A rezsicsökkentés a Fidesz pilótajátéka volt, most Rodolfo trükkje következik!
Sorban adják vissza engedélyeiket a gázos rezsicégek. Évek óta vártak már erre, a lakosságon eddig is csak buktak — most az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. veszi majd át az ügyfeleket és a katasztrofális üzletet. Az állam nem csak a lakossági gázfogyasztókat kapja meg a multicégektől, hanem velük együtt a cégek évről évre újratermelődő tízmilliárdos veszteségeit is. A lyukakat közpénzből tömködik be, így mostantól együtt fizetjük a rezsicsökkentést: ami eddig a külföldi multik zsebére ment, azt ezentúl az adófizetők állják majd.
A Fidesz rezsicsökkentés trükkje is a pilótajáték elvén alapult: amíg más zsebéből vigéckedett és fényezte magát a kormány a fogyasztók előtt, addig működött a trükk. Most hogy a Nemzeti Közműszolgáltató veszi át a súlyosan veszteséges gázfogyasztók ellátását, hamarosan becsődöl az eddigi pilótajáték. A Fidesz ezért Rodolfo trükkjéhez folyamodik, és a „csak a kezemet figyeljék” jegyében az állam az egyik zsebéből a másikba teszi át a pénzt, hogy a nagyközönség ne vegye észre az átverést: az államnak, azaz végső soron az adófizetőnek kell állnia és kipótolnia azt a veszteséget, amit a rezsicsökkentés hoz. Sőt, az adózókra szakad a fokozatosan lerobbanó energia-ellátásbiztonság fenntartásának költsége, felelőssége is.
Ugyanúgy járt el a kormány a kéményseprő-szolgáltatással, a hulladékkezeléssel, a vízszolgáltatással is, és a végeredmény is hasonló: csődök sorozata, ellátási problémák és a költségvetésből finanszírozott, összességében már a százmilliárdos nagyságrendet is elérő veszteségpótlás.
„Legkevesebb 6 milliárdba kerül nekünk, hogy a kormány szétdúlja a kéményseprés rendszerét, 1500 állást sodor veszélybe és újraosztja a piacot.” – írja V. Naszályi Márta I. kerületi képviselőtársam blogjában.
Mintegy 1500 munkavállaló kerülhet az utcára az új kéményseprési törvény következtében. A kifüstölés első hulláma már megtörtént. Ahogy a szakmai szervezetek előre figyelmeztettek rá, az önköltség alatti árakkal a szolgáltatás fenntartása nem biztosítható. A lépésnek az lett az eredménye, hogy több száz vállalkozó és vállalkozás függesztette föl a tevékenységét, nagyjából 500 ember veszítette el az állását, egész megyék maradtak ellátatlanul. Ezt orvosolná most az a lépés, hogy a katasztrófavédelem jelölhet ki kényszerszolgáltatót, ugyanúgy mint a hulladékos közszolgáltatásban. A felelős minisztérium 1350 fő felvételével számol, az átalakítás költsége várhatóan 6-6,5 milliárd forint.
Friss hír, hogy a gödöllői térségben működő Zöld Híd Régió Nonprofit Kft társulásának elnöksége az tagönkormányzatoktól vár anyagi helytállást a több mint 600 millió forintos felhalmozott veszteséggel kapcsolatban. A komoly gazdálkodási nehézségekkel küszködő gödöllői székhelyű cég problémájának megoldására a tavalyi mérlegbeszámoló elfogadását követően három hónap áll rendelkezésre, ellenkező esetben ugyanis meg kell kezdeni a társaság átalakítását vagy felszámolását. „Az Elnökség felhívja a tagönkormányzatok Képviselő-testületeit külön dokumentum alapján nyújtandó pótbefizetésre, melynek teljes összegét a társaság tőkevesztésének összegében állapítja meg. A Tagok a teljes összeg lakosságszám arányos részét, egy összegben kötelesek befizetni a Társulás számlájára”
Az Orbán-kormány ugyanis a rezsicsökkentés keretében a 2011-es szinten befagyasztotta a lakossági hulladékkezelés díjait, a szolgáltatók költségeit viszont mesterségesen megnövelte, többek között a lerakási járulékkal, a regisztrációs és felügyeleti díjjal, az elvárt béremeléssel, az elektronikus útdíjjal, illetve a 27 százalékos áfával.
Most ér véget tehát a 2012 óta tartó szemfényvesztés: a politikai hasznot a Fidesz söpörte be, a veszteség viszont az egész társadalomé, és az átverésnek bizonyult rezsiblöff árát még a következő kormányok alatt is fizetni fogjuk.



Hiába ömlik a pénz Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának focijába is, átmeneti komolyabb likviditási problémák a harmadosztályú csapatot sem kímélik. A klubot irányító gazdasági társaság ugyanis adóvégrehajtás alatt áll, írja az mfor.hu.
A PM meggyőződése, hogy a közpénznek nincs helye a tao által finanszírozott profi sportágakban, miközben az egészségügyben arra sincs forrás, hogy az ápolónők megkapják a nekik törvényesen járó túlórapótlékokat.
















Dr. Vas Imre országgyűlési képviselő szerint a hatóság kötelezte a felszámolót a kár elhárítására, az ő felelőssége a kár elhárítása.








Magyar Balázs az ELGOSCAR 2000 Kft. képviselője a kármentesítés-projektről tartott beszámolót. A sajtóban is olvasható milliárdos kármentesítő projekt valójában egy a talaj- és rétegvíz tisztítást eredményező rendszert jelent. Ez egy 75 kútból álló rendszer: réteg-, talaj-, termelő és figyelőkutakat egyaránt tartalmaz.
Ráadásul egyre inkább úgy tűnik kapufás öngólt rúgott a bróker-kormány a TAO-program bevezetésekor is. Képtelen a célok mentén működtetni, naponta borulnak ki a csontvázak a szekrényből. Csányi Sándor az MLSZ elnöke például arról számolt be, hogy tavaly összesen 224 szabálysértést tárt fel és 250 millió értékben rendelt el visszafizetést az MLSZ. S ezek csak a feltárt ügyek. S már meg sem lepődünk: itt is brókereken, közvetítőkön keresztül tűnnek el a közpénzek.
De hová is jár tehát az új elit a zárt szalonok, operabálok és színházi páholyok helyett? Ha valaki jó pontokat akar szerezni Orbán Viktornál akkor milyen focicsapatokat kell támogatnia? Hová kerülnek ezek a források? A magyar professzionális foci folyamatosan veszteséges. Ez azt eredményezi, hogy normális és tisztességes üzletemberek nem fektetnek fociba, jelenleg pénzügyi csalók (Quaestor, Lombard) részben vagy egészben csalásokból származó tőkéből tartottak fenn klubokat, továbbá fideszes oligarchák az állami korrupciónak köszönhetően részben közpénzt forgatnak vissza.
Február elején írtam, hogy a kormány feladata, hogy kivizsgálja a TAO sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaéléseket. Egyre több olyan nyilatkozat látott ugyanis napvilágot, ahol sportvezetők számoltak be a társaságiadó-kedvezmény (TAO) sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaélésekről és a lehívásokhoz kapcsolódó korrupcióról. Kiderült, hogy a TAO pénzek politikai nyomásra javarészt a fideszes kiskirályok kedvenc csapataihoz áramlanak, gyakran olyan közvetítők útján, akik komoly részesedést kérnek, míg a magas gyermekszámmal működő minőségi munkát végző nevelőegyesületek számára szabályosan szinte lehívhatatlanná válnak a források.
Valami bűzlik a NAV körül írtam februárban
Az októberi választásoknak köszönhetően és több hónapos egyeztetés után kerül sor jövő héten szerdán a közös bejárásra, amin Varjú Attila felszámoló is részt vesz. Pesterzsébet új baloldali többsége már az első ülésén is foglalkozott a kérdéssel, s szocialista képviselőtársam szívósságának köszönhetően végre robbant is az ügy.




Most évekkel később szintén kimaradt az egyeztetés mind a kerületi futókörökkel, mind az itt élőkkel. Az épülő futópálya csak kiindulópontja lehet a váltásnak: Pesterzsébet az egyre hanyatló, pénzmosásra és mutyira épülő „profi” sport mellett a tömegsport támogatását és fejlesztését támogassa, folytassuk amit most elkezdünk: épüljön futópálya a Duna-parton és a kerület központjában egyaránt. Keressünk helyet kosárlabda pályáknak, mindenki számára megnyitott focipályáknak.




A festőművész első szoboralkotásáról szerintem illetlenség esztétikai vitát kezdeményezni, köztéri szobraink szerepét az itt élők fogják meghatározni. S ez így van jól: komoly ellenérzéseket váltott ki a Kosutiban elhelyezett Sissi szobor is, többen (köztük jómagam is) giccsnek tartották, ma azonban a Pesterzsébet egyik legkedveltebb köztéri alkotásává vált: gyerekek másznak fel rá, nyugdíjasok pihennek meg mellette. Szeretjük, mert szerethető.











