A száznapos tojás és a 27 grammra zsugorodó csirkecomb

A februári testületi ülésen tolmácsoltam a hozzám beérkező szülői panaszokat a rossz minőségű és kevés menzáról a Polgármester és hivatala felé.

Kérésemre megküldték a januári vizsgálatok eredményét. A tanulság a tavalyihoz hasonló: a szülők közül sokan elégedetlenek, de hivatalosan nem nyújtanak be panaszt, pedig erre több módon is lehetőség nyílt.

száznapos tojás.jpgEgyetlen szülői panasz érkezett januárban.

A panasz alapja a szülők között csak száznapos tojásként nevezett furcsa szagú lében úszkáló tojások és a tányérra érkezvén 27 – 57 grammosra zsugorodó csirkecombok volt.

A megkérdezett tanulók véleménye így összegezhető: „Ha jó az ebéd, akkor kevés, ha nem jó, akkor sok.”

A megkapott válaszlevelek innen letölthetőek:

001a.jpg

002a.jpg003a.jpg

A 2013. március 13-i testületi ülés napirendje

testületi.jpg

 

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. március 13-án (szerdán) 1400 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.

 

 

NAPIREND ELŐTT: Beszámoló a két ülés között eltelt időszak munkájáról

Zárt ülésre javasolt napirendi pontok:

Fellebbezések (Később érhető el!)

városháza 1.jpg

Nyílt ülés napirendi pontjai

2. Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendeletének módosítására (Később érhető el!)

3. Javaslat új koncepcionális KVSZ kidolgozására (Később érhető el!)

4. Javaslat a 19/2007. (V. 14:) Ök. sz. a kitüntetési címek adományozásáról szóló rendelet módosítására (Később érhető el!)

5. Javaslat a TV 20 Kft. végelszámolásával kapcsolatos döntés meghozatalára (Később érhető el!)

6. Beszámoló a „Pesterzsébet” társadalom-politikai és szolgáltató lap elmúlt kétévi munkájáról (Később érhető el!)7. Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás célú helyiségek pályázat útján történő értékesítésére (Később érhető el!)

8. Javaslat a Magyar Evezős Szövetséggel kötött ingatlan bérleti szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára (Később érhető el!)9. Javaslat az Alium Star Kft. vételi szándékának elbírálására (Később érhető el!)10. Javaslat Dr. Card egészségügyi kártya vásárlására (Később érhető el!)11. Beszámoló az önkormányzat 2012. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról (Később érhető el!)

12. Javaslat Pesterzsébet Sportkoncepciójának felülvizsgálatára (Később érhető el!)

13. Javaslat az óvoda-, és iskolaszékek összetételének módosítására (Később érhető el!)

14. Javaslat a 2013. évi belső ellenőrzési munkaterv módosítására (Később érhető el!)

15. Javaslat kopjafák állítására (Később érhető el!)

16. Javaslat Szkopje Gazi Baba kerületével testvérvárosi kapcsolat kiépítésére (Később érhető el!)

17. Bizottságok beszámolói, tagcserék, kérdések, bejelentések, interpellációk (Később érhető el!)

Mivel egyetlen napirend előterjesztése sem elérhető így egyelőre linket sem tudok hozzá megadni. Bár Papcsákisztánban (Zugló XXI. századi elnevezése) gyakran előfordul az ilyesmi, Pesterzsébeten eddig nem ez volt a szokás. Remélem nem Zuglóba járnak a képviseleti demokráciát tanulni a városvezetőink, mert akkor rossz világ jön a kerületre.

Számoljanak be a képviselők a munkájukról, ne csak a szavazatunk számítson!

Ön szeretné-e hogy képviselője beszámoljon a körzetében végzett munkájáról, a megvalósuló kezdeményezésekről, programokról?

ok_lopnak_1352808411.jpgEzt a kérdést tettem fel januárban a blogomon. A beérkezett válaszok alapján ma benyújtottam az ezzel kapcsolatos előterjesztésemet:

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tárgy: Javaslat egyéni körzetben és listán mandátumot nyert képviselők beszámolójának közzétételi lehetőségére

Tisztelt Informatikai és Média Bizottság!

