Jódos-Sós Gyógyfürdő: 50% kedvezmény a pesterzsébeti nyugdíjasoknak

Féláron fürödhetnek idén is a pesterzsébeti nyugdíjasok – de csak kedden és szerdán!

Jó hírrel kezdődik az év a helyi nyugdíjasoknak: 2026-ban is él a Pesterzsébet Önkormányzata és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közötti együttműködés, amelynek köszönhetően féláron válthatnak belépőt a Jódos–Sós Gyógyfürdő és Strandfürdőbe.

A kedvezmény nem csak a 65 év felettieknek jár, hanem minden pesterzsébeti nyugdíjasnak, január 1. és december 16. között. A kedvezményes jegy ára 2 000 forint (a 4 000 helyett), nyáron pedig a napágybérlés is csak 800 forintba kerül (1 600 helyett).

Fontos apróságok: a fürdőbelépő csak kedden és szerdán, 8 és 19 óra között használható, és az akció hétvégén nem érvényes. A kedvezmény az alapzónás szolgáltatásokra vonatkozik, a szaunavilágra nem.

A fürdőbelépéshez szükség van egy fürdőkuponra, amit a Polgármesteri Hivatal földszint 17-es irodájában lehet átvenni január 5-től, ügyfélfogadási időben. A fürdőkupon átvételéhez be kell mutatni egy érvényes lakcímkártyát, továbbá a nyugdíjas igazolványt. A kupon öt alkalommal használható fel, és csak az veheti igénybe, aki személyesen átvette – ezt a fürdő is ellenőrzi!

Ha van tapasztalatotok a kedvezménnyel, írjátok meg kommentben.

Pesterzsébeten épült az új Várkert bazár!

Patyomkin herceg tegnap ismét Pesterzsébeten járt. Öt éve már járt nálunk Grigorij Alekszandrovics Potyemkin herceg, akkor óvodát avatott. Tegnap újra eljött közénk és megnyitotta a vendégek előtt a főváros egyik legnagyobb dél-pesti beruházását, a Pesterzsébeti Jódos-sós fürdőt.

Pesterzsébeti lokálpatrióta képviselőként az elmúlt évek egyik legfontosabb fejlesztésének tartom a fürdőberuházást, így régóta várom, hogy elkészüljön, régi álmunk teljesül ezzel.

Csak sajnos nem most, ugyanis a mostani állapot méltatlan Pesterzsébethez, méltatlan Budapesthez. 

A Soroksári-Duna bal partján 1932-ben fúrtak kutat, melynek során Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak. Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert. A létesítmény két saját, fúrt kúttal rendelkezett, az egyikből 43 fokos termálvíz, a másikból 15 fokos ásványvíz tört föl. Utóbbit fogyasztás céljából palackozva árusították is, a fürdőzéshez pedig két, Truman mozdonyról származó kazán segítségével melegítették fel. A török jellegű fürdőt 1936-ban építették, s 2005-ben zárt be.

Régi olvasóim emlékezhetnek rá, már többször foglalkoztam a fürdő felújításával. Tavasszal ugyanis immár harmadszor ígérte az éppen aktuális fideszes képviselő-jelölt kampányüzenetként, hogy újranyitja a fürdőt. Négyévente sajnos választási ígéretként mindig előkerült a felújítása, majd a választások után lekerült a napirendről, most azonban valóban megindult a fejlesztés.

Utoljára februárban foglalkoztam a fürdő beruházásával amikor a beruházó úgy készült fel a szokatlanul hideg, február végi időjárásra, hogy 2 méteres sitt, építési törmelékhalom alá temette a Duna-parti fákat. 

A megnyitással egyidőben azonban tegnap este megbénult a Duna-part közlekedése is és az alsó Vízisport utca járhatatlanná vált az összevissza parkoló autók és a megnövekedett forgalom miatt. Folyamatos dudaszó, káromkodva 100 métereket tolató autók zaja zavarhatta a békés fürdőzőket és az itt lakókat egyaránt.

Ennek próbáltam utánajárni és megkeresni az ígéret szerinti 100 férőhelyes parkolót (az ötödik képet arról fotóztam) és a barbár módon kivágott fák pótlását, de sajnos nem jártam sikerrel, nyoma sincs ezeknek. 

A FIDESZ tavaszi legnagyobb és egyetlen komolyan vehető kampányígérete az volt, hogy a fürdő idén átadásra kerül, jövő tavasszal, nyár elején pedig a mellette épülő strand is megnyit. Ezt az idei átadást azóta is havi rendszerességgel megismételték.

Tarlós István úgy látszik betartja amit ígér csak sok jó nem sül ki belőle: ugyanis valóban átadták, igaz csak próbaüzemként fogadják a vendégeket egy építési terület közepén, a tetőn közben dolgoznak, a fejük fölött daru dolgozik, se parkoló, sem gyalogos közlekedésre alkalmas megtisztított normális járda nincs és a zöldfelület helyreállítása, és a parkolók kialakítása is elmaradt.

A mostani Patyomkin-átadás méltatlan Pesterzsébethez, méltatlan Budapesthez!

Ráadásul nem elég, hogy a vendégek nehézkesen tudják megközelíteni a fürdőt és minősítehetetlen környezet fogadja őket, de az itt élők lakókörnyezetét is veszélyezteti, hogy így adták át az intézményt.

Tavaly mutatták be a képviselőtestület ülésén a fürdő látványterveit, beruházási ütemterveit. Akkor azt a tájékoztatást kaptuk az adott tervek komoly beépítésnövekedést jelentenének, amely nem felel meg az adott terület szabályozásának, s nem érdeke a kerületnek a terület átsorolása. A parkolási gondokra sem sikerült akkor megoldást találniuk. A felmerült kérdésre: miként lesz megközelíthető autóval a fürdő, hiszen a régi lejáró már most is túlzsúfolt szintén nem érkezett megnyugtató válasz.

Akkor azt az ígéretet kaptam megismerhetjük a végleges terveket és az elkészült hatástanulmányokat is és választ kaphatunk a felmerült kérdésekre.

Mivel a Pesterzsébeti Önkormányzat végül nem ad(hat)ta ki a beruházáshoz kapcsolódó engedélyeket és műszaki terveket, a felmerült kérdésekre pedig nem tudott érdemi válaszokat adni, így az átadás utáni állapotokat látva a héten Váradiné Naszályi Márta Párbeszédes fővárosi képviselőtársammal folytatjuk az információgyűjtést.

Ismételten megpróbálunk válaszokat kapni a felmerült kérdésekre (parkolás, beépítettség, közlekedési problémák), azzal együtt, hogy pontosan hány fát vágtak ki a fürdő területén, mi lesz a szeméttel és sittel betemetett fák sorsa és miként kívánják pótolni a kivágottakat. A beruházás várható költségvetése már nettó 3,1 milliárd forint körül jár a kezdeti 2 után, mennyi lesz a vége? S mikor készül el és adják át valójában a fürdőt?

Pesterzsébet ugyanis többet érdemel üres ígéreteknél:

  • eredeti állapotában szeretnénk visszakapni a Duna-partunkat,
  • rendezett zöldfelületeket, elégséges mennyiségű parkolót, biztonságos gyalogos forgalmat biztosító járdákat akarunk! 

A fürdőben decemberben 17-től 4 medence üzemel: két termálvizes medence, egy jódos-sós medence és egy súlyfürdő. A szaunavilágban egy finn szauna, egy kombinált, sós infraszauna és egy gőzkamra várja a vendégeket.

 

Hőfok

Mélység

Vízfelszín

Oktogon gyógymedence

36 oC

1 m

24,5 m2

Gyógymedence

38-40 oC

1 m

14,4 m2

Sós-jódos gyógymedence

36-38 oC

1 m

4 m2

Wellness medence

34-35 oC

1,5-2 m

9 m2

Cím: XX. kerület, Vízisport u. 2.
Nyitva tartás: minden nap 9-19 óra között

Ünnepi nyitva tartás:
december 24.: 9-14 óra
december 25.: ZÁRVA
december 26-30.: 9-19 óra
december 31.: 9-16 óra
január 1.: 10-19 óra

Árak:
Felnőtt napi belépőjegy: 1.900 Ft (hétköznap és hétvégén egyaránt)
Nyugdíjas napi belépőjegy: 1.500 Ft (hétköznap és hétvégén egyaránt)

Mentsük meg a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdőt!

