Egyik szemem sír, a másik nevet.
A kerület két országgyűlési képviselője közül az egyik válaszolt nyílt levelemre és tisztázta a felmerült kérdéseket, a másik képviselő törvénymódosító javaslatának köszönhetően viszont az Országgyűlés korlátozta a közérdekű adatok megismerése iránti igény mélységét és terjedelmét.
Fontos előrelépésnek tartom az egymás tiszteletén alapuló helyi politizálás szempontjából hogy nyílt levelemre a FIDESZ Budapest 16. OEVK elnöke válaszolt.
Külön öröm számomra, hogy feltett kérdésemre adott válasza három határozott NEM.
A levélben feltett kérdéseim:
- Részt vett a pályázat véleményezésében?
- Felvette-e a kapcsolatot Önnel ez ügyben vagy a pályázatban induló vagy a pályázat elbírásában résztvevő személy?
- Folytatott-e lobbi tevékenységet bármely nyertes pályázó mellett?
Bár a válasz további részével nem értek egyet, sőt bizonyos esetben alaptalan vádaskodásnak is tűnik a viszontválaszt eredeti terjedelmében közzéteszem.
Egyetlen megjegyzésem van: kerületi polgárként számomra a trafikmutyi ugyanúgy nem lenne elfogadható ha – ahogy a kormánypárti média most tálalja – egyes régiókban MSZP-FIDESZ parlagfű koalíciók alakulhattak az ügy mentén, mintha ha a kormánypártok egyedül befolyásolták volna a pályázatot.
Ráadásul üröm az örömben, hogy a trafik mutyinak mindezek ellenére maradt pesterzsébeti szereplője:
Dr. Vas Imre országgyűlési képviselő ugyanis az egyik előterjesztője a köznyelvben csak mutyi törvényként elhíresült módosító indítványnak, amely az atlatszo.hu szakértői szerint akadályozza vagy nehezíti a pályázatokkal kapcsolatos adatkikéréseket.
Vas Imre és Cser-Palkovics András együtt nyújtotta be azt a törvényt, amely korlátozná az állampolgárokat a közérdekű adatok megismerésében. Bár a képviselők azt állították, az egésznek semmi köze nincs a trafikmutyi miatt kirobbant botrányhoz, a Hír24 mindkét képviselő felségterületén talált érdekességeket.
Az azóta nyilvánosságra került információk szerint egyes önkormányzatok esetében a polgármester és a képviselőtestületek bizonyos tagjai is befolyásolhatták a pályázat végeredményét.
A korrupció és mutyi vádja azonban az ügyben vétleneket is sújtja. Pesterzsébet kispolgárainak életét, szokásainkat, életünket befolyásolja, saját kialakult bizalmi viszonyunkba rondít bele kereskedőinkkel, boltosainkkal, mindennapjaink szereplőivel.
A fenti okokból Dr. Vas Imre országgyűlési képviselőnek, Pesterzsébet alpolgármesterének az alábbi nyílt levelet juttatom el:
Tisztelt Alpolgármester Úr!
Az elmúlt hetek nagy érdeklődést kiváltó döntése volt a kiskereskedelmi dohánykoncessziók elosztása. Több jel utal arra, hogy nagyrészt a Fideszhez közeli vállalkozók, barátok, és családtagok kaptak lehetőséget a dohánytermékek árusítására.
Hadházy Ákos szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő egy interjúban azt állította, a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat. Fennáll a gyanú, hogy a szekszárdi nem egyedi eset.
Kérdezem ezért alpolgármester urat:
- Történt-e hasonló egyeztetés Pesterzsébeten?
- Véleményezték-e a FIDESZ-KDNP frakció tagjai kerületünkben a pályázókat?
- Miért tartotta fontosnak, hogy az Ön előterjesztése alapján a kétharmados parlamenti többség kivételes sürgős eljárásban korlátozza a közérdekű adatok megismerése iránti igény mélységét és terjedelmét?
- Biztosítottnak látja-e ezek után is hogy a kerületi választópolgárok hozzáférhessenek mind a győztes, mind a vesztes pályázatok esetében mind a benyújtott pályázatokat, mind azok kiértékelését?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát:
Mach Péter
Pesterzsébet önkormányzati képviselője
Földesi Gyula Pesterzsébet országgyűlési képviselőjének válasza itt olvasható:
Tisztelt Referens Úr!