A helyi érdekképviseletnek, és érdekérvényesítésnek megszemélyesítője a közvetlenül választott egyéni képviselő. Az egyéni körzetben induló és egyéni mandátumot nyert képviselők programokkal, és megvalósítandó célokkal indultak el a választáson. Az önkormányzatiság egyik alapértéke a részvétel intézménye. Fontosnak tartjuk, hogy az állampolgárok ne csak közvetve, hanem közvetlenül is részt vehessenek a helyi döntéshozatalban. Ezt nagymértékben tudná elősegíteni az önkormányzat, és az önkormányzati képviselő, ha az állampolgár látná, hogy a körzetében milyen kezdeményezések, és programok indultak el, és valósultak meg az önkormányzati képviselője által. Ezt akkor tudná valóban érzékelni, ha a képviselők beszámolót tartanának munkájukról legalább félévente.

Akár csak az egyéni mandátumot nyert képviselők, a kompenzációs listán bejutott képviselők is programmal, megvalósítandó célokkal indultak el a választásokon. Ahogyan az egyéni képviselők, úgy a listán bejutott képviselőknek is fontos lenne évente beszámolniuk az önkormányzatban, illetve a kerületért végzett munkájukról, és kezdeményezéseikről.

Javaslom tehát, hogy kerületünk média megjelenése, ne csak a kerület szűkebb vezetése, hanem valamennyi képviselő számára biztosítson lehetőséget munkájának bemutatására.

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2007. (IV. 17.) Ök. sz. rendelete alapján az Informatikai és Média Bizottság

6.1. Jóváhagyja az önkormányzat hivatalos honlapjának (továbbiakban: honlap) menüstruktúráját, szerkezetét, tulajdonságait.

6.2. Jóváhagyja a honlap arculatát.

6.3. Jóváhagyja a honlap felhasználói felületét, a honlap menüpontjaihoz tartozó szerkesztői felületet.

Mindezek alapján kérem a határozati javaslatom elfogadását.

Mach Péter

Pesterzsébet önkormányzati képviselője

Határozati javaslat:

Az Informatika és Média Bizottság

1. Úgy dönt, hogy az önkormányzat hivatalos honlapján felületet biztosít az önkormányzati képviselők számára, hogy félévente beszámoljanak körzetükben illetve a kerületben végzett munkájukról, kezdeményezéseikről és javaslataikról.

2. Utasítja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2013. április 30.

Felelős: Szabados Ákos polgármester

Határozat elfogadása:

A határozat elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel.

A döntés alapjául szolgáló jogszabályok:

– Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

– Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2007. (IV. 17.) Ök. sz. rendelete

Narancsot facsartak a pesterzsébeti lokálpatrióták

„A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és ötpercnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett.”

blogos 3.jpgTavaly decemberben a többségi GŐZGÉP frakció úgy döntött nem kíváncsi az utcában lakók véleményére, tőlük függetlenül dönt két utca átnevezéséről. Az Ábrahám Géza utca és a Pirók Gyula utca átnevezésének kezdeményezéséhez semmilyen indoklást, vagy előzetes lakossági felmérést nem csatoltak. Nem baj megtettük mi, személyesen felkerestük a kérdőíveinkkel és szórólapjainkkal az Ábrahám Géza utca lakóit. Hiába mentünk el LMP-s aktivistákkal a testületi ülés előtt és szórtunk szórólapokat az utcában- ha már az előterjesztő FIDESZ-frakció nem értesítette az ott élőket -, hiába egyeztettünk a lakókkal akik nem támogatták az átnevezést. Hiába kértem, hogy gondoljuk át és az ott élők véleményét becsatornázva hozzunk róla később döntést. A FIDESZ-frakció hajthatatlan volt.

Az utcában élők azonban végre nem csak felháborodtak azon, hogy nélkülük döntöttek róluk, hanem tettek is azért, hogy figyelembe vegye a városvezetés a véleményüket.

