Ők lopnak, mi dolgozunk

ok_lopnak_1352808411.jpg_650x650

Támogasd a Közgép-foglalókat!

Közérdekű munkában dolgozzák le a Közgép budapesti telephelyénél tartott nyári demonstrációért rájuk kirótt bírságot az LMP képviselői. A politikusok közül elsőként Szabó Rebeka kezd közérdekű munkavégzésbe, múzeumi teremőrként és tárlatvezetőként.

Jávor Benedek frakcióvezető Szabó Rebekával közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az LMP tíz országgyűlési képviselője és körülbelül húsz aktivistája július 11-én behatolt a Közgép telephelyére, ott a bejárati sorompónál összeláncolták magukat és leültek a bevezető út két oldalára. Az ellenzéki politikus közölte, akkor az ellen a “korrupciós mutyigyakorlat” ellen tiltakoztak, amelyik az “Orbán-kormány elmúlt két évében normává vált”.

Elmondta, hogy az ügyben eddig meghozott jogerős ítéletekben fejenként százezer forintra büntették a résztvevőket. Az LMP képviselői úgy döntöttek, hogy a büntetést 120 óra közérdekű munkában ledolgozzák, mert nem akarják pénzhez juttatni “azokat a kormányzati szereplőket, akik aztán ezeket a forrásokat ugyanúgy visszaosztják az oligarcháknak” – jelentette be.

A közérdekű munkát elsőként Szabó Rebeka kezdi meg, aki az ügyben már felkereste a munkaügyi hivatalt. A képviselő elmondta, hogy biológusi végzettségének megfelelően a Magyar Természettudományi Múzeumban teremőrként, illetve kiállítás- és tárlatvezetőként teljesíti a 120 órát. Hangsúlyozta, hogy miután ez 15 nyolcórás munkanapot jelent, elsősorban hétvégenként dolgozik majd a múzeumban.

Jávor Benedek hangsúlyozta, hogy az LMP aktivistái között vannak olyanok, akik családi vagy munkaügyi okok miatt nem tudják vállalni a közérdekű munkát. Ezért arra kért mindenkit, aki támogatja az LMP-t vagy szeretne fellépni a “hazai korrupciós gyakorlat ellen”, hogy anyagilag is járuljon hozzá a büntetések kifizetéséhez. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha nem gyűlik össze elegendő támogatás, akkor az LMP “valamilyen formában helyt fog állni” az aktivistáiért.

A két képviselő a sajtótájékoztatót “Ők lopnak, mi dolgozunk” feliratú kitűzőt viselve tartotta. Jávor Benedek azt mondta, hogy az őkkel arra az oligarchakörre utalnak, amelyik “csapdába ejtette a magyar államot” és amelyiknek az érdekében “már jogszabályalkotás is zajlik”.

forrás:http://lehetmas.hu/