A globális felmelegedés esete a SPAR-ral

A világ egyik legfontosabb klímakutató szervezete, a Kormányközi Panel a Klímaváltozásról (IPCC) hétfőn közzétette a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos növekedésének várható következményeiről szóló jelentését. Szerintük bő egy évtizedünk van kezdeni valamit az éghajlattal, különben nekünk annyi.

Képviselőtársaimat is megdöbbentette a jelentés, annak tudata, hogy az évszázad század végéig eltűnhetnek a gabonafélék beporzásáért felelős rovarok, a hőség kipusztíthatja a növények természetes élőhelyeinek nagyjából a felét és a  korallzátonyok 99 százaléka is eltűnne komoly riadalmat okozott. Gyorsan le is csökkentették az InterSpar területén a zöldfelüleletek arányát 35-röl 10%-ra.

interspar_pesterzsebet4_epulettar_hu.jpgPedig a jelentés alapján kimondható, hogy az emberi civilizáció ökológiai válságot okozott: tartós károk keletkeztek a természeti rendszerekben és aláástuk a hosszú távú fejlődés alapjait. Ha nem cselekszünk gyorsan és határozottan, nem csak gyerekeink és unokáink jövőjét lehetetlenítjük el, de a saját magunkét is.

Persze ilyenkor előjönnek a közhelyek, s szavak szintjén mindenki egyetért (na jó, Trump és Orbán nem, de ők ugye…): a megújuló forrásokra alapuló energiatermelés, a vízvisszatartáson alapuló vízgazdálkodás, a természeti erőforrásainkat megőrző mezőgazdaság támogatása, a helyi termékekre alapuló élelmiszeripar, a közösségi közlekedés fejlesztése és az épületek energiahatékonyságának javítása, zöldfelületeink védelme…  Ráadásul nem csak a jövő iránti felelősségünkből következő feladat ez, hanem saját életminőségünk, jól-létünk feltétele is. 

Mit tesznek tehát ilyenkor „környezettudatos” képviselőink? Természetesen tesznek a klímaváltozással fenyegetőkre, s miközben folyamatosan légkondiért és szellőztetésért panaszkodnak a Városháza fülledt Dísz termében, olyan KÉSZ módosítást fogadnak el, ami szerint 35%-ról 10%-ra csökkenhet az InterSpar területén a zöldfelület aránya, sőt még azt sem kell gondozni, a kipusztult fákat pedig szükségtelen pótolni. Ennek köszönhetően pont a városközpontban növelik az átlaghőmérsékletet, s emiatt nem bírják elviselni a hőséget még októberben sem a betonrengeteg központjában található munkahelyükön.

5d425717f9a2b6307b4a65ccaae78e83.pngA szégyenteljes viselkedést még menthetetlenebbé teszi, hogy kedden a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén még mindenki egyetértett azzal, hogy borzalmas az InterSpar zöldfelületeinek állapota. Ahol még található zöldfelület az is leginkább gyom, a fák viszont szinte mindenhol kipusztultak.

1_6.pngAz áruházlánc amúgy egy új „webshop” funkcióhoz kötődő fedett rakodótér kialakítását és felette kisebb előtető építését tervezi az épület János utcai oldalán. A lakossági szolgáltatások körének bővítése a beépítettség növekedésével jár.

Akkor mindenki úgy gondolta, hogy a papíron 10% megléte önmagában is szégyenteljes, de az, hogy a valóságban még a gyomokkal sem valósul meg ez, az még szégyenteljesebb. A SPAR részéről is felelőtlen, káros, hogy az eddig az építési szabályzatban előírt 35%-ot meg sem kísérlik teljesíteni, hanem kérik, hogy hagyják meg a jelenlegi szinten. De nagyobb szégyen, hogy a mostani 10% állapota sem méltó sem a SPAR-hoz, sem a kerülethez és egyik okozója a lakótelep rossz, fülledt levegőjének.

Akkor a javaslatomra a bizottság úgy döntött, hogy felkéri a Polgármestert, hogy a hivatal készítsen egy tájékoztatást arról a testületi ülésre, hogy a most is érvényes szerződések, megállapodások szerint, mi az, amit a szerződés szerint teljesíteniük kellett volna zöldfelület-karbantartás, fejlesztés terén.A most kötendő településrendezési szerződés pedig   egészüljön ki azzal, hogy feltételként szerepeljen, hogy a helyszínrajzon szereplő fasorok, fák, zöldfelületek legyenek kialakítva és gondozva. 

