Nem tetszik a rendszer?! – tüntetés időpontmódosítása

"A Fidesz a több hónapja meghirdetett október 23-i, Szabad sajtó útjára bejelentett „Nem tetszik a rendszer?! – Tüntetés!” előtt közvetlenül kívánja megtartani rendezvényét az Astorián.
A Fidesz rendezvényének közelsége miatt úgy láttuk, hogy az egyrészt korlátozza a Szabad sajtó út megközelítését, másrészt a két rendezvény közel azonos időre eső befejezése a két tömeg elképzelhető keveredése miatt veszélyes lehet. A nemtetszikarendszer.blog.hu/2011/10/12/idopontvaltozas_okt23Fidesszel történt rendőrségi egyeztetés eredménytelenül zárult, a Fidesz a hozzá intézett levelekre eddig érdemben nem válaszolt.

Mivel számunkra fontos minden állampolgár testi épsége, ezért elkerülendő a Fidesz rendezvénye után lézengő tömeggel való esetleges konfrontációt, az október 23-i tüntetéssel kapcsolatban három dolgot módosítottunk:

1. Előbb kezdünk egy órával, tehát 15:00-kor.
2. Arrébb megyünk a híd irányába, amennyire csak tudunk, a színpad nem a pesti hídfőnél, hanem a hídon lesz.
3. Rövidítettük a tervezett programot (így csak kb. 70 perc lesz), hogy hamarabb el tudjuk hagyni a helyszínt, mint a Fidesz rendezvény résztvevői.

Kérünk benneteket, hogy terjesszétek az információkat és gyertek!
Legyünk sokkal többen!"

A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, hogy a tüntetést a "Millások" szervezik, az LMP csak támogatja azt a hasonló értékrend miatt. Az időpont módosítás hírének terjesztését részben ezért, részben pedig a Fidesz eszközeinek bemutatásáért közlöm. (Forrás itt)

Az LMP-s ünnepi megemlékezésről, sokan együtt fognak átmenni a tüntetésre, tehát a nincs keresztbe szervezés.

Alighanem ha a kisstílűséget le kellene festenem, egyszerűen egy narancsról készítenék csendéletet.

Igaz, hogy időközben a fideszes rendezvényt lemondták mivel Orbán nélkülözhetetlen személy Brüsszelben, és a rendezvény hivatalos időpont egyeztetésén valahogy elfelejtette, hogy pont akkor lenne egy állami ünnep, és oda "hívja a haza". A sok Fidesz-szimpatizáns meg hát nagyon apátlanul éreznék magukat.
Persze az is lehet, hogy mindez csak kifogás: nem merik megkockáztatni, hogy a millás rendezvényen többen lennének, mint a fideszesen. Vagy attól tartott a tisztelt Orbán elvtárs, hogy az amerikai sallert nyilvánosan kapja meg a helyszínen? (Hisz eddig nagyon menekült előle, de az is lehet csak derogált a koki után púpos fejjel a tömeg elé állni.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük