Becsöngettek, újra ehetetlen a menza Pesterzsébeten

ÁCIO-KÁCIÓ-AKÁCIÓ-EHETŐ MENZA!

A vakáció alatt Pesterzsébeten is ehető és finom volt a menza (mintha eddig csak a hangos gyerekzsivaj zavarta volna a szakácsokat), de pénteken becsöngettek, a NER megrázta magát és helyreállt a rend: ismét rosszabb ételt ehetnek a Dél-pesten élő gyerekek a belvárosban élőknél. Becsöngettek, megérkeztek tehát az egyre dráguló ingyen tankönyvek, a szétvert, tönkretett és emiatt nem működő e-napló rendszer, a pedagógushiány és az ehetetlen menza.

Még 2015 végén kezdtünk bele a kerületben a közétkeztetés ellenőrzésének átszervezésébe, nem kértünk ugyanis a libatollas pulykapörköltből, a kukoricafőzelékekből és a felismerhetetlen „vízlevesekből”. Három év hiába való küzdelme után akkor kiderült, végre nem vagyok egyedül, az első ciklusukat kezdő baloldali képviselőtársaim (Fekete Katalin, Nagy Éva, Somodi Klára) értetlenül álltak ugyanis azzal a hatalmas szülői panaszáradattal szemben, ami már a testület felállítást követően megjelent. Szülőként, óvodai pedagógusként pedig megértették: valami nagy baj van Pesterzsébeten a menzával és foglalkozni kell az üggyel. Az intézményekből éhesen távozó óvodások és iskolások, az ehetetlen meleg ételről inkább lemondó kisnyugdíjasok száma aggasztó méreteket öltött. Robbant is a bomba, a képviselők nemet mondtak a szolgáltató újabb áremelési ultimátumára és a teljes közétkeztetés felülvizsgálatát kezdeményezték. A fideszes képviselőkön kívül mindenki egyetértett abban, hogy ez nem folytatható tovább: változtatni kell a szolgáltatás minőségén. 

Azóta folyik a munka: Fekete Katalin képviselőtársam, az oktatási bizottság elnöke folyamatosan látogatja az iskolákat és óvodákat és veszi fel a panaszokat, kóstolja meg a napi menüt, az önkormányzat él kötbérezési jogával és egyre hatékonyabb ellenőrzési módszereket dolgoz ki. A képviselő-testület több tagja is azon dolgozik, hogy a gyermekek többsége már ne éhesen távozzon délutánonként az iskolákból és óvodákból, ráadásul az idősgondozottak és a szociális ellátásban részesülők panaszai is csökkenjenek.

Idén a képviselők miután még mindig nem éreztek érdemi javulást újra cokit mutattak tehát a Pensio Kft. áremelési igényeire és  szigorították az ellenőrzést, már gyakorlatilag kéthetente egyeztet az önkormányzat a Pensio Kft-val a kerületi gyermekétkeztetésről, ilyenkor az óvodavezetők, az iskolák és a szociális, idősellátó intézmények képviselői bemutatják az adott időszak beszámolóit, elmondják panaszaikat, jelzi az önkormányzat milyen esetekben él a nem teljesítés miatt kötbér igénnyel.

A májusi egyeztetések még a nyers tarhonyáról vagy a másnapi szétfőtt tésztáról, visszaküldött ebédekről, híg tejről, miniatürizált kiflikről, szőrkefe darabokról a badellákben szóltak. A Marót utcai központban már aláírást gyűjtöttek a gondozottak az ehetetlen és késedelmesen érkező étel miatt. A minőségi kifogások mellett az étel mennyisége sem volt elfogadható: két dekás piskótszeleteket mértek az óvodákban, a kiflik összementek, a tej hígult. A nemzeti hagyományok ápolását pedig nem a vadhús megjelenésével próbálták biztosítani az étlapon, hanem heti két alkalommal szervírozott szétfőtt lebbencslevessel. Fontos tapasztalat volt, hogy különböző minőségben főztek és szállítottak a cég Kondorosi és Ady konyhájában, az utóbbi kritikán alul teljesített, a problémák zöme hozzájuk volt köthető.

Fontos kérés volt az óvodavezetők részéről, hogy a tízórai mennyiségét és tápanyagtartalmát növeljék akár az uzsonna rovására, mert sajnos a kerületben a gyerekek többsége reggelizés nélkül érkezik az óvodába és éhesek maradnak.