Majd csütörtökön levették képviselőtársaim a zöld sapkát és hétvégi nagybevásárlásra készülve felvették a spárosat. Természetesen a hivatal sem készítette el a kért tájékoztatót,  homályos ígéretet tett arra ugyan polgármester úr, hogy bár éveken át nem tettek semmit, de most élni fognak a büntetés lehetőségével, azt, hogy milyen szerződésekre, szabályzatokra, rendeletekre hivatkozva teszik azt, persze jótékony homály fedi, s persze azt is miért nem lépett a hivatal eddig ha tehette volna. 

S immár szó sem volt klímavédelemről, zöldfelületek arányáról, a szerződés módosításáról. A Környezetvédelmi Bizottság javaslatait lesöpörték az asztalról, még szavazni sem voltak róla hajlandóak. Hiába kérte azt is Megújuló Pesterzsébet frakció, hogy halasszuk el a döntést egy hónappal, várjuk meg a hivatal beszámolóját, vizsgáljuk meg a lehetőségeket, próbáljunk meg változtatást elérni a SPAR-ra folytatott egyeztetéseken. A multi ugyanis nagy úr, a klímavédelem pedig úri huncutság. Külön szomorúság számomra, hogy rajtam kívül az érintett lakótelep körzetét képviselők (köztük Somodi Klára frakciótársam) is támogatták az előterjesztés elfogadását, cserébe azért, hogy immár harmadszor is döntött a testület a János utcában egy parkoló kialakításáról, – hátha most végre megépül, ha az előző két döntés után nem is történt semmi -. Pedig kiállhattak volna végre az ott élők életminőségéért is, a frissebb, tisztább levegőért, a hűvösebb nyári estékért.  

Nem baj, novemberben újrakezdjük, s újra javasolni fogom a probléma napirendre vételét, mert fontosnak tartom, hogy az itt élőknek a természeti értékeinkkel kapcsolatos jogosultságai kellő hangsúlyhoz jussanak.

Áder és a klímavédelem: viccnek kicsit durva

Levelet hozott a posta: Dr. Áder János köztársasági elnök kampánylevelét, amelyben arra kért klímavoksommal csatlakozzam klímavédelmi kezdeményezéséhez. Lassan két hete tart a hőségriadó, Tarlós István is egy hete hirdette már meg a fővárosi szmogriadót, s túl vagyunk a tetőventilátoros hármas metró beruházási szerződés aláírásán is, amely újabb évtizedekre biztosítja a hőséget a metróban. Mondhatnánk pontos az időzítés: ilyenkor nyilván nem tűnik nehéznek meggyőzni az önkormányzati képviselőket a globális felmelegedés okozta problémákról.

Az Élő Bolygónk aláírásgyűjtő honlap elindításával (www.elobolygonk.hu) Magyarország elsőként csatlakozott ahhoz a világméretű klímavédelmi kezdeményezéshez, amelyet Al Gore, a környezetvédelmi tevékenységéért Nobel-békedíjjal elismert volt amerikai alelnök indított el, és amit Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is támogat.

Aláírásgyűjtő akciója Áder János szerint nem pusztán természeti értékeink védelméről szól, hanem a saját életünk, javaink, biztonságunk és gyermekeink jövőjének megvédéséről, különös tekintettel arra, hogy a klímaváltozás hatása itt, a Kárpát-medencében súlyosabb következményekkel jár, mint Európa más térségeiben. Idén decemberben Párizsban tárgyalóasztalhoz ülnek a világ vezetői, hogy döntsenek a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok visszaszorításáról, a világ szén-dioxid-kibocsátásának mérsékléséről. Sem az emberiség, sem Európa, sem Magyarország nem engedheti meg, hogy a párizsi klímacsúcson ne szülessen érdemi döntés.

Az esély ma még megvan erre. De korántsem érdekelt mindenki a sikerben, írja levelében. Nos, pont itt a bibi: Áder János az elmúlt évtizedekben sok mindent tett, de nagyon kevés olyat, ami alapján elhinném, komolyan gondolja, amit írt. Nagy örömmel tölt el, hogy a levelében foglaltak szerint immár szívén viseli a környezetvédelem és a globális klímaváltozás ügyét. Egyetértek vele abban is, hogy globális jelentőségű kérdésekben csak széleskörű összefogással lehet eredményeket elérni, ezért fontos, hogy minél többen álljanak a klímavédelem mellé, akár meggyőződésből, akár politikai haszonszerzésből, akár divatból teszik is azt. A környezetvédelem ugyanis egyesek számára csak divat, a komolyan vehető politikai szereplők számára azonban alapvető értékké vált.

paks-2-700x450.jpgKezdeményezése azonban mindaddig hiteltelen marad, amíg el nem számol az elmúlt évek hibás döntéseivel. Áder János, ugyanis a Fidesz képviselőjeként szó nélkül hagyta, megszavazta vagy köztársasági elnökként aláírta az alábbi törvényeket és megegyezéseket:

  • A Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban az orosz-magyar nukleáris egyezményt, a hitelszerződést és az atomtörvény-módosítást. Ez utóbbi titkosítja a beruházással kapcsolatos adatokat.
  • A környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságok leépítését, kiüresítését, a magyar környezetvédelmi rendszer szétverését,
  • ader.jpga nemzeti parkok tönkretételét, ellehetetlenítését
  • a Normafa-törvényt,
  • a Dagály-törvényt,
  • a Városliget-törvényt,
  • a kiemelt beruházásokról szóló törvény módosításait (több alkalommal), amelyek értelmében nem kell figyelembe venni egy adott beruházásnál a környezetvédelmi előírásokat (sem),
  • a Római-part és
  • a 3-as metró kiemelt beruházássá nyilvánításáról szóló törvényt,
  • a palagáz-kitermelés adójának a csökkentését tartalmazó törvényt,
  • a Világörökség-törvényt,
  • és a földtörvényt, amely a magyar kistermelők, a biogazdálkodás és az egészséges élelmiszer-termelés helyett kormány-közeli birtokosok kezébe játssza át a magyar termőföldvagyont.

Ezért a köztársasági elnök személye többet árt, mint használ a klímavédelemnek. Szavak helyett tettekre, felelős döntésekre van ugyanis szükség. Áder János előbb bizonyítsa be, hogy nem csak politikai haszonszerzésből tűzte zászlajára a klímavédelmet!

Fentiek miatt képviselőtársaimmal válaszlevelet írtunk a köztársasági elnök úrnak és azt tegnap elvittük a Sándor Palotába. Igen, a Sándor Palotába, ahol tavaly még azért sátraztunk, hogy ne írja alá a Paks2 beruházást biztosító egyezményt. 

1044129_10201430557344704_1914910390_n.jpg

Válasz Áder János köztársasági elnöknek

Tisztelt Elnök Úr!

Nagy örömmel tölt el minket, hogy a levelében foglaltak szerint szívén viseli a környezetvédelem és a globális klímaváltozás ügyét! Köszönjük, hogy megkereste ezzel az önkormányzati képviselőket! Egyetértünk abban, hogy globális jelentőségű kérdésekben csak széleskörű összefogással lehet eredményeket elérni, ezért fontos, hogy minél többen álljanak a klímavédelem mellé, akár meggyőződésből, akár politikai haszonszerzésből, akár divatból teszik is azt. A környezetvédelem ugyanis egyesek számára csak divat, a komolyan vehető politikai szereplők számára azonban alapvető értékké vált. Azért vált azzá, mert a hozzánk hasonló, környezettudatos emberek mozgalmakat szerveztek, politikai pártokat alapítottak és rádöbbentették a felelősen gondolkodó állampolgárokat a klímavédelem fontosságára.

Leszögezhetjük tehát, hogy mi, a Párbeszéd Magyarországért képviselői az ország számos pontján eddig is  azért küzdöttünk, hogy  klímakárosító intézkedésekkel és beruházásokkal ne veszélyeztessék a magyar természeti értékeket, eddig is megragadtunk minden lehetőséget arra, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetvédelmi szempontból aggályos intézkedésekre mind az önkormányzatokban, mind a Parlamentben, mind az EP-ben.

