Keserű lett a nemzeti nyalóka

Kicsit mentolos, kicsit keserű: de a miénk. Hamarosan polcokon a nemzeti nyalóka.

Már megint a nőkkel van a baj: nem elég hogy kihívóan öltözködnek, tegnap az is kiderült lassabban szoknak le a dohányzásról, hiszen körükben nőtt az ebből fakadó megbetegedések száma, pedig a trafiktörvény állítólag sikeres, a fogyasztás csökkent, a Nap süt. A FIDESZ vezérszónok hangulatkeltéstől mentes vitát kívánt tegnap, majd bedobták a fenti gumicsontot.

A kapadohány viszont büdös, s mielőtt újabb videókat készítenének kacéran és kihívóan öltözködő, sötétben bujkálva dohányzó nőkről, jelezném: ez most nem jött be. A trafikmutyi ugyanis az állatorvosi lova ennek a maffia-kormányzásnak.

dohány 1.jpg

Furcsa értelmezése zajlik a november 6-án átvett és 13-án közzé is tett amerikai antikorrupciós dokumentumnak, a „cetlinek”. A dokumentum szerint ugyanis a NAV képviselői nem adtak kielégítő választ a nagykövetség kérdéseire, amelyek arra is vonatkoztak, hogy Fidesz-közeli emberek és cégek jutottak-e trafikokhoz.

Nem baj, kapunk helyette mentolos nemzeti nyalókát. Válaszként ugyanis tegnap először a NAV hozta nyilvánosságra a 2013. novemberi „kétnapos alapos vizsgálat” dokumentumait, majd megkezdte a parlament is a dohány és trafiktörvények általános vitáját.

A NAV nyilvánosságra hozott dokumentumai nem adnak választ semmire a felmerült kérdések közül, a benyújtott törvényjavaslatok pedig befejezik amit elkezdtek: a dohány-kiskereskedelem után lefejezik a nagykereskedelmet is, a maffia újra osztja a piacot.

Most a trafikok maguk döntik el, honnan vesznek árut, de 2015. május elsejétől ennek véget vetne a kormány dohány-kiskereskedelmi ellátó létrehozásával. Ennek minden megyében lennének raktárai, és a trafikok csak innen rendelhetnének cigarettát, vágott dohányt, szivarkát, szivart. Máshonnan nem. A legújabb törvényjavaslat „előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét”. Kérdés lehetne persze, melyik cég kaphatja meg az ellátói feladatokat. A jogszabálytervezetet azonban úgy írták meg, hogy a kormány verseny nélkül, egy igen szűk körből is kiválaszthatja a befutót. Bár a vitában elhangzottak szerint nem a Continental lesz a befutó, ők sem járnak rosszul. Őket az adó és járulék szabályozáskor kárpótolják, lenyomva körülöttük a versenytársakat.

A törvényjavaslat fő üzenete súlyos károkat okoz a gazdaságnak. Ha sikeres vagy és kimutatod a nyereséged és nem rejted el, bármikor jöhet egy sarc, vagy struktúra-váltás ami lefölözi vagy lenyúlja a komplett ágazatot. Így ki mer vállalkozni és kockáztatni saját vagyont a vállalkozása sikerének érdekében?

Másfél éve nyitottak meg a Nemzeti Dohányboltok. Az új rendszer azonban a gonosz multikat leváltó boldog családi trafikosok helyett minden szinten csak csődöket és a feketepiac elburjánzását hozta, a magyarok nem szoktak le a cigiről, ellenben az iskolások ma már közelről ismerkedhetnek a trafikokkal. Ha magányos babakocsit vagy didergő kisgyermeket látunk toporogni az utcán, biztosak lehetünk benne: megtaláltuk a környék nemzeti trafikját.

