Alapjogunk szabadon közlekedni!

„Az az egy fontos: legyetek jók most,
Már nem kell túl sok a holnaphoz;
Legyetek jók, ha tudtok,
A többi nem számít.”

Ma van a fogyatékossággal élő emberek világnapja. Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.

A Párbeszéd szerint az elmúlt 5-10 évben csak nagyon csekély mértékben történt előrelépés a fogyatékossággal élő személyek ügyében. A rokkantsági felülvizsgálatok, a nagy létszámú intézmények, a szegregáció és a diszkrimináció, valamint a a válság kitörése óta alig emelt támogatások miatt még mindig nagyon megalázó helyzetben vannak ezek az emberek. A Párbeszéd minden állami és önkormányzati intézményt akadálymentesítene is.

Öt éve kezdeményeztem, hogy készítsünk egy átfogó akadálymentességi, és „kismama-baráti” felmérés által nyert adatokat feldolgozó, bárki által korlátlanul megtekinthető webes megjelenítésű digitális „akadálymentes” térképet. Öt éve elutasítás ás elzárkózás fogadta. Mára változott a helyzet, fél éve az Oktatási, Informatikai Bizottság ülésén ismét kezdeményeztem, hogy gondoljuk végig a térinformatika rendszer bővítése milyen szerepet kaphat a kerület akadálymentesítésében, s vágjunk bele.

Köszönet Dr. Demjanovich Orsolya jegyző asszonynak, Trummer Tamás főépítész úrnak és Szalai Lászlónak a kerületi térinformatikai rendszer fejlesztőjének, hogy támogatták a javaslatot és megkezdődhetett a munka.

o-disability-discrimination-facebook.jpgA program első fázisaként a Főépítészi Iroda elkészítette a közterületek akadálymentességének jelenlegi állapotáról szóló térképet a kerületi honlap térinformatikai linkjén is publikálva. A térkép elkészítése során a gyalog átkelő és utcasarkok járda magasságát figyelembe véve négy kategóriát állapítottak meg (igen, részben, nem megfelelő, gyengén látók számára is alkalmas).

Kattints és nézd meg a térképet!

A térképi adatbázist folyamatosan ellenőrzik, az adatok frissülnek. Részletesebb minőségi kategóriák jellemzésére leíró adatbázist terveznek majd csatolni az egyes azonosítókhoz (hibátlan,jó aszfalt-töredezett szegély, repedezett, megsüllyedt, földes, hiányos szegély v. burkolat).

slide-discrimination1-735x409.jpgEz azonban csupán részsiker, egyrészt a következő lépcsőfok kell legyen, hogy felkerüljenek az akadálymentesített közintézmények is a térképre, majd a problémásak is a hiányosságok feltüntetésével, hiszen a lakosság informálása mellett a térkép a további akadálymentesítés tervezését, ütemezését is segíthetné. A digitális térkép ugyanis nem csak arra alkalmas, hogy jelölje akadálymentesített útjainkat, közintézményeinket, de jellegéből adódóan (adatbázis kapcsolata miatt) a hiányosságokat, annak megoldási teendőit, határidejét is tartalmazhatja, segít a tervszerű stratégia kialakításában. Az elkészülő térkép azonban csak egy út kezdete, további cél az akadálymentesítés szükségességének megértetése, társadalmi elfogadtatása, és ez által előmozdítása Pesterzsébeten. Iránymutatást adhat a kerületben működő civil szervezeteknek és vállalkozásoknak. Nem titkolt célunk, hogy a csatlakozni szándékozók felmérjék a kerületben kereskedelmi egységeket, vendéglátóhelyeket, közútjainkat, folyópartjainkat, hogy az akadálymentesítettséget az egész városrészben javítani tudjuk.

Ennek megvalósulásával a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyek és hozzátartozóik mindennapjai tervezhetőbbé, reménytelibbé válnak, és a többségi társadalommal való kapcsolatteremtésük, kapcsolattartásuk, közös programok szervezése által, a teljes értékű társadalmi életük gördülékenyebbé tehető.

