Mikor fordulhatunk a Rendvédelmi Osztályhoz segítségért?

Meguntuk, hogy a FIDESZ-MSZP városvezetést nem érdekli Pesterzsébet közrendje, közbiztonsága és nem akarja vagy nem tudja kezelni a problémákat!

A Közösen Pesterzsébetért képviselői csoport átalakította a bizottsági struktúrát és a közbiztonság kérdését az így átalakított ellenzéki többségű Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság hatáskörébe helyezte át.

Tavasszal pedig belevágtunk egy hosszú és munkás folyamatba, aminek reményeink szerint az lesz a következménye, hogy az idei nyár végére már érezhető lesz a változás köztereinken. A bizottság elnökeként hamarosan jelentkezem is az elmúlt hetek-hónapok döntéseivel, módosításaival.

A közös munkában szerepe lesz a rendőrségnek, a kerület rendvédelmi osztályának, s persze nekünk itt élőknek is. A saját és környezetünk biztonságáért, közterületeink tisztaságért ugyanis mi magunk is tehetünk.

Ezért szeretném első körben megosztani a kérésünkre elkészült szakmai anyagot arról, hogy mely szabálysértések, közigazgatási szabálysértések tapasztalása esetén fordulhattok a Rendvédelmi Osztályhoz segítségért.

Pesterzsébeten, a lakossági bejelentések, és a járőrszolgálatok tapasztalatai alapján az alábbi SZABÁLYSÉRTÉSEK a legjellemzőbbek:

·       Koldulás (Szabs.tv. 185. §):

Aki gyermekkorú személy társaságában koldul, illetve aki közterületen vagy nyilvános helyen, olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, továbbá az is, aki házról házra, illetve lakásról lakásra járva kéreget, szabálysértést követ el.

  • Közerkölcs megsértése (Szabs.tv. 192. §):

Aki a közterületen, nyilvános helyen vagy közforgalmú közlekedési eszközön a közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsít, szabálysértést követ el. 

·       Veszélyeztetés kutyával (Szabs.tv. 193.) §:

Aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja, természeti és védett természeti területen, vagy vadászterületen – a vadászkutya és a triflakereső kutya kivételével – póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja, szájkosár és póráz nélkül közforgalmú közlekedési eszközön – segítő kutya kivételével – szállítja, vendéglátó üzlet kivételével élelmiszer-elárusító üzletbe, közfürdő területére vagy játszótérre – segítő kutya kivételével – beengedi, illetve beviszi, szabálysértést követ el.

A tényállás alapján megjegyzendő, hogy a belterület közterületén póráz nélküli kutya vezetés nem szabálysértés, így ebben az esetben helyszíni bírságot közterület-felügyelőink nem tudnak kiszabni, azonban jelen cselekmény a 41/2010. (II.26) Kormányrendelet 17. § (1) bekezdése alapján jogsértő, mely miatt kizárólag közigazgatási hatósági eljárást tudunk kezdeményezni. 

·       Csendháborítás (Szabs.tv. 195. §):

Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetve a természeti vagy a védett természeti értéket zavarja, szabálysértést követ el.

Figyelembe véve, hogy közterület-felügyelőink csak közterületen rendelkeznek hatáskörrel intézkedést kezdeményezni, csendháborítás szabálysértés esetén akkor tudunk eljárni, ha az közterületen történik.

·       Köztisztasági szabálysértés (Szabs.tv. 196. §):

Aki a közterületet, a közforgalom céljait szolgáló épületet, vagy a közforgalmú közlekedési eszközt beszennyezi, a felügyelete alatt lévő állat által az a) pontban megjelölt helyen okozott szennyezés megszüntetéséről nem gondoskodik, szabálysértést követ el.

Megjegyzendő, hogy hulladék közterületre történő elhelyezése nem szabálysértés, jelen jogsértés miatt a II. pontban leírtak az irányadók. 

·       Szeszesital-árusítás, -kiszolgálás és -fogyasztás tilalmának megszegése (Szabs.tv. 200. §):

Akia szeszes ital árusítására vagy a közterületen történő fogyasztására vonatkozó – törvényben, kormányrendeletben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott – tilalmat megszegi, vendéglátó üzletben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére szeszes italt szolgál ki, a szeszes ital eladása során közterületen vagy nyilvános helyen szemmel láthatóan részeg állapotban lévő személynek szeszes italt szolgál ki, közterületen vagy nyilvános helyen fiatalkorút szándékosan lerészegít szabálysértést követ el. 

·       Jogosulatlan közterületi értékesítés (Szabs.tv. 200/A. §):

Aki közterületen a közterület tulajdonosának hozzájárulása nélkül árusít, szabálysértést követ el. 

·       Tiltott fürdés (Szabs.tv. 202/A §):

Aki tiltott helyen fürdik, szabálysértést követ el. 

·       Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése (Szabs.tv. 224. §):

Aki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben (a továbbiakban: KRESZ) meghatározott közúti közlekedés szabályait megszegi, ha a 217-222. §-a szerinti szabálysértés nem valósul meg, szabálysértést követ el. A KRESZ 40-41. §-ának, valamint más megállási, várakozási vagy táblával jelzett behajtási tilalom, vagy korlátozás megszegése esetén a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot.

Megjegyzendő, hogy a Szabs.tv. ide vonatkozó tényállása az általános megállási és várakozási szabályokat vonja szabályozási körébe. Mindezek mellett közterület-felügyelőink jogosultak a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 20. § (1) bekezdés kg) pontjában meghatározott behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra vonatkozó szabályok megszegőivel szemben közigazgatási bírságot kiszabni.

Közigazgatási szabályszegések

A különböző igazgatási jogszabályok számos olyan szabályszegést vonnak szabályozási körükbe, melyeket szintén a rendvédelmi osztály ellenőriz. Egyes esetekben közterület-felügyelőink rendelkeznek jogosultsággal helyszíni bírság kiszabására más esetekben jegyzőkönyv felvételével kezdeményezhetik közigazgatási hatósági eljárás lefolytatását. Ezek közül a legjellemzőbbek:

  • Intézkedés a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szabályainak betartatásában, hulladékgazdálkodási szabályszegések elleni hatékony fellépés: Kerületünkben kiemelt problémát jelent a lakossági hulladék közterületre történő elhelyezése, mely hulladékgazdálkodási eljárást von maga után. Az eljárást a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztálya folytatja le. Mindezek jegyében hulladékgazdálkodási eljárást, illetve hulladékgazdálkodási bírságot von maga után a lakossági, települési, lom, illetve egyéb hulladék akár a közterületekre, akár a szelektív hulladékgyűjtők mellé történő elhelyezése A közterület-felügyelők a jogszabálysértő módon elhelyezett települési hulladék, szemét visszaszorítása érdekében kiemelten ellenőrzik a lakossági panaszok alapján leginkább sújtott környékeket, szúrópróbaszerű, illetve visszatérő ellenőrzések, folyamatos megfigyelések végrehajtásával, továbbá térfigyelő kamerák képeinek folyamatos figyelésével, elemzésével.
  • Budapest Főváros Közgyűlésének, Budapest Főváros szmogriadótervéről szóló 69/2008. (XII. 10.) önkormányzati rendelet 4/A. § alapján, az avar és kerti hulladék tekintetében Budapest Főváros közigazgatási területén az ingatlan tulajdonosoknak, használóknak a következőképpen kell eljárni:
  • elsősorban helyben komposztálni kell,
  • másodsorban a háztartási hulladéktól elkülönítetten, a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltató (Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.) által forgalmazott, erre a célra szolgáló zsákban gyűjteni, melyet a közszolgáltató elszállít,
  • elégetni tilos, kivéve, ha arra egyébként külön jogszabály alapján hatóságilag elrendelt intézkedésként kerül sor.

Avar és kerti hulladék elégetése esetén közterület-felügyelőink közigazgatási hatósági eljárást kezdeményeznek.

  • A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2. § (1) bekezdés da) illetve db) pontjai alapján: A dohányzás számára kijelölt helyek kivételével – a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel – nem szabad dohányozni, elektronikus cigarettát vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használniközterületnek minősülő,

da) a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban és egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint közterületi játszótereken, továbbá a játszóterek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül,

db) a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló vasúti üzemi létesítmények és a vasúti pálya tartozékainak személyforgalom számára megnyitott területein, közösségi közlekedési eszköz igénybevételének céljából létesített, illetve erre kijelölt megállóban, várakozóhelyen, illetve helyiségben, valamint nyílt légterű megálló, várakozóhely esetén annak külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül, azzal, hogy ha a dohányzási korlátozás alá tartozó terület külső határvonala nem állapítható meg egyértelműen, akkor a dohányzás a megállót vagy várakozóhelyet kijelölő táblától vagy más jelzéstől számított 5 méteres sugarú körnek megfelelő körzetben tilos.

Jelen szabályok megszegése esetén közterület-felügyelőink helyszíni bírság kiszabására is jogosultak.