03.jpgMost pedig befejezik amit elkezdtek a trafikok esetében is: először elvették a cigaretta és dohánytermékek értékesítésének jogát a helyi vállalkozóktól, kiskereskedőktől, trafikosoktól családok ezreitől elvéve a munkát és megélhetést biztosító jövedelmet. Kiosztották azt barátaiknak, ügyfeleiknek és lekötelezettjeiknek.

Azt mondták, ez a kiskorúak védelmében és a dohányzás visszaszorításának érdekében teszik. Vajon volt aki ezt elhitte? Mert az most meg fog lepődni: a nemzeti dohányboltok ugyanis az új javaslat szerint visszaalakulnak trafikká: lesz rágó, cukorka, fagyi, telefonfeltöltés, jegyárusítás, bulvár és kormánypárti újság: minden mi szemszájnak ingere. Bár némi fazonigazítás még várható : egyelőre nyalókát csak mentolosat árusíthat. De amúgy ennyi: az einstand sikeresen lezárult.

dohány 2.jpgTavaly tavasszal Pesterzsébeten összesen 32 nemzeti dohánybolt pályázata zárult le. A győztesek névsora a cikk alján olvasható. A médiában felröppent hírek és felmerült korrupciós vádak a kerületi trafikos társadalom egészét sújtják. A trafikrendszer hatalmas lépés annak a társadalomnak a kiépítéséhez, ahol mindenképpen függünk valahol vagy valahogyan a Fidesztől, ahol látszólag demokrácia van, de valójában egyetlen párt polipszerűen behálózza az egész társadalmat. Szokásainkat, életünket befolyásolja, saját kialakult bizalmi viszonyunkba rondít bele kereskedőinkkel, boltosainkkal, mindennapjaink szereplőivel a trafikmutyi.

Tavaly nyílt levelet intéztem a kerületi országgyűlési képviselőkhöz az ügyben, Földesi Gyula akkor válaszolt is. 
Szerinte: „Egy hiteltelen, aljas maffiabaloldal van Magyarországon. Mára már az is kiderült, hogy a dohánytrafik ügy is csak mocskos alaptalan vádaskodás, hiszen a nyertesek között van több száz egyértelműen az MSZP-hez köthető személy is. Mint nem dohányzó, örülök annak, hogy a gyermekek és a fiatalok, valamint a nem dohányzók védelme érdekében kevesebb helyen lehet majd dohánytermékekhez jutni. Örülök annak, is hogy végre a haszon nem a multikhoz fog kerülni, hanem családi vállalkozásokhoz! De a maffia baloldalnak ez sem teszik, mert mindig a multik érdekeit védték! Ezért nem támogatták a bank adót és a rezsicsökkentést sem! Ez a fölháborító!”

Na, ja. Azóta túl vagyunk az országgyűlési és az önkormányzati választásokon, a trafikmaffia pártjai Pesterzsébeten leszerepeltek, Földesi Gyula pedig Hatvanba költözött. A korrupció, a tönkretett kisvállalkozók, az elszegényedő, létbizonytalanságba taszított családok viszont maradtak. Bár tavaly a pesterzsébeti FIDESZ frakció tagjai nem támogatták, hogy a multik helyett nemzeti kenyér és tejboltok, illetve nemzeti zöldségpiacok árusítsák az alapélelmiszereket a nemzeti nyalóka és rágógumi hamarosan a polcokon lesz.

A pofátlanság netovábbja, hogy a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) kedvező fordulatként értékeli, hogy a dohánykereskedelmet szabályozó törvény tervezett módosítása optimalizálja a működési feltételeiket: a „klasszikus” trafikok termékeibe ugyanis korábban is beletartoztak ezek a termékek. Most, hogy lehullt az álca, minek ezt tagadni: ez az egész nemzeti dohány-marketing egy nagy trafik-mutyi volt csupán. Támogatják azt is hogy állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított – dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhatnak dohányterméket a jövőben, és ez a cég koordinálja majd a kiskereskedelmi beszerzést is. Naná, mondanának nemet, mindjárt elvennék tőlük a most kapott újabb hűbéri kegyet: ezentúl örökölhető is lesz a trafikkoncesszió.

