Lyukas volt a suszter cipője: a képviselő-testület tagjai sem kaptak határidőre választ az Önkormányzat hivatalos hibabejelentőjén benyújtott panaszukra, ugyanis még a hibabejelentő is meghibásodott és hetekig nem vette észre senki. Bár azokat a lakókat, akik az általam benyújtott Téglaégető utcai kátyúkat kerülgették másfél hónapig, nyilván nem hatja meg, de a sorozatos problémák és panaszok miatt az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Informatikai Bizottság a hétfői ülésén úgy döntött, hogy a hibabejelentés rendszerét teljesen átalakítjuk a kerületben:
Lehetővé tesszük, hogy a bejelentéshez fényképet is lehessen csatolni, megszüntetjük a „Hibabejelentő” nehezen kezelhető és értelmezhető témaköreit. A bejelentő továbbra is kap automatikus értesítést a rendszertől, hogy a bejelentését fogadták. De, hogy ne történhessen meg, hogy hónapokra elkallódnak a levelek, s nem érkeznek válaszok az ügyfeleknek, miközben a panaszt benyújtó azt sem tudja kihez forduljon a késedelem miatt, a javaslatomra az ügyintéző osztály 3 napon belül vissza fog jelezni a bejelentő részére, hogy ügyét milyen számon iktatták, illetve hogy ki az ügyintéző. A bejelentő a hivatalos válaszon felül értesítést kap majd az ügyintézőtől a végrehajtást követően is.
S végre így 2016 végén, a robbanó S7-sek megérkezése után Nemes László képviselőtársam javaslatára: a lakossági bejelentések megkönnyítése érdekében egy hibabejlentő mobil alkalmazás készítését is tervezi e kerület, lehetőleg mind Android, mind iOS operációs rendszerre. A mobil alkalmazás alkalmas lesz kvázi automatikusan hely rögzítésére egy térképen, és fénykép továbbítására.
A képviselői fogadóórák tartoznak a mezei képviselők legkedvesebb időtöltései közé, ilyenkor jut idő elolvasni az elmaradt szakcikkeket, megnézni youtube-on barátaink legújabb vlogjait, végigfutni a napi blogtermést… Utoljára akkor voltak tömegek a fogadóórámon, amikor a gyermekeim óvodájában a sószobában tartottam. A szülők imádták, hogy helybe jön pofonért a képviselő, ráadásul „az orrukat is tisztítsa”, mára ez alkalmanként 1-2 érdeklődőt jelent havonta.
A lakossági panaszok, megkeresések zöme ugyanis ma már mailben, facebookon vagy telefonon érkezik, esetleg megállítanak kerékpározás vagy kocogás közben, elragadnak a gyerekektől a játszótéren. S bár hagyományos fogadóóráknak mára leáldozott, ennek ellenére közvetlenebb és élőbb kapcsolatot lehet tartani az itt élőkkel. Paradox helyzet, miközben az ország illiberális, kommunista fordulata miatt a demokratikus intézményrendszereket lebontják, helyi szinten a kapcsolattartás közvetlenebbé és hatékonyabbá válik.
Képviselőként hetente 4-5 ügy, panasz vagy ötlet talál meg. Ezek jó része persze hasonló, akár ugyanaz a kérés érkezhet több helyről is. A többségük egyszerűen kezelhető: kiég egy kandeláber a szomszédos utcában, kátyúk akadályozzák a forgalmat, elzárják a vizet egy játszótéren és elfelejtik visszanyitni, elkopik a zebra, megjelenik valahol a parlagfű, roncsautó vagy tiltott tábla zavarja a forgalmat, illegális hulladék önti el a virágágyást…
S persze vannak nehezebben kezelhető, komoly előkészítést, lobbimunkát, egyeztetést igénylő feladatok is: miként lehet megoldani, hogy normálisan be lehessen jutni tömegközlekedéssel a központba, közösségi tereket és kerteket tervezni és létrehozni, átláthatóbbá tenni az önkormányzat működését, részvételibbé a költségvetését…
Az utóbbi 2-3 hónapban a panaszok és megkeresések száma megduplázódott, háromszorozódott. Elsőre gondolhatná az egyszeri képviselő, hogy ismertebbé, népszerűbbé vált, ő lett a kerület ügyintézője, de ilyenkor még időben érkezik a felesége, és szól, hogy akkor biz’ nagy baj lehet, hiszen a zuhanyrózsát is 3 hónapja cserélem a fürdőszobában, ha én vagyok az egyetlen reménye az itt élőknek akkor hamarosan zuhanni fognak a lakásárak.