  • Intézkedés Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata Képviselő-testületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 23/2015. (IX. 21.) Önkormányzati rendeletében meghatározott közösségi együttélés alapvető szabályait sértő szabályszegésekben. Közterület-felügyelőink jogosultak valamennyi közösségi együttélés szabályait sértő szabályszegéssel szemben fellépni, így a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartást valósít meg az, aki:
  • nem gondoskodik az ingatlana előtti járda, valamint a járda és az úttest közötti kiépített vagy kiépítetlen terület gondozásáról, tisztántartásáról, gyom- és síkosság-mentesítéséről, a hó eltakarításáról,
  • az ingatlanán belüli terület gondozásáról, tisztántartásáról és gyommentesítésérő oly mértékben nem gondoskodik, hogy az alkalmas arra, hogy mások egészségét, vagyonát veszélyeztesse,
  • nem gondoskodik a beépítetlen telekingatlan tisztántartásáról és gyommentesítéséről;
  • nem gondoskodik az ingatlanáról a közterületre benyúló fák, bokrok és élő sövény szakszerű gondozásáról,
  • közterületen lévő növényzetet (fák, cserjék, virágok, gyep) és a zöldfelületek egyéb elemeit, tartozékait, felszerelési tárgyait bármilyen módon szakszerűtlenül kezeli, gondatlanul megrongálja, károsítja vagy elpusztítja,
  • zöldterület fenntartását akadályozó tevékenységet folytat,
  • Pesterzsébet közigazgatási területén lévő közterületet rendeltetésétől eltérő módon, önkormányzati rendeletben előírt hozzájárulás nélkül, attól eltérően, illetve azt meghaladó mértékben használja,
  • hirdetményt, plakátot vagy egyéb hirdetés céljára szolgáló ábrázolást az e célra ki nem jelölt helyen helyez el, vagy létesít,
  • közterületen járművek parkolását, illetve közlekedését akadályozó tárgyakat elhelyez,
  • magántulajdonban lévő ingatlan területéről szennyvizet közterületre szándékosan kivezet,
  • a tulajdonában álló épület fizikai és műszaki állapotát olyan mértékben elhanyagolja, hogy az elhanyagolt építményről lehulló részek, tárgyak mások testi épségét, vagyonát veszélyeztetik.
  • engedély nélkül utat elzár, az úton, az alatt vagy a felett építményt vagy más létesítményt, illetőleg ezekhez csatlakozást létesít,
  • utat engedély nélkül felbont vagy elfoglal,
  • az út árkába vagy átereszébe olyan anyagot juttat, amely a lefolyást akadályozza vagy az árkot (átereszt) szennyezi,
  • az úton elhelyezett útfenntartási anyagra szükségtelenül ráhajt vagy azt szétszórja,
  • az úton, az alatt, felett vagy mellett végzett munka jelzésére vonatkozó kötelezettségét megszegi,
  • természeti és védett természeti területen az engedélyezett közlekedési útról letér,
  • az utat vagy az út műtárgyát gondatlanul megrongálja.
  • aki arról nem gondoskodik, hogy az eb a tartási helyét, vagy az ebtartó ingatlanának határait felügyelet nélkül ne hagyhassa el,
  • aki az eb kiharapásának megakadályozását szolgáló kerítésről nem gondoskodik,
  • aki a felügyelete alatt álló ebet a kijelölt kutyafuttató területén úgy engedi szabadon, hogy az a kutyafuttató határait elhagyhatja, illetve a szomszédos közterületre átharaphat,
  • aki közintézménybe állatot – a vakvezető, illetve a segítő kutyát kivéve – bevisz vagy beenged, amennyiben az állat zavarja a közintézmény működését, vagy ha az intézmény házirendje erről rendelkezik,
  • aki Pesterzsébet Önkormányzata által kijelölt közterületi zöldterületre e rendelet 2. melléklete szerinti kihelyezett tiltás esetén- a vakvezető, illetve a segítő kutyát kivéve – bevisz vagy beenged,
  • aki az általa tartott állattól származó, a lakóingatlan közös használatú területén található szennyeződést nem takarítja el,
  • aki közterületen gazdátlan állatot etet. (Ez alól a kivételt képez kóbor macska, kutya, vadászgörény etetése, amennyiben az etetés az állat befogásának céljából történik, és az etető biztosítja a kóbor állat megfelelő elhelyezését vagy tartását. Ez alól kivételt képez énekesmadarak etetése, amennyiben az madáretetőben és rendszeres időközönként történik.)
  • zárt játszótér, sportpálya vagy egyéb sportolás céljából létrehozott szabadtéri létesítmény (a továbbiakban együtt: játszótér és sportlétesítmény) területén 22.00 és 06.00 óra között tartózkodik,
  • a játszóterek és sportlétesítmények berendezéseinek nem rendeltetésszerű használatával kárt okoz,
  • a játszóteret és sportlétesítményt az adott játszótérre és sportlétesítményre előírt mindenkori házirendtől eltérően használ.
  • Üzemképtelen járművek elszállítása. Kerületünkben kiemelt problémát jelent a lejárt műszaki vizsgájú vagy hatósági jelzés nélküli gépjárművek közterületen történő tárolása. A jogellenes állapot megszüntetése érdekében, járőrszolgálat rendszeresen figyeli, ellenőrzi, feltérképezi jelen gépjárműveket. A közterületi ellenőrzéseken talált üzemképtelen gépjárműveken a Rendvédelmi Osztály értesítést helyez el, melyben felszólítja a gépjármű üzembentartóját a jogellenes állapot megszüntetésére, mely megvalósulhat a gépjármű műszaki vizsgáztatásával, vagy a gépjármű közterületről történő eltávolításával. Amennyiben az értesítés elhelyezésétől számított 10 napon belül a gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa nem gondoskodik a jogellenes állapot megszüntetéséről, úgy a Rendvédelmi Osztály a gépjárművet a közterületről elszállítással eltávolíthatja.

