időközi választás

Tisztelt Erzsébetiek!

 
2010. december 12-én időközi önkormányzati választást tartanak Pesterzsébet 12. számú választó kerületében, mert két párt jelöltje 2010. október 3-i voksoláson egyenlő számú szavazatot kapott. Az LMP helyi csoportja úgy döntött, hogy az előző választás eredményétől függetlenül elindul a választáson. Sokan kérdezhetik, hogy miért van erre szükség. Az alábbiakban szeretnénk csokorba szedni azokat az érveket, amelyek számomra e mellett szólnak.
A szavazóink támogatásának köszönhetően Mach Péter az LMP képviselőjeként megkezdte a munkát a Pesterzsébeti Önkormányzatában. Ha egyéni képviselőként bekerülök mellé, akkor az LMP által fontosnak tartott értékek kétszer akkora súllyal jelennek meg az önkormányzati döntésekben, sőt a Lehet Más a Politika frakciót alakíthat. Reményeim szerint személyemen keresztül a 12. számú választó körzet lakóinak képviselete is markánsan meg fog jelenni, mert sokkal inkább tudom képviselni az Ön érdekeit az Önkormányzatban, mint egy nagyobb párt x-edik képviselője. Vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy ez egy ábránd, pedig a választáson mindenki egyenlő eséllyel indul. Minden választó szabadon dönt.

Ha esetleg kicsinek is látja a siker esélyét, akkor is kérem Önt, ha sem az elmúlt évek „vizet prédikál, bort iszik” politikáját folytató lejáratódott MSZP-t, sem a mindent elsöprő, semmit sem tisztelő FIDESZ-t nem kívánja támogatni, akkor is menjen el december 12-én, és szavazzon rám. A 2010-es eredményeket elemezve arra a következtetésre jutottunk, hogy a választási eredmények eltéréseit elsősorban az határozza meg, hogy mikor ki maradt otthon. Most országos jelentőségű lehet egy olyan eredmény, amelyben az LMP képviselője 20%, vagy annál nagyobb eredményt ér el. Figyelembe véve az időközi választásokon tapasztalható rendszerint alacsony részvételt, ehhez nem kell más, csak az, hogy mindazok, akik tavasszal az LMP jelöltjére szavaztak, azok megtegyék ugyanezt december 12-én is!
Egy Erzsébeten elért 20% feletti eredménynek komoly üzenet értéke van. Megerősíti az LMP országos pozícióját, vagyis a demokrácia, a fenntarthatóság, és a szolidaritás melletti kiállás megerősítést nyer az Ön segítségével.
Hiszek abban, hogy összefogással egy nagy közös cél érdekében felül tudunk emelkedni önmagunkon, és ahogy már oly sokszor, tudunk fényes példát mutatni az egész világ számára, és közösen felépíteni egy megújult Magyarországot.
Egy olyan Magyarországot,
·      amelyben a bizonytalanságot felváltja a kiszámíthatóság,
·      csak a profitot hajszoló szemléletet felváltja a fenntarthatóság,
·      a megosztottságot felváltja az együttműködés,
·      csak az egyéni szempont abszolutizálását felváltja a csoportérdekek figyelembe vétele is,
·      a szélsőséges anyagi különbségeket nagyobb mértékű szolidaritás váltja fel,
·      mások megbélyegzését felváltja a megértés és az elfogadás, vagy legalábbis megtűrés,
·      a mit kapok? kérdést felváltja a mit segíthetek? Érdeklődése.
Széchenyire hivatkozva hiszek a Magyar Nemzet összefogásában és erejében. Vallom, hogy ez az erő csak akkor mutatkozhat meg, ha mindenkit, aki az országban él és dolgozik vallástól, nemzetiségtől, pártállástól függetlenül a Nemzeti Egység tagjának tekintünk, és mindazokat is, akik a határainkon kívül a Magyar Nemzet részének érzik magukat.
Van egy közmondás: Megszöksz, vagy megszoksz. Sokan már egy jobb élet reményében elhagyták az országot. Mások már beletörődtek, hogy ebben az országban a korrupt és hatalomvágyó politikusok vetésforgóján kívül nincs más út.
De én hiszek abban, hogy van egy harmadik út is, amely viszont csak az Ön támogatásával lehetséges:
Megszöksz, vagy megszoksz, vagy megváltoztatsz!
 
Hogy esélyem legyen erre, kérem Önt, menjen el szavazni rám 2010. december 12-én!
 
Tisztelettel:
 
Nagy Tibor
Lehet Más a Politika
 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük