A cenzúra vasökle lecsap

Pesterzsébet egyetlen képviselője lettem, aki Karácsony közeledtével újévi üzenetét és helyzetértékelését nem oszthatja meg a pesterzsébetiekkel.

Fürkésző szemű főszerkesztő-asszonyságunk ugyanis elolvasva rövidke írásom úgy döntött az bizony nem jelenhet meg.

Eb ura fakó, újságírói etika nem császára, Julius Athina újságjában a „parlagfű-koalíció” és a 2012-es költségvetés bukása egy írásban nem jelenhet meg.

Lelke rajta, a felelősség pedig az őt megbízókon.

Második évemet gyűröm a testületben és meggyőződésem a Pesterzsébet Újságban történő változások, az hogy volt olyan lapszám melyben 8-9 kép is szerepelt a nemrég leköszönő Földesi Gyula alpolgármesterről nem a városvezetés megrendelésén múlik.

Az ilyen és hasonló eseteknek a narancsuralmi szervilizmus, a kontraszelekció, szakértelem hiánya, a frusztráción és irigységen alapuló döntések sorozata az oka.

A vazallusok megpróbálják hűbéruruk kívánságait kitalálni és túlteljesíteni.

Amit a pesterzsébeti nyomdafesték nem bírt el:

A 2012-es büdzsé már az elfogadása előtt megbukott.  Azonnali és gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra, így például a háromkulcsos szja-rendszer bevezetésére van szükség. Ám a kormány várhatóan a fűnyíróelvű megszorítást választja a költségvetés újratervezésekor. Pesterzsébetre is nehéz év vár: a várost irányító parlagfű-koalíció folytatja a kerületi intézményrendszer lebontását. A kerület 2012-es költségvetése súlyos megszorításokkal és a fejlesztések teljes leállításával járhat. Hiszem, hogy van alternatívája a megszorításokra építő, kapkodó városgazdálkodásnak. A kerület négyéves programjába bekerült a zöld fordulat koncepciója, csak meg kell valósítanunk. Én ezen fogok dolgozni jövőre is, benyújtjuk javaslatainkat, és bízunk az együttműködés erejében, mert tudjuk: lehet más Pesterzsébet is!

"Agyamban kopasz cenzor ül
Minden szavamra ezer fül
Valaki helyettem gondolkodik
Valaki helyettem távozik

Nem nyerhetek, nem veszthetek
Ha nem leszek, hát nem leszek
Szabadíts meg a gonosztól!
Szabadíts meg a gonosztól!

Bevettünk minden dumát
Viseljük a dögcédulát
Szavainkat elcseréltük
Morzsáinkat feléltük"


Megszűnik a Pince Ifjúsági Iroda

Döntött Pesterzsébet képviselő-testülete: nem támogatta a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság módosító javaslatait: megszűnik a Pince Ifjúsági Iroda, a Nagy Győri István utcai Központ bezárásáról pedig a költségvetés elfogadásakor jövő januárban vagy februárban dönt majd a testület, ez folyosói pletykák szerint annyit jelent, hogy a telet még a megszokott helyen töltheti a nyugdíjas klub és várhatóan tavasszal szűnik meg központ ha nem talál forrásokat (főleg ha nem is keres) a városvezetés annak megmentésére.

 

 

Az eredeti előterjesztéssel kapcsolatban három pontról vitatkoztak a képviselők:

– Az adomány raktár bezárását néhányan csak akkor támogattuk volna ha a hivatal előkészíti az új helyszínt, annak kialakításának költségvetését elkészíti és értékesíteni vagy egyéb célokra tudja használni az épületet.

– A Nagy Győri István utcai Központ bezárása, erről jóval rövidebb vita zajlott ugyanis a többségi frakció bejelentette, hogy nem támogatja idén, hanem jövőre év elején szeretné újra napirendre vetetni.

– A Pince Ifjúsági Iroda bezárásáról. A vita során a polgármester és a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökasszonya (mára a kerület alpolgámestere) határozottan kiállt a Pince bezárása mellett. A FIDESZ-frakció 5 perc szünetet kért és megtárgyalta azon módosító indítványomat, hogy a Pincéről is a Nagy Győri Központtal kapcsolatos döntéssel egyidőben határozzon a testület (több pályázat elbírálása történhet meg addig, amely a Pince megmentését jelenthette volna), a többségi frakció azonban ezügyben Juhász Lajosné konzekvens álláspontját támogatta a végén: lebontani az intézményrendszert gyorsan és határozottan. 

Az előzetes igértek ellenére a hivatal előterjesztése alapján a Demokratikus Koalíció-FIDESZ parlagfű-koalíciója megszavazta a Pince bezárását.

A bezárást támogatták:

  • Nemes László    Demokratikus Koalíció
  • Szabados Ákos    MSZP
  • Bánó Miklós    FIDESZ-KDNP
  • Fekete László    FIDESZ-KDNP
  • Juhász Lajosné    FIDESZ-KDNP
  • Kaiser György    FIDESZ-KDNP
  • Marton Sándorné    FIDESZ-KDNP
  • Pálfi László    FIDESZ-KDNP
  • Rostagni Attila    FIDESZ-KDNP
  • Dr. Vas Imre    FIDESZ-KDNP

Földesi Gyula a kerület lemondott alpolgármestere nem szavazott, mint a javaslatot novemberben nem támogató, a Pince megmaradását ígérő városvezető aprócska gesztusa kiegészült azzal is, hogy ő javasolta azt a frakciószünetet amit a döntés elhalasztásának megvitatására kértek ki.

A hetedik te magad légy!

Szent Mártonnal ellentétben a Mikulás még sem ajándékot hoz a fiataloknak idén Pesterzsébeten. Ismét benyújtotta a hivatal a szociális-ágazat átszervezéséről a javaslatot.
 
Szent Márton napján a felszólalásom után a polgármester visszavonta az eredeti javaslatot, hogy szakmailag kiérleltebb, pénzügyileg alátámasztott javaslatot nyújtson be a testületnek. A most benyújtott javaslat már tartalmazza azoknak a számításoknak, költségelemzéseknek egy részét amelyeket novemberben hiányoltam. Ez kétségkívül előnyére válik az előterjesztésnek, az előző testületi ülésen két lehetséges utat vázoltam fel:
  • alkot a kerület egy világos egészségügyi és szociális koncepciót az elkövetkező négy évre és a koncepció mentén rangsorolja a fejlesztéseket (adott esetben az ellenkező irányú lépéseket).
  • fiskális szemlélet alapján csak a költséghatékonyságot tekinti elsőrendű szempontnak.
A városvezetés döntött, a második utat választja, ezek után ha fiskális szemmel nézzük a változtatásokat a polgármester betartotta az ígéretét.
 
Fentiek tükrében mivel az egészségügyi és szociális szempontok háttérbe szorultak az anyagot ezek után a kerület Szociális és Egészségügyi Bizottsága komolyabb egyeztetés nélkül tárgyalásra alkalmasnak tartotta, a szakmai vitát nem is folytatta le a javaslatokról.
 
Egyetlen igazán nagy meglepetést okozó pontja van az előterjesztésnek:
 
a hatodik, ugyanis a novemberi bejegyzésemben leírtakkal ellentétben ismét szerepel a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetése a határozati javaslatok között.
 
Szerepeljenek itt tehát mementóként az alpolgármester és polgármester ígéretei újból a hatodik napirendi ponttal kapcsolatban:
 
Földesi Gyula: … Az elmúlt napokban tájékozódtak ebben a kérdésben és úgy látják, hogy nem lenne bölcs döntés összevonni a Máltai játszóteret és az ifjúsági irodát. Fentiek miatt javasolja, hogy maradjon a jövőben is a Ferenc utcában az ifjúsági iroda már csak azért is, mert ezek a fiatalok megszokták ezt a helyiséget. Ide járnak problémás gyermekek is, akik valamilyen függőségben szenvednek és helytelen lenne, ha kisgyermekes családokkal találkoznának ilyen állapotukban. Kialakult már ott egy jó rendszer, így javasolja, hogy az ifjúsági iroda maradjon a Ferenc utcában. Köszöni az elmúlt hetekben adott észrevételeket és konstruktivitást.
Szabados Ákos: A határozati javaslatsorból kerüljön ki az Ifjúsági Irodára vonatkozó javaslat, hiszen ebben a képviselők véleménye egységesnek tűnik. A képviselő-testületi ülésen elhangzott kéréseknek megfelelően a számokkal alátámasztott anyag kerüljön beterjesztésre. Az addig rendelkezésre álló időszak mind az átalakítás költöztetés költségeit, az értékbecslést és az ingatlan eladásával kapcsolatos műszaki állapotfelmérést is tartalmazhatja majd.
A napirendet az előterjesztő nevében visszavonja.
 
