Van-e élet Pesterzsébeten a rántott húson túl?
A kérdés sajnos nem pontos. Az alábbiakban közölt levelezés alapján viszont megállapítható Pesterzsébet Polgármesteri Hivatalában december 21-én ebéd után valóban megállt az élet, talán a józanész is elfogyott.
Egy érdekes levélváltás ihlette ezt az írásomat. Az alább ismertetett eset remélhetőleg kárt nem okoz a kerületnek azonban rengeteg tanulsággal szolgál. A történet röviden: az Országgyűlés 2010 novemberében egy saláta törvénybe elrejtve módosította a helyi adókról szóló törvényt. A módosítás szerint az eddig a főváros által beszedett idegenforgalmi adót ezentúl a kerületek szedhetik be ha erről rendelet alkotnak, ha mégis szeretnék hogy a főváros szedje be ezentúl is akkor kerület képviselőtestületének erről döntenie kell. Pesterzsébeten azonban a polgármester egy személyben azt a döntést hozta, hogy testületi felhatalmazás nélkül az adó beszedését és elosztását rábízza a fővárosra.
A városrészt irányító Szabados Ákos polgármester úr jogszerűtlen, autoriter döntése helyett a lent hivatkozott jogszabályban meghatározott (és a kerületi szmsz-ben szintén szabályozott) testületi határozat az eddigi ismert adatok alapján nagy valószínűséggel szintén elhalasztotta volna a kerületben az idegenforgalmi adó bevezetését. Bár ez ügyben semmilyen háttérszámítás nem készült, az hogy a döntés esetleg milyen hatással lehet a költségvetésre fel sem merült, hiszen a lent közzétett levelezés szerint csak egy hét volt Karácsonyig, és az ajándékvásárlás fontosabb volt a kerület ügyeinél. A karácsonyi kocsonya és nagybevásárlás egyrészt fontosabb tehát a kerület pénzügyi stabilitásánál, másrészt fontosabb a jogszabályok következetes betartásánál is. Évek óta folyik a huzavona a kerületek és a főváros között a forrásmegosztás miatt, a gazdagabb kerületek szeretnének a helyileg odatartozó befizetésekből minél nagyobb részt megtartani, a szegényebbek a túlélésért küzdenek, a főváros pedig forrást szeretne a koncepciója megvalósításához. Az eddig alkalmazott 47/53%-os főváros kerületek leosztás, és a kerületek közötti újraelosztás során érdekek ütköztek. A hosszú és komoly konfliktusokkal és vitákkal fűszerezett egyeztetések helyett a fülke forradalom győztesei itt is az egyszerűbb megoldást választották, egy elbújtatott módosító indítvány egy salátatörvényben és a gazdag belvárosi kerületek a győztes mindent visz politikája alapján magukhoz vették a teljes összeget A külső peremkerületek pedig csendben iskolákat és óvodákat zárnak be, logopédusokat és szociális munkásokat bocsátanak el, csökkentik a hivatalokban dolgozók létszámát, lerombolják az évek alatt felépített intézményrendszerüket.
Az idei költségvetés koncepciójában szereplő 48 millió Ft Pesterzsébet döntésétől függetlenül várhatóan sajnos jóval kevesebb lesz, a képviselőtestület tájékozottságáról ad tanúbizonyságot (az enyémről is), hogy a dec. 09-i koncepcióról szóló szavazásnál fel sem merült, hogy a 48 milliós terv már nem reális. Ami viszont még kiábrándítóbb, hogy sem az apparátus, sem a kerület országgyűlési képviselői nem tájékoztatták a testületet erről a fontos tényről, pedig utóbbiak néhány héttel előtte szavaztak róla. A kerület kormánypárti képviselőinek támogatásával tehát nagyjából ugyanannyi pénzt elvontak a kerülettől, mint amennyit december 7-én a Parlamentben lobbijuknak köszönhetően megszereztek a a költségvetési módosítások szavazása során. Földesi Gyula és dr. Vas Imre képviselők joggal voltak büszkék a kerület útfelújításra fordítható plusz 48 millió forintjára december 9-én a testületi ülésen, a kerület vezetőjeként Szabados Ákos polgármester meg is köszönte. A dolog pikantériája hogy akkor már túl voltak azon a parlamenti szavazáson ahol nagyjából ugyanennyivel megkárosították a kerületet, vagyis a babérok learatása után illene bocsánatot is kérni a kerület lakóitól e másik döntésük miatt.
Hiszem, hogy lehet másképp is intézni közügyeinket, és hiszem, hogy a szolidaritás és összefogás hosszú távon kifizetődőbb, mint rövidtávon koncentrikusan kívülről befelé haladva kifosztani és tönkretenni a fővárost.
Az alábbiakban pedig olvasható a fenti írást megihlető, talán joggal felbosszantó levelezés: