Pesterzsébet környezetvédelmi tanácsnokaként egyik fontos feladatom a kerület költségvetési javaslatainak véleményezése. Hiszem, hogy lassan, az évek múlásával tanácsnok társaim is követik példámat, addig is eredményként értékelem, hogy a környezet- és természetvédelem területét kiemelten tárgyaljuk a vita során és új szempontok színesíthetik a döntés-előkészítés folyamatát.
Egyrészt tanácsnoktársaimnak jövőre lesz még egy utolsó esélyük a költségvetés véleményezésére, remélem akkor élnek majd vele. Másrészt a környezetvédelem és a fenntarthatóság képviseletének fontos sikerének értékelem, hogy az elmúlt évek javaslatai, ötletei közül számosat tartalmaz az idei javaslat.
Idén is jutott forrás a Madarak, fák napra és az Autómentes napra. Folytatódik a szelektív szigetek körbekerítése, a víztakarékossági, vízfogyasztási szabályozók beépítése, kerékpártorlók kialakítása, biztosítottak a zajmérések.
Sem az idei, sem a tavalyi költségvetés készítésekor nem sikerült azonban az előterjesztőnek a témában jártas kerületi környezetvédelmi szakértőket, civilszervezeteket bevonni a tervezés folyamatába.
Ennek két súlyos következménye lett:
- a fejlesztési, beruházási terveink nem a kor kihívásaihoz igazodnak,
- hiányzik a költségvetési javaslatban foglaltak szakmailag megalapozott ellenőrzése.
A testület elé terjesztett költségvetésben idén sem szerepelnek külön a környezetvédelemre fordítható összegek, ez pedig osztályvezetői szinten átcsoportosíthatóvá teszi más feladatokra az erre előirányzott összegeket illetve nehézkessé teszi annak ellenőrzését is.
A Facebookon tettem fel az alábbi kérdést:
A válaszok alapján leszögezhető hogy a legnépszerűbbek az energetika hatékonyaságot javító beruházások támogatása volt, de komoly támogatást kapott a térfigyelőrendszer bővítése, a kerékpárutak és tárolók építése, a szelektív-szigetek , a közösségi kertek és egy kerületi futópálya építése is.
S mit tartalmaz a költségvetés?
Általánosan elmondható, hogy az idei költségvetés kevésbé szoros, mint azt az elmúlt két évben megszokhattuk. A 2013-as év költségvetésének tervezése már a 2014-es választási kampányhoz igazodik, bár a gazdasági válság problémáira nem sikerült megoldást találni, az elmúlt évek megszorításai kimaradtak az idei előterjesztésből, az adósságkonszolidáció, az államosítás utáni forrás és feladatelosztások a tavalyihoz képest több mint 500 millió forintos többletet jelent. Ez a környezetvédelmi kiadásokon is érezhető, fontos kérdés azonban, hogy az elmúlt két év állagromlása milyen nehezen vagy csak nagy ráfordításokkal helyrehozható következményekkel járt. Tavaly ilyenkor azt állítottam, hogy idén az elmúlt két év elmaradt karbantartásai és fejlesztései miatt drasztikus beavatkozásokra lesz szükség. Remélem én tévedtem és nem lesz szüksége e miatt évközben a költségvetést majd módosítani.
Néhány tételről külön is:
- Idén sem folytatódik a komposztáló program, a programba beleölt közpénzt hagyjuk elveszni. Pedig a hulladék megelőzés és újrahasznosítás egyik legjobb módja a komposztálás.
- Idén sem szállunk be komolyabb energetika-hatékonysági fejlesztésbe. Pedig a tavasszal várhatóak a pályázatok és egyes kisebb beruházások már rövidtávon is jelentős megtakarítást jelenthetnek. Az intézményekben bevezettük, hogy a papír mindkét felét használjuk, minimalizáltuk a higiéniai termékek fogyasztását, javítjuk a vízfelhasználást, miközben szökik az áram és a hő.
- Idén sincs keret a kerületet virágba borító és zöld felületeit karbantartó kerületi lokálpatrióták jelképes megbecsülésére.
- Idén sem indul be a „zöld kataszter” projekt, pedig elősegíthetné például a talajterhelési díj hatékony felhasználását (ugyanis annak bevétele bármekkora legyen is az, ott csücsül majd idén is a számlán, már most is húszmillió forinton csücsülünk). Nagyon hiányzik egy zöld térkép is a kerületnek, ha már a honlap erre lehetőséget is nyújthatna.
