Úton az éhséglázadás felé?

Gyakorlatilag megszünteti a Gucci-kormány az aktívkorúak támogatását: csak a pár hónapig járó álláskeresési támogatás, illetve a közmunkaprogram révén kaphatnak bármilyen állami támogatást. A szociális ellátások drasztikus átalakítása, egyes támogatások megszüntetése, az elvonások drámai következményekhez vezetnek. 2015-ben a méltányossági közgyógyellátások fedezete nullára csökken, megszűnik az óvodáztatási támogatás, az adósságkezelő szolgáltatás, a lakásfenntartási támogatás és a rendszeres szociális segély. 

Melyik ujjukba harapjanak az önkormányzatok?

Ezek egy része „települési támogatás” címen továbbél, de csak ha az önkormányzat akarja és tudja fizetni. Az önkormányzatok tehát januárban és februárban fejvesztve próbálják megoldani, hogy biztosítsák a nyakukba szakadt szociális támogatásokat. 

A kormány szerint gond egy szál sem, hiszen az állam az önkormányzatok hatáskörébe utalja a kötelezőkön túli juttatások nyújtását. A kötelező segélyek körén kívüli további támogatásokról, segélyekről tehát az önkormányzat szabadon dönthet majd. A Szoc. törvény 45. szakasza példaszerűen fel is sorolja azokat az területeket, amikor „különösen” javasolja a támogatást a krízishelyzetbe került személyek számára. 

Eszerint települési támogatás nyújtható majd:

• a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez,
• a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére,
• a gyógyszer-kiadások viseléséhez,
• a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére.

Ezen túlmenően a törvény leszögezi: a képviselő-testület a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani.

Mi is akkor itt a gond? – kérdezhetnénk. (Már persze azon kívül, hogy mindenféle hatástanulmányt nélkülözve másfél hónapon belül kell az adott önkormányzatoknak a forrást megtalálni és az új rendszert kidolgozni úgy, hogy január 3-án még senkinek nincs elképzelése sem a megoldandó feladatok nagyságáról.) Nos bizony az, hogy a települési támogatás egyes típusait és jogosultsági feltételeit az önkormányzatnak saját rendeletben kell meghatároznia. Azt, hogy mit jelent a helyi viszonyokhoz mért támogatás az bizony nem egyértelmű. Ami tudható: idén a szegényebb önkormányzatok plusztámogatást kapnak az államtól a megnövekedett feladatok finanszírozására, a többieknek ezt ki kell tudni gazdálkodni. Ismerős történet? Igen, az: emlékezzünk vissza például az adójóváírás megszüntetése miatti kompenzáció lassú eltűnésére… Az állam egyszer csak nullára csökkenti a kompenzáció mértékét és széttárja a kezét. 

A központi költségvetés helyett tehát az önkormányzatoknak maguknak kell előteremteniük a forrás egy részét. Csak rossz választásuk van. Vagy adót vetnek ki, hogy biztosítsák a fedezetet, vagy ellátatlanul hagyják a szegényeket.

Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő szerint:

„A tehetősebb városok – melyek a továbbiakban egyáltalán nem kapnak állami támogatást a szociális feladatok ellátásához – kénytelenek lesznek a migrációs hatás ellensúlyozása érdekében csökkenteni szociális kiadásaikat, hogy ne legyenek a belső vándorlás célpontjai, így a városokból is elindulhat az elvándorlás. A felkerekedő tömegek, miután sehol sem nyernek befogadást – főleg nem az életképesebb vidéki kistelepüléseken –, nagy valószínűséggel a városok körül fognak megtelepedni. Éppen ezért a törvény módosítása tovább gyarapíthatja a szegények számát, növelheti a szegénység mélységét, felerősítheti a belső migrációt, a devianciák és a bűncselekmények számosságát, miközben a fiatal nemzedéktől elzárhatja a felzárkózás lehetőségét. A megoldás csak is a lakóhelyen történő megmaradásban, és az önrendelkezésre, önellátásra való készség fokozatos kialakításában lelhető meg”

Ez bizony megegyezik azzal az úttal, amely néhány évvel ezelőtt éhséglázadásokhoz vezetett Kelet-Szlovákiában. A Fidesz–KDNP nagy ívben tesz a szegényekre, mert számukra a klientúrájuk közpénzekkel való kitömése és a dőzsölés a legfontosabb. A szegénység növekedésének megállítása érdekében most nemhogy szűkíteni, éppen ellenkezőleg: bővíteni, erősíteni kell a szociális védőhálót, beleértve a szociális szolgáltatásokat. A problémák súlyozása a luxusvilla-jobboldal teremtette szociális válság országában ugyanis nem egyszerűen fiskális, hanem erkölcsi kérdés. Egészen más megoldásokat kell keresni a szociális biztonság megteremtése érdekében. Tanulva a múlt hibáiból, keresni kell azokat az új megoldásokat, amelyek visszaadják a szegények emberi méltóságát, biztosítják, hogy senki ne éhezzen hazánkban, és mindenkinek legyen hol laknia. Az elszegényedés visszafordításáért újra kell gondolni a segélyezés rendszerét, a kiszámítható és tartós, működőképes ellátó és támogatási rendszerre van szükség, ez jelent ugyanis segítséget az állástalan szegényeknek a munkakeresésben.