Ne csak őrizd, gyűlöld!

Ne csak őrizd, gyűlöld! Talán ez az AVO jelmondat jellemzi legpontosabban a kormány ’56-os emlékezetpolitikáját. 2006 után, ’16-ban sem voltunk képesek ’56-ot nemzeti ügyként kezelni, történelemhamisítások, forradalmárok kiretusálása, “halszagú Magyarország” dal, fénykép-hamisítási ügyek. Kordonok és rendőrök gyűrűjében, egyre csökkenő létszámú, őt ünneplő szimpatizánsai és őt kifütyülő ellenzéki aktivisták körében „ünneplő” miniszterelnök az egyik oldalon és 2006 őszének „hőse” a másik oldalon.

Gyűlölet és gyűlöletkeltés.

De vajon hogyan ünnepeltünk Pesterzsébeten?

Fotók: pesterzsebet.hu

Pesterzsébetre két okból is gyakran hivatkoznak az ’56-tal foglalkozó történészek: a legtovább, november 11-ig Pesterzsébeten tartottak ki a szabadságharcosok, amíg a túlerő meg nem szállta ezt a városrészt is. S persze a november 4-i juta-dombi harcok miatt, amelyre a forradalom győztes csatájaként emlékezünk mind a mai napig. A megemlékezéseink ennek köszönhetően sokszínűek voltak, váltófutással, iskolás vetélkedőkkel, emléktábla avatással a Róka rádió épületénél, zászlófelvonással, fáklyás felvonulással, kitüntetések átadásával, koszorúzásokkal, emlékműsorokkal és számos egyéb programmal.

Idén a kerületi FIDESZ-t azonban ez sem hatotta meg, nem vett részt a kerületi díszünnepségen és koszorúzáson, sértődés, tiszteletlenség ’56 hősei iránt. Földesi Gyula FIDESZ OEVK elnök nem először próbál nemzeti ünnepeinkbe tiporni, néhány éve székely barátainkkal nem akartak közösen fát ültetni, a pesterzsébeti FIDESZ frakció követve a párt ’90-es cselekedetét, (amikor demonstratíve kivonult a Parlamentből a Trianon megemlékezéssel kapcsolatos egyet nem értése miatt) nem akart közösen emlékezni a Nemzeti Összetartozás Napján, akkor azonban még meggondolta magát, most azonban nem. ’56 hatvanéves évfordulójának kerületi megemlékezésétől távol maradtak, nem ünnepeltek együtt ’56 hőseivel, áldozatainak leszármazottaival, az emlékező iskolásokkal és óvodásokkal, tanárokkal és lokálpatrióta közösségünk tagjaival.

Pedig Pesterzsébet és 1956 emléke ennél többet érdemel! Akár csendes, akár indulattól izzó legyen, de a forradalomhoz méltó gondolatokat és tetteket. ’56 ugyanis nem a bezárkózásról, a széthúzásról, a gyűlöletpolitika folytatásáról szól, hanem bátor és kérlelhetetlen kiállásról egy elnyomó rendszerrel szemben és a szembenézésről. Arról, hogy számot kell vetnünk azzal, hogy mi az, ami béklyóz, ami kalodába zár és mi az, amit végképp magunk mögött kell hagynunk. Magunk mögött kell hagyni a közönyt és az apátiát, mert nem engedhetjük, hogy Magyarországon gyermekek éhesen feküdjenek le, hogy tízezreknek ne legyen hajlék a fejük fölött, hogy százezrek meneküljenek el az országból, hogy milliók éljenek úgy, hogy még esélyük sincsen arra, hogy egyről a kettőre jussanak.

1956 számos új hőst hozott, akik ’a mai napig tanítanak minket. Tanítanak arra, hogy vegyük kezünkbe a sorsunkat. Tanítanak arra, hogy álljunk ki a szabadságunkért. Tanítanak arra, hogy ne tűrjük a zsarnokságot, akármilyen álruhát is öltsön! Tanítanak arra, hogy sohasem szabad feladni, mert csatát veszíthetünk ugyan, de a szabadság, a függetlenség és a szolidaritás végül igenis győzni fog. Tanítanak arra, hogy a Párbeszéd tagjaként az év minden napján kérlelhetetlenül és bátran kiálljunk, dolgozzunk azért, hogy egy szabad és igazságos társadalomban élhessünk, ahol nincsenek szélsőséges egyenlőtlenségek, ahol a dolgozók nem létminimum alatti béreket kapnak, ahol a munkaidő csökkentésével javul az életminőség, ahol lakást kapnak a rászorulók, ahol működnek a szakszervezetek s ahol mindenki feltétel nélkül a létbiztonsághoz szükséghez alapjövedelemhez jut. Ahol mindenki számít!