Információk a segélyek felülvizsgálatáról

közmunka.jpgPesterzsébeten is sokan most szembesülhetnek azzal, hogy azok, akik nem vettek részt legalább 30 napot közfoglalkoztatásban vagy kereső tevékenységben (pl. háztartási munka) vagy munkaerő-piaci programban vagy képzésben azoknak megvonják a segélyét.

Mivel a Pesterzsébet Újság és a kerületi hírportál is inkább az Obersovszky-díjra hajt a polgárok tájékoztatása helyett, a kérdéseknek magam jártam utána.

Vajon hány főt érintett egyelőre a kerületben a felülvizsgáltok során a szigorítás, illetve igaz-e a terjedő pletyka, hogy a felülvizsgálatok dömpingszerűen zajlanak mindenhol az országban?

A kérdéseimre kapott válasz szerint tavasszal Pesterzsébeten is dömpingszerű volt a felülvizsgálat, és az abban részvevők 11%-a került ki a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultak köréből a fenti indokkal.

Tisztelt Jegyző Asszony!

 

A településeken az arra jogosultak részére a jegyző állapítja meg a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra (FHT) való jogosultságot (egyik fő segélytípus). A jogosultság feltételeinek fennállását évente legalább egyszer felülvizsgálja a jogosultságot megállapító szerv

A felülvizsgálat során megnézik, hogy a felülvizsgálat időpontját megelőző egy évben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultságának fennállása alatt a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő részt vett-e legalább 30 nap: közfoglalkoztatásban vagy kereső tevékenységben (pl. háztartási munka) vagy munkaerőpiaci programban vagy képzésben. Ha nem tud egyik dolog kapcsán sem 30 napot igazolni, akkor megvonják a segélyét.

 

Fentieket figyelembe az alábbi kérdéseket teszem fel Önnek:

 

1. Volt-e mostanában felülvizsgálati dömping, avagy a felülvizsgálatokra év közben folyamatosan, a jogosultak számát tekintve kiegyenlítetten kerül sor?

2. Mennyi felülvizsgálati eljárás zajlott le idén?

3. A felülvizsgálatok során a felülvizsgáltak jellemzően mekkora részétől vonják meg a segélyt a 30 napos kötelezettség nem teljesítése miatt?

Köszönettel:

Mach Péter

Pesterzsébet önkormányzati képviselője

Tárgy:tájékoztatás

Mach Péter Képviselő Úr részére

Tisztelt Képviselő Úr !

Az aktív korúak ellátásával, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás felülvizsgálatával összefüggő kérdéseire az alábbiakról tájékoztatom.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban:Szt.) szabályozza az aktív korúak ellátására való jogosultság, ezen belül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás jogosultsági feltételeit, a jogosultság felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat, valamint a jogosultság megszüntetéseinek eseteit.

A Szt. 25. § (4) bekezdés b) pontja alapján a jogosultságot megállapító szerv a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra való jogosultság feltételeinek fennállását évente legalább egyszer felülvizsgálja. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006.(III.27.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdés b) pontja alapján a felülvizsgálatot, első felülvizsgálat esetén az ellátásra való jogosultságot megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül kell megindítani.

Fentiek alapján a felülvizsgálatokat az év során folyamatosan, a jogosultságot megállapító határozat jogerőre emelkedésétől számított egy év elteltével végzi az Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Osztály (ESZGYO).

Az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXI. törvény módosította az Szt. aktív korúak ellátására vonatkozó szabályozását. A változás alapján a rendelkezésre állási támogatás helyett bérpótló juttatás, a felülvizsgálat során a további folyósítás feltételeként a 30 napos munkavégzés teljesítésének követelménye került bevezetésre. Az átmeneti rendelkezések alapján a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek aktív korúak ellátására való jogosultságát legkésőbb 2011. április 30-ig kellett elvégezni, a bérpótló juttatásra való jogosultságról határozatot hozni, részükre az új feltételeket előírni.

Az előző jogszabályi változásokból adódóan az év első negyedében az ESZGYO nagyobb számú – a kérdésben érintett – ügyirat felülvizsgálatát végezte el.

2013. május 31-ig a felülvizsgált iratok száma 391 volt, melyből 43 esetben a 30 napos munkavégzés nem teljesítése miatt került megszüntetésre a foglalkoztatást helyettesítő támogatás.

Budapest, 2013. 06. 21.

Tisztelettel:

Dr. Kiss Irén

címzetes főjegyző

A hetedik te magad légy!

Szent Mártonnal ellentétben a Mikulás még sem ajándékot hoz a fiataloknak idén Pesterzsébeten. Ismét benyújtotta a hivatal a szociális-ágazat átszervezéséről a javaslatot.
 
Szent Márton napján a felszólalásom után a polgármester visszavonta az eredeti javaslatot, hogy szakmailag kiérleltebb, pénzügyileg alátámasztott javaslatot nyújtson be a testületnek. A most benyújtott javaslat már tartalmazza azoknak a számításoknak, költségelemzéseknek egy részét amelyeket novemberben hiányoltam. Ez kétségkívül előnyére válik az előterjesztésnek, az előző testületi ülésen két lehetséges utat vázoltam fel:
  • alkot a kerület egy világos egészségügyi és szociális koncepciót az elkövetkező négy évre és a koncepció mentén rangsorolja a fejlesztéseket (adott esetben az ellenkező irányú lépéseket).
  • fiskális szemlélet alapján csak a költséghatékonyságot tekinti elsőrendű szempontnak.
A városvezetés döntött, a második utat választja, ezek után ha fiskális szemmel nézzük a változtatásokat a polgármester betartotta az ígéretét.
 
Fentiek tükrében mivel az egészségügyi és szociális szempontok háttérbe szorultak az anyagot ezek után a kerület Szociális és Egészségügyi Bizottsága komolyabb egyeztetés nélkül tárgyalásra alkalmasnak tartotta, a szakmai vitát nem is folytatta le a javaslatokról.
 
Egyetlen igazán nagy meglepetést okozó pontja van az előterjesztésnek:
 
a hatodik, ugyanis a novemberi bejegyzésemben leírtakkal ellentétben ismét szerepel a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetése a határozati javaslatok között.
 
Szerepeljenek itt tehát mementóként az alpolgármester és polgármester ígéretei újból a hatodik napirendi ponttal kapcsolatban:
 
Földesi Gyula: … Az elmúlt napokban tájékozódtak ebben a kérdésben és úgy látják, hogy nem lenne bölcs döntés összevonni a Máltai játszóteret és az ifjúsági irodát. Fentiek miatt javasolja, hogy maradjon a jövőben is a Ferenc utcában az ifjúsági iroda már csak azért is, mert ezek a fiatalok megszokták ezt a helyiséget. Ide járnak problémás gyermekek is, akik valamilyen függőségben szenvednek és helytelen lenne, ha kisgyermekes családokkal találkoznának ilyen állapotukban. Kialakult már ott egy jó rendszer, így javasolja, hogy az ifjúsági iroda maradjon a Ferenc utcában. Köszöni az elmúlt hetekben adott észrevételeket és konstruktivitást.
Szabados Ákos: A határozati javaslatsorból kerüljön ki az Ifjúsági Irodára vonatkozó javaslat, hiszen ebben a képviselők véleménye egységesnek tűnik. A képviselő-testületi ülésen elhangzott kéréseknek megfelelően a számokkal alátámasztott anyag kerüljön beterjesztésre. Az addig rendelkezésre álló időszak mind az átalakítás költöztetés költségeit, az értékbecslést és az ingatlan eladásával kapcsolatos műszaki állapotfelmérést is tartalmazhatja majd.
A napirendet az előterjesztő nevében visszavonja.
 
A hetedik te magad légy!
 
 
 
Breaking news: Pesterzsébet Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága december 1-én 15 órai kezdettel ülésezett.
Az ülésen napirenden szerepelt a szociális ágazat átalakításának napirendje is. A bizottság pedig a Szociális Bizottsággal ellentétben tárgyalta is az előterjesztést.
Az ülésen többen is szóvá tették, hogy a módosított előterjesztés ugyan néhány kimutatással bővült, de a novemberi testületi ülésen felmerülő kérdésekre még mindig nem nyújt elégséges választ. A Nagy Győri István utcai Központ megszüntetésével kapcsolatos pénzügyi és költségvetési kérdéseimre pedig hivatal képviselői a bizottsági ülésen sem tudtak kielégítő választ adni. Fentiekre való tekintettel a bizottság úgy döntött, hogy az előterjesztésnek a Nagy Győri István utcai Központ megszüntetését tartalmazó 1. és 2. pontját tárgyalásra alkalmatlannak tartja és annak előkészítésére egy kerek esztendőt ad a hivatalnak (magyarul nem támogatja 2012-ben a bezárását). Másrészről nem támogatja a Pince Ifjúsági Iroda bezárását sem, a további pontjait az előterjesztésnek tárgyalásra alkalmasnak tartja.

Az előterjesztés:

 

Vélemények a szociális-ágazat átalakításáról

Elmúlt Szent Márton napja, a képviselők is visszaveszik köpenyüket. A december 8-i testületi ülésen újra napirendre kerül a kerület szociális intézményrendszerének átalakítása. Kevésbé politikusan fogalmazva leépítések, intézmény-összevonások, nyugdíjas klubok megszüntetése kerül napirendre.

Folyosói pletykák szerint az előterjesztés újra tartalmazni fogja a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetését is, de ezek nyilván fals információk hiszen a városvezetés a múlt hónapban ígéretet tett annak megtartására.

A Nagy Győri István utcai központ átköltöztetésével kapcsolatban az alábbi levelet kaptam, nyilván ez csak az esetleges változtatások egyik olvasata, de nem szabad elmenni mellette. Pesterzsébet képviselő-testületének morális kötelessége hogy biztosítsa – amíg lehetősége van rá – az itt élő időskorúak nyugodt és méltóságteljes élethez való jogát.

Várom mások véleményét is hogy bölcs és igazságos döntést hozhasson a testület decemberben.

 

Az LMP őszi idénnyitó klubja a CSILI-ben

Zöld fordulat a munka világában

 

A Lehet Más a Politika őszi idénynyitó klubja a Csiliben:

  • A forró ősz Pesterzsébeten is sztrájkkal kezdődött, az LMP pedig népszavazási kampányt indított a munkavállalói jogok védelmében.
  • De mit is tartalmaz a Munkatörvénykönyvének legújabb tervezete?

 

 

Meghívott vendég:

Kaufer Virág országgyűlési képviselő

Időpont: 2011. október 25. 17:30

Helyszín: Csili Művelődési Központ, Protokoll terem

1201 Budapest (Pesterzsébet), Nagy Győry István u. 4-6.

Meghívó – Séta Budapest üresen álló lakóépületei között

A Város Mindenkié Egyesület felhívása:

Tudtad, hogy Budapesten 72 ezer lakás áll üresen?Ezekben a lakásokban ma hajléktalan emberek lakhatnának!

A Város Mindenkié csoport 2010. október 17-én, vasárnap sétát szervez a VI. és a VII. kerületben, hogy felhívjuk a figyelmet a kihasználatlanul álló lakásokra és ingatlanokra. A séta során bemutatunk néhány üresen álló épületet és ingatlant, tulajdoni hátterüket, és azt, hogyan lehetnének hasznosíthatóak szociális bérlakásként,

Csatlakozz hozzánk, és követeld Te is velünk, hogy a hajléktalanságra nem az ellátórendszer végtelen bővítése a válasz, hanem az emberhez méltó lakhatás biztosítása. Ehhez pedig megfelelő lakásgazdálkodásra, az üres lakások számának csökkentésére, és a lakhatás szociális alapú támogatására van szükség.

A találkozó helye és időpontja:
2010. október 17. (vasárnap) 14.30 óra, Blaha Lujza tér (a padoknál)