Szóljunk bele, hogy mi legyen a letarolt véderdőnk helyén!

A Gubacsi lakótelepet és a Mediterrán lakóparkot sújtó légszennyezés ellen létrehozott véderdősávot Szabados Ákos polgármester az elmúlt években sziszifuszi munkával átsoroltatta, majd letaroltatta.

Nehéz szülés volt (a főváros többször is viszadobta), de végül sikerült, így a zöldfelület letarolása után ma már gazdasági területként történő hasznosítását tervezheti a beruházó.

A mostani javaslat már csupán egy kisebb telekrészlet átsorolását tartalmazza úgy, hogy a beruházó cserében fasort ültet a soroksári kertek irányában.

A beruházó által készített települési tanulmányterv komoly előrelépés, hogy a ma már csak papíron zöldfelületként nyilvántartott terület helyett végre fasort ültetnek. A fontos gesztus mellett azonban hátránya továbbra is az, hogy nem a Dél-pesti szennyvíztisztító bűzszennyezését csökkenti a javasolt helyszín, ezért érdemes lenne megfontolni, hogy az adott telkek északi oldalán is legyen fasor kialakítva, mind a Közműhelytelep utca 26-30 közötti sávban, mind a KÉSZ módosítással érintett telek szélén.

A KÉSZ módosítás anyaga, a Telepítési tanulmányterv  itt érhető el. Az egyeztetési anyaggal kapcsolatban észrevételt, véleményt a február 26-ig lehet az alábbi módon tenni:

  • papír alapon a Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal, Főépítészi Iroda – 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. címre,
  • elektronikusan a foepitesz@pesterzsebet.hu email címre megküldve.

Aki szeretne a javaslatban foglaltaknál több fát a területen, vagy más ötlete, véleménye van, az tegye meg!

Requiem egy véderdőért

A kiirtott erdők helyén mindig szemétkupacok nőnek.

Nőnapon sétáltunk a kerület határán található kertészetbe virágért a fiúkkal. Az utolsó vasárnap, amikor könnyedén megtehettük, kihasználtuk.Tavasz, napsütés, zöldülő rét, sitt és szemét fogadott minket útközben.

Bár azóta sem értem, hogy vasárnaponként miért nem vehetek ezentúl virágot a feleségemnek,  a fiaim pedig miként fogják tudomásul venni, hogy anyák napján idén elmarad a kerékpártúrával összekötött virágbeszerzés. A fiúk reggelit készítenek, kávét főznek majd elmennek virágért, egy kis kirándulás, tavasz. Az édesanya pedig pihen, készül az ünnepre ami róla szól, izgul is, talán pityereg is, ritka órák az ilyenek. Kár hogy Semjént ez zavarta, a családon belüli erőszak persze nem zavarja, vakkomondor OK, virág nem. A KDNP nevű álkeresztény pártszerűségnek nem a hagyománytisztelet és az erkölcs az erőssége, a családellenesség az összetartó erő. Nos, ez most sikeres projekt volt a részükről, az egyszer biztos.

2013 nyarán tarolták le a véderdő maradékát, majd júliusban ezt legalizálta is a testület. Módosította a rendezési terveket, papíron is megszüntette a véderdőt, a fejlesztések azonban nem kezdődtek meg. Sittel, szeméttel teli csupasz területek, sötétedés után acsargó harci kutyák, ha melegszik az idő, pedig jön megállíthatatlanul a bűz a szennyvíztisztító felől.

Két éve írtam: bár a pénznek nincs szaga, kerületi lakosként felháborít hogy a Duna-parton élők lesznek kénytelenek a szennyvíztisztító bűzét szagolni, csak azért hogy a parlagfű koalíció által támogatott vállalkozók szabadon építkezhessenek a kerületben, a környezetvédelem és légszennyezés pedig ilyen esetekben nem akadály.

Most az is bebizonyosodott, hogy a kiirtott erdők helyén mindig szemétkupacok nőnek.

Véderdőben jártak, le kellett hát tarolni

tarvágás 2.jpgVéderdőben jártak,

fát és bokrot láttak,

le akarták tarolni.

Át szabad-e sorolni?

tarvágás 4.jpgNyár elején letarolták a véderdő maradékát, most ezt legalizálta ismételten a testület.

