Erzsébet mennyi pénzzel támogassa a FIDESZ-t?

A választási programunkban azt írtuk olyan Pesterzsébetet szeretnénk teremteni, ahol a polgármesteri hivatal a pártoknak bérbe adott irodahelyiségek után piaci árat kér, hisz ez a bevétel a kerület lakosait illeti.

A 2011. április 21-i testületi ülésen kérdést tettem fel ez ügyben Szabados Ákos polgármester úrnak, melyre 15 napon belül írásban kértem pontos választ.

A kérdésem két részből állt.
1)      A FIDESZ –Magyar Polgári Szövetség 2010. évi módosított beszámolója szerint 2010-ben a párt összesen 684.000 Ft támogatásban részesült Pesterzsébet Polgármesteri Hivatalától. Milyen pénzbeli vagy egyéb támogatást (a piaci ártól eltérő ingatlan bérbeadás vagy más egyéb szolgáltatás) nyújtott Pesterzsébet Önkormányzata a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetségnek?
2)      Mely pártoknak és egyéb politikai szervezeteknek ad bérbe Pesterzsébet Polg. Hivatala (vagy az Integrit XX.) ingatlant kedvezményes áron, és azt milyen jogszabályra (kerületi rendeletre) hivatkozva teszi.
A polgármester úr válaszában azt mondta, hogy szerinte is a kedvezményes iroda bérlet az amit a FIDESZ beszámolójában említ, de írásban pontos és kimerítő választ ad.
Csatoltam az osztályvezető asszony által adott "pontos" és kimerítő választ.
 
Kérek mindenkit, akinek sikerül ebből kibogozni a kérdéseimre adott választ, az magyarázza meg nekem is, az átgondolt és átfogalmazott kérdéseimet pedig a júniusi testületi ülésen újra felteszem.
 
Mach Péter
Pesterzsébet Önkormányzati képviselője
 

Megszorítások kéthavi prémiummal, avagy ami a Városházi Naplóból kimarad

 

A kerület társadalompolitikai lapja a Pesterzsébet Újság egyre nehezebben képes betölteni közszolgálati feladatát és a hiteles tájékoztatás helyett a főszerkesztőről és az alpolgármesterről készülnek kis színes és képes riportok.
Meggyőződésem hogy a helyi nyilvánosságot biztosító televíziós adás megszüntetése és a helyi újság színvonalának csökkenése, és az hogy a valódi kerületi közügyeinket érintő témák egyre kevésbé kapnak benne teret nem az ellenzéket, hanem a kerület összes polgárát egyformán sújtja. Barátaimmal ezért úgy döntöttünk, hogy blogunkon rendszeresen beszámolunk az összes a testületi-ülésen történt eseményről és az ott hozott döntésekről. Bízom benne, hogy a hitelességét fél év alatt elveszítő városvezetés megváltoztatja nyilvánosságról és az átlátható önkormányzatról alkotott véleményét, addig pedig olvassanak minket.
A csütörtöki testületi ülésen egyrészt költségvetés, SZMSZ-t és még néhány egyéb szabályzatot módosítottunk, majd folytatta a többségi frakció a kerületi megszorító-csomagban foglaltak megvalósítását, most az óvodák átalakítása, összevonása volt soron.
 
A testületi ülésen történtekről ezzel a kerületben élőket leginkább foglalkoztató témával kezdem:
 

Mégis hozott a nyuszi új autót Pesterzsébeten

 

Pesterzsébeten vége a megszorításoknak?
 
Az átszervezések során munkahelyek szűntek meg és juttatások csökkentek, a térítési díjak emelkedtek a segélyezési rendszer módosult, intézményi rendszerünket karcsúsítottuk és a közmunka programot a negyedére csökkentettük. Megszűnt a Bűnmegelőzési Centrum, idén nincsen a civilalapban egy fillér sem, a polgárőrség vegetál és iskolákat adunk át a fővárosnak.
Az elmúlt hónapok erőfeszítéseinek és szorgos munkájának köszönhetően azonban a városvezetés szerint a fosztogatás után megkezdődhet az osztogatás a kerületben.  2011. április 21-én a képviselő-testület egy, azaz egy darab ellenszavazattal új gépjárművek beszerzéséről döntött. A határozati javaslat szerint a hivatal vásárol egy gépjárművet XX-XXIII. Kerületi Rendőrség részére történő használatba adás céljából és lecseréli két használt gépjárművét is az egyiket a polgármester úr használja majd, a másikkal rossz nyelvek szerint teniszezni viszik majd az alpolgármester urat.
 
Rajtam kívül senki nem nyomta meg a nem gombot. Nem tette ezt Szabados Ákos polgármester és Földesi Gyula alpolgármester sem.
 