A Párbeszéd egyenlő jogokat, megbecsülést és emberhez méltó életet követel mindenki számára! Éppen ezért, a Mindenki számít! című programja nem hagyja figyelmen kívül a társadalmilag sérülékeny csoportokat sem.

Az akadálymentes Pesterzsébetért!

Mert új idők váltják a régit: öt éve kezdeményeztem, hogy készítsünk egy átfogó akadálymentességi, és „kismama-baráti” felmérés által nyert adatokat feldolgozó, bárki által korlátlanul megtekinthető webes megjelenítésű digitális „akadálymentes” térképet. Öt éve elutasítás ás elzárkózás fogadta, most pedig megvalósulhat.

akadalymentes_1.jpgAz elmúlt 6 év az önkormányzatok számára országszerte megszorításokat hozott, városrészünk Duna-parti kerületként, amely mind zöldmezős, mind barna beruházási övezetekben szegény, egyetlen választ adhat: Pesterzsébetet megtartja egy otthonos, élhető városrésznek. A kerület otthonosságát, és a lakosság közérzetét leggazdaságosabban a kerület adottságainak számbavételével, és azt az emberek számára a mindennapokban jól hasznosítható formában történő közzétételével lehet és érdemes fejleszteni. Ezen az elképzelésen alapul a Duna-part, a Topánka-Baross közösségi közlekedési csomópont fejlesztése, a lakótelepi fittparkok, játszóterek és futópályák építése.

S erre épített a 2011-ben benyújtott „Akadálymentes Pesterzsébetért” program javaslatom, amely az akadálymentesítés szükségességének megértetésére, társadalmi elfogadtatására, és annak előmozdítására irányult.

A javaslatomat azonban öt éve korántsem fogadta kitörő jókedv: a kormánytöbbség nem támogatta. Hiába tartalmazta a határozati javaslatom, hogy a fejlesztés első lépcsője külön költségvetési forrást sem igényelt, az előzetes egyeztetések alapján térinformatikai feladatokat ellátó osztály a kötelezően előírt feladatok mellett a térkép projekt első lépcsőjének szánt közintézmények akadálymentesítési térképét el tudja készíteni. Vagyis nem teljesen hiába: a fideszes városvezetés úgy megijedt az esélyegyenlőség biztosításának lehetőségétől, hogy a teljes kerületi térinformatikai rendszer helyét sóval hintette be. Inkább megnehezítették a hivatal osztályainak működését, az ingatlanügyek és egyéb beruházások, fejlesztések tervezését és iktatását, csak nehogy segédkezet kelljen nyújtani a rászorultaknak.

Inkább okoztak komoly súlyos anyagi károkat, és feláldozták a térinformatikai rendszer liszenszeket, ha egyszer a kormány betiltotta szegénységet és a gyermekéhezést, akkor Pesterzsébeten sem fognak olyan őrült dolgokkal, mint esélyegyenlőség foglalkozni.

„Az az egy fontos: legyetek jók most,
Már nem kell túl sok a holnaphoz;
Legyetek jók, ha tudtok,
A többi nem számít.”

Öt éve azt ígértem, nem hagyjuk annyiba, folytatjuk a munkát. Ideje volt tehát ismét belevágni, fél éve az Oktatási, Informatikai Bizottság ülésén ismét kezdeményeztem, hogy gondoljuk végig a térinformatika rendszer bővítése milyen szerepet kaphat a kerület akadálymentesítésében, s vágjunk bele.

Köszönet Dr. Demjanovich Orsolya jegyző asszonynak, Trummer Tamás főépítész úrnak és Szalai Lászlónak a kerületi térinformatikai rendszer fejlesztőjének, hogy támogatták a javaslatot és megkezdődhetett a munka.

society-disabilities-barrier-free-access-sozialhelden-social-heroes_a.jpgA program első fázisaként a Főépítészi Iroda elkészítette a közterületek akadálymentességének jelenlegi állapotáról szóló térképet a kerületi honlap térinformatikai linkjén is publikálva. A térkép elkészítése során a gyalog átkelő és utcasarkok járda magasságát figyelembe véve négy kategóriát állapítottak meg (igen, részben, nem megfelelő, gyengén látók számára is alkalmas).

A térképi adatbázist folyamatosan ellenőrzik, az adatok frissülnek. Részletesebb minőségi kategóriák jellemzésére leíró adatbázist terveznek majd csatolni az egyes azonosítókhoz (hibátlan,jó aszfalt-töredezett szegély, repedezett, megsüllyedt, földes, hiányos szegély v. burkolat).

A lakosság informálása mellett a térkép a további akadálymentesítés tervezését, ütemezését is segítheti. A digitális térkép ugyanis nem csak arra alkalmas, hogy jelölje akadálymentesített útjainkat, közintézményeinket, de jellegéből adódóan (adatbázis kapcsolata miatt) a hiányosságokat, annak megoldási teendőit, határidejét is tartalmazhatja, segít a tervszerű stratégia kialakításában. Az elkészülő térkép azonban csak egy út kezdete, további cél az akadálymentesítés szükségességének megértetése, társadalmi elfogadtatása, és ez által előmozdítása Pesterzsébeten. Iránymutatást adhat a kerületben működő civil szervezeteknek és vállalkozásoknak. Nem titkolt célunk, hogy a csatlakozni szándékozók felmérjék a kerületben kereskedelmi egységeket, vendéglátóhelyeket, közútjainkat, folyópartjainkat, hogy az akadálymentesítettséget az egész városrészben javítani tudjuk.

Ennek megvalósulásával a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyek és hozzátartozóik mindennapjai tervezhetőbbé, reménytelibbé válnak, és a többségi társadalommal való kapcsolatteremtésük, kapcsolattartásuk, közös programok szervezése által, a teljes értékű társadalmi életük gördülékenyebbé tehető.

Kedden tárgyalja a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság a Főépítészi Iroda ezzel kapcsolatos tájékoztatóját, akinek kérdése, javaslata van az kérem, jelezze kommentben vagy mailben.

Ezentúl sűrűbben járnak az akadálymentesített buszok Pesterzsébeten is

Újabb előrelépés az akadálymentesített tömegközlekedés területén. Július elsejétől sűrűbben járnak az alacsonypadlós buszok Pesterzsébeten is. A 35-ös, 36-os, 99-es, 119-es és a 166-os járatokon találkozhatunk több alacsonypadlós járművel a BKK honlapján olvasható információk szerint.

2012-05-25 18_39_18.jpg2011 márciusában kezdeményeztem testületi ülésen, hogy a 119-es járatot cseréljék le alacsony padlósra, hogy a Gubacsi-lakótelepen élő idős nyugdíjasok és a Mediterrán lakóparkban lakó kisgyermekes szülők könnyebben eljuthassanak a városközpontba bevásárolni, a polgármesteri hivatalba ügyeiket intézni vagy akár az Ady Endre utcai Szakorvosi Rendelőbe. Egy évvel kipróbálhattuk az akadálymentesített alacsonypadlós 119-es buszt a családdal, valóban könnyebb volt a felszállás babakocsival és járókerettel egyaránt.

Sajnos azonban a járatoknak csak kisebbik részét váltotta fel 2012-ben az alacsonypadlós, környezetbarát típus. A nyári változásoknak köszönhetően azonban már a járatok többsége akadálymentesített lesz, érdemes tehát indulás előtt a menetrendet megnézni (az aláhúzott időpontokban akadálymentesített járat közlekedik).

2013. július 1-jétől, hétfőtől a már forgalomban levő 100 új jármű mellett 25 darab szóló és 25 darab csuklós Mercedes-Benz Citaro 2 típusú autóbusz áll forgalomba, így immár 150 új busz fog szolgálatot teljesíteni a fővárosi utakon. Ezzel a lépéssel lezárul a budapesti autóbusz-flotta modernizálásának első lépése.