Nézzük meg, hogy mit tett Ön környezetvédelmi kérdésekben!

Ön, Elnök Úr, A Fidesz képviselőjeként szó nélkül hagyta, megszavazta vagy köztársasági elnökként aláírta az alábbi törvényeket és megegyezéseket:

  • A Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban az orosz-magyar nukleáris egyezményt, a hitelszerződést és az atomtörvény-módosítást. Ez utóbbi titkosítja a beruházással kapcsolatos adatokat.
  • A környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságok leépítését, kiüresítését, a magyar környezetvédelmi rendszer szétverését,
  • a nemzeti parkok tönkretételét, ellehetetlenítését
  • a Normafa-törvényt,
  • a Dagály-törvényt,
  • a Városliget-törvényt,
  • a kiemelt beruházásokról szóló törvény módosításait (több alkalommal), amelyek értelmében nem kell figyelembe venni egy adott beruházásnál a környezetvédelmi előírásokat (sem),
  • a Római-part és
  • a 3-as metró kiemelt beruházássá nyilvánításáról szóló törvényt,
  • a palagáz-kitermelés adójának a csökkentését tartalmazó törvényt,
  • a Világörökség-törvényt,
  • és a földtörvényt, amely a magyar kistermelők, a biogazdálkodás és az egészséges élelmiszertermelés helyett kormány-közeli birtokosok kezébe játssza át a magyar termőföldvagyont.

Ezekből is látható, hogy ma Magyarországon épp Önnel és (volt) pártjával, a Fidesszel kell megküzdenünk, hisz sorozatosan hoznak környezetromboló intézkedéseket, vágnak ki feleslegesen fákat, hagyják figyelmen kívül a környezetvédelmi szempontokat, ezért Önnek elsősorban a saját háza táján lenne tennivalója.

Minden tiszteletünk mellett fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ma nem elegendő szavakban, petíciókban környezettudatosnak lenni és küzdeni a klímaváltozás ellen, hanem mindenkinek elsősorban helyi szinten kell tennie ellene, hiszen helyben hozott döntések okozzák a klímakatasztrófát. A klímát Ön nem PR levelekkel, hanem felelősen meghozott döntésekkel, a törvényalkotás körültekintő és környezettudatos ellenőrzésével tudja megvédeni.

Tisztelt Elnök Úr!

Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy érdemben is hatással lehet az eseményekre, ezért örülnénk különösen annak, ha valóban felvállalná az utóbbi években mostoha sorsú környezetvédelmi szempontok képviseletét, ezért kérjük, hogy álljon élére az átgondolatlan és értelmetlen PAKS2 beruházás elleni harcnak! Ha komolyan gondolta az önkormányzatoknak és képviselőiknek írt levelét, akkor kérjük, hogy a fent felsorolt ügyekben foglaljon állást, változtassa meg eddigi álláspontját és cselekedjen a klímavédelem sikeréért!

Addig kezdeményezése bizony hiteltelen marad és az Ön személye többet árt, mint használ a klímavédelemnek, s a környezetünkért felelős képviselőkként nem csatlakozhatunk üres, tartalom nélküli kezdeményezéséhez. Szavak helyett, tettekre, felelős döntésekre van ugyanis szükség. Bizonyítsa be, hogy nem csak politikai haszonszerzésből tűzte zászlajára a klímavédelmet!

Bízva Elnök Úrnak a klíma és a jövő nemzedékek iránti felelősségében, bölcs döntést kívánunk!

Tisztelettel:

V. Naszályi Márta

Béres András

és Mach Péter önkormányzati képviselők

Tetőventilátorokkal a globális felmelegedés ellen

Tarlós tetőventilátorokkal küzd a globális felmelegedés ellen, a hármas metró felújítási szerződésének pénteki aláírásával tulajdonképpen a következő évtizedekre is biztosítja a hőséget és a retró hangulatot a hármas metróban.  

A kép forrása: vezess.hu

Három napja foglalkozott az index.hu azzal, mely BKV járatokat érdemes elkerülni hőségriadókor. A cikk szerint a hármas metró teljes vonalát érdemes, amíg meg nem jönnek a felújított szerelvények. Nos úgy tűnik tévedtek, sajnos a felújítás után is érdemes lesz elkerülni. Tarlós ugyanis unortodox módszert választott: klímaberendezések helyett a metrókocsikban hat darab tetőventilátor biztosítja majd a szellőzést.

