Legyen minden önkormányzati szerződés nyilvános!

Két éve: 2012 novemberében indítottam egy nyereményjátékot Pesterzsébet átlátható gazdálkodásáért. Számos önkormányzat él vissza ugyanis az informatikai lehetőségeivel és a jogszabályokban rögzített kötelező adatokat oly módon teszi közzé (ha közzéteszi), hogy azok elérése a honlapon nagyon nehéz, szinte lehetetlen. A játékban részt vevők feladata az volt, hogy a honlapon megtalálják az ötmillió forint feletti beszerzések szerződéseit. Sajnos csak egyetlen megoldás érkezett, ő megtalálta az archív fájlok között: http://archive.pesterzsebet.hu/index.php?action=category&id=2901

10402607_287144708162087_5713581549586199270_n.jpgKét évvel később, most szombaton pedig Karácsony Gergellyel, Zugló polgármesterével tartottam sajtótájékoztatót. A PM elnökségi tagjaként a sajtótájékoztatón elmondtam: a párt valamennyi önkormányzati képviselője csatlakozott az „ez a minimum az önkormányzatokban” kezdeményezéshez és az önkormányzatok soron következő ülésén kezdeményezzük egy ehhez illeszkedő rendelet elfogadását, amely nem csak a szerződések, hanem az önkormányzati képviselők és önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek vagyonnyilatkozatai esetében is biztosítja a nyilvánosságot.

Zugló polgármester pedig arra szólította fel az ország valamennyi városi és kerületi polgármesterét, hogy nyilatkozatban vállalja: az interneten nyilvánossá teszi az általa vezetett önkormányzat valamennyi cégének és intézményének összes szerződését. Gergő szerint a közpénzekkel történő átlátszó gazdálkodás lehet a legfőbb eszköze annak, hogy visszatérjen az emberek politikába vetett bizalma. Ennek megfelelően az önkormányzati testület alakuló ülésén beterjesztette azt a rendeletet, amelynek értelmében, öt évre visszamenőleg valamennyi önkormányzati cég és intézmény összes szerződése kikerül az internetre. 

korrupció 2.jpgBár a nyereményjáték két éve „kudarcba fulladt” (megmutatta hol tart a kerület) az elmúlt években voltak részsikereink, számos javaslatomat elfogadta a testület:

– A hivatal ma már nem biztosít kedvezményes bérleti díjú ingatlanokat a pártoknak, azokból az érintett szervezetek kiköltöztek, vagy ma már piaci árat fizetnek érte.
– Csökkent a zárt napirendek száma és csak a jogszabályban előírt esetekben vált elérhetővé a zártkörűség.
– Elsőként a fővárosban Pesterzsébeten nyilvános az egymillió forint feletti szerződések listája és az a kerület honlapjáról letölthető.
– Kis lépés a képviselőknek, de hatalmas ugrás az átlátható gazdálkodásban érdekelt pesterzsébeti polgároknak:javaslatomra Pesterzsébeten nyilvánosak és az interneten letölthetőek a képviselők vagyonnyilatkozatai a teljes ciklusra nézve.

A képviselet szolgálat és nem privilégium:
– Bástya elvtárs már nem jár uszodába: megszűnt a képviselők ingyenes uszoda és jégcsarnok használata a kerületben.
– Nem kapnak ingyen laptopot sem ők, sem szakértőik a kerületben.
– Megszűntek kedvezményes bérleti díjú pártirodák.

Pesterzsébet ugyanis nem Felcsút, mi nem kérünk a Mészáros Lőrincekből, az itt élők a korrupció helyett a közszféra nyílt és átlátható gazdálkodásában érdekeltek. Folytatnunk kell mintaértékű nyilvánossági politikánkat a proaktívan közzétett adatok köre és felhasználhatósága szempontjából éppúgy, mint az egyedi megismerési igények kezelésében. Ezért pénteken küldtem a „Csak Pesterzsébet!” színeiben bejutott képviselőknek és a Polgármesternek egy rendelettervezetet, javaslatcsomagot az átláthatóság növelésére. Közösen, együttműködve új rendszerét alakíthatjuk ki az információk biztosításának és a közérdekű adat-kikéréseknek. Részvételiség ugyanis csak ott van, ahol az helyi lakosok az információkhoz hozzá férhetnek, bölcs döntések ugyanis csak a kellő tudás birtokában hozhatóak.

IMG_1689.JPGA Transparency International Magyarország, a K-Monitor,  a Political Capital és az Átlátszó közös önkormányzati projektjének keretében készült „Ez a minimum az önkormányzatokban” programja: 

  1. Az önkormányzat költségvetése legyen elérhető közérthető formában az önkormányzat honlapján.
  2. Minden önkormányzati testületi és bizottsági ülés napirendje, az üléshez készült előterjesztések, továbbá – az ülést követően – minden testületi vagy bizottsági ülés jegyzőkönyve legyen elérhető gépileg (elektronikusan) kereshető formában az önkormányzat honlapján.
  3. Legyen elérhető minden, az önkormányzat, illetve intézményei, cégei által kötött szerződés, és ezek gépileg (elektronikusan) kereshető összefoglaló listája az önkormányzat honlapján.
  4. Minden képviselő, polgármester, alpolgármester vagyonnyilatkozata, valamint az önkormányzati cégek vezető tisztségviselőinek a vagyonnyilatkozata gépileg (elektronikusan) kereshető formátumban legyen elérhető az önkormányzat oldalán. *

 korrupció 5.jpg