Míg megvalósul gyönyörű képességünk, a rend

2023. január: 108 feljelentés, 42 figyelmeztetés, 11 tetten ért szemetelő, 78 gépjármű, 21 elszállítás

Újabb fontos lépést tettünk az illegális szemét elleni és a közbiztonság javításért folytatott küzdelemben.  Nagyobb, szélesebb hatáskörű bizottságot hoztunk létre, hogy ellenőrizzük a kihívásokkal küzdő MSZP-FIDESZ városvezetést és munkára sarkalljuk őket.

Mivel a kormányválság miatt gyakorlatilag megszűnt a rendőri jelenlét a kerületben, – s egyre kevesebbet költ az állam a közbiztonságra és azt is alacsony hatékonysággal, – a kerületnek kell több forrást, több munkát, vért és verítéket beletenni, hogy Pesterzsébet élhetőbb és biztonságosabb legyen.

Az új, Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság első ülését most kedden fogja tartani. Így most először fogjuk mi tárgyalni a rendvédelmi osztály tájékoztatóját, megfogalmazni a prioritásokat: dohányboltok, játszóterek, parkok, buszmegállók, parkolás, közúti közlekedés, lakossági hulladék… A bizottság elnökeként látványos sikert nem, de több munkát, több szemetest, több kamerát, nagyobb figyelmet a rendezett parkolásra, nagyobb védelmet a zöldfelületeinknek, átláthatóságot, a lakosság tájékoztatását igen.

Íme a rendvédelmi osztály tájékoztatója zanzásítva:

„A közúti közlekedés szabályainak megsértése miatt közterület-felügyelőink 8 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, összesen 100.000 Ft értékben, valamint 108 db feljelentést tettek. Emellett 42 esetben figyelmeztetést alkalmaztak.

Kerületünkben kiemelt problémát jelent a lakossági hulladék közterületre történő elhelyezése, mely hulladékgazdálkodási eljárást von maga után. Az elmúlt időszakban igyekeztünk nagyobb hangsúlyt fektetni a szelektív hulladék szigetek térfigyelő kamerarendszerrel történő megfigyelésére. A megfigyelések alkalmával megállapítást nyert, hogy a hulladék nagy részét gyalogosan viszik ki, mely megnehezíti a térfigyelő kamerarendszerrel történő közvetett tetten érését.

Ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a helyszínen próbáljuk tetten érni a hulladékot közterületen illegálisan elhelyező személyeket. Ennek eredményeként 6 db helyszíni bírság került kiszabásra illegális hulladékelhelyezés miatt, valamint 5 alkalommal indítottunk hulladékgazdálkodási eljárást ezen személyekkel szemben.

Mind közbiztonsági mind köztisztasági szempontból fontos probléma a lejárt műszaki vizsgájú vagy hatósági jelzés nélküli gépjárművek közterületen történő tárolása. A jogellenes állapot megszüntetése érdekében járőrszolgálatunk rendszeresen figyeli, ellenőrzi, feltérképezi jelen gépjárműveket. Az elmúlt időszakban Összesen 78 db gépjármű került feltérképezésre és kiértesítésre, valamint 21 db üzemképtelen gépjármű elszállításáról intézkedtünk.”