Requiem egy véderdőért

A kiirtott erdők helyén mindig szemétkupacok nőnek.

Nőnapon sétáltunk a kerület határán található kertészetbe virágért a fiúkkal. Az utolsó vasárnap, amikor könnyedén megtehettük, kihasználtuk.Tavasz, napsütés, zöldülő rét, sitt és szemét fogadott minket útközben.

Bár azóta sem értem, hogy vasárnaponként miért nem vehetek ezentúl virágot a feleségemnek,  a fiaim pedig miként fogják tudomásul venni, hogy anyák napján idén elmarad a kerékpártúrával összekötött virágbeszerzés. A fiúk reggelit készítenek, kávét főznek majd elmennek virágért, egy kis kirándulás, tavasz. Az édesanya pedig pihen, készül az ünnepre ami róla szól, izgul is, talán pityereg is, ritka órák az ilyenek. Kár hogy Semjént ez zavarta, a családon belüli erőszak persze nem zavarja, vakkomondor OK, virág nem. A KDNP nevű álkeresztény pártszerűségnek nem a hagyománytisztelet és az erkölcs az erőssége, a családellenesség az összetartó erő. Nos, ez most sikeres projekt volt a részükről, az egyszer biztos.

2013 nyarán tarolták le a véderdő maradékát, majd júliusban ezt legalizálta is a testület. Módosította a rendezési terveket, papíron is megszüntette a véderdőt, a fejlesztések azonban nem kezdődtek meg. Sittel, szeméttel teli csupasz területek, sötétedés után acsargó harci kutyák, ha melegszik az idő, pedig jön megállíthatatlanul a bűz a szennyvíztisztító felől.

Két éve írtam: bár a pénznek nincs szaga, kerületi lakosként felháborít hogy a Duna-parton élők lesznek kénytelenek a szennyvíztisztító bűzét szagolni, csak azért hogy a parlagfű koalíció által támogatott vállalkozók szabadon építkezhessenek a kerületben, a környezetvédelem és légszennyezés pedig ilyen esetekben nem akadály.

Most az is bebizonyosodott, hogy a kiirtott erdők helyén mindig szemétkupacok nőnek.