S a zöldek hova álljanak?

Sorakozó a kaszárnyában: a szocialista-liberális, Európa-párti szavazók balra, unortodox “konzervatív”-bolsevik, keleti nyitásban bízó szavazók jobbra. Túl a kelet-közép-európai sajátosságokon alapuló unortodox megosztottságon, egyetlen kérdés maradt: a zöldek hova álljanak?

f15 600.jpg
Az elmúlt négy évben ugyanis nem alakult ki a fenti törésvonalon túlmutató új pólus.
(Volt egy röpke pillanat amikor erre esély mutatkozott, de nem éltünk vele, egy hirtelen, „véletlenszerű” lemondás egy frakció élén, egy megtorpanás, némi árulás és hopp máris négy év kárba veszett.)

Nos akkor hova álljunk?

  • Mit tegyen vasárnap az a pesterzsébeti szavazó aki szeretné élhetőbbé tenni a kerületét, közösségi kerteket, futópályákat, véderdőt, erdei tanösvényt, termelői piacot, valódi, fenntartható rezsicsökkentést szeretne?
  • Kire adja voksát, aki mosható pelenkát és korszerű, környezetkímélő hulladékgazdálkodást akar, aki számára fontos gyermekei környezettudatos nevelése?
  • Elmenjen-e szavazni, aki elutasítja az agressziót, aki hisz a mediáció sikerességében, aki a bűnt megelőzni és nem szankcionálni akarja elsősorban, aki szerint a szegénység nem bűn?
  • Otthon kockás füzetében gyakorolja-e a kétfarkú kutya rajzolását, vagy részt vegyen aktívan is a választáson, aki a részvételiségben, az átlátható gazdálkodásban a közösségi tervezésben látja a jövőt?
  • Van-e választása annak, aki a slow food, a slow work, slow Budapest mozgalmakban tevékenykedik, aki a kerékpárt választja az Audi helyett?

vadplakatos.jpgNégy éve küzdöm Pesterzsébet Önkormányzatában az itt élő zöldek bizalmának köszönhetően.

Számos eredményt elértünk:

kép 1.jpg– Megmentettük a kerületi Autómentes Napot, a Madarak és fák napi rendezvénysorozatot.
– Elértük, hogy kiemelt területként kezelje az Önkormányzat a Duna-part fejlesztését, a közösségi kerteket. Még az idén meg is kezdődnek a fejlesztések.
– Akadálymentesített buszokon juthatnak el a Duna-parton élő nyugdíjasok és kisgyermekes szülők a központba.
– Vásárlói és városrész fejlesztői közösségek szerveződtek.
– Átláthatóvá tettük az Önkormányzat gazdálkodását, Pesterzsébeten vált a fővárosban először nyilvánossá az egymillió forint feletti szerződések listája.
– Nyomon követhetővé vált a képviselő vagyonosodása (elérhetőek és letölthetőek a teljes ciklus alatt a vagyonnyilatkozatok).
– Megmentettük a Pincét.
– Felráztuk két utca lakóit, hogy a beleegyezésük nélkül ne dönthessenek róluk.
– Elértük, hogy büntetlenül ne lehessen Patyomkin óvodai szobákat átadni, elértük, hogy ne maradjanak fűtés nélkül hetekig bölcsődés, óvodás gyermekek a kerületben.

6.jpgAz elmúlt négy év fontos, előremutató fejlesztéseinek, tervezéseinek többsége, értékeink megmentése hozzánk, zöldekhez kapcsolódik. Ellenzékiként erre büszkék is lehetnénk, de nem vagyunk.

Mindezek ellenére ugyanis nincs zöld fordulat.

Leszakadás, elszegényedés, szlömösödés, a teljes kiszolgáltatottság jellemzi a kerületet. Rosszabbul élünk mint négy éve, romlott parkjaink állapota, szerte-szét szaggatták a szociális védőhálót, kivágták véderdeink, stadiont terveznek a Duna-partunkra, átsorolják az összes eladható zöld felületünket, elkótyavetyélik közösségi ingatlanjaink. Tönkretették a hulladékgazdálkodást, elszennyezik a talajunkat és a Dunát. Nem oldódott meg a bűzprobléma, nincs drogprevenció. Tíz perc alatt végezték ki a környezetvédelmet a kerületben macsó, frusztrált férfiak a pelenkamosástól megriadva.

