Nem lesz stadion!!!

Pesterzsébet nem kér a Tarsoly Csabákból!

valaszt_2_1_1.pngEgy három éve húzódó történetet zárt le ma Pesterzsébet képviselő-testülete, határozatban rögzítette nem épít a a kerület legfontosabb természeti értékének tartott Duna-partra stadiont. Hosszú, néha reménytelennek tűnő küzdelem végéhez érkeztünk, a Mediterrán-lakóparkban és a Gubacsi lakótelepen élő szülőkkel és lokálpatrióta polgárokkal közösen megállítottuk a stadionépítést.

Határozat

A Képviselő-testület kinyilvánítja, hogy nem kíván a Zodony utcai sporttelepen futballstadiont építeni.

A Zodony utcai élőfüves nagypályát csak utánpótlás képzés és bajnokság, illetve tömegsport számára kívánja hasznosítani.

2012-ben Dr. Vas Imre alpolgármester javaslatára, az akkori fideszes többségű képviselő-testület 27 millió Ft + ÁFA összegű kötelezettségvállalásról döntött egy új futball stadion építésének tervezési költségeire.

Akkor egyedüliként álltam ki a testületben azért, hogy stadion helyett tömegsport- és rekreációs funkciók kellenek a Duna-partra. Az itt élők azonban velem értettek egyet és elutasították a stadion terveket, egy akkori 1000 fős felmérés szerint a megkérdezettek 75%-a ellenezte a beruházást.stdionos_1.jpg

2013 tavaszán ennek ellenére Pesterzsébet képviselő-testülete megszavazta, hogy a Zodony utcában, egy NB II-es követelményeknek megfelelő labdarúgópálya épüljön: egy 2500 néző befogadására alkalmas centerpálya, hozzá tartozó székház, valamint öltözőrendszerek, sportcsarnok.

Magyarország miniszterelnökének nem a sziklamászás, hanem a foci a hobbija, így nem hegyet, hanem futball stadiont akart építeni Földesi Gyula fideszes képviselő és frakciója egy zöldövezeti lakópark mellé a Duna-parti csónakházak közelébe. Akkor minden adott is volt ahhoz, hogy Felcsútnak méltó versenytársa akadjon, s futball nagyhatalommá váljon a Mediterrán-lakópark.

Három éve a testületi vitán elhangzottak szerint a beruházás legfontosabb indoka (az ingatlanmutyi – a régi ESMTK stadion ingatlanjának értékesítése mellett) az volt, hogy a kormány ma csak ezeket a sportberuházásokat támogatja. Földesi Gyula azonban korán ivott a medve bőrére: érthetetlen módon képtelen volt forrásokat találni a városvezetés a beruházáshoz. A lakossági tiltakozás is egyre nőtt, az országos média is felkapta az ügyet. Így miközben Orbán Viktor minden ismerőse, üzletfele, kollégium- párttársa stadiont építhetett, a pesterzsébeti fidesz hoppon maradt.

A választások után gőzerővel folyik tovább a stadionépítés, sőt miután nem fér több stadion az országba, épít a kormány Romániában is.

996956_172812149587178_846218338_n.jpgPesterzsébet képviselő-testülete azonban ma úgy döntött, nem enged a szirének csábításának, nem épít stadiont.

Ha már nem épül tehát stadion egy csendes Duna-parti lakótelep mellett,  akkor találjuk ki együtt milyen legyen Pesterzsébet rekreációs övezete. Találjuk ki hol legyenek futópályák, fittparkok, kerékpárút, közösségi tereink!

Áprilisban Szabados Ákos polgármester úr elfogadta a javaslatomat és jövőre megkezdhetjük a futópályák tervezését a kerületben. Akkor javaslatomra úgy döntött a testület, hogy a kerületben élőkkel a helyi tömegsport egyesületekkel futókörökkel és a futótársadalommal együttműködve futópályák kialakítását kezdi meg 2016-tól. (Külön köszönet Somodi Klarissza bizottsági elnök asszonynak és Völgyesi Krisztián képviselőtársamnak, akik a sport bizottság ülésein képviselték az ügyet).