A hetedik te magad légy!
 
 
 
Breaking news: Pesterzsébet Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága december 1-én 15 órai kezdettel ülésezett.
Az ülésen napirenden szerepelt a szociális ágazat átalakításának napirendje is. A bizottság pedig a Szociális Bizottsággal ellentétben tárgyalta is az előterjesztést.
Az ülésen többen is szóvá tették, hogy a módosított előterjesztés ugyan néhány kimutatással bővült, de a novemberi testületi ülésen felmerülő kérdésekre még mindig nem nyújt elégséges választ. A Nagy Győri István utcai Központ megszüntetésével kapcsolatos pénzügyi és költségvetési kérdéseimre pedig hivatal képviselői a bizottsági ülésen sem tudtak kielégítő választ adni. Fentiekre való tekintettel a bizottság úgy döntött, hogy az előterjesztésnek a Nagy Győri István utcai Központ megszüntetését tartalmazó 1. és 2. pontját tárgyalásra alkalmatlannak tartja és annak előkészítésére egy kerek esztendőt ad a hivatalnak (magyarul nem támogatja 2012-ben a bezárását). Másrészről nem támogatja a Pince Ifjúsági Iroda bezárását sem, a további pontjait az előterjesztésnek tárgyalásra alkalmasnak tartja.

Az előterjesztés:

 

Vélemények a szociális-ágazat átalakításáról 2

 Újabb vélemény érkezett a napirenddel kapcsolatban, közzéteszem ezt is, amint a hivatal anyagait és véleményét is megkapom szintén ezt teszem. Várom a többségi és kisebbségi frakciók illetve Harsányi László képviselőtársam véleményét is az ügyben. Remélem azzal, hogy a beérkező véleményeket közzéteszem és ütköztetem, hozzásegítem képviselőtársaimat a bölcs döntéshez.

 
Tisztelt Képviselő-Testület!
 A mai napon tudomásunkra jutott, hogy a Nagy Győry István utcai Szociális Szolgáltató Központot meg akarják szüntetni és az ottani ellátottakat a meglévő klubokba kívánják elhelyezni.
Mi a Marót utcai Idősek Klubjának tagjai vagyunk. A mi klubunk már így is teljesen telített. A létszámemelés több problémát vetne fel: pl. higiéniai szempontból (mosdó, WC használat, a légtér szűkös volt), egészségügyileg, pszichésen, stb.)
A helyiségek kis mérete miatt a férőhelyek nem bővíthetőek. Az esetleges létszámnövekedés miatt az étkeztetés még többszöri turnusváltással sem megoldható. Az egészségi állapotunk miatt a pihenésre igen kevés lehetőség maradna. A területi szociális gondozók irodai elhelyezése sem lenne megoldott.
Kérjük, gondolkozzanak el, mielőtt meghozzák döntésüket: mi az életünk nagy részét az ország érdekében dolgoztuk le és most szükségünk van segítségre, a megérdemelt nyugodt pihenésre. Ezek a tervezett intézkedések ettől megfoszthatnak minket, ezért tiltakozunk ellene! Kérjük, hogy ne zárják be a Nagy Győry utcai Központot!!!
 
Budapest, 2011. november 24.
 
A Marót utcai Idősek Klubjának tagjai
 

 

Vélemények a szociális-ágazat átalakításáról

Elmúlt Szent Márton napja, a képviselők is visszaveszik köpenyüket. A december 8-i testületi ülésen újra napirendre kerül a kerület szociális intézményrendszerének átalakítása. Kevésbé politikusan fogalmazva leépítések, intézmény-összevonások, nyugdíjas klubok megszüntetése kerül napirendre.

Folyosói pletykák szerint az előterjesztés újra tartalmazni fogja a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetését is, de ezek nyilván fals információk hiszen a városvezetés a múlt hónapban ígéretet tett annak megtartására.

A Nagy Győri István utcai központ átköltöztetésével kapcsolatban az alábbi levelet kaptam, nyilván ez csak az esetleges változtatások egyik olvasata, de nem szabad elmenni mellette. Pesterzsébet képviselő-testületének morális kötelessége hogy biztosítsa – amíg lehetősége van rá – az itt élő időskorúak nyugodt és méltóságteljes élethez való jogát.

