KÖZMEGHALLGATÁS A CSILIBEN
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete
2011. szeptember 15.-én (csütörtök) 17-18 óra között, a
CSILI Művelődési Központ Vízvári termében
/1201 Budapest, Baross u 55./
KÖZMEGHALLGATÁST
tart.
Amikor egy probléma megoldódik magától:
Részlet a 2011. július 14-i jegyzőkönyvből:
ősz folyamán kérdezzék meg Pesterzsébet lakosait, hogy nekik mi a véleményük a „Budapest-programról”. Kéri, hogy vagy közmeghallgatást, vagy lakossági fórumot szervezzenek ebben az ügyben.
A nagy erzsébeti lomi buli
Szeptember elején újra lomtalanítás a kerületben.
Sátorvárosok épülnek, szeméthalmok híznak, bűz és mocsok lepi el az utcát. Mióta év elején nyomtalanul eltűntek a kerületből a közterület-fenntartók még kevesebb esélyünk maradt hogy kellemetlenségek nélkül megússzuk a következő heteket.
A főváros vezetése a kerület országgyűlési képviselőivel közösen elsősorban a belvárosi "hajléktalan-problémát" tartja elsőrendű feladatának.
lmperzsebet.blog.hu/2011/06/16/a_xxi_szazad_fovarosi_nepjoleti_programja
Az emiatt megalkotott jogszabályok akár megoldást is nyújthatnának erre a problémára is – ha egy fikarcnyi akarat is lenne a városvezetésben -, de meggyőződésem hogy a hulladékkezelés nem rendészeti kérdés.
S van is rá megoldás, több nagyvárosban alkalmazzák is.
Íme:
www.humusz.hu/hirek/ooo-szeres-oeko-oszeres/2769
Néhány településen Magyarországon is:
napinyafi.blogspot.com/2011/06/lomtalanitas-egy-kicsit-maskepp.html
Az LMP álláspontja nem változott: Nem lehet rendezési tervekről zárt ülésen tárgyalni
- a gazdálkodás átlátható, egyszerű és könnyen betartható szabályok mentén, minden erzsébeti számára ellenőrizhető módon, nyíltan és hatékonyan folyik,
- az önkormányzat az összes közérdekű információt időben nyilvánosságra hozza és el is juttatja az itt lakókhoz,
Panem et circenses.
2011. augusztus 19-én délelőtt hirdetményben értesítette a kerületben élőket Pesterzsébet Önkormányzata, hogy idén elmarad a tűzijáték.
Az idei szoros költségvetés a kerület intézményrendszerének fokozatos leépítését tartalmazta, Pesterzsébet kulturális és oktatási intézményeinek jelentős része elvesztette önállóságát, óvodák kidolgozott és évek óta alkalmazott nevelési programjai kerültek veszélybe (referencia óvoda esete a sánta kutyával), csökkentek a közmunkaprogram és a szociális támogatások keretei, épülnek le parkjaink, zöld felületeink.
Idén nincs a civil alapban egy fillér sem, takarékossági okokból megszűnt a testületi ülések nyilvánosságát biztosító TV közvetítés, a tördeléssel és a szerkesztéssel kapcsolatos költségcsökkentések miatt a Pesterzsébet Újság arculata egy kedves, színes diákönkormányzati lapra hasonlít, tartalmát valószínűleg lelkes „amatőrök” szerkesztik.
Roma holokauszt


A XXI. század fővárosi népjóléti programja
valós megoldásokat nyújtani képtelen hatalom megnyilvánulása, mások szerint lendületes és a XXI. század kihívásainak megfelelő ötlet.
Az ügy pikantériája hogy ma tárgyalja a képviselő-testület Pesterzsébet esélyegyenlőségi programját.
Az alábbiakban olvasható az LMP országgyűlési és fővárosi frakciójának közös állásfoglalása és az ominózus képviselői indítvány.
A kerület szabályozási tervének módosítása is napirenden a testületi ülésen!
A 2011. június 16-i testületi ülés napirendje
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. június 16-án (csütörtökön) 1400 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.
Erzsébet mennyi pénzzel támogassa a FIDESZ-t?
A választási programunkban azt írtuk olyan Pesterzsébetet szeretnénk teremteni, ahol a polgármesteri hivatal a pártoknak bérbe adott irodahelyiségek után piaci árat kér, hisz ez a bevétel a kerület lakosait illeti.
A 2011. április 21-i testületi ülésen kérdést tettem fel ez ügyben Szabados Ákos polgármester úrnak, melyre 15 napon belül írásban kértem pontos választ.
.jpg)