Hat éve vágtunk bele, hogy elérjük: akadálymentesítsék a pesterzsébeti vasúti átjárót. Szerveztünk ide takarítást, egyeztetni próbáltunk arról, hogy kifesthessük, de hol Pesterzsébet Önkormányzata fúrta meg a kezdeményezésünk, hol a bürokrácia útvesztőiben akadt el a kezdeményezésünk. Most egy anyuka kezdeményezésére újra belevágnak az itt lakók.
Amikor sikerült némi eredményt elérni a környezetének rendezésében, akadálymentesítésében (akadálymentesített 119-es busz, zebra létesítése, kutyafuttató építése, térfigyelőkamerák ráállítása, kocsma lebontatása…) akkor a kormány hirtelen egymilliárd forintot vágott a kerülethez, hogy egy ezeréves hagymázos ötlet alapján építsen ide egy gyalogos-kerékpáros hidat, a hosszú éveken át tartó tervezések, egyeztetések eredménye az lett, hogy híd nem épült és a vasúti átjáró állapota, közbiztonsága pedig tovább romlott.
Most egy anyuka kezdeményezésére a Duna-parton élő kisgyermekes szülők egy csoportja unta meg a tétlenséget és petíciót fogalmazott meg, hogy végre komolyan vegye a főváros a kérést.
Éveken át emelgettem én is a babakocsit a lépcsőkön, s cipelem ma is a kerékpárt, utazóbőröndöt fel és le, miközben beértek az elmúlt 9 évben folyamatosan benyújtott javaslataim és végre épül és szépül a Duna-part, a megközelítése babakocsival és kerekesszékkel szinte lehetetlen. Az aluljáró világítása, lépcsőinek rámpanélkülisége, büdös és balesetveszélyes padlózata és omladozó vakolata a kerület egyik legrendezetlenebb közterületé teszi a helyet. Nyilván érintett és elfogult vagyok a kérdésben, de a mostani állapot szerintem méltatlan Pesterzsébethez, a fővároshoz és a MÁV-hoz is.
Aki teheti, s egyetért a kezdeményezőkkel, kérem támogassa az aláírásgyűjtésüket, mert nem csak a belvárosban és Budán, de a peremkerületekben is joga van az itt élőknek a biztonságos, akadálymentesített közlekedésre!
A Petíció szövege:
Tisztelt Pesterzsébeti Lakosok, Sportolók, Vonattal Közlekedők és Kerékpárosok!
Kérünk titeket, hogy aláírásotokkal támogassátok kezdeményezésünket, miszerint kérjük a döntéshozókat, hogy a pesterzsébeti vasúti átjárót:
– Akadálymentesítsék: babakocsival és kerekesszékkel is használhatóvá tegyék!
– Tegyék biztonságosabbá: megfelelő világítást hozzanak létre az átjáróban!
-Legyen lépcsőfeljárat a Helsinki út Medierrán lakóparki oldaláról is
Pesterzsébet vasúti megállója két oldalról is megközelíthető, de akadálymentesen sehonnan. Az aluljáró alulvilágítása, lépcsőinek rámpanélkülisége, büdös és balesetveszélyes padlózata és omladozó vakolata a kerület egyik legrendezetlenebb közterületé teszi a helyet. A vasúti átjárón babakocsival, kerekesszékkel lehetetlen átjutni, a világítás is nagyon gyér, megoldatlan. Pedig nagyon fontos közlekedési átjárója, összekötője, a most fejleszteni kívánt Duna-partnak, a Gubacsi lakótelepnek, a Mediterrán lakóparknak és a Zodony utcai sportcentrumnak. A vasúttal közlekedők is ezen az aluljárón tudják megközelíteni Pesterzsébet városközpontját. Ezen kívül kérjük, hogy amennyiben van rá lehetőség épüljön akadálymentes lépcsőfeljáró a Helsinki út lakópark felőli oldalán is, hogy az ezen az oldalon található buszmegállót is el lehessen érni.
Kérjük a döntéshozókat, hogy végre tegyék biztonságosan átjárhatóvá, használhatóvá a vasúti átjárót!
Amennyiben egyetért a kezdeményezésünkkel, kérjük, támogassa és írja alá a petíciónkat!





















Évtizedes, ciklusokon túlnyúló probléma, hogy a Dél-Pesti Szennyvíztisztító vizét át kell vezetni a nagy Duna-ágba s nem lenne szabad az RSD-be engedni. A tisztított víznek ugyanis mind szerves anyagtartalomra, foszforra, nitrogénre nézve jó a minősége, viszont a sótartalmát nem lehet gazdaságosan csökkenteni. S így a tisztított szennyvíz nem alkalmas álló vízbe történő bevezetésre. A kérdés csak az, hogy a tisztított vizet kell-e átvezetni vagy a teljes telepet érdemes áthelyezni.
Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy ha a záportározók megtelnek akkor tisztítatlanul ömlik az RSD-be a szennyvíz. Nem bírják ugyanis a záportározók a felhőszakadások csapadékvíz-mennyiségét. Nagyobb esők után-közben a tisztítómű 3600 m3-es záportározója nagyjából húsz perc alatt telik meg teljesen. Ez után a csapadékvízzel felhígult szennyvíz átbukik a záportározón, és egyenesen a Kis-Dunába folyik.
A fővárosban elsőként Pesterzsébet végre a sarkára állt: Pesterzsébet önkormányzatának környezetvédelmi és városfejlesztési bizottsága tegnap úgy döntött, hogy kivizsgáltatja az ügyet és kezdeményezi a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. és a Budapest Főváros Önkormányzatánál a mostani környezetszennyező állapot azonnali megszüntetését.
Ennek ellenére minden tavaszi és nyári zápor után hatalmas tengerré válik az út, az autók beáznak, az aszfalt járhatatlanná válik. A problémát évek óta jelzik az itt lakók, de az út kezelője nem tett az ügyben semmit.
De nem ez az egyetlen része a Gubacsi lakótelepnek, ahol nem megoldott a vízelvezetés. Az elmúlt évtizedekben nem sikerült csak részlegesen megoldani a csapadékelvezetést a teljes lakótelepen, számos útszakasza válik szintén járhatatlanná esőzések után. 



S ha valaki tett azért, hogy a fentiek megvalósulhassanak az Jávor Bence volt, elkötelezett brüsszeli munkája mindannyiunk számára példát mutat és mindent meg kell tennünk, hogy folytathassa, amit öt éve megkezdett.

A forgalmi rend változása miatt a 119-es busz is módosított útvonalon jár május 7-én, kedden az első járatindulástól várhatóan május 13-án, hétfőn üzemzárásig. A 119-es busz terelve, a Csepeli átjáró helyett, mindkét irányban, a Helsinki úton át, a Meddőhányó utca érintésével közlekedik. Az autóbuszok egyik irányban sem érintik a Csepeli átjáró megállót, a Vízisport utca megálló helyett pedig a Teremszeg utcában állnak meg.
Először egy kicsit tamáskodtak a horgász szövetségben, de mára kiderült valóban komoly problémára utalhat a nagy testű pontyok elhullása. A 






