Lakossági (köztük képviselőtársaim) kérésére a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság elnökeként két új napirendet vettem fel az október 9-i ülésre, amely 3 területrész közlekedésszabályozásával foglalkozik. A János utcainak és a Nagykőrösiről érkező áthaladó forgalmat kiszorítani igyekvőnek már elkészültek a tervei, sőt meg is valósították azt, a Gubacsi lakótelep esetében az igényfelmérésnél tartunk. 
– ” Tájékoztató a János utcai és a Nagykőrösi út, Magyar utca, Mártírok útja, Nagysándor József utca által határolt terület forgalomszabályozási terveiről”,
– „Tájékoztató a Gubacsi lakótelep jelenlegi közlekedési rendjéről, illetve a Duna-parti fürdő-fejlesztéshez kapcsolódó közút és parkolófejlesztések terveiről”.
A bizottsági ülés október 9-én, kedden 17 órakor kezdődik és nyilvános, az anyagok pedig elérhetőek a pesterzsebet.hu oldalon, ezen a linken.
1) A Nagykőrösi út, Magyar utca, Mártírok útja, Nagysándor József utca által határolt terület forgalomszabályozási fejlesztései komoly vihart kavartak, egy hosszabb lakossági egyeztetés és igényfelmérés után ugyanis a végleges, elkészült tervek nem kerültek nyilvánosságra és a lakosságot sem tájékoztatták időben, csak a letakart táblák kihelyezésekor tudták meg itt valami történni fog.
SZMSZ szerint a bizottság hatásköre többek között az is, hogy megvitassa, véleményezze, valamint javaslatot készítsen s közlekedési szolgáltatások javítására, közlekedési infrastruktúrát, közlekedésszervezést és közlekedésbiztonságot javító intézkedésekkel, parkoló fejlesztésekkel kapcsolatban.
Azzal, hogy csak a fejlesztések lezárulta után kerülhetett sor az egyeztetésre, s nem kapott előzetes tájékoztatást a bizottság, hogy véleményezhesse és megvitathassa azt a Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többször módosított 37/2014. (XI./13.) önkormányzati rendelet alapján készített KVB SZMSZ-nek 11. pontja sérült.
Viszont most megérkezett a tájékoztató anyag, akit részletesen érdekel az a honlapról letöltheti. Röviden pedig most ismertetem a szakértő és a hivatal véleményét: „a szabályozásra az átmenő forgalom csökkentése érdekében lenne szükség. 2016. év elején lakossági bejelentés érkezett Önkormányzathoz 40 lakó aláírásával. A lakosság jelezte, hogy azokban az utcákban, melyek a Nagykőrösi utat kötik össze a Mártírok útjával, a jelenlegi sebességkorlátozást és az egyenrangú útkereszteződéseket figyelmen kívül hagyva közlekednek az autók, és rendkívül nagy átmenő forgalom van.
Az érintett utcák nagymértékben szakaszoltak, ezért a Bp. XX. Zobor és a Debrecen utcákban mintegy 24 db fekvőrendőr telepítésére lett volna szükség, ami azt jelenti, hogy ezen megoldás esetén közel minden ingatlan elé forgalomcsillapító küszöböt kellett volna telepíteni.
A forgalomcsillapító küszöb elhelyezésénél továbbá számolni kellett azzal is, hogy a Tempo 30 övezeten belül jelentős százalékban kedvezőtlen környezeti hatásokat generál, nagyobb zaj- és széndioxid kibocsátást eredményez a járművek erőteljesebb és sorozatos fékezése-gyorsítása miatt.
A Budapest Közút Zrt. forgalomtechnikai módosítások bevezetését elsősorban tömbökben, zónákban javasolja, illetve engedélyezi, ezért ebben az esetben sem lehetne csak egy utcával foglalkozni, az ügyet egész tömb problémájaként kell kezelni. Emiatt a területen szakaszos egyirányúsítás bevezetését tervezték meg.