Az igazi botrány ekkor robbant, a Pensio Kft. képviselője válaszában kijelentette, hogy nem az ő gondjuk a gyerekek szociális problémája, nem tudnak és nem is akarnak mit kezdeni azzal, hogy a gyerekek már éhesen érkeznek az intézményekbe. A Pensio tízóraira szerződött és az bizony kevésbé tápanyagigényes mint a reggel

A teremben a szokatlan májusi hőség ellenére is megfagyott a levegő, ez volt az a pont, amikor tudni lehetett komoly változások jönnek heteken belül vagy végre eltűnik a kerületből a Pensio Kft, a kerület azonnal kötbérigényeit jelezte és hogy vége a dalnak, ez így tovább nem folytatható.

2_2.jpgA nyári, záró egyeztetésen már valódi javulásról számoltak be az intézményvezetők, a vakáció beköszöntével pedig soha nem tapasztalt változások következtek be. Az ügyeleti időszakban a csökkenő gyermeklétszámok miatt bezárt az Ady konyha és az erzsébeti gyerekek is a központi Puskás konyhából kapták a kaját. Két hónapig ugyanazt ehették tehát a peremkerületi szegény gyerekek, mint a belső kerületek elitiskoláiban. Húst főztek a húslevesbe, kalácsot és császárzsemlét kaptak uzsonnára, halból készült a halrudacska és kifli alakja volt a kiflinek, sőt jutott szőlő és barack is minden óvodásnak. Minden alkalommal megérkezett a kisérő dokumentáció, a krémek állaga is megfelelő volt, esztétikusabb volt a tálalás.

Majd augusztus 31-én a Hajós Alfréd Általános Iskolában tartotta a Külső-Pesti Tankerületi Központ és Pesterzsébet Önkormányzata központi kerületi tanévnyitó ünnepségét, vége a vakációnak, megjöttek a szürke hétköznapok és visszatért az Ady konyha, az erzsébeti gyerekek pedig megint mást esznek, mint belvárosi barátaik.

Tej helyett limonádé, összecserélt diétás ételek, ehetetlen ebédek. Dühös intézményvezetők, őrjöngő szülők, éhes gyerekek.

A nyári szünet egy dolgot bebizonyított: létezik olyan, hogy ehető menza. A reformkonyha és az egészséges étel is lehet finom és tápláló, sőt a Pensió Kft is képes azt megfőzni, csak akarnia kell.

Egyet ígérhetek, amíg a Pensio Kft, nem hajlandó ugyanolyan ételt főzni és kiszállítani a Pesterzsébeten tanuló gyermekeinknek, mint a belső kerületben élő szerencsésebbeknek, addig mindent megteszek, hogy távozzanak a kerületből.

Semmilyen áremeléssel kapcsolatos javaslatot nem szavazok meg addig, amíg a problémát nem kezelik, ha pedig októberig sem oldják meg a felmerült súlyos problémákat akkor kezdeményezni fogom a szerződések teljes felülvizsgálatát. Elég az iskoláinkból és óvodáinkból éhesen távozó gyermekekből, elég az időskorúak átveréséből!

Addig is ossza meg velünk tapasztalatát a kerületi közétkeztetésről:

Írja meg kommentben a véleményét, vagy küldjön levelet Fekete Katalin képviselő társamnak vagy nekem az alábbi címek egyikére:

mach.peter@pesterzsebet.hu
fekete.katalin@pesterzsebet.hu

Romokban a menzareform: Pesterzsébeten váltani akarnak

Nem kérnek a libatollas pulykapörköltből, a kukoricafőzelékekből és a felismerhetetlen „vízlevesekből” a képviselők. Forrnak az indulatok a menza körül Pesterzsébeten, romokban az „egészséges menza” reform. A FIDESZ-frakció kiáll választottja mellett és semmilyen kritikát nem hajlandó elfogadni (szerintük nem csak egészséges, de finom és tápláló is a menza, a panaszok pedig csak azt mutatják, hogy a gyerekek vannak elkényeztetve, nyafkák és válogatósak, amúgy is ha valóban éhes a gyerek megeszik bármit). A többiek viszont megunták az elmúlt években tapasztalt minőségromlást és azonnali intézkedéseket sürgetnek.

