Pesterzsébet is fellép a bérrabszolgaság ellen

49342485_1100043510176691_213730191262875648_o.jpg

Martin Ostphoto 

Meggyőződésem, hogy az ellenzéknek és a szakszervezeteknek mindent meg kell tenni azért, hogy eltörölje a bérrabszolgaságot erősítő jogszabályokat, s ebben segítséget kell nyújtania az ellenzéki többségű önkormányzatoknak is azzal, hogy példát mutatnak, nem tekintik eldobható emberi erőforrásnak a munkavállalókat, s nem élnek vissza a rabszolgatörvény nyújtotta lehetőségekkel.

Decemberben a kormánypropaganda teljes gépezete azon dolgozott, hogy megcáfolja a szakszervezetek és az ellenzék állításait a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban.  A kormánypárt médiamunkásai próbálták menteni a menthetetlent, de nem jártak sikerrel.

Most a munkáskövetelések képviselőit próbálják lejáratni, az országot a multinacionális cégeknek és saját oligarcháiknak kiszolgáltató kormányerők Sorosra mutogatnak, s azt állítják Soros-bérencek az ellenük aktívan fellépők, Soros fizeti a kiszolgáltatott munkavállalókat, a dolgozói szegénység ellen küzdőket, s az oktatásban erősödő szegregáció és esélyegyenlőtlenség ellen fellépőket.

De most sem jártak sikerrel: a társadalom elégedetlen többsége ma a szakszervezetek hatékony fellépésére és általános sztrájkra vár, ugyanis ma már nem csak a rabszolgatörvény eltörlése a cél, hanem hogy úgy módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit. Az is cél, hogy emeljék a minimálbért legalább két számjegyű mértékben, állítsák vissza a cafetériát, rendezzék a közszféra béreit, és szabályozzák újra és biztosítsák a sztrájkjogot.

49345076_1100043123510063_1763196555906514944_o.jpgAz ellenzék szombaton, a Kossuth téren egységesnek bizonyult: nem hagyta magát megosztani, s közösen lépett fel tegnap is a rabszolgatörvény ellen. S közösen lép fel Pesterzsébeten is: ellenzéki összefogás támogatja, hogy a kerület is csatlakozzon a rabszolgatörvény elleni bojkotthoz! 

Pesterzsébet alulírott képviselői is csatlakozunk a szegedi kezdeményezéshez és a soron következő testületi ülésen kezdeményezzük, hogy Pesterzsébet Önkormányzata ne alkalmazza a rabszolgatörvényben szereplő, a munkavállalókra nézve hátrányos módosításokat.

Célunk, hogy Pesterzsébet Önkormányzata mutasson példát a helyi vállalkozóknak, gazdasági szereplőknek. Mi ugyanis nem tekintjük eldobható emberi erőforrásnak a munkavállalókat, ezért az önkormányzat tulajdonában lévő és működő cégeknél a Munka Törvénykönyvének „rabszolgatörvény” néven ismertté vált módosítása által lehetővé tett változtatásokat – különösen a túlmunka-időkeret „önként vállalt túlmunkának” nevezett megemelését 400 órára és a túlóra tárgyéven túli kifizetését – nem kívánjuk alkalmazni.

Budapest, 2018. december 20.

Mach Péter Párbeszéd
Somodi Klára független
Csaszny Márton MSZP
Kovács Eszter MSZP
Komoróczy László MSZP
Nagy László Simonné MSZP
Fekete Katalin DK
Nemes László DK
Nemesné Németh Judit DK

Az LMP őszi idénnyitó klubja a CSILI-ben

Zöld fordulat a munka világában

 

A Lehet Más a Politika őszi idénynyitó klubja a Csiliben:

  • A forró ősz Pesterzsébeten is sztrájkkal kezdődött, az LMP pedig népszavazási kampányt indított a munkavállalói jogok védelmében.
  • De mit is tartalmaz a Munkatörvénykönyvének legújabb tervezete?

 

 

Meghívott vendég:

Kaufer Virág országgyűlési képviselő

Időpont: 2011. október 25. 17:30

Helyszín: Csili Művelődési Központ, Protokoll terem

1201 Budapest (Pesterzsébet), Nagy Győry István u. 4-6.

A forró ősz pesterzsébeti nyitánya

„Ez volt az utolsó csepp a pohárban”, – ezért pénteken egy órás demonstrációt szerveztek a Pesterzsébeti városháza épülete előtt a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ Családsegítő Szolgálata dolgozói, – miután megtudták, hogy szeptembertől a munkába járáshoz adott BKV bérletet is megvonták tőlük.

S hogy mi történt addig:
– szeptember 5-én megalakult a sztrájkbizottság
– szeptember 8-án, két órás figyelmeztető sztrájk volt
– szeptember 9-én reggel 8-9 óráig újabb demonstrációt tartottak a polgármesteri hivatal előtt.
 
A péntek reggel nyolc órakor kezdődő tüntetésen megjelent Szabados Ákos polgármester, és ígéretet tett, hogy a bérletet ismét megkapják azok, akiknek a munkavégzéséhez ez szükséges.
Ha lassan és az utolsó utáni pillanatban is, de a Hivatal a kooperáció, az egyeztetés útját választotta. Riszpekt érte, de nagyobb riszpekt a munkájuk eredményes és minőségi ellátásáért aggódó és ezért határozottan fellépni is kész munkavállalóknak.
 
Köszönet a kiállásért!
 
Egyetlen halk megjegyzés: ha valóban ekkora problémát okoz a dolgozók munkavégzéséhez szükséges utazási költségtérítés kifizetése, akkor a városvezetőket sem szükséges a hivatali gépjárművekkel teniszedzésre vinni és egyéb magánutakra használni azokat. Nyilván demagóg észrevétel: ha szűkös az eklézsia, akkor illik a vezetésnek is önmérsékletet tanúsítani.
 

 www.szakszervezetek.hu/index.php/hirek/4040-a-pesterzsebeti-varoshaza-eltt-tuentettek-a-csaladsegit-szolgalat-dolgozoi

 

A forró ősz megkezdődött, a kormány és a pesterzsébeti városvezetés a gazdasági válság okozta problémákra a legegyszerűbb választ adja: a kiszolgáltatott, érdekeit  eredményesen képviselni nem tudó rétegekkel fizetteti meg az árát.
 
Az Ökopolisz Alapítvány szakmai konferenciát rendez "Ökopolitika és munkavállalói jogok a XXI. században" címmel. A rendezvény célja, hogy megmutassa, milyen ökopolitikai válasz adható a jelenlegi gazdasági és munkaerő-piaci válságra, és ez milyen kapcsolatban áll a munkavállalói jogokkal.