Várom mások véleményét is hogy bölcs és igazságos döntést hozhasson a testület decemberben.

 

A molnár-szigeti komp kulcsszerepben, avagy hogyan módosítsuk a választási körzeteket a fővárosban

 

Az új országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat alaposan átrendezi a választókörzetek határait.
 
A javaslat szerint az ogy. képviselők száma végül 199 lesz. Marad a vegyes rendszer (tehát egyéni és listás mandátumok is lesznek), igaz, a területi/megyei listák megszűnnek.
A választás a tervben egyfordulós, kérdés, hogy marad-e a Fidesz ennél. Egyéni választókerületek száma: 106, ebből Budapesten 18. Listás mandátumok száma 93. Így jóval aránytalanabb aránytalanabb lesz a rendszer.
A bejutási küszöb marad 5%. Összeszedendő ajánlószelvények oevk-ként: 1500 db, igaz, 27 OEVK-ban kell összeszedni, hogy lehessen országos listát állítani.
A kompenzáció megmarad, viszont a töredékszavazatok számításánál egy csavarra számíthatunk. Lesz lehetőség nemzetiségi mandátumokra kedvezményesen, de igazi esélye max. három, esetleg négy kisebbségnek lehet és amennyiben mandátumhoz jut (ez nemzetiségenként max. 1 fő lehet), akkor az csökkenti a többi pártnak kiosztható 93 mandátum számát.
Ahogy számítottunk rá, elég furcsán, meglepően, időnként "viccesen" szabták át a választókerületi határokat.
 
Szerintetek mennyire életszerű Soroksár Csepelhez "csatolása"?
 
A változás kulcsszerepet szán a Molnár-szigeti kompnak. A Csepelt és Soroksárt összekötő komp menetrendje:
 
 
 
A javaslat szerint Soroksár Csepellel, Pesterzsébet pedig Kispest egy részével alkot egy választókörzetet.
 

A mediáció szerepe az igazságszolgáltatási rendszerben

Hétfőn este elfogadta a parlament az LMP törvénymódosító javaslatát, amelynek köszönhetően a bűncselekmények áldozatai széles körben vehetik igénybe a közvetítői eljárást.  A mediáció számos előnnyel bír, ezért a párt szerint fontos, hogy minél hamarabb szerves részévé váljon az igazságszolgáltatási rendszernek.
 
Az októberi önkormányzati választásokon ez szerepelt a választási programunkban:

 
"Javasoljuk egy olyan szolgáltatás bevezetését, ami a mediáció technikáival segíti a konfliktusok békés megoldását és kiújulásuk megelőzését. A kerület foglalkoztasson mediátorokat! A mediáció az együttműködésen alapuló tárgyalásos konfliktuskezelés technikája, amelyet akkor használnak, amikor egy nyílt konfliktus szereplői már egyáltalán nem, vagy nem hatékonyan kommunikálnak egymással. Egy hajóban evezünk!"
 
Bár a kerületben a városvezetés egyelőre nem támogatja elképzeléseinket örömmel tapasztaltuk, hogy az Országgyűlés tagjainak többsége igen.
 
A mediáció bizonyítottan alkalmas arra, hogy jelentősen csökkentse az áldozatokat ért traumát, hiszen a bűncselekmények elszenvedői kibeszélhetik az őket ért megrázkódtatásokat, és az elkövető bocsánatkérése is megnyugvást hozhat. Sikeres prevenciós eszköz is, mivel az elkövetőkben erősíti a jóvátétel igényét és növeli a felelősségérzetet. Emellett az eljárás nagyon olcsó, tehermentesíti a bíróságokat és az ügyészségeket, valamint pozitívan befolyásolja a visszaesési statisztikákat.
Az LMP az érvek között sorakoztatta fel azt is, hogy a büntetőeljárás rendes menetéhez képest a közvetítői tevékenységgel jelentősen csökkenthetők az állam kiadásai, ugyanakkor tekintettel kell lenni a sértettek anyagi terheire is. Ezért mindenki érdeke, hogy az állam megelőlegezze az áldozatok számára a mediáció során felmerült költségeket.   
Az LMP szerint az elfogadott javaslattal az ország újabb lépést tett afelé, hogy a közvetítői eljárás beépüljön a magyar igazságszolgáltatási rendszerbe. 
 