Szerintem a reformkonyha és az egészséges étel is lehet finom és tápláló. A menzareform nem jelenti azt, hogy ehetetlen az étel, ezt csak Pesterzsébeten gondolják így.

food_3_1.jpg

szaznapos_tojas.jpg2012 őszén kezdetem először foglalkozni a pesterzsébeti menzakérdéssel, mert szeptemberben a szülők jelezték, hogy ismét romlott az óvodákban az ebéd minősége. A testületi ülésen benyújtott panaszomnak köszönhetően PR-fogásként minden szülő kapott egy műnyomott, színes brossurát a szolgáltatóról. Kötelező konyhalátogatásra rendelték októberben az óvodai és iskolai munkaközösséget, akiknek panaszt benyújtani akkoriban „tilos” volt. Novemberben aztán jött a feketeleves: az erős marketingmunkán felül az ülésre beterjesztették a közétkeztetési szerződés módosítását is, bebetonozták az alacsony minőséget, és számos buktatót építettek be a minőségellenőrzési folyamatokba. A legnagyobb vitát a mintavételezési eljárás módosítása gerjesztette, azóta kiderült jogos volt a felvetésem.

2013 a száznapos tojás és a 27 grammra zsugorodó csirkecomb botránytól volt hangos. A folyamatos minőségromlást mutatja, hogy akkor még a megkérdezett tanulók véleménye így volt összegezhető: “Ha jó az ebéd, akkor kevés, ha nem jó, akkor sok.” Ma már ennél rosszabb a véleményük. Majd az év végén még egyszer sikerült reflektor fénybe kerülniük, konyhalátogatásra és avatásra hívták a képviselőket, az egyeztetett időpontban azonban a bejáratnál csupán kosz és dzsuva fogadta őket és egy, az elemekkel küzdő fiatalember partvissal a kezében.

2014 a választások éveként csendben telt, majd az önkormányzati választások után a fideszes többséget a „Csak Pesterzsébet!” csapata váltotta. Első intézkedésként átvállaltuk az „egészséges menza” program többletköltségeit a szülőktől, hogy ne kelljen drasztikusan emelni a menza árát.

2013-02-17_16_01_22_1.jpgHárom év hiába való küzdelme után pedig kiderült, végre nem vagyok egyedül, az első ciklusukat kezdő baloldali képviselőtársaim értetlenül álltak ugyanis azzal a hatalmas szülői panaszáradattal szemben, ami már a testület felállítást követően megjelent. Szülőként, óvodai pedagógusként pedig megértették: valami nagy baj van Pesterzsébeten a menzával és foglalkozni kell az üggyel. Az intézményekből éhesen távozó óvodások és iskolások, az ehetetlen meleg ételről inkább lemondó kisnyugdíjasok száma aggasztó méreteket öltött. Valami elpattant a képviselőtársaimban: elérte azt a színvonalat (a béka segge) a pesterzsébeti közétkeztetés, hogy azonnali cselekvésre szánta el magát a képviselő-testület baloldali többsége.

A novemberi testületi ülésen robbant a bomba, a képviselők nemet mondtak a szolgáltató újabb áremelési ultimátumára és a teljes közétkeztetés felülvizsgálatát kezdeményezték. A fideszes képviselőkön kívül mindenki egyetértett abban, hogy ez nem folytatható tovább: változtatni kell a szolgáltatás minőségén. 

Részlet a 2015. novemberi testületi ülés jegyzőkönyvéből:

11./ napirendi pont: Javaslat közétkeztetési nyersanyagnorma rendezésére

Szabados Ákos: Megnyitja a napirendi pontot. A Pensio Kft-től hagyományosan minden év végén megérkezik a levél, s szeretnék, ha az étkezési normákat magasabb díjjal számolnák.

Fekete Katalin (DK): Említette Szabados Ákos polgármester úr, hogy minden évben kéri a Pensió Kft. a normatíva emelését. Ezt 2015-ben meg is emelték. Ezzel nem lenne baj, ha a szülőktől nem kapnának olyan visszajelzést, hogy nem jó az étel minősége, illetve most már a mennyiségre is panaszkodnak a szülők. Éhesen mennek haza a gyerekek. Tegnap grízes tészta lett volna, azonban például a saját gyermeke azt mondta, hogy „lekváros tésztát” kaptak. Fel sem ismerhető az étel, amit kapott. Javasolja, hogy a jövő évben folytassanak tárgyalásokat a Pensió Kft-vel a minőség javítása érdekében, mert a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan.