Első lépésként a Kulcsár lakótelep mellett épült fel egy fittpark gumiburkolatú futópályával. A további fejlesztések tervezéséhez pedig a lakosság véleményét becsatornázva lakossági fórumot tartunk és annak tapasztalatait leszűrve építünk további futópályákat. 


Stadion helyett svédasztal

Pesterzsébeten csak részben értették meg az Együtt-PM javaslatát, hogy a stadionépítésekre szánt pénzek egy részét a gyermekéhezés felszámolására fordítsák. A svédasztalokig jutottak.

Ennek ellenére, bár részben a hiányzó forrásoknak is köszönhető, megbukott a fideszes városvezetés sport-koncepciója. Ahogy Szabados Ákos polgármester fogalmazott: „az élet hozta meg azt a változást, hogy azok a források, amik erre a célra elviekben felhasználhatóak lettek volna, nem biztosítottak. Így a koncepcióban váltani kellett, s ez nem egy rossz irányú váltás. Minőségileg nem fog a labdarúgás hátrányt szenvedni.”

Magyarul Szabados Ákos júniusi testületi ülésen elhangzott ígérete szerint nem épül meg a Mediterrán-stadion az eredeti tervek szerint.

Tavaly tavasszal írtam:

Felcsútnak méltó versenytársa akadt, futball nagyhatalommá válik a Mediterrán-lakópark. Szabadtéri koncertek, majálisok, focimeccsek várnak a csendes, Duna-parti zöldövezetbe költöző kisgyermekes szülőkre.Tavaly novemberben írtam utoljára a fejleményekről, akkor a megkérdezett 973 lakó háromnegyede ellenezte a beruházást. Ez a döntést meghozó MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció tagjait láthatólag nem befolyásolta, s az építészek, tájépítészek véleménye sem.

Akkor tettem fel a kérdést:

Vajon épülhet-e a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a lakók ellenkezése, és ellenállása, az elfogadott Duna-parti fejlesztési terveknek ellentmondó stadion egy zöldövezeti lakótelep és a főváros egyik utolsó természetes partszakaszának közvetlen környezetében?

S azóta megszületett a válasz: Nem, nem épülhet, mindent a fideszes városvezetés sem tehet meg.

A módosított, kevésbé grandiózus koncepció alapján megvalósult fejlesztések első szakasza fejeződött be a héten. Két műfüves sportpályát adtak át az ESMTK sportolóinak. Ez újra megnyitotta az esélyt, hogy a stadion helyett futópályákat és ingyenes sportolási lehetőséget biztosítsunk a pesterzsébeti gyermekeknek a Duna-parton.

Októberben erről is döntünk:

Arról, hogy ne csak a kiválasztottak sportolhassanak, hanem mindenkinek biztosítsunk lehetőséget. A professzionális sport mellett igenis fontos a tömegsport támogatása is, lehetőséget kell nyújtani a kerületben élőknek, gyermekeknek, diákoknak és felnőtteknek egyaránt az egészséges életmódra, az ingyenes sportolásra.

A fideszes városvezetés leváltása ugyanis lehetőséget nyújt arra, hogy a pesterzsébeti gyerekek és sportolók érdekében valódi kapcsolat alakulhasson ki az ESMTK elnöke és a kerület polgárai között, hiszen közös a célunk: Pesterzsébet lakói egészségesen és harmóniában élhessenek!

Az év elején összefogtak a Duna-partért tevékenykedő képviselők, támogatták a javaslataimat és nem engedték, hogy a tervezett Mediterrán-stadion miatt újratelepítés nélkül kiirtsák az összes fát a Zodony utcai sporttelep  és a mellette lévő lakópark környékén. A faültetések nagyobbik része be is fejeződött.

Októberben pedig megnyitjuk a sportpályákat az itt élők részére, növeljük a tömegsport támogatását a kerületben.