Aláírást gyűjtöttek és az aluszékony MSZP frakciót is sikerült megnyerniük, hogy támogassák őket, ők pedig végre kitörölték a csipát a szemükből és készítettek egy új előterjesztést.

Kövesse friss híreinket a facebookon!

Így újra napirendre került tehát a kérdés. A testületi ülésre számos ott élő polgár is eljött, hogy hangot adjon véleményének. A testületi ülésen tehát az utcában lakók képviselői is elmondhatták véleményüket.blogos 2.jpg

A vita során ellenzéki képviselőtársaimmal elismételtük a már decemberben is ismertetett véleményünket arról, hogy a döntés elhamarkodott és hibás volt.

Az ügy elindítójaként, elmondtam örülök, hogy egy valódi lakossági kezdeményezés indult el azért, hogy az itt élők dönthessenek közvetlen lakóközösségük ügyeiben, hogy az ő véleményük számítson. Engem meggyőztek érveik és elszántságuk ezért támogatom őket.

A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és ötpercnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A vita végén 5 perc frakciószünetet kért a FIDESZ-frakció, majd az egyeztetés után a többségi frakció véleményét Kaiser György képviselő foglalta össze a vita végén. Elismerte, hogy az eredeti előterjesztésük nem volt kellően előkészítve és nem voltak megkérdezve az ott lakók. Ennek ellenére úgy gondolja előterjesztésük jóhiszemű volt.

Majd a FIDESZ frakció javaslata alapján a testület „felfüggesztette” tavalyi döntését, az új határozat szerint az Önkormányzat állásfoglalást kér az MTA-tól és amennyiben a két névadó nem minősül az önkényuralmi rendszer felépítésében és működtetésében részvevő személynek akkor az utcanevek megváltozatásáról szóló határozatát visszavonja.

blogos 6.pngEzúton is gratulálok a két utca lokálpatrióta közösségének!

Önök bebizonyították: nem dönthetnek a fejünk felett, a részvételünk nélkül!

A január 31-i képviselő-testületi ülés napirendje

M e g h í v ó

testület.jpgBudapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. január 31-én(csütörtökön) 14:00 órakor(Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.

 

NAPIREND ELŐTT:

Beszámoló a két ülés között eltelt időszak munkájáról

Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Zárt ülésre javasolt napirendi pontok

1. Fellebbezések (Később érhető el!)

Javaslat (népjóléti típusú) fellebbezések elbírálására

Javaslat (helyi támogatás, „fiatal házasok kölcsöne” típusú) fellebbezések elbírálására

Nyílt ülés napirendi pontjai

„A január 31-i képviselő-testületi ülés napirendje” bővebben

Ki mint vet úgy arat?

Ön szeretné-e hogy képviselője beszámoljon a körzetében végzett munkájáról, a megvalósuló kezdeményezésekről, programokról?

Az LMP egyik alapértéke a részvétel intézménye. Fontosnak tartjuk, hogy az állampolgárok ne csak közvetve, hanem közvetlenül is részt vehessenek a helyi döntéshozatalban. Ezt nagymértékben tudná elősegíteni az önkormányzat, és az önkormányzati képviselő, ha az állampolgár látná, hogy a körzetében milyen kezdeményezések, és programok indultak el, és valósultak meg az önkormányzati képviselője által.

community_011.jpgTavaly ősszel a ciklusfelezőkor készítettem egy több blogbejegyzésből álló beszámolót az előző két testületi munkájáról. A kezdeményezésemnek köszönhetően évvégén megnőtt az önálló indítványok száma és számos előterjesztés esetén érdemi vita zajlott.

Felmerült tehát hogy nemcsak közvetve az állampolgárok, hanem a kerületért tevékenykedő képviselők is jól járnak, ha szabályozott körülmények között időszakonként beszámolhatnak munkájukról.

ok_lopnak_1352808411.jpgAkár csak az egyéni mandátumot nyert képviselők, a kompenzációs listán bejutott képviselők is programmal, megvalósítandó célokkal indultak el a választásokon. Ahogyan az egyéni képviselők, úgy a listán bejutott képviselőknek is fontos lenne beszámolniuk az önkormányzatban, illetve a kerületért végzett munkájukról, és kezdeményezéseikről. 