Júliusban írtuk: Tarlós István nem tudja érvényesíteni a főváros érdekeit, a kormányzat látványosan csicskáztatja Budapestet a közösségi közlekedés adósságai és forráshiánya mentén. A PM álláspontja szerint a haverok zsebeinek tömködése helyett a főváros vezetésének Budapest valódi problémáinak megoldásával kellene foglalkoznia! Az életveszélyesen üzemelő M3 felújítását először kihúzták az uniós támogatások listájáról, majd mégis kap forrást, de azt is a 9 milliárddal drágább és rosszabb ajánlatot tevő orosz cég végezheti.

Magyarázatot vártunk a Főváros vezetésétől arra, hogy miért fogadták el a 9 milliárd forinttal drágább tendert a hármas metró felújítására, valamint arra, hogy milyen pénzügyi, biztonsági és szakmai szempontok alapján döntöttek az új metrókocsik vásárlása helyett a régiek felújítása mellett.

metro_8.jpgMegérkezett a „válasz”: a vezess.hu információi szerint pénteken már alá is írták a 3-as metró szerelvényeinek felújításáról szóló megállapodást. A korábbi tenderen nyertesként kiválasztott orosz Metrowagonmash 37 darab metrókocsit újíthat fel a szerződés értelmében. Mai árfolyamon ez 66 milliárd forintjába fog kerülni a fővárosnak és az adófizetőknek. Korábbi megnyilvánulások során hallani lehetett véleményeket, hogy ez a megoldás olcsóbb az új járművek beszerzésénél, a Figyelő összesítése alapján viszont elmondható, hogy ez nem feltétlenül állja ki az igazság próbáját. 

Tarlós és a fidesz a jövő közlekedési fejlesztéseinél a fenntarthatóság és a városlakók életminőségének javítása helyett Putyin kiszolgálását tartja fontosabbnak. Egyes sajtóorgánumok információi szerint a paksi atombiznisz miatt fizetünk rá a metróra is.

Párizsban olcsóbbak az új metrókocsik, mint nálunk a régiek felújítása. Nem érteni miért, és egyelőre nincs erősebb elmélet annál, mint hogy beígérték a felújítást az oroszoknak. 

Párizsban a budapesti mennyiségnél nyolccal több, de azoknál valamivel rövidebb (120 helyett 100 méter) szerelvényeket vettek 57 milliárd forintnak megfelelő euróért. Érdekesség, hogy az Oroszországban található Szentpétervárra a Škoda 15 darab vadonatúj metrókocsit (szintén 120 méteres szerelvényeket) közel 17 milliárd forintért szállít a közeljövőben. Ha ezt a mennyiséget megduplázzuk, még akkor is 34 milliárd forintnál járunk, amely nevetségesen alacsony a budapesti metrófelújításhoz képest. 

Az első szerelvények a szerződés hatálybalépését követően 16-18 hónap múlva érkezhetnek meg, a prototípusok sikeres próbáit követően pedig havonta két felújított szerelvény állhat forgalomba. A metrókocsikban légkondicionáló helyett hat darab tetőventilátor biztosítja majd a szellőzést. A szerelvények nem lesznek átjárhatóak, a BKV szerint csak veszély esetén nyílik arra lehetőség, hogy az utasok az egyik metrókocsiból a másikba szállhassanak át.

Ezzel tulajdonképpen a következő évtizedekre is biztosítják a retrohangulatot a hármas metróban. Mindeközben elrendelte a fővárosban a szmogriadó úgynevezett tájékoztatási fokozatát a levegő magas ózonszintje miatt Budapest főpolgármestere. A közlemény szerint, az ózonszint emelkedését az ózonelőanyagok (kipufogógázok) jelenlétén túl az intenzív napsugárzás, a magas hőmérséklet, a vegetációs időszakban a növények által fokozottan kibocsátott szerves vegyületek és a szélcsendes időjárás segítik. A tömegközlekedés fejlesztése, a fővárosi zöldfelületek növelése helyett a budapesti fidesz a Városliget beépítését és az orosz érdekek kiszolgálását fontosabbnak tartja.