Bár sajnos Pesterzsébetre nem jut a buszokból, az új buszok több vonalon alacsonypadlós, néhány éves, de még korszerűnek mondható buszokat is kiváltanak. Ezeket az akadálymentes járműveket új vonalakra állítják be, ahol így az eddigiekhez képest bővül az akadálymentes kiszolgálás. Összességében, az új buszok megjelenésével és a már korábban is működtetett alacsonypadlós buszok újraelosztásával az erzsébeti vonalakon is bővül az akadálymentesített járatok mennyisége.

Akadálymentes közlekedés a Mediterrán-lakóparkban és a Gubacsi lakótelepen

Kipróbáltuk az akadálymentesített alacsonypadlós 119-es buszt a családdal, valóban könnyebb a felszállás babakocsival és járókerettel egyaránt.

Tavaly márciusban kezdeményeztem testületi ülésen, hogy a 119-es járatot cseréljék le alacsony padlósra, hogy a Gubacsi-lakótelepen élő idős nyugdíjasok és a Mediterrán lakóparkban lakó kisgyermekes szülők könnyebben eljuthassanak a városközpontba bevásárolni, a polgármesteri hivatalba ügyeiket intézni vagy akár az Ady Endre utcai Szakorvosi Rendelőbe.

http://lmperzsebet.blog.hu/2011/05/05/akadalymentes_kozlekedest_a_mediterran_lakoparkba

A kezdeményezést támogató és előkészítő szakértő barátaim semmi jóval nem kecsegtettek, véleményük szerint egy sikeres buszbeszerzés után a legutolsó szempont lesz a BKK-nál az akadálymentes közlekedés biztosítása az arra valóban rászoruló rétegek számára. Sokkal fontosabb szempont a járatok sűrűsége. A kerületi városvezetés sem támogatta az elmúlt időszakban egyetlen ezirányú kezdeményezésemet, sem a vasútállomás és a Zódony utcai sporttelep akadálymentesítését, sem egy ingyenesen összeállítható akadálymentes térkép elkészítését.

Vannak még csodák: ezúton is köszönöm a lakóparkban élő kisgyermekes családok és a Gubacsi lakótelep nyugdíjas lakói nevében is Szabados Ákos polgármesternek és Lászik Attila osztályvezető úrnak, hogy kivételesen nem azt nézték hogy ellenzéki oldalról jött a kezdeményezés hanem mögé álltak (remélem a Zodony utcai járda ügyében is megtartják e jó szokásukat).

Két éve a választási programunkban ez szerepelt:

A közhivatalokban, köztereken, akadálymentesen lehessen közlekedni, legyen megközelíthető a városközpont felöl is kerekesszékkel a vasútállomás, kényelmesen használhassuk babakocsikkal is az aluljárókat, buszokat és villamosokat.

Mi betartjuk, amit ígérünk.

Megszorítások Pesterzsébeten, avagy a szociális intézményrendszer tudatos szétverése

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.

A képviselők és a pesterzsébeti polgárok elől hét lakattal őrzött újabb megszorító csomagot sajnos határidőben nem kaptam meg, – azon bizottságok tagjai is, melyek már tárgyalták csak helyben olvasható (kiosztós) anyagként jutottak hozzá – de sikerült megszereznem és most közreadom.
 
Előző bejegyzésemben, amelyben az oktatási ágazatban tervezett létszámleépítéssel kapcsolatban azt ígértem, hogy később jön majd a feketeleves ugyan a tervezett iskola-összevonásra utaltam, de sajnos hamarabb hozták ki a záró fogást.
 
A pesterzsébeti novemberi megszorító-csomag szociális fejezete valóban súlyos változásokat hozhat:
 
          megszűnik a Támogató Szolgálat a kerületben,
          bezár a Nagy Győry István utcai Szociális Szolgáltató Központ
         a javaslat veszélyezteti a házi jelzőrendszeres szolgáltatás zavartalan működését,
          bezárja az önkormányzat a kerületi adomány-raktárat,
          bezár a Pince Ifjúsági Iroda,
          s végül, de nem utolsósorban újabb elbocsátásokat.
 