Úgyhogy elkezdtem gyanakodni: miért nem a hivatalt keresik a polgárok ügyes bajos dolgaikkal, van nékünk a pesterzsebet.hu-n könnyen elérhető panaszbejelentő alkalmazásunk, kitöltjük, hivatal iktat, kivizsgál, elintéz és válaszol s mindezt jogszabály szerint 21 vagy 30 napon belül. Rá is kérdeztem hát a nyáron: s akkor érkeztek a megdöbbentő válaszok, ott biza már bejelentették de még azt sem kapták válaszként, hogy bakfitty.
Hiszem én ha látom: az ősszel ki is próbáltam (ezúton is elnézést kérek a Téglaégető utcai kátyúk ügyében, az volt ugyanis a „próba panasz” tárgya). Becsületes voltam: saját névvel, a hivatali címlistákban szereplő mailcímmel nyújtottam be a panaszt, majd vártam, majd vártam, majd vártam, s vártam, s bizony letelt 21 nap, majd 30, majd még néhány de válasz ugyan nem érkezett. Akkor kicsit megnyugodtam: nem kivételeznek a képviselőkkel a kerületben, a hivatal protekció mentesen senkinek nem válaszol határidőre.
Az örömkönnyeket elmorzsolva azért jeleztem a problémát az informatikáért felelős Fekete Katalin képviselőtársamnak is, aki azzal fogadott, hogy nyitott kapukat döngetek, nem csak én jártam így és szerinte is azonnal lépni kell az ügyben.
Egyrészt köszönet az előterjesztésért, s azért, hogy a képviselők egyhangúan meg is szavazták azt, másrészt nagyon remélem, hogy még ősszel feláll az új rendszer, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudja a hivatal a panaszokat kezelni.

A kép forrása: 
Az orwelli-orbáni rendszer bár omladozik, recseg, ropog, de még működik. Orbán már féltávon bejelentette, hogy megnyerte a futóversenyt, mégis elbukta Európa legdrágább és legértelmetlenebb népszavazását, a miniszterelnök pedig lassan népszerűtlenebbé válik, mint elődei közül bármelyik, ennek ellenére vazallusai még dolgoznak.
Hiába költött el tízmilliárdokat a kormány, hiába próbálkoztak választási csalással: Pesterzsébet 66%-a békére, a harmóniára és a szeretetre szavazott. A félelemre építő hatalom, „Orbán Viktor embertelen és szívtelen kormánya” ezen a szavazáson elbukott. Bár sikertelen volt a megtévesztő levél, az álnépszavazás elbukott, Juhász Lajosnénak el kell számolnia a választói, a képviselő-testület és munkáltatója, a polgármester felé!
Persze forrhatnának ettől is: országosan legalább 400 házi gyermekorvosi álláshely betöltetlen, de ha hozzátesszük, hogy a területen dolgozó orvosok 25 százaléka 65 év feletti, rosszabb képet kapunk. Pesterzsébeti szülőként magunk is szembesülünk problémával, állandó helyettesítések, kapkodás, drasztikusan csökkenő ellátási színvonal. Per pillanat nekünk sincs gyermekorvosunk, csak egy táblázatunk, ki mikor helyettesít. A szomszédaink a környező kerületekben vagy Budán keresnek magunknak családi orvost, aki szegény, annak pedig a gyereke normális orvosi ellátásban sem részesül.
