
– Kilenc éve amikor először indultam el a választáson ezt a mottót választottam: „Legelemibb célunk rácáfolni arra a mélyen rögzült tévhitre, amely szerint ép eszű és erkölcsű embernek nem szabad politizálásra adnia a fejét. Akkor mondhatjuk magunkat sikeresnek, ha közéleti szereplésünkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy az állampolgárok visszanyerjék hitüket az elvhű, polgárbarát, közérdeket szolgáló, tisztességes politika lehetőségében.”
– Kilenc éve vállaltam, hogy tiszta kézzel, fejjel és nem utolsósorban tiszta szívvel állok ki a kerületben élők ügyeiért. Kilenc éve kezdtem politizálni egy kormánypárti, de kiábrándult, a politikusokban, az önkormányzatban a „HATALOM”-ban csalódott lakóközösségben, ma ebben a lakóközösségben mindenki szabadon, elveinek, hitének megfelelő pártot, jelöltet választ. Ezért is tartom az egyedüli megoldásnak a helyi közösségek építését.
Döntöttem, elindulok a 2019-es önkormányzati választásokon és folytatom, amit elkezdtünk:
- tovább dolgozunk egy átláthatóbban és szervezetebben, hatékonyabban működő hivatalért, a lakókat jobban bevonó, részvételibb döntéshozatali folyamatokért;
- megvédjük élő és épített környezetünket, fejlesztjük Pesterzsébetet, de nem csak a Duna-parton és a Kosutiban, mert a városközponttól távolabb is van élet;
- átalakítjuk a kerület támogatási rendszereit, kialakítunk egy olyan rendszert, amely újabb és újabb csoportoknak tud segítséget nyújtani lakhatási gondjaiknak kezelésére;
- megszervezzük lakóközösségeinket, de már nem csak a Duna-parton a Mediterrán-lakóparkban és a Gubacsi lakótelepen, hanem a Pesterzsébeti lakótelepen is!
De egyedül nem megy, kell egy csapat, csatlakozz hozzánk, tegyél a változásért!
Szólj be! Szólj bele a várospolitikába, vegyél részt a közös munkában!
Töltsd ki a kérdőívet és légy része a változásnak!
Változást Pesterzsébeten! Zöld fordulatot a Duna-parton!

Amikor sikerült némi eredményt elérni a környezetének rendezésében, akadálymentesítésében (



















Évtizedes, ciklusokon túlnyúló probléma, hogy a Dél-Pesti Szennyvíztisztító vizét át kell vezetni a nagy Duna-ágba s nem lenne szabad az RSD-be engedni. A tisztított víznek ugyanis mind szerves anyagtartalomra, foszforra, nitrogénre nézve jó a minősége, viszont a sótartalmát nem lehet gazdaságosan csökkenteni. S így a tisztított szennyvíz nem alkalmas álló vízbe történő bevezetésre. A kérdés csak az, hogy a tisztított vizet kell-e átvezetni vagy a teljes telepet érdemes áthelyezni.
Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy ha a záportározók megtelnek akkor tisztítatlanul ömlik az RSD-be a szennyvíz. Nem bírják ugyanis a záportározók a felhőszakadások csapadékvíz-mennyiségét. Nagyobb esők után-közben a tisztítómű 3600 m3-es záportározója nagyjából húsz perc alatt telik meg teljesen. Ez után a csapadékvízzel felhígult szennyvíz átbukik a záportározón, és egyenesen a Kis-Dunába folyik.
A fővárosban elsőként Pesterzsébet végre a sarkára állt: Pesterzsébet önkormányzatának környezetvédelmi és városfejlesztési bizottsága tegnap úgy döntött, hogy kivizsgáltatja az ügyet és kezdeményezi a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. és a Budapest Főváros Önkormányzatánál a mostani környezetszennyező állapot azonnali megszüntetését.
Ennek ellenére minden tavaszi és nyári zápor után hatalmas tengerré válik az út, az autók beáznak, az aszfalt járhatatlanná válik. A problémát évek óta jelzik az itt lakók, de az út kezelője nem tett az ügyben semmit.
De nem ez az egyetlen része a Gubacsi lakótelepnek, ahol nem megoldott a vízelvezetés. Az elmúlt évtizedekben nem sikerült csak részlegesen megoldani a csapadékelvezetést a teljes lakótelepen, számos útszakasza válik szintén járhatatlanná esőzések után. 



S ha valaki tett azért, hogy a fentiek megvalósulhassanak az Jávor Bence volt, elkötelezett brüsszeli munkája mindannyiunk számára példát mutat és mindent meg kell tennünk, hogy folytathassa, amit öt éve megkezdett.

A forgalmi rend változása miatt a 119-es busz is módosított útvonalon jár május 7-én, kedden az első járatindulástól várhatóan május 13-án, hétfőn üzemzárásig. A 119-es busz terelve, a Csepeli átjáró helyett, mindkét irányban, a Helsinki úton át, a Meddőhányó utca érintésével közlekedik. Az autóbuszok egyik irányban sem érintik a Csepeli átjáró megállót, a Vízisport utca megálló helyett pedig a Teremszeg utcában állnak meg.
Először egy kicsit tamáskodtak a horgász szövetségben, de mára kiderült valóban komoly problémára utalhat a nagy testű pontyok elhullása. A 