A tervről a terület önkormányzati képviselője – tájékoztatása szerint – szórólapon és lakossági fórumon is tájékoztatta az érintett lakókat. A lakosság részéről a terület képviselője általi tájékoztatást követően a Hivatalhoz negatív visszajelzés, kifogás nem érkezett a terezett forgalomtechnikai módosítással kapcsolatban. Minden forgalomtechnikai változtatásnak vannak előnyei és hátrányai, de a bevezetést követően ezen a területen megszűnhetne, csökkenhetne a gyorshajtás és az átmenő forgalom.”
2) A Budapest Közút Zrt. 2017. decemberében vizsgálta felül a Bp. XX. János utca Lajtha László utca – Török Flóris utca közötti szakaszának a forgalmi rendjét.
„A bejelentés alapján a Budapest Közút Zrt., mint forgalomtechnikai kezelő az alábbi intézkedésekről tájékoztatta az Önkormányzatot: „A XX. ker. János u.-ban lakossági bejelentés alapján megvizsgáltuk a forgalmi rendet. A bejelentés szerint a Török Flóris u. – Baross u. közötti szakaszon az egyenrangú útkereszteződések és a védett szakaszok nem konzekvensen voltak jelezve. A jelenlegi helyzetben ez rendezésre került, és a Török Flóris u. – Ady E. u. közötti szakasz egyértelműen védett, míg innen a Baross u.-ig minden útcsatlakozás és kereszteződés egyenrangú. Erre a forgalmi rend változásra 3 hónapig külön jelzőtáblákkal felhívjuk a figyelmet. Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.”
Az új forgalmi rend bevezetése 2017. decemberében történt meg. Az elmúlt időszakban 1 lakossági észrevétel érkezett az önkormányzathoz ezzel kapcsolatban, melyet a Budapest Közút Zrt. felé továbbított.”
3) A Gubacsi lakótelep jelenlegi közlekedési rendjéről, illetve a Duna-parti fürdő-fejlesztéshez kapcsolódó közút és parkolófejlesztések terveiről sajnos nagyon rövid anyagot kaptunk, a továbblépéshez kért hatástanulmány sem került fel egyelőre a tárhelyre. ha nem kapjuk meg, akkor kipereljük, ugyanis az adott fejlesztés hatástanulmányai nyilvánosak, nem dughatják el a lakosság elől. A hivatal tájékoztatóját most közzéteszem, de minden elfogultság nélkül azt ajánlom, hogy ide kattintva a anyagunkat is olvassák el.
„A parkolási problémáit már többször vizsgáltuk. Új parkolóhelyek kialakítása csak a meglévő zöldfelület rovására történhet. Az utcák többségében egyirányúak, így az út mellett biztosított a párhuzamos parkolás.
A Budapest XX. Vízisport utca forgalmi rendjének felülvizsgálata miatt megkerestük a Budapest Közút Zrt.-t, mint forgalomtechnikai kezelőt. Az utca jelenleg kétirányú, de a parkoló autók miatt a kétirányúság nem tartható fenn. A pesterzsébeti szakaszon több sportszövetség is tart kajak-kenu és evezés edzéseket, illetve nyár elejétől 2 vendéglő is nyílt. A vendéglőkbe érkező autósoknak általában biztosított a teleken belüli parkolás, de a sportolók továbbra is a közterületen parkolnak, részükre pedig nem biztosított a telken belüli parkolás lehetősége. Polgármester úr már 2018. 08.13-án kelt levelében megkereste a Magyar Evezős Szövetséget, hogy sportolóik részére ők is biztosítsák a telken belüli parkolást, de a megkeresésre eddig válasz nem érkezett.
Várhatóan a jövő évben a Jódos-Sós Gyógyfürdő felújítása is elkészül. Az Osztály tudomása szerint a fürdőhöz saját telken belül 98 gépkocsiparkoló kerül kialakításra, de arról, hogy az a szám elégséges lesz-e, jelenleg nincs információnk. A beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vizsgája a parkolóhelyek további bővítésének lehetőségét (átjáró alatti területen, illetve a Gubacsi-híd környéki egyéb területeken).
Fenti okok miatt megfontolandó az utca egyirányúsítása. Az egyirányúsítás miatt azonban figyelembe kell venni, hogy az ide érkezők és a Budapest XX. Vízisport utca 21. szám alatti Társasház lakói csak a soroksári Oázis felé egy jelentősen hosszabb útvonalon keresztül (Helsinki úton, vagy Zodony utcán keresztül) juthatnának be a városközpontba.”