Mach Péter (PM): Véleménye szerint az étel minősége nem jó. Határozottan állítja, hogy a reformkonyha és az egészséges étkezés nem jelenti azt, hogy ehetetlen az étel. Megköszöni Fekete Katalin képviselő asszony javaslatát, támogatja azt. Személy szerint meggyőzhető, hogy emeljenek a normatíván, de az csak és kizárólag a minőség biztosításával együtt lehetséges.

Komoróczy László (MSZP): Rendkívül sok panasz érkezik az étkeztetéssel kapcsolatosan. Az idén év elején 0 %-kos infláció mellett rendkívül jelentősen emelték a Pensió Kft. díjazását, pontosan az új rendeletre hivatkozva. Úgy gondolja, hogy most ennek az emelés iránti kérelemnek nincs reális lehetősége. …

Kaiser György (FIDESZ): Ez egy rögzült téma. Rendkívül nehéz igazságot tenni. Mint gyakorló szülő tudja, hogy olyat főzni, amely a gyereknek jó, szinte lehetetlen. Amennyiben csak a gyerekek véleményét viszik csak alapul, akkor biztos, hogy rossz úton járnak. A saját gyermeke, ha egy 1 mm-es sárgarépadarabot meglát az ételben, akkor ahhoz hozzá sem nyúl, de még ahhoz sem, amihez a sárgarépa hozzáért. A felesége nem főz rosszul, de van olyan étel, amelyhez a gyerek hozzá sem nyúl. Lehet, hogy az iskolában is vannak jó ételek, s amíg az egyik gyerek hozzá sem nyúl, addig a másik megeszi. … Nehéz igazságot tenni. … Hozzáteszi, hogy olyan gyereket nem látott, aki éhen halt volna ettől az ételtől, hiszen ha valaki éhes, akkor megeszi az ebédet.

Szabados Ákos: Azon a véleményen van, ha most a dolog tartalmi részét nem tekintik, csak azt, hogy ebben az évben már volt egy nem is jelentéktelen mértékű emelés, miközben nem tapasztaltak a minőség területén áttörést, akkor – úgy ítéli meg – a döntés, az elutasítás helyes. A jövő évre vonatkozóan a minőségen javítani kell, s utána érdemes arról tárgyalni, hogy ennek legyen, kell-e valamilyen egyéb támogatásban részesülnie, avagy megoldható abból az összegből, amely jelenleg is a rendelkezésükre áll. Szükségesnek tartja az intézményekben a vélemények összegyűjtését. Azonban az is igaz, hogy elsősorban nem a gyerekek véleményén kell alapulnia ennek, mert ez valóban tévútra visz mindenkit.

Nagy Lászlóné (MSZP): Kaiser György képviselő gyermeke bizonyára kevés ételt enne meg az óvodákban, mert bizony tömény répából állnak az ételek. A leves, ahogyan a gyerekek nevezik „vízleves” répával. A minőséggel van a gond. Rendkívül sok ételt kapnak a gyerekek, amely puffasztó jellegű, emészthetetlen. A kukorica, a bab, a lencse egy héten többször is előfordul. Ezt nem mondaná egészségesnek. A vajas dolgok sem heti háromszor jelennek meg, hanem legalább heti négyszer úgy, hogy reggelire és uzsonnára is az van. Felhívja a figyelmet arra, hogy a mennyiség is kevesebb lett. Nem nevezné egészséges táplálkozásnak, sőt minőséginek sem azt, amikor a krumplira egy kevés spenótot tud rátenni az óvodásoknak.

Mach Péter (PM): Nyilván nem halnak éhen a gyerekek, de szülőként elmondhatja, hogy nagy traumát okozott számára az, hogy ha ő ment délután a gyerekért, akkor vinni kellett nekik ételt, mert éhesen jöttek ki az óvodából. Ez nem jó, hiszen ez azt jelenti, hogy napközben nem nagyon eszik a gyerek, csak délután, ha érte megy a szülő. Ráadásul a gyermekek panaszai mellett megjelentek az idősgondozottaké is, az utóbbi hónapokban teménytelen mennyiségben.