Ön szeretné-e hogy képviselője beszámoljon a körzetében végzett munkájáról, a megvalósuló kezdeményezésekről, programokról? 

Kövessen a facebookon!




Átmegy-e a pótvizsgán a városvezetés?

potvizsga_felkeszules_1.jpg

Újra napirenden a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ügye Pesterzsébeten.

Néhány hónapja szakmai alázatból és konfliktus-kezelésből elégtelenre vizsgázott Pesterzsébet városvezetése.

„Unortodox” módon zajlott az igazgatóváltás az erzsébeti zeneiskolában: volt régi pályázat, új pályázat, aláírásgyűjtés, képviselő-testületi taktikázás és sok halogatás, nincs viszont a mai napig igazgató.

A képviselők többsége szerint az iskola pedagógusai, a szülők, az itt élők nem voltak képesek dönteni arról, hogy ki legyen az iskolaigazgató, ezért a testület nem volt hajlandó kinevezni azt a személyt, aki mind szakmailag alkalmas rá, mind pedig az iskola pedagógusai és a szülők elégedettek vele, és alkalmasnak tartották erre a posztra.

Most pótvizsgára bocsáttatott, csütörtökön dönt ugyanis a testület az ismételten kiírt pályázat alapján az új igazgató személyéről. Az intézmény volt vezetője már nem pályázott.

2012. október 4-ig egyetlen pályázat érkezett be. A pályázat megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint a pályázati kiírás követelményeinek. A nevelőtestület egy elnökből és két tagból álló előkészítő bizottságot hozott létre.

Az előkészítő bizottság a hatályos jogszabályok szerint járt el, írásban bekérte a véleményeket és azokat csatolták a jegyzőkönyvhöz, megszervezték és levezették a nevelőtestületi és az alkalmazotti értekezletet. Az egyes fórumok jogosultjai a pályázatokról az alábbi véleményt alkották.

A Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a 2012. november 14-én megtartott nevelőtestületi értekezleten 45 főből 39-en voltak jelen. A szavazásra jogosultak száma 39 fő. A titkos szavazás eredménye: a 39 érvényes szavazatból 21 fő támogatta a pályázó vezetői programját (54%), 18 fő nem támogatja a vezetői programot, 46%.

Az alkalmazotti értekezleten 61 főből 46-an vettek részt. A szavazásra jogosultak száma 46 fő. A titkos vélemény-nyilvánítás során a 45 érvényes szavazatból a pályázót 17 fő, (38%) tartotta alkalmasnak az intézményvezetői feladatok ellátására, 28 fő nem tartotta alkalmasnak.

A pályázó nyilatkozott arról, hogy nyílt ülést kér.

Fentiek miatt a szülők, érdeklődő pesterzsébeti polgárok, a tantestület tagjai is részt vehetnek az ülésen és megismerhetik a döntést megelőző vita során felmerülő érveket és ellenérveket.

A pályázat anyaga tehát a honlapon, az értekezlet jegyzőkönyve az Oktatási, Kulturális és Sport Osztályon megtekinthető.

Bölcs döntést!

Hol tűnik el a pénzed?

Hol tűnik el a köz pénze?

Milyen feltételek mellett és pályázati rendszerben használják fel adóforintjainkat?

rabló 1.jpgSzámos önkormányzat él vissza az informatikai lehetőségeivel és a jogszabályokban rögzített kötelező adatokat oly módon teszi közzé, hogy azok elérése a honlapon nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Pesterzsébet Polgármesteri Hivatala teljesítve jogszabályi kötelezettségeit folyamatosan közzéteszi az 5 millió Forint feletti beszerzések, szolgáltatások szerződéseit. A honlapon a szerződések listája könnyen elérhető és letölthető.