Nem hagytuk teljesen tönkremenni a fürdő épületét: kérésünkre a fenntartó megjavította a tetőt. Ez ugyan csak az első lépés, de nem állunk meg: szeretnénk ha néhány éven belül újra megnyílhatná kapuit a gyógyulni vágyók előtt ez ez egyedülálló, patinás gyógyfürdő.

jodos_sos.pngFotó: Fölkel Károly

A februári testületi ülésen kértem Szabados Ákos polgármester úr segítségét: a Pesterzsébet! Itt lakunk FB csoportban jelezték felém, hogy a Jódos-Sós Fürdő tetejét letépte a vihar, de pótlását-javítását a fenntartó nem kezdte meg.

Polgármester úr vállalta, hogy képviseli az ügyet, levelet írtunk tehát Szőke Lászlónak, a Gyógyfürdő Zrt. vezetőjének. A fürdő tetőszerkezetének jelentős része ugyanis eltűnt, így nem biztosított a fürdő állagmegóvása. Bár ígéret szerint 2 éven belül 1,5 Md forintos fővárosi beruházásként megújul a fürdő, addig sem szabadna hagyni teljesen tönkremenni.

Kérésünk nyitott fülekre talált: bár lassú munkához idő kell, de 8 hónappal a nyári vihar után kérésünkre végre megjavították a Jódos-, Sós Gyógyfürdő tetőszerkezetét.

Az első lépést megtettük azért, hogy megmenthessük a kerületnek ezt a régi, patinás épületét.

A Duna-parton élők aktív képviselőjeként ez ügyben együttműködési készségemet fejezem ki mindenkivel, remélem kormánypárti képviselőtársaim is támogatják még mindig a projektet, mert a Duna-part fejlesztése közös ügyünk. 

A tavalyelőtti ígéret alapján 2018 áprilisában kezdődhet a pesterzsébeti jódos-sós fürdő felújítása és bővítése, legalábbis a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat fejlesztési elképzelései szerint. A rekonstrukciót követően – medencék felújítása, új medencék építése, épületek teljes körű átépítése, új szolgáltató blokkok létesítése – egy egész évben üzemelő fürdő komplexum üzemeltetése valósulna meg Pesterzsébeten. 

Erzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő hosszú ideje nem szolgálja már az egészségünket: a strand 2001-ben, a gyógyfürdő 2005-ben zárta be kapuit. A pesterzsébeti jódos-sós, eredetileg gyógyfürdő stranddal, a hely különlegessége az, hogy ez Budapest egyetlen olyan gyógyfürdője, melynek gyógyvize a jódos, brómos vizek csoportjába tartozik.

Részlet a testületi ülés jegyzőkönyvéből:

 

Mach Péter: … A Jódos-, Sós Gyógyfürdő teteje olyan állapotban van, amely szerint láthatóvá vált, hogy ennek az épületnek hamarosan vége ha nem teszünk valamit. Tudja, hogy nem a kerület hatásköre ez az ügy, de kéri, hogy írjanak egy levelet annak érdekében, hogy a fürdő tulajdonosa nézze meg az épületet, vizsgálja meg milyen állapotban van, s tegye meg a szükséges lépeseket amivel biztosítani tudja az állagmegóvást Jelenleg úgy néz ki, hogy ez bontandó épületté válik, ha a tető legalább részben nem lesz pótolva.

 

Szabados Ákos: A Jódos-, Sós Gyógyfürdővel kapcsolatos felvetés kapcsán kéri, hogy Mach Péter, mint képviselő írjon egy levelet számára azért, hogy azt is mellékeljék Szőke úr felé írandó levél mellé. Mint polgármester megírja a levelet, de támasszák alá egy képviselői levéllel is.