Pesterzsébet támogatja, hogy a Keletibe menjenek az elővárosi vonatok!

Vonattal a belvárosba!

Nagyon örülök, hogy a „Vonattal a belvárosba” mozgalom és a közösségi összefogás eredményeként Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselőtestülete jelentős határozatot hozott az elővárosi vasútvonal sorsáról. Ez a döntés nemcsak helyi, hanem a dél-pest megyei, vasútvonal menti települések – Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza, Dunavarsány, Kiskunlacháza, Dömsöd és Kunszentmiklós – számára is új lehetőségeket nyit. A napokban megjelent tájékoztatások szerint ráadásul pont időben, mert hamarosan döntést hoz a minisztérium a keleti pályaudvaros kezdeményezésünkről.

Önálló képviselői indítványom (ami itt elérhető) hatására hosszú, de konstruktív vita zajlott a testületben. A célokban egyetértettünk, de a kormánypárti képviselőtársaim kevésébé voltak bizakodóak és féltek olyan ügybe beleállni, amelynél nem biztosak a sikerben.

Veresegyházi Béla, Dunavarsány független képviselője a testületi ülésen hangsúlyozta:
„A lakossági szavazások és közösségi felmérések egyöntetűen a Keleti pályaudvar mellett foglaltak állást. A közösségi összefogás és a közös fellépés nélkül nem sikerült volna elérni, hogy a döntéshozók valóban foglalkozzanak ezzel az ügyünkkel. Pesterzsébet az egyetlen, amely aktívan napirendre vette az ügyet, és ez a példa más települések számára is inspiráló lehet.”

Én büszkén emlékeztettem rá mindenkit, hogy a kezdeményezésünk már 2016-ban elkezdődött, és a sokéves közös munka eredményeként 2019-ben egyszer már sikerült megvalósítani a menetrendváltást, amely lehetővé tette a gyorsabb és kényelmesebb utazást, különösen a diákok és az ingázók számára.

„Ez a döntés egy hatalmas lépés volt előre, amely nemcsak a közlekedési lehetőségeket bővítette, hanem a környezetvédelmet is szolgálta. A vonat a kevésbé környezetszennyező közlekedési módok egyike, és így hozzájárul a zsúfoltság csökkentéséhez és a tisztább levegőhöz.”

A vita után egy kompromisszumos határozat született arról, hogy a polgármester egyeztetéseket kezdeményez az Építési és Közlekedési Minisztériummal, a MÁV Személyszállítási Zrt.-vel és a MÁV Zrt.-vel annak érdekében, hogy a Budapest–Kunszentmiklós-Tass vasútvonal továbbra is a Keleti pályaudvarra érkezzen – hosszú távon!

A határozat támogatja azokat a kezdeményezéseket is, amelyek célja, hogy a Duna menti érintett önkormányzatok egységes állásfoglalásban lépjenek fel a végállomás ügyében. Ez a közös fellépés erősíti a „Vonattal a belvárosba” mozgalom erejét és a petíció támogatottságát.

Továbbra is arra buzdítok mindenkit, hogy írja alá és ossza meg a petíciót, amely a https://www.peticiok.com/vonattal_a_belvarosba_a_kunszentmiklos-tass_elvarosi_vasutvonalat_ujra_a_keletibe címen érhető el, mert még további erőfeszítésekre és támogatásra van szükségünk, hogy az itt élőknek a lehető legjobb vasúti menterendet tudjuk kiharcolni!

A határozatunk:

Budapest. XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. Felkéri a polgármestert, hogy a Budapest–Kunszentmiklós-Tass vasútvonal Keleti pályaudvarig történő közlekedtetésének hosszú távú fenntartása miatt kezdeményezzen egyeztetést az Építési és Közlekedési Minisztériummal, a MÁV Személyszállítási Zrt.-vel és a MÁV Zrt.-vel.
  2. Támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja, hogy a Duna menti érintett önkormányzatok (Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza, Dunavarsány, Kiskunlacháza, Dömsöd, Kunszentmiklós) egységes állásfoglalásban lépjenek fel a végállomás ügyében.