A szerződések azonban csak nehezen megtalálhatóak, így bár az eljárás jogszerű, de a gazdálkodás átláthatóságát nem biztosítja. Ezért nyereményjátékot hirdettem két hete az átlátható gazdálkodásáért. A játékban részt vevők feladata az volt, hogy a honlapon megtalálják a szerződéseket. Sajnos csek egyetlen megoldás érkezett, ő megtalálta az archív fájlok között: http://archive.pesterzsebet.hu/index.php?action=category&id=2901. Idén nyújtottam már be egy előterjesztést a felelős fogyasztási és beszerzési gyakorlat kialakítására, sajnos azonban a GŐZGÉP frakció azt leszavazta.

December 9-e a Korrupcióellenes Világnap. Az ENSZ-közgyűlés 2003. október 31-én elfogadott korrupcióellenes megállapodása rendelkezett a korrupcióellenes világnap megtartásáról, hogy ráirányítsa a figyelmet a jelenség romboló hatására, és hatékonyabb fellépést tegyen lehetővé a visszaszorítása érdekében

Az egyezmény létrejöttében fontos szerepet játszott a Transparency International független nemzetközi szervezet, amely jelentős szerepet vállal a világnapi emlékezés eseményeinek szervezésében is. Ennek a szervezetnek a most megjelent Korrupció Érzékelési indexe szerint Magyarországon a korrupció megítélése rosszabb a régiós átlagnál, hazánk az elmúlt években zuhanó repülésben esik vissza a rangsorban.

Itt tűnik el a pénzed felirat.jpgA Lehet Más a Politika képviselőjeként azonban meggyőződésem, hogy a korrupció elleni leghatásosabb fegyver az átláthatóság. Az LMP elkötelezett abban, hogy az állami és önkormányzati szervek esetében is legyen kötelező a közérdekű adatok nyilvánossága. Így a pályázatok, a közpénzekre kötött szerződések esetében az állami és önkormányzati szervek kérés nélkül, záros időn belül legyenek kötelesek közzétenni kiírt pályázatokat és a megkötött szerződéseket.

Ezért kikértem az önkormányzati tulajdonú cégek és a Pesterzsébet Önkormányzatának az elmúlt két évben kötött 5.000 e Ft érték feletti összes szerződéseinek szövegét és az egymillió Ft felettiek listáját (hamarosan a blogon elérhető lesz) és az alábbi rendelettervezetet nyújtottam be, melyet december hatodikán tárgyal Pesterzsébet Önkormányzatának képviselő-testülete.

A benyújtott javaslatom az egyedi szerződésekre vonatkozóan közzétételi kötelezettséget állapít meg az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 4. pontja szerinti összeszámítási szabályok szerint a 2013. január 1-e után, az önkormányzat és az önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok által kötött nettó egymillió Ft feletti szerződéseire.2012-07-11 11.45.16.jpg

Az előterjesztés innen letölthető.

 

A 2012. december 6-i testületi ülés napirendje

testületi.jpgBudapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december 6-án (csütörtökön) 14:00 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.

A ciklusfelezőre készített beszámolóim és a testületi ülésen elmondott beszédem úgy tűnik hatásos volt. A decemberi testületi ülésre ugyanis három önálló képviselői indítványt is hozott a Mikulás, rajtam kívül az MSZP frakció és a FIDESZ frakció is testületi munkával szeretné zárni az évet.

A napirendek:

NAPIREND ELŐTT: Beszámoló a két ülés között eltelt időszak munkájáról (Szabados Ákos polgármester)

Zárt ülésre javasolt napirendi pontok

1. Fellebbezések (Később érhető el!)

Nyílt ülés napirendi pontjai

2. Javaslat a kötvényszámlán elkülönített bevétel felhasználására

3. Javaslat a kötvényszámláról és az önkormányzati bérlakások elidegenítéséből származó bevételszámláról történő átvezetésre

4. Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata 2012. évi költségvetési rendeletének módosítására

5. Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többször módosított 9/2007. (IV. 17.) önkormányzati rendelet módosítására

6. Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi Munkatervére

7. Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás célú helyiségek értékesítése ügyében kiírt pályázatokkal kapcsolatos döntés meghozatalára (Később érhető el!)