Legyen elég a szabad rablásból! Felül kell vizsgálni a teljes trafikkoncessziós rendszert annak érdekében, hogy olyan rendszer jöjjön létre, amely érdemben járul hozzá a dohányzás és a feketekereskedelem visszaszorításához, előnyben részesíti a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint foglalkoztatási kötelezettséget ír elő a megváltozott munkaképességűekre vonatkozóan.

S a rendszert valóban olyanná kell alakítani, amely visszaszorítja fiatalkorúak dohányzását és megvédi a gyermekeinket annak káros hatásaitól. Hamis és álszent rendszer ugyanis az, ahol a kétéves kisgyermekek a zárt és sötétített üvegű ajtók előtt várják a szenvedélybeteg, cigarettát vásárló szülőt, miközben ott fagylaltot, cukorkát, nyalókát és csokoládét is árusítanak megteremtve ezzel is a dohányzás misztériumát. A gyermekek ugyanis varázslatos, elérhetetlen csodaként tekintenek a dohányboltokra: a csokoládék, nyalókák és cukorkák birodalmára, ahová csak a felnőttek juthatnak be.

A jó kormányzás épít más országok és más korok tapasztalataira, így annak programja nem alapulhat az állami szerepvállalás dominanciáján, de reálisan méri fel a piaci önszabályozás korlátait is. A mostani nem ilyen.

Pesterzsébet nemzeti trafikosai (a tavalyi győztesek névsora, akik, többször szerepelnek, azok több dohányboltot is nyithatnak a kerületben):

  1. Bodnár Istvánné
  2. Drexler Ferenc
  3. Erdei János László
  4. Erdei János László
  5. Farkas Zsolt
  6. Farkas Zsolt
  7. Farkas Zsolt
  8. Herczeg Brigitta
  9. Kele Árpád
  10. Kereszturi Antal
  11. Koklács János Gábor
  12. Koós Zoltánné
  13. Kovács Péter
  14. Legendi Krisztina Éva
  15. Magyar Ákos András
  16. Nagy András
  17. Németh Tibor
  18. Németh Tibor
  19. Pungor Zsófia
  20. Rubóczky József
  21. Suhajda László Jánosné
  22. Székely Zoltán
  23. Szendi Szilvia
  24. Tettinger István
  25. Tornyai Zsolt
  26. Tóth Gergely
  27. Tóth Norbert
  28. Vogt Patricia Yvonne
  29. Vogt Patricia Yvonne
  30. Vogt Patricia Yvonne
  31. Vogt Patrícia Yvonne
  32. Vogt Patrícia Yvonne

Hamarosan jön: pesterzsébeti Narancs TV

Épül a trafikmaffia médiabirodalma Pesterzsébeten is. A módszer egyszerű: tönkretenni a helyi önkormányzati, közszolgálati médiát majd jöhet a FIDESZ-közeliek támogatása és helyzetbe hozása.

narancstv 3.jpg

 Íme a pesterzsébeti recept: 

Válassz a szebb napokat is megélt Pesterzsébet Újság élére egy arra alkalmatlan személyt, cenzúráztasd az ellenzéki képviselőknek még az újévi jókívánságait is, majd tiltsd le őket teljesen. Vezess be Tíltva-Tűrve-Támogatva rendszert a civilszervezetek és rendezvényeik bemutatásakor, ne számolj be a kerület legfontosabb történéseiről és a képviselőtestület döntéseinek előzményeiről, okokról és célokról. Az Obersovszky-díj esélyes lap olvasottságának szakadékba zuhanása után pedig bízd pálmafás stábjára a pesterzsebet.hu tartalom és képfeltöltését is. Szüntesd meg a testületi ülések közvetítését, tedd tönkre a helyi TV-t, kótyavetyéld el stúdióját és egyéb eszközeit, majd számold fel azt. 