Kovács Eszter (MSZP): Egyetért Mach Péterrel, most nemcsak a gyerekek étkeztetéséről beszélnek, hanem a szociális ellátásban lévők étkeztetéséről is. A Szociális Bizottság ülésén az intézményvezető úr pontosan meg tudta mondani, hogy mekkora normatíva csökkentést eredményez az, hogy milyen minőségű ételt kapnak az idősek. Az idősek el tudják dönteni, hogy mi az, ami ehető, mi az, ami nem. Úgy gondolja, hogy ilyen szempontból is kell ezt vizsgálni, s szükséges is a vizsgálat.

Nagy Lászlóné képviselőtársam ,a Szociális Bizottság elnöke, (civilben óvónéni) december 8-án fotózta a libatollas pulykapörköltet. Ami újszerűnek mondható a közétkeztetésben (egyfajta ízkavalkádot biztosít a szárnyasok világából) és valóban forradalmi változás a két éve még mindenkit sakkban tartó penziós 100 napos tojáshoz képest.

12313856_872952486107578_4057002065607548755_n.jpg

A probléma azonban nem is igazán ez, hanem, hogy Pesterzsébeten az egészséges menza-program minden csak nem egészséges. Az íztelen ételeket kifogásoló panaszok száma természetesen a kerületünkben is nőtt, bár ez már három éve jellemző az erzsébeti menzára – három év alatt nem sikerült felismerhető leveseket kiszállítani a cégnek, az óvónők a kiakasztott étlapokról mondják meg a gyerekeknek mit esznek éppen -. A visszajelzések szerint ugyanis leginkább kukoricával tömik a gyerekeket, kukoricaleves, kukoricás rizs, kukoricás zöldborsós köret.

Azóta folyik a munka: Fekete Katalin képviselőtársam, az oktatási bizottság elnöke folyamatosan látogatja az iskolákat és óvodákat és veszi fel a panaszokat, kóstolja meg a napi menüt. Kitartó munkájának köszönhetően az oktatási bizottság januárban ismét tárgyalja az ügyet, mert mi betartjuk amit ígérünk: élhető Pesterzsébetet építünk, ahol a gyermekek nem éhesen távoznak délutánonként az iskolákból és óvodákból.

Addig is ossza meg velünk tapasztalatát a kerületi közétkeztetésről:

Írja meg kommentben a véleményét, vagy küldjön levelet Fekete Katalin képviselő társamnak vagy nekem az alábbi címek egyikére:

mach.peter@pesterzsebet.hu

fekete.katalin@pesterzsebet.hu

 

Mégsem kaptak a zöldbabfőzelékből a képviselők, avagy miért titkolódzik a Pensio?

 “Ha jó az ebéd, akkor kevés, ha nem jó, akkor sok.”

(egy kerületi iskolás véleménye a menzáról)

zöldbab 3.jpgnegatív reklám is reklám szlogenre építi új marketing stratégiáját Dél-pest egyik legnagyobb közétkeztetéssel foglalkozó cége? A PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. novemberi, intenzív és bátor, polgárpukkasztó, a közösségi kommunikációra és webkettes felületekre is épülő kampánya furcsa válasz nyújt a kihívásokra és a felmerült problémákra. Úgy tűnik egyszerre támadták meg a szülőket, “alázták meg saját alkalmazottaikat” és üzentek hadat az Önkormányzat képviselőinek.

Komoly szülői tiltakozást váltott ki több dél-pesti kerületben is az elmúlt években a közétkeztetés helyzete. A kormányváltás után színre lépő Pensio Kft. szülői közösségek és pedagógusok véleménye szerint rossz minőségű ételekkel eteti a gyerekeket. Nehezen felismerhető levesek, folyékony és üres főzelékekről szólnak a városi legendák. Kispesten a tiltakozás hatására ombudsmani vizsgálat, aláírásgyűjtés, hosszú tárgyalások indultak a cég, a városvezetés és a kerületi civilek között. Pesterzsébeten konyhalátogatások és egy furcsa szerződésmódosítás lett a következménye a lakossági panaszoknak.

kispesti menza.jpgIdén februárban azonban úgy tűnt stílust váltanak. Csatlakoztak ugyanis a Mintamenza Programhoz Budapesten. A kezdeti sikerek után azonban – elsősorban Kispesten – folytatódott az állóháború a szülők és a szolgáltató között.