8. Javaslat a Magyar Evezős Szövetséggel kötött ingatlanbérleti szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára (Később érhető el!)

9. Javaslat tulajdonosi döntés meghozatalára a Pesterzsébet Jégcsarnok Kft. tulajdonában lévő, Bp., XX. kerület 170187/81 hrsz. (Zodony u. 1.) alatti jégcsarnok további működtetéséről (Később érhető el!)

10. Javaslat étkezési nyersanyagnorma megállapítására (Később érhető el!)

11. Javaslat foglalkozás-egészségügyi ellátás biztosítására (Később érhető el!)

12. Javaslat alapellátást végző egészségügyi szolgáltatók szerződésének módosítására (Később érhető el!)

13. Javaslat a Bp. XX., Ábrahám Géza utca és a Pirók Gyula utca elnevezése megváltoztatásának kezdeményezésére

14. Javaslat a Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetőjének megbízásra

15. Javaslat alapító okiratának módosítására

(Baross Ovi Kindergarten Baross Óvoda, Gézengúz Óvoda, Gyermekmosoly Óvoda, Kerekerdő Óvoda, Lurkóház Óvoda, Nyitnikék Óvoda, Ady Endre Általános Iskola és Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet, Gyulai István Általános Iskola, Hajós Alfréd Általános Iskola, József Attila Általános Iskola, Lázár Vilmos Általános Iskola és Központi Műhely, Tátra Téri Általános Iskola, Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Logopédiai Intézet, Zrínyi Miklós Általános Iskola, Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Nevelési Tanácsadó, Csili Művelődési Központ, Pesterzsébeti Múzeum, GESZ.)

16. Beszámoló az MNV Zrt-vel kötött Megállapodásban előírt kötelezettségek teljesítéséről

17. Beszámoló a kerület környezetvédelmi helyzetéről (2012. második félév)

18. Beszámoló a környezetvédelmi tanácsnok tevékenységéről

19. Mach Péter önkormányzati képviselő Képviselői Indítványa: „Közzétételre kerülő szerződések alacsonyabb értékhatárának megállapítása”

20. Javaslat Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 2013. január 01-től való további működtetésére

21. Bizottságok beszámolói, tagcserék, kérdések, bejelentések, interpellációk

22. Javaslat a Pesterzsébet Városfejlesztő Innovációs, Hasznosító és Szolgáltató Kft. tevékenységi körének bővítésére, alapító okiratának módosítására

Az előterjesztések innen letölthetőek.

A 2012. november 29-i rendkívüli testületi ülés napirendje

testületi.jpg

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29-én (csütörtökön) 15:00 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.

 

A napirend:

  • 1. Javaslat a pénzben és természetben nyújtható szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 42/2011. (XI. 24.) önkormányzati rendelet módosítására
  • 2. Javaslat a helyi építményadóról és a helyi telekadóról szóló új önkormányzati rendeletek megalkotására
  • 3. Javaslat a kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 30/2012. (VII. 13.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére
  • 4. Javaslat kérelem benyújtására téli közfoglalkoztatás támogatására
  • 5. Javaslat a gyermekek/tanulók úszás és korcsolyaoktatásának 2013. évi finanszírozására.
  • 6. Javaslat a közoktatási intézmények működtetésének biztosítására, a szociális ágazathoz tartozó intézmények átszervezésére és a GESZ működésének átszervezésére
  • 7. Javaslat a 279/2011. (VII. 14.) Ök. számú határozat visszavonására és a Pesterzsébet Közbiztonságáért Közalapítvány alapító okiratának módosítására
  • 8. Javaslat a 2013. évre vonatkozóan előzetes pénzügyi kötelezettségvállalásra
  • 9. Javaslat Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata 2013. évi költségvetési koncepciójára. Tájékoztató az önkormányzat gazdálkodásának három-negyedéves helyzetéről