 
A határozati javaslattal kapcsolatos szakmai véleményünket is hamarosan közzétesszük, addig is maga az előterjesztés:
 

Az akadálymentes Pesterzsébetért

Friss hír: a 2011. február 24-i testületi-ülésen újra napirendre kerül az önálló képviselői indítvány az "Akadálymentes Pesterzsébetért" program elindításáról.  

  

Az alábbiakban olvasható maga az előterjesztés, külön köszönet érte aktivistánknak, Gergely Lászlónak, aki nemcsak az alapötletet adta, hanem a részletes kidolgozásban is részt vett.

 Tárgy: „Az akadálymentes Pesterzsébetért” térkép program elindítása
  
 
Tisztelt Képviselő-testület!
 
2011. év az önkormányzatok számára országszerte megszorításokat hoz, városrészünk Duna-parti kerületként, amely mind zöldmezős, barna beruházási övezetekben szegény, egyetlen választ adhat: Pesterzsébetet megtartja egy otthonos, élhető városrésznek. A kerület otthonosságát, és a lakosság közérzetét leggazdaságosabban a kerület adottságainak számbavételével, és azt az emberek számára a mindennapokban jól hasznosítható formában történő közzétételével lehet és érdemes fejleszteni.
Pesterzsébet honlapját a tavasszal az Informatikai és Média Bizottság döntése alapján átalakítják. A korszerű, új weblap lehetőséget nyújt nem csak a kötelező információk és adatok nyilvánosságra hozatalának, de a lakosság fontos igényét is kielégíti, ha ezen felül a mindennapi tájékozódásban is hasznosítható. Az Informatikai és Média Bizottság határozatának végrehajtásával számos új program elindítására is alkalom kínálkozik.
Ehhez illeszkedik javaslatunk, amely a kor követelményeihez igazodik, ugyanis pont egy a fenti célokat megvalósító program elindítását javaslom a kerületnek.
 „Az akadálymentes Pesterzsébetért” térkép lényege, hogy egy átfogó akadálymentességi, és „kismama-baráti” felmérés által nyert adatok egy bárki által korlátlanul megtekinthető webes megjelenítésű multimédiás digitális térképen áttekinthető módon jelenjenek meg. 
A felmérés vegye számba a városrész területén a mindennapi életben szükségszerűen használatos intézmények, intézetek, és egyéb fontos objektumok akadálymentesítési mértékét – az idevonatkozó szabványok szerint – többek között a következő szempontok alapján:
– megközelíthetőség (pl. mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkoló, az ahhoz kapcsolódó és a környező gyalogosátkelők járdaszegélyei, akadálymentes tömegközlekedés)
– horizontális és vertikális belső közlekedés,
– mellékhelyiségek akadálymentesítése,
– látásukban, hallásukban korlátozott személyek tájékozódása, tájé­koztatása, (pl. ügyfél-, beteghívó rendszer, jelbeszédet ismerő ügyintéző, orvos),
– szolgáltatáspolitikájuk alapján számon kérhető-e a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyeknek a számukra szükséges speciális bánásmód,
– gyermekpelenkázó,
– akadálymentességi hiányosságok,
– tervezett akadálymentesítési fejlesztések (határidővel)
Egy ilyen térkép a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyeknek, valamint a babakocsival közlekedőknek továbbá közvetve vagy közvetlenül hozzátartozóiknak hoz a mindennapokban hathatós segítséget. Legalább ilyen fontos az is, hogy a továbbiakban a kerületnek egy esetleges akadálymentesítési programjában is segít a tervszerű stratégia kialakításában.
A határozati javaslatom benyújtását szándékosan időzítettem január 24-re, a költségvetés előkészítését képező intézményi és működési racionalizálások mellett ugyanis fontosnak tartom, hogy megmutassuk: a nehézségek ellenére egy élhetőbb Pesterzsébetért dolgozunk. Ugyanis a határozati javaslat legfontosabb előnye, hogy a kerület részéről komolyabb erőforrást nem igényel, az előzetes egyeztetések alapján a hivatalba átkerülő térinformatikai feladatokat ellátó osztály a kötelezően előírt feladatok mellett a térkép projekt első lépcsőjének szánt közintézmények akadálymentesítési térképét el tudja készíteni, arra az egyeztetések alapján a költségvetésben forrást nem kell keresni.
A digitális térkép nem csak arra alkalmas, hogy jelölje akadálymentesített közintézményeinket, de jellegéből adódóan (adatbázis kapcsolata miatt) a hiányosságokat, annak megoldási teendőit, határidejét is tartalmazhatja.
Az elkészülő térkép azonban csak egy út kezdete, további cél az akadálymentesítés szükségességének megértetése, társadalmi elfogadtatása, és ez által előmozdítása Pesterzsébeten. Kezdeményezésünk Iránymutatást ad a kerületben működő civil szervezeteknek és vállalkozásoknak. Nem titkolt célja az előterjesztőnek, hogy a csatlakozni szándékozók felmérjék a kerületben kereskedelmi egységeket, vendéglátóhelyeket, közútjainkat, folyópartjainkat, hogy az akadálymentesítettséget az egész városrészben javítani tudjuk.
Ennek megvalósulásával a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyek és hozzátartozóik mindennapjai tervezhetőbbé, reménytelibbé válnak, és a többségi társadalommal való kapcsolatteremtésük, kapcsolattartásuk, közös programok szervezése által, a teljes értékű társadalmi életük gördülékenyebbé tehető.
 