Kedves Péter!
Köszönöm, hogy kérdéseiddel megkerestél!
A válaszom: NEM!
Továbbá szeretném, megjegyezni, hogy az egész támadás azt mutatja, hogy a baloldal nagy bajban van! Lehullott a lepel, hogy a baloldal és az alvilág paktumot kötött a 2010-es választás előtt. Kiderült, hogy a hatalom megtartása érdekében készek voltak az ördöggel is cimborálni. Egy hiteltelen, aljas maffiabaloldal van Magyarországon. Mára már az is kiderült, hogy a dohánytrafik ügy is csak mocskos alaptalan vádaskodás, hiszen a nyertesek között van több száz egyértelműen az MSZP-hez köthető személy is.
Mint nem dohányzó, örülök annak, hogy a gyermekek és a fiatalok valamint a nem dohányzók védelme érdekében kevesebb helyen lehet majd dohánytermékekhez jutni. Örülök annak, is hogy végre a haszon nem a multikhoz fog kerülni, hanem családi vállalkozásokhoz! De a maffia baloldalnak ez sem teszik, mert mindig a multik érdekeit védték! Ezért nem támogatták a bank adót és a rezsicsökkentést sem! Ez a fölháborító!
Maradok Tisztelettel!
Földesi Gyula

Az elmúlt évek legnagyobb botránya robbant ki a hétvégén. A hvg.hu hírportál szerint a kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát. Pesterzsébeten összesen 32 nemzeti dohánybolt pályázata zárult le. A listát a cikkben foglaltak szerint a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot. A hvg.hu forrásai szerint a kormánypárti politikusok több esetben a saját rokonaikat juttatták e lehetőséghez.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 9-én (csütörtök) 14:00 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 26-án (pénteken) 9:00 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.
A márciusi testületi ülésen kérdést tettem fel a városvezetésnek a kerület adósságának állami átvállalásáról (más kerületek kedvezőbb elbírálásban részesültek mint Pesterzsébet) és a testületi előterjesztések SZMSZ-ben rögzített határidőig történő benyújtásáról.
Nemcsak hogy visszaléptek a Bűnmegelőzési Közalapítvány megszüntetésétől. de előbb komoly erőforrásokat csoportosították át, majd áprilisban szakembert is delegáltak Répás Péter volt rendőrfőkapitány személyében a kuratórium elnöki posztjára.
A testületin azonban komoly vitát generált a kérdés, Komoróczy László MSZP-s frakcióvezető ellenezte, hogy a Mediterrán lakóparkba is helyezzenek kamerát annak ellenére, hogy a rendőrség ajánlásával előkészített listában is szerepelt. A vitában alkalmi együttműködés alakult ki az LMP-s (Mach Péter) és FIDESZ-es (Marton Sándorné, Földesi Gyula) felszólalók között, akik kiálltak a szakmailag is korrekt javaslat mellett.
A javaslat számos fontos csomópontban nyújthat segítséget, komoly lakossági problémákat orvosolhat. A Mediterrán lakópark például az új kamerának köszönhetően már nemcsak az autós ki és bejáratain (Zódony utca, Vizisport utca), hanem belül is (Közműhelytelep utca és a most tervezett központi kamera), sőt a gyalogos forgalomnál (aluljáró) is ellenőrizhetővé válik.
Pesterzsébet képviselőtestülete tegnap elfogadta, hogy a Budapest, XX. Zodony utca 2. szám alatti 170187/30, 170187/83, valamint 170187/82 hrsz-ú ingatlanokon egy NBII-es követelményeknek megfelelő labdarúgópálya épüljön. A tervek szerint a beruházás nagyobb részben állami támogatással valósul meg. Az épülő sportközpont 1 db NBII-es követelményeknek megfelelő 2500 néző befogadására alkalmas centerpályának, és a hozzá tartozó székház, valamint öltözőrendszernek, 2 db szabvány méretű füves labdarúgó edzőpályának, 1 db szabvány méretű labdarúgó műfüves pályának, 1 db 24X48 m-es több funkciós sportcsarnoknak, továbbá 2 db 20X40 m-es műfüves edzőpályának adna otthont, valamint a meglévő öltöző átalakítására is sor kerülne.
Több hónapos próbálkozás, eredménytelen pályázatok után a képviselőtestület úgy döntött nem árulja tovább a volt Aranycsillag Étterem ingatlanját.