Novemberi intenzív és bátor, polgárpukkasztó, a közösségi kommunikációra és webkettes felületekre is épülő kampányuk azonban furcsa válasz nyújt a kihívásokra és a felmerült problémákra. Egyszerre támadták meg a szülőket, “alázták meg saját alkalmazottaikat” és üzentek hadat az Önkormányzat képviselőinek.

Kezdetnek a kispesti szülőket fenyegették meg azzal, hogy a gatyájukat is lepereli róluk, ezzel olyannyira sikerült magukra haragítani a teljes Wekerle-telepet, hogy még aláírásgyűjtésbe is sikerült bele hajszolniuk civil aktivistáikat.

Majd romlott kaja mizériába keveredett és beleszaladt egy pofonesőbe Kaposváron. A kaposvári szülők szerint az ebéd alapanyaga, a fagyasztott hús megromlott, az elkészült ételnek rossz szaga volt, emiatt nem szolgálták fel. A cégvezetőnek azonban ízlett és szerinte indokoltalanul próbálják rossz hírét kelteni a cégnek, erre válaszul kitálalt az ügyről a kézilány.

Most pedig Pesterzsébet képviselőinek üzentek hadat és csináltak belőlük komplett idiótát. Mondhatnánk persze, hogy végre érdemein keresztül ítéltetett meg Pesterzsébet Önkormányzatának képviselő-testülete, de inkább tűnik az eset tudatos provokációnak.

Történt ugyanis, hogy a számos panasz és szülői tiltakozás hatására először is módosítatták az önkormányzat és a cég közötti szerződést, hogy minél nehezebb legyen panaszt benyújtani és azt kivizsgálni, majd a szűnni nem akaró elégedetlenségre válaszul csatlakoztak a Minta Menza Programhoz. A konyhafejlesztések, pedig ha nem is zökkenőmentesen, de megkezdődtek.

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata és a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. együttműködésének köszönhetően megújult a pesterzsébeti Ady Endre Általános Iskola főzőkonyhája is. A cég örömmel tudatja is: „a több mint 3000 gyermeket ellátó létesítmény fejlesztése mellett három további konyha felújítása fejeződött be a kerületben, gyarapítva ezzel az önkormányzat vagyonát, miközben új munkahelyek is létesülnek.”

Boldog ilyenkor az emberfia, pláne hogy meginvitálják a felújított főzőkonyha bemutatására, az azt követő sajtótájékoztatóra, sőt még a napi menü kóstolására is!

Nehéz egy ingyen ebédre nemet mondani, pláne ha az oviban kirakott menü szerint zöldbabfőzeléket adnak marhapörkölttel (közös kedvencünk a kisebbik fiammal). El is mentem tehát, az elmúlt évek során számos alkalommal próbáltam közvetíteni a szülők és a pedagógusok panaszait az Önkormányzat felé, kíváncsi voltam betartották-e az ígéreteiket.

Az egyeztetett időpontban azonban a bejáratnál csupán kosz és dzsuva fogadott és egy, az elemekkel küzdő fiatalember partvissal a kezében.

A szürreális beszélgetésem ilyesféleképpen zajlott:

– Jó napot kívánok! Mach Péter önkormányzati képviselő vagyok, konyhalátogatásra jöttem.

– Ööö…

– Remélem, jó helyen vagyok: a Pensio Kft. hívott meg, hogy bemutassa a felújított konyhát.

– Ja, az elmarad.

– ??? De nemrég kaptam a meghívót e-mailben.

– Lehet, de elmarad.

– De mégis mi történt, meg lesz tartva valamikor?

– Nem tudom, érdeklődjön az önkormányzatban.

– De hát onnan jöttem, esetleg nincs valaki, aki információval szolgálhat?

– Nincs, érdeklődjön az önkormányzatban. Amúgy volt itt egy hölgy is, azt is elküldtem.

100 napos.pngJelentem az akció sikeres volt: egy a népszerűség terén kihívásokkal küzdő vállalkozás egy héten belül hadat üzent a szülőknek, a dolgozóknak és az intézmények működéséért felelős önkormányzat képviselőinek.

Utoljára tavasszal foglalkoztam a szülők között csak száznapos tojásként nevezett furcsa szagú lében úszkáló tojások és a tányérra érkezvén 27 – 57 grammosra zsugorodó csirkecombok ügyével.

Nos, engem meggyőztek: ismét kiemelten fogok foglalkozni a témával.

A panaszokat begyűjtöm, a feltárt hibákról pedig a következő posztomban beszámolok.