Határozati javaslat
A képviselő-testület elhatározza, hogy „Az akadálymentes Pesterzsébetért” programot indít akadálymentesítés szükségességének megértetése, társadalmi elfogadtatása, és annak előmozdítására Pesterzsébeten. Ennek eszközeként elrendeli az „Az akadálymentes Pesterzsébetért térkép” létrehozását, és előzetes akadálymentesítési felmérés készítését, és az eredmény digitális adatbázisban történő kezelését, rendszeres frissítését, a térképen való megjelenítését.
A felmérés vegye számba a városrész területén a mindennapi életben szükségszerűen használatos közintézmények, intézetek, és egyéb fővárosi, állami és kerületi tulajdonban lévő objektumok akadálymentesítési mértékét – az idevonatkozó szabványok meghatározásai szerint – többek között a következő szempontok alapján:
– megközelíthetőség (pl. mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkoló, az ahhoz kapcsolódó és a környező gyalogosátkelők járdaszegélyei akadálymentesítettek-e, elérhető-e akadálymentes tömegközlekedés)
– horizontális és vertikális belső közlekedés kerekesszékkel,
– van-e elérhető akadálymentes mellékhelyiség,
– látásukban, hallásukban korlátozott személyek tájékozódása, tájé­koztatása, (pl. ügyfél-, beteghívó rendszer, jelbeszédet ismerő ügyintéző, orvos),
– szolgáltatáspolitikájuk alapján számon kérhető-e a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyeknek a számukra szükséges speciális bánásmód,
– gyermekpelenkázó,
– akadálymentességi hiányosságok,
– tervezett akadálymentesítési fejlesztések (határidővel)
Az adatbázis
– legyen bárki számára korlátlanul megtekinthető egy multimédiás, webes megjelenítésű digitális akadálymentességi térképen
– nonprofit célra – a forrás megjelölésével – ingyenesen letölthető és továbbfejleszthető.
 
A program első lépcsőjeként saját erőből 2011. május 31-i határidővel elkészíti a közintézmények akadálymentesítési digitális térképét és elhelyezi azt Pesterzsébet új honlapján.
A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
A fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni szíveskedjenek.
 
A határozat elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel.
 
Az előterjesztést tárgyalja:        
–                     Informatikai és Média Bizottság
–                     Egészségügyi, Szociális és Ifjúsági Bizottság,
 
Az előterjesztést készítette: Mach Péter önkormányzati képviselő.
 
Budapest, 2011. január 24.                                                Mach Péter
Önkormányzati képviselő
Lehet Más a Politika