Ketten mondtunk nemet: ingatlan ügyekben ugyanis mindig összezár az MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció – most is beazonosíthatóak a beruházók és azok kapcsolatrendszere, a jól ismert 70:30 – , most is ez történt.

Már többször foglalkoztam a szennyvíztisztítótól északra eső véderdő ügyével, tavaly a testület többsége támogatta, hogy a beruházók elkészítsék a terület átsorolásához szükséges terveket. Akkor a főépítész megígérte időben tájékoztatja az itt élőket és az eljárás során folyamatosan tájékoztatja a fejleményekről a képviselőket.

A főépítész el, a homály pedig maradt. Így eshetett meg hogy bár a tervezett beruházásokról még mindig nem lehet tudni semmit, ennek ellenére a testület többsége átengedte a második lépcsőn is terveket. A képviselőtestület MSZP-FIDESZ koalíciója támogatta a véderdő átsorolását kereskedelmi-szolgáltató gazdasági övezetté.

Logikus: a Mediterrán-stadion mellé kell egy bevásárló központ is. Ha már neki álltak tönkre tenni a Duna-parti lakóövezeteket akkor kár lenne félúton megállni.

Részlet a javaslat vitájának jegyzőkönyvéből:

Mach Péter: Elmondja, hogy a területen – sajnos mára már csak papíron – egy véderdő volt. Még múlt hónapban is voltak fák. Most már nincsenek, letarolták azokat. A Mediterrán lakóparkban és a Gubacsi lakótelepen ingatlant vásárlók úgy gondolták, hogy ez a véderdő védi meg a bűztől a lakótelepet. Ezért és a környezetvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyása miatt nem támogatja a határozati javaslat elfogadását.

Bár a pénznek nincs szaga, kerületi lakosként felháborít hogy a Duna-parton élők lesznek kénytelenek a szennyvíztisztító bűzét szagolni, csak azért hogy az MSZP-FIDESZ koalíció által támogatott vállalkozók szabadon építkezhessenek a kerületben, a környezetvédelem és légszennyezés pedig ilyen esetekben nem akadály.

tarvágás 3.jpg

10-javaslat_a_helsinki_u_melleti_es_kapitanypuszta_melleti_terulet_egy_reszenek_teruletfejlesz_modositasara-melll_Page_01.jpg

194/2013. (VII. 11.) Ök. sz. határozat

a Képviselő-testület

1./ úgy dönt, hogy a 182/2012.(IX.13.) Ök. sz. határozat szerint elkészített tanulmánytervek alapján támogatja a Fővárosi Településszerkezeti terv módosításának kezdeményezését a Fővárosi Önkormányzatnál annak érdekében, hogy

a.) a Közműhely utca – Helsinki út – Meddőhányó utca – kerületi közigazgatási határ által határolt területen az erdő területfelhasználás egy része (a 170187/87 hrsz. és a 170187/88, 170187/35, 170187/46 hrsz-ek egy része) kereskedelmi-szolgáltató gazdasági területre és intézményi területre (170187/35 hrsz. egy része) módosuljon az 1. melléklet szerint,

b.) a Kapitánypuszta területén a kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület (182659 hrsz.) és az erdő területfelhasználás egy része (a 182658, 1826657, 182656 hrsz-ek egy része) intézményterületre módosuljon a 2. sz. melléklet szerint,

c.) az a) és b) pontban újonnan beépítésre szánt területekkel kapcsolatosan – az Étv. 7.§ (3) bekezdés b) pontjának való megfelelés érdekében – a biológiai aktivitásérték szinten tartásához a 3. sz. mellékletben lehatárolt területek nagy bevásárlóközpontok és nagykiterjedésű kereskedelmi célú különleges területfelhasználásból (a 195025/10 hrsz. egy része) és zöldterület területfelhasználásból (a 195020/4, 182098/91, 195042/18-23, 195042/ 25 egy része, 195042/33-34, 195042/35 egy része, 195053/4-6, 195053/15-22, 195053/25-34, 195053/35 és /36 egy része, 195053/41, 195053/42 egy része, 195053/43, 195053/44 egy része, 195053/45-55, 195053/61-62, 195053/65-66, 195053/67 egy része, 195044/5 egy része, 195041/1 hrsz-ek ) erdő terület-felhasználásra módosuljanak.