  • Hamis gondolat ugyanis részvételiségről beszélni ott, ahol a képviseleti demokráciát is leépítik. Ahol megszüntetik a képviselők napirend előtti felszólalási jogát, csökkentik felszólalási lehetőségeit, kizárják a médiából, jogszerűtlenül elfektetik javaslatait.
  • Nincs szenzitív, környezettudatos nevelés ahol a tankönyvellátás sem megoldott, ahol intézményessé válik a szegregáció, ahol kiszolgáltatottá teszik és elriasztják a pályától a pedagógusokat.
  • Nincs egészségre és sportos életmódra nevelés, ahol nincsenek tornatermek, ahol nem biztonságosak a futópályák, ahol üldözik a tömegsportot, ahol bezárják a használaton kívüli sportpályákat a gyermekek elől.
  • Nincs részvételi költségvetés ha még a képviselők is csak egy-két nappal a szavazás előtt ismerik a fő sarokszámokat, majd az utolsó pillanatban azokat is módosítják.
  • Nem érdemes közösségi tervezésről beszélni ott, ahol nem építenek, hanem csak rombolnak.
  • Nincs értelme bűnmegelőzésről, közösségi rendőrségről, mediációs technikákról beszélni ott, ahol a biztonságos Duna-partot a romák felzárkóztatásához, a „romabűnözés” megállításához köti a városvezetés, ahol pártszimpátia alapján szüntetnek meg és alapítanak polgárőrséget.
  • Nincs értelme civil társadalomról, sikeres jószomszédsági mozgalmakról és önszerveződésről beszélni, amikor egymást feljelentő társasházi lakókra, tömbbizalmivá fokozott közösképviselőkre épül a rendszer, a civil szervezeteket pedig a fideszközeli CIC vette védőszárnyai alá.
  • Nincs igazságosság ahol a legfontosabb szempont, hogy amit a szegényektől elveszünk odaadjuk a gazdagoknak.

paksi átadás bohóccal 2.pngRöviden: a NER-en belül nincs és nem is lesz zöld fordulat. Ennek a rendszernek meg kell szűnnie, ennek a kormánynak mennie kell ahhoz, hogy bármilyen változás elérhetővé váljon.

A hiteles rendszerkritika ugyanis ott kezdődik, hogy kimondjuk: a NER zsákutca, a NER az elszegényedésre, a kiszolgáltatottságra, a korrupcióra, a környezeti, természeti és társadalmi javaink elherdálására épülő rendszer. Nem lehet belülről bomlasztani, meg kell szüntetni, fel kell számolni.

Érzem és tudom: az ország nyugodt, hiteles, párbeszédre kész és felelős politikára vágyik, amely az ész, és nem az erőszak nyelvén beszél, amely meggyőzni, és nem legyőzni akarja a többi felet, amely alázattal közelít a feladathoz, és nem alattvalókat, hanem partnereket keres – a NER megdöntéséhez.

70_1.jpgEzért egy új és cselekvőképes politikai erőre van szükség. Ez az erő pedig a Párbeszéd Magyarországért. Az egyetlen párt, amely frakciójának felét várhatóan nők alkotják, akik az elmúlt rendszerek pártkatonái helyett fiatal és az elmúlt években bizonyító jelölteket állították. Az egyetlen esélyes zöld párt, amelynek tagjai nem érintettek atom- és naperőműtenderekben, akik nem vettek részt a trafikmutyiban, nem kötöttek helyi szinten vállalhatatlan megállapodásokat a regnáló hatalommal, akik számára elfogadhatatlan a kollaboráció.

Ezért azt javaslom zöld barátaimnak, hogy listán szavazzanak a kormányváltó pártokra. Szavazzanak a NER lebontására és arra, hogy 2014-től is legyen zöld párt a Parlamentben!

Nekünk, akik a részvételi demokráciában, az együttműködésben és a párbeszédben hiszünk: ugyanis lehetőségünk van rá, hogy ezentúl is képviselettel rendelkezzünk az Országgyűlésben!

Éljünk a lehetőséggel váltsuk le a kormányt és juttassuk be a hiteles zöldeket, a Párbeszéd Magyarországért jelöltjeit a Parlamentbe!

változást PM.pngAz egyéni képviselőjelöltek között két hiteles és alkalmas személy is található. Nem titok, mindkettőt aláírásommal is támogattam.

Ferenczi István az egyike azon kevés hiteles LMP-s képviselőjelöltnek, aki valóban szolgálatnak tekinti a politikusi pályát. Slow food, slow work, slow speak kampánya hiteles és magával ragadó. S személyesen is rengeteget tanultam tőle közösségépítésről, munkáról, becsületről.

kép 5.jpgEnnek ellenére két gyermek édesapjaként vasárnap olyan jelöltre fogok szavazni, aki visszaszorítja a szegregációt az iskolákból, aki aki gondoskodik róla, hogy időben eljussanak a gyerekekhez a tankönyvek, de nem egyentankönyveket erőltet rájuk.  Aki támogatja az inkluziv oktatást, s aki kitakarítja a nácikat a Nemzeti Alaptantervből. Aki nem kényszeríti pedagóguskarba a fiaim tanárait, hogy azzal korlátozza szabadságukat. Aki biztosítja, hogy ne csak a felső tízezer privilégiuma legyen a felsőoktatás. Olyan jelöltre fogok voksolni, aki egyetlen rendezvényünkre nem érkezett kerékpáron és a wekerlei biopiacon sem futottunk össze egyetlen egyszer sem, de esélye van a győzelemre és arra, hogy megállítsa az elmúlt négy év ámokfutását. Olyan jelöltet támogatok, aki megnyerheti és meg is nyeri a választást. Nem érvénytelenül akarok szavazni, vagy általam tisztelt, de teljességgel esélytelen jelöltre adom voksom, hanem arra aki segít lebontani a NER-t, aki megállítja Paks-2-t.

Ezért én április hatodikán a szavazólap legtetején szereplő első jelöltre, Dr. Hiller Istvánra fogok szavazni, a kormányváltók esélyes jelöltjére.

Kormányváltást Magyarországon!
Változást Pesterzsébeten!

 egyikes.jpg