Két hónappal ezelőtt 2011. február 04-én a Városháza Nagytermében a  költségvetés egyeztetése miatt összehívott rendkívüli intézményvezetői értekezleten még az alábbiakat mondta Földesi Gyula alpolgármester úr:
 
          A helyi közélet szereplői is takarékoskodnak. Polgármester úrral úgy döntöttünk, hogy a polgármesteri és hivatali autó beszerzését leállítjuk, a képviselők, és külsős bizottsági tagok nem kapnak laptopot. A Hivatalon belül a cafeteriát minimálisra (198.200,- Ft) csökkentették. A Hivatalon belül is igyekszünk csökkentéseket végrehajtani. Az informatikára még találni kell pénzt, és az iskolákban a régi monitorokat síkképernyős monitorra kell cserélni. Vannak intézmények, ahol már erre ígéretet tettünk. Inkább a gyermekeken kívánunk segíteni, mint, hogy a képviselőket luxuscikkekkel lássák el.
 
Ezek szerint Pesterzsébeten tehát vége a megszorításoknak, a közeljövőben nem várhatóak újabb elbocsátások, kényszernyugdíjazások, intézményrendszerünk stabil, hitelállományunk csökken. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló, többször módosított 12/2008. (III. 31.) Ök. számú rendeletet ugyan ezek után még módosítottuk, de ez már nem a megszorító csomag része, ha az érintettek mégis a térítési díjak emelkedését tapasztalják akkor bizonyára tévednek.
 
Tisztelt képviselőtársaim, polgármester úr, alpolgármester úr!
 
Két hónappal ezelőtt az ellenzék és a többség néhány alapkérdésben egyetértett. Pesterzsébet és az ország gazdasági helyzete egy szoros, mindenki számára súlyos áldozatokat követelő költségvetés elfogadását tette szükségessé. A kerület polgárai (az elbocsátott hivatali és intézményi dolgozók, a juttatásaikat vesztők, az intézményeink karcsúsítása miatt alacsonyabb szinvonalú szolgáltatást kapók, a közmunkások, a szociális rendszerünk támogatottjai…) joggal várták el hogy a helyi közélet szereplői is takarékoskodjanak. Földesi Gyula alpolgármester két hónappal  ezelőtt személyesen tett ígéretet arra hogy ez így lesz. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.
 
Önök vizet prédikáltak és most sorban állnak a boroshordónál.
 
NEM ERRŐL VOLT SZÓ!
 

Köszönetnyilvánítás

A lakossági fórum egyik kezdeményezőjeként szeretnék köszönetet mondani minden résztvevőnek, aki figyelmével és hozzászólásával hozzájárult a közösségi tervezés kultúrájának kerületi meghonosításában. Jól esett, hogy ennyien megtiszteltek jelenlétükkel.

Elfogadtuk Pesterzsébet négyéves gazdasági programját

Ellenzéki képviselőként megszavaztam Pesterzsébet gazdasági programját, tettem ezt egyrészt azért mert a program készítői a legfontosabb célként a kerület fenntartható fejlődési pályára állítását jelölték meg. Másrészt, mert a program több eleme eleve a Lehet Más a Politika kerületi választási programjának elemeire épült és az előterjesztő környezetvédelmi tanácsnokként benyújtott módosító indítványomat is  befogadta.

Két módosító csomagot nyújtottam be. Az első egy zöld élénkítési csomag volt, amely a  kerület fejlesztési terveinek prioritásait határozta meg  (ennek vázlata olvasható alul), a második a gazdasági terv évenkénti felülvizsgálatát írja elő.
 
A képviselő-testület véleményem szerint egy fenntartható gazdálkodás alapjait rakta le a programmal, a kérdés csupán az hogy a városházi többség él-e a programban vázolt lehetőségekkel vagy hagyja elveszni azokat.

 
A testületi ülésen elmondott tanácsnoki véleményem és módosító csomagom vázlata:
 
Javaslatok Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának
2011-2014 közötti Gazdasági Programjához
 
A zöld élénkítési csomagok azon a felismerésen alapulnak, hogy az ökológiai és társadalmi problémákat a gazdasági visszaeséssel egy keretben szükséges kezelni. A stratégiaalkotás és cselekvés ugyanis nem csak etikailag szükséges, de a mindennapok szintjén hatékony megoldásokat is eredményez.
Pesterzsébet számára elsődleges problémát   jelent   a   korábbiakhoz   képest   rekord   mértékű eladósodottsága,   amely   egyszerre   jelentkezik   a   globális   gazdasági   rend   helyileg   is megtapasztalt válságával, amelynek a legfontosabb kiváltó okai a következők:
 
  1. Vége az olcsó hitelekre épülő gazdasági növekedésnek.
  2. A   hagyományos   energiafelhasználás   alapjául   szolgáló    nyersanyagkészletek kimerülőben vannak. A hosszú távú trend stabilan növekvő globális keresletet és emelkedő nyersanyagárakat irányoz elő.
  3. A klímaváltozás okozta kihívás.