- A tavalyi testületi döntésnek ellentmondóan nem kezdődött el semmilyen szervezési és egyéb tevékenység közösségi kertek ügyében, az idei költségvetés emiatt nem is biztosít hozzá forrást.
- Kimaradt a javaslatból, bár a koncepció vitája során felmerült az uszoda és a jégcsarnok hűtő-fűtő rendszerének komplex kiépítése. Helyette csupán a futball stadion-csarnok költségei és a hozzákapcsolódó hitel felvétele szerepel az előterjesztésben.


Komoly szülői tiltakozást váltott ki több dél-pesti kerületben is az elmúlt években a közétkeztetés helyzete. A kormányváltás után színre lépő Pensio 17 Kft. szülői közösségek és pedagógusok véleménye szerint rossz minőségű ételekkel eteti a gyerekeket. Nehezen felismerhető levesek, folyékony és üres főzelékekről szólnak a városi legendák.
Így Pesterzsébeten a Benedek Elek Általános Iskola után újabb intézmények csatlakoznak a programhoz (a Gézengúz Óvoda (Zalán u. 11. intézmény); és a József Attila Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola).
Az ellenzéki MSZP frakció vezetője a költségvetési vita kellős közepén szerette volna berekesztetni a vitát, a felszólalásra váró képviselők legnagyobb meghökkenésére pedig az MSZP frakció meg is szavazta a vitazárást. A Fidesz frakció azonban kivételesen nem támogatta, hogy vita nélkül döntsünk a kerület idei költségvetéséről.
Tavaly decemberben a többségi GŐZGÉP frakció úgy döntött nem kíváncsi az utcában lakók véleményére, tőlük függetlenül dönt két utca átnevezéséről. Az Ábrahám Géza utca és a Pirók Gyula utca átnevezésének kezdeményezéséhez semmilyen indoklást, vagy előzetes lakossági felmérést nem csatoltak. Nem baj megtettük mi, személyesen felkerestük a kérdőíveinkkel és szórólapjainkkal az Ábrahám Géza utca lakóit. Hiába mentünk el LMP-s aktivistákkal a testületi ülés előtt és szórtunk szórólapokat az utcában- ha már az előterjesztő FIDESZ-frakció nem értesítette az ott élőket -, hiába egyeztettünk a lakókkal akik nem támogatták az átnevezést. Hiába kértem, hogy gondoljuk át és az ott élők véleményét becsatornázva hozzunk róla később döntést. A FIDESZ-frakció hajthatatlan volt.
Ezúton is gratulálok a két utca lokálpatrióta közösségének!
A kerület GŐZGÉP frakciójának tagjai szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Kötelező mindennapos testnevelés-óra tornatermek nélkül is fontos a diákoknak, de megbecsülés csupán a politikailag megbízható egyesületek képviselőinek jár. Történelemben járatos képviselőtársaim szerint egy oklevélre vagy egy babérkoszorúra sem érdemesek tehát a kerületben sportoló gyerekek.
A GŐZGÉP frakció először a javaslat kidolgozatlanságára hivatkozott, majd miután a módosító indítványom erre megoldást nyújtott volna inkább a menekülést választotta és tartózkodott a szavazás során.
A GŐZGÉP frakció egyszer már majdnem bevásárolta a kerületet egy kocsma bérleti jogába (akkor az volt az indok, hogy egyik képviselőjük volt törzshelye), de az üzlet tavaly meghiúsult. Idén újra itt a lehetőség: drinkbárt vásárolhat a kerület.
A 2013. évtől az önkormányzati feladatellátás, ezzel együtt a finanszírozási rendszer alapjaiban megváltozott. A helyi önkormányzatok által korábban ellátott feladatok jelentős részét az állam vette át. Az oktatás államosítása, mely az eredeti szándék szerint az egyenlőtlenségek nivellálását és a feltűnés mentes forráskivonást szolgálta volna most a teljes leépüléshez vezet annak ellenére átalakítás alapelve az volt, hogy az állam lépjen be fenntartóként, feladat-ellátóként azokon a területeken, amelyek gazdasági, társadalmi érdekek alapján központosítva jobban elláthatók. A járási kormányhivatalok kialakítása is azt a célt szolgálta volna, hogy az átalakítás hatékonyabb ellátást eredményezzen. Bár a puding próbája az evés, annyit megállapíthatunk, 2013-ban súlyos problémákat okoz az átállás, szakmai és társadalmi konfliktusokat gerjeszt.

Február 14-én így újra napirendre kerül tehát a kérdés.