Amikor már teljes a káosz, hozd helyzetbe a keresztapa által ajánlott újságot és TV-t. Támogasd, köss velük előnytelen szerződést: vásárolj tőlük keveset drágán. 

S mindezt intézd el nyáron a lehető legkisebb feltűnés mellett.

Júniusban a Helyi Témát stafírungozta ki ötmillió forinttal a narancsos többség, júliusban pedig 18 millió forintos audiovizuális médiaszolgáltatás csomagra ír ki közbeszerzési eljárást. Az ügy pikantériáját az adja, hogy a kerület fideszes országgyűlési képviselői (Földesi Gyula és Dr Vas Imre alpolgármester) bevallották a pályázaton egyetlen TV indulhat eséllyel: a  Centrum TV Kft-én belül működő ES TV.narancstv 2.jpg

A kapkodás persze hibákat szül: a júliusi előterjesztést, szakmaiatlansága és az ár-érték arány védhetetlensége miatt a kerület szakbizottsága is elutasította. Érezvén a probléma súlyát, mindjárt a vita elején Bánó Miklós FIDESZ-es képviselő javaslatára le is zárta a levezető elnök a vitát. Persze a testület fideszes többségét ez sem hozta zavarba, megszavazta a javaslatot mintha mi sem történt volna.

A testületi ülés vitáján nekem még sikerült elmondanom a véleményem:

Mach Péter: A javaslat szakmailag védhetetlen, és nem véletlen, hogy nem támogatta az Informatikai és Média Bizottság sem ezt az előterjesztést. Ritkán fordul elő, hogy egy szakbizottság nem támogat egy többségi előterjesztést. Most ez történt. Nem szeretne hűtlen kezeléssel gyanúsítani senkit, de a gyanú árnyéka bizony nem tűnik el, amíg napfényre nem kerülnek a valódi indítékok. A TV 20 Kft. kiváló szolgáltatást nyújtott, azt tönkretették. Nem biztosították sem maguknak, sem a következő testületnek azt a lehetőséget, hogy normális összegért a testület munkáját nyomon lehessen követni, a magazin műsor működjön. Jelen esetben, ezen előterjesztés alapján nagyon rövid intervallumban fognak műsort sugározni Pesterzsébeten. A TV 20 Kft ingóságait „piaci áron” eladták, de az bizony jóval a könyv szerinti érték alatt történt. Abban az időszakban ugyanis senki nem akart kis TV társaságot üzemeltetni, nyilván ezért tudták csak nagyon olcsón értékesíteni az eszközöket. Most pedig jóval kevesebb szolgáltatásért fizet majd a kerület többet éves szinten. Véleménye szerint ráadásul felelőtlenség a határozati javaslatnak azon pontját is elfogadni, amely 2014-re is kötelezettséget vállal miközben hatalmas banki hitel felvétele válhat szükségessé jövőre…

A bizottsági ülésen Dr. Vas Imre válaszolt arra a kérdésre, hogy hány pályázó esélyes. Akkor a válasz az volt, hogy csak egy társaság indulhat eséllyel a közbeszerzési eljáráson. Az Obersovszky-díjra esélyes Pesterzsébet Újságot sikerült teljesen leépíteni, majd egy konkurens lapot 5 millió forinttal kistafírungoztak. Tönkretették a helyi tévét, megszűntették a TV 20-at komoly vagyonvesztés árán, ezért majd nyilván felelni fognak néhányan. Majd ma kistafírungozzák a helyi FIDESZ közeli TV-t is, töredékszolgáltatást finanszíroznak méregdrágán.

Elfoglalhatják az összes médiafelületet, akkor is menni fognak. Pesterzsébet ugyanis többet érdemel az ingatlan és trafik maffiánál!

 narancstv.png

A júniusi és júliusi határozatok pontos szövege:

„Hamarosan jön: pesterzsébeti Narancs TV” bővebben