Aszfaltrajzzal a szürkeség és az apátia ellen!

Meggyőződésem, hogy az igazi ellenfelünk nem az Orbán-Putyin rendszert építő FIDESZ, hanem a közöny és az apátia. Akkor változtathatjuk Magyarországot, Pesterzsébetet, a Duna-partot élhetővé, ha aktív közösségként formáljuk azzá.

/fotók: Bakki László, Erőss Gábor, Mach Péter/

Tavaly májusban kezdeményeztük, hogy színezzük át Pesterzsébet vasútállomását. Pesterzsébetnek kevés aluljárója van, vasútállomása pedig egyetlen egy. A kerület egyik legszebb épületét a gyönyörű lépcsőkkel már régen lebontották, a helyén egy fémkonténer látja el a vasúti megálló feladatait.S bár a régi méltán népszerű vasútállomás újjáépítése nem időszerű, Pesterzsébet egyik fontos közösségi közlekedési pontjának valódi közösségi térré és szebbé, élhetőbbé alakítása fontos szempont kell maradjon.

A vasútállomás két oldalról is megközelíthető (a MÁV és a kerület legnagyobb dicsőségére akadály mentesítve sehonnan) egyrészt a Duna-part irányából egy rozoga lépcsősoron, kiépített gyalogátkelőhely nélkül és a felette található aluljárón át. Az aluljáró világítása, lépcsőinek rámpanélkülisége, büdös és balesetveszélyes padlózata és omladozó vakolata a kerület egyik legrendezetlenebb közterületé teszi a helyet. Az elhanyagolt, hulló vakolatú aluljáró természet közelivé színezése új arculatot adhatott volna a vasútállomásnak. A fideszes városvezetés azonban sikeresen megfúrta a kezdeményezést.

A múlt héten a FIDESZ betiltotta a járdán és egyéb közterületeken történő politikai üzeneteket.

Megijedtek az aszfaltrajzoló gyermekektől? Félnek a színektől?

Mi nem félünk a gyermekektől:

– mert mi nem vonjuk össze az óvodáikat,
– mert mi télen is biztosítjuk a fűtést a Lila Oviban,
– mert mi megvédjük az iskolákat,
– mi eloltjuk és gondozzuk, nem felgyújtjuk játszótereinket,
– mert mi nem rendőrt hívunk a kutyásokra, hanem kutyafuttatót építünk,
– mert mi vigyázunk parkjainkra!

Egy élhető és szerethető kerületté szeretnénk változtatni Pesterzsébetet! 

Pénteki akciónkon Szabó Tímeával a PM társelnökével, Erőss Gáborral a PM elnökségi tagjával, Somodi Klárával az Együtt képviselőjelöltjével és barátainkkal, szimpatizánsainkkal színesebbé varázsoltuk a Kosutit és a Nagy László előtti teret.

Színezzük át Pesterzsébet vasútállomását!

Az Átalakuló Duna-part kezdeményezése: „Színezzük át Pesterzsébet vasútállomását!”

Pesterzsébetnek kevés aluljárója van, vasútállomása pedig egyetlen egy. A kerület egyik legszebb épületét a gyönyörű lépcsőkkel már régen lebontották a helyén egy fémkonténer látja el a vasúti megálló feladatait. S bár a régi méltán népszerű vasútállomás újjáépítése nem időszerű, Pesterzsébet egyik fontos közösségi közlekedési pontjának valódi közösségi térré és szebbé, élhetőbbé alakítása fontos szempont kell maradjon.

A vasútállomás két oldalról is megközelíthető (a MÁV és a kerület legnagyobb dicsőségére akadály mentesítve sehonnan) egyrészt a Duna-part irányából egy rozoga lépcsősoron, kiépített gyalogátkelőhely nélkül és a felette található aluljárón át. Az aluljáró világítása, lépcsőinek rámpanélkülisége, büdös és balesetveszélyes padlózata és omladozó vakolata a kerület egyik legrendezetlenebb közterületé teszi a helyet.

A Civil Társaság az Átalakuló Duna-partért kezdeményezése az elhanyagolt, hulló vakolatú aluljáró természet közelivé színezése új arculatot adhat a vasútállomásnak.

Amennyiben egyetért a kezdeményezésükkel, kérjük, támogassa és írja alá a petíciójukat a fenti linken!

Bővebben pedig  itt olvashat a kezdeményezésről: http://atalakulodunapart.blog.hu/2013/05/04/szinezzuk_at_pesterzsebet_vasutallomasat

 

 

Hogy ne szúrja a szemét a szemét!

vasút szemetes_1.jpgEgy hónapja készítettem első felindulásból néhány fotót a pesterzsébeti vasútállomás töltésénél. A töltés mindkét oldala tele volt szeméttel. A vízelvezető árokban pillepalackok, üvegek és csikk mindenfele a vasútállomás teljes területén a füvön és a peronon egyaránt.

Feltettem egy költői kérdést:

–          Ki jön velem kitakarítani?

Sokan jelentkeztek, sőt a Duna-parti civilek is sajátjuknak érezték a területet és az Átalakuló Duna-part is csatlakozott a kezdeményezéshez. Először sajnos a márciusi hó megviccelt minket s eltakarta előlünk a szemetet, így három héttel el kellett halasztanunk az akciót, de vasárnap belevágunk!

Az Átalakuló Duna-part gerilla akciója:

 

– Ha zavar a teleszemetelt vasútállomás.

– Ha szúrja a szemed hogy a lakókörnyezeted közelében ekkora a szemét.

– Ha tisztább és rendezettebb Pesterzsébeten szeretnél élni.

– Ha félted a kutyád fertőzésveszélyes hulladéktól.

 

Akkor találkozzunk vasárnap Pesterzsébet vasútállomásán és szedjük össze együtt a szemetet!

Az akció időpontja: 2013. április 7. 15 óra

Helyszín: Pesterzsébet, vasútállomás

Az egykor Dél-Pest büszkeségének számító vasútállomás mára elhanyagolttá, koszossá vált. Az aluljáró padlózata balesetveszélyes, falai telegraffitizva, a plafonja omlik.

A vasútállomás régen s most:

vasút 4.jpgvasút 6.jpg

Régen gyönyörű lépcső, most pedig rendezetlen aluljáró:

vasút 3 lejáró.jpg2013-04-03 16.56.44.jpg

Pedig az utóbbin szintén segíthetnénk:

göd.jpg

Csak pályáznunk kellene a 2013-as Let’s Colour projekten!