A fórum meghirdetése óta levélben, cseten és szóban is érkezett számos panasz, javaslat, észrevétel, majd a fórumon is összegyűjtöttünk számosat. Néhány helyszínt be is jártunk, meg is néztünk (Tergenye utca, Vizisport utca, Téglaégető utca) a fórumon résztvevőkkel.

Vasúti megállóhely:
S akkor érkezett sokkoló hírként az is, hogy Magyarországon a légszennyezettségi helyzet még a kínainál és indiainál is rosszabb – áll az Európai Számvevőszék (ECA) jelentésében. A jelentés szerint ez 1,8 elveszett egészséges évet jelent száz lakosra vetítve Magyarországon, ami több mint kétszerese az EU átlagának, és magasabb, mint a kínai vagy indiai értékek.
Amint megjelennek a téli riasztó adatok, újra téma lesz a szmogriadó szigorítása, pedig ahogy Váradiné Naszályi Márta párbeszédes képviselőtársam fogalmazott „nemcsak a szabályokon, hanem a légszennyezést okozó gyakorlaton is haladéktalanul változtatni kell a lakosság egészsége érdekében. Ha már itt van a szmog, akkor ugyanis nincs mit tenni, csak várni lehet, hogy elmúljon. Nem lehet előle elbújni, beszivárog a lakásba, iskolába, munkahelyre, kórházba, mindenhová és beteggé tesz.”
A
Völgyesi Krisztián képviselőtársam összefoglalta a Koncepció kiemelt céljait az elkövetkező 5 évre:


Orbán Viktor azt mondta Kötcsén, hogy a kórházak állapota rendben van.



A nyáron azonban több panaszt is kaptunk:
A további fejlesztések ugyanis leálltak, és a mostani gyors és megállíthatatlan folyamatokra nincs válasza az Önkormányzatnak. Pedig szükséges újra gondolni a lakótelep közlekedését és átfogó terveket készíteni egy új szabályozáshoz. Egyszerre kell ugyanis megoldani a parkolási gondokat és közparkjaink, zöldfelületeink védelmét. Egyszerre kell csillapítani a forgalmat és biztosítani a kijutást a területről.
Somodi Klára











fotó: merce.hu
A wikipédia szerint Anonymus, vagy Bele Regis Notarius, az egyik magyar király jegyzője és krónikása (feltehetően III. Béláé, de minthogy pontos születési évét nem ismerjük, nem lehetünk bizonyosak benne). Keveset tudunk róla; latinizált nevének kezdőbetűje mindenesetre P-vel kezdődik, mert magát csak „P. mester”-ként jelölte. Anonymus a magyar honfoglalás történetének legrészletesebb megírója, valamint tőle tudjuk a törzsfők neveit – de azokat a történészek nem tartják hitelesnek. Művének, a Gesta Hungarorumnak egyetlen, 13. századi példánya az Országos Széchényi Könyvtárban található.
Aki itt nem áll le, az megtalálhatja
De akkor miért csak egyetlen vagyonnyilatkozat van fent? A megoldás egyszerű: csak az érintett hozzájárulásával kerülhet fel, tehát négyük közül nyilván csak egyikük engedélyezte azt.