékes osztály munkáját, a Sportkoncepció felülvizsgálatának elkészítését.

Szabados Ákos 

Az utóbbi hetekben többen kerestek meg és jelezték, hogy nem értik a kerületben miért szavazom néha együtt a JOBBIK-os képviselővel, véleményük szerint a kerület érdekében sem szabad együttműködni még helyi szinten sem antidemokratikus pártok képviselőivel.

Röviden: miért nem zárom karanténba egymagam a JOBBIK-ot?

Másfél évvel ezelőtt azt ígértem ügyek mentén fogok politizálni és a kerület érdekei fontosabbak pártérdekeknél.

Eddig és ezentúl is elhatárolódom akkor, ha valaki a cigánybűnözés hívó szóval kíván szavazatokat szerezni és valós társadalmi problémákra hamis sztereotip válaszokat adva próbál hatalomra törni.

De eddig és ezentúl is minden olyan kezdeményezést támogatok, amely a kerület valós gondjaira, problémáira jó és hatékony megoldásokat nyújt.