 

Szent Márton napja Pesterzsébeten

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét.
Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. Szent Márton ünnepe hagyományosan a szegényekkel való törődés és a télre való felkészülés jeles napja, a felelősség ünnepe. Az ünnepi libasültet szokás megosztani a rászorulókkal, mert aki Márton napján libát eszik, az egész évben nem fog éhezni. A levágott liba szegycsontjából a tél hosszát és keménységét jósolták meg hajdan.
 
Egy nappal Márton napja előtt, november 10-én ülésezett Pesterzsébet képviselőtestülete.
Az ülésen az előterjesztés kapcsán Harsányi László JOBBIK-os képviselőtársammal együtt a Pince Ifjúsági Iroda megmentéséért szólaltunk fel először. A hivatal előterjesztése egyrészt a Pince megszűnését, másrészt a Máltai Játszótér átalakítását, működési körének megváltoztatását is jelentette volna. Ha a technikai koalíciónak sem esélye, sem értelme sincs ugyan a kerületben, az eset tanulságul szolgált arra, hogy egymástól távol álló politikai formációk tagjai is képesek közösen cselekedni helyi ügyek mentén. Felszólalásaink után Földesi Gyula alpolgármester úr jelezte, hogy egyetért velünk és a FIDESZ frakció sem támogatja a Pince bezárását. 
 
A vita második fele a csomag ennél költségeket tekintve jelentősebb részét érintette: a Nagy Győry István utcai Szociális Szolgáltató Központ, mint telephely bezárását, a feladatellátás átszervezését, és a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ székhelyének átköltöztetését a Hajós Alfréd Általános Iskolába.
 
A vita egy hosszú és fárasztó MSZP-FIDESZ csörtével kezdődött (ki tette tönkre az országot és ki teszi tönkre a kerületet…), mely véleményem szerint a napirend témájához méltatlan volt. Ilyenkor érzi magát reménytelen helyzetben egy képviselő, mások munkahelyéről, meleg ebédjéről, idősek ellátásáról döntünk és eközben csak a cirkusszal törődünk.
 
Felszólalásomat ezért azzal kezdtem, hogy a Lehet Más a Politika képviselőjeként természetesen nem osztom a városvezetés nézeteit az átcsoportosításokkal kapcsolatban és véleményem szerint a költségek csökkentését nem elsősorban a szociális és az oktatási szférában kell megtenni, ráadásul rövid távú célokért (költségvetés egyensúlya) hozunk hosszú távra kiható döntéseket. Ez azonban egy ellenzéki képviselő véleménye, az egyensúly biztosításának felelőssége a többségi frakcióé, az előterjesztés azonban véleményem szerint a városvezetés szempontjai szerint sem elfogadható.
 
Ebben a helyzetben ugyanis két megoldás tűnik elfogadhatónak:
  • rendelkezik a kerület egy világos egészségügyi és szociális koncepcióval az elkövetkező négy évre (véleményem szerint nem, mert az elfogadott négyéves gazdasági program ezen fejezete nem erről árulkodik) és a koncepció mentén rangsorolja a fejlesztéseket (adott esetben az ellenkező irányú lépéseket).
  • fiskális szemlélet alapján csak a költséghatékonyságot tekinti elsőrendű szempontnak.
 
Az előterjesztés azonban a második szempontnak sem felel meg, az intézmény bezárással és átszervezéssel kapcsolatosan hatástanulmányt, kalkulációt ugyanis nem tartalmazott. Úgy mutat ki jelentős megtakarításokat, hogy a költségek között számos elemet nem szerepeltet és így nem a valós képet mutatja az előterjesztés.
 
Fentiek miatt kértem az előterjesztőt, hogy gondolja végig az ezzel kapcsolatos megjegyzéseimet és vonja vissza átgondolásra.
 
Talán Márton nap közelségének köszönhető, de a többségi frakció tagjai közül többen is figyeltek az általam elmondottakra és megdöbbenésemre egyetértő bólintások és pillantások érkeztek felém.
 
Szabados Ákos polgármester is jelezte válaszolni kíván a felvetéseimre, és bár néhány dologban nem értett velem egyet, azonos konklúzióra jutott. A hivatal az előterjesztést visszavonta átdolgozásra azzal a kiegészítéssel hogy a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetésének tervét a testület elutasította, az semmiképpen nem kerül vissza elénk.
 
Így esett hát, hogy Szent Márton napja nem egy megszorító csomag hatályba léptetését jelenti